Korai Fázisú Startup Térkép

Közzétéve 2013.07.09. Szerző: Dr. Kádas Péter

Annyi vállalkozót látok, akik nekibuzdulnak párhuzamosan az összes feladatnak, és ötletelnek, befektetőt keresnek, ügyvédhez járnak, fejlesztenek, terveznek, angel.co-ra regisztrálnak, startup rendezvényeken tobzódnak, prezentációt, one-pagert meg üzleti tervet gyártanak éjjel nappal – szóval belekeverednek a startuposdiba, mint sün a rágógumiba. Csak kapják a „tök jó ötlet, de…” kezdetű pszeudo-pozitív visszajelzéseket, közben egy kis költség itt, egy kicsi ott… A legendás siker csak nem üt be – pedig már a termék is kész -, a huszadik befektető is elhajtja őket (bár van 500 user 10 hónap alatt), hőseink pedig lassan-lassan megrekednek, megunják, kiégnek. Az ötlet sokszor egyébként egészen izgalmas, a végén mégis napi 16 óra verejtékes munkával összehozott totál káosz az eredmény. Arra gondoltam, ha lenne egy sorvezető, és nem csak azt mondogatnánk nekik, hogy Lean így, Lean úgy, akkor talán e vállalkozók kevésbé éreznék elveszve magukat és jobb eséllyel (és hangulatban) indulnának harcba. Következzen egy térkép, ahol az a szabály, hogy nem léphetsz előre addig, amíg egy adott állomást nem teljesítettél – mégpedig leesett-állak minőségben! Terjedelmi okok miatt lesznek erős egyszerűsítések, de ebben a cikkben a lényeg a sorrendiség, nem pedig a részletekbe menő útmutató. Ha betartod a sorrendet, nem fogsz nagyot bukni, és még az is lehet, hogy behúzod a tutit. Szégyen a tudás, de hasznos – így csináld:

Közkívánatra szét-linkeltem a cikket korábbi Startupdate-es cikkekkel, mert többen kérték, hogy rendszerben szeretnék látni a dolgokat. Aki ráhangolódna némi zenével, annak a mostanit (Battle Scars) belinkelem ide is – pedig mindig a végére szoktam.

1. állomás – Ground zero pitch

Ideálisan ráfordított idő (szerintem): 5-6 óra

Magyarázat: Ha van egy ötleted, szinte azonnal meg kell kezdened a piaci validációját – azaz bizonyítanod kell, hogy életképes. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, lázálmos gondolat-rohanásaidból le kell menned primitívbe és össze-zanzásítani a dolgot egy 30 másodperces dumára. Probléma, megoldás – ennyi. Ugyanis a validáció első fázisában boldog-boldogtalant ezzel fogsz nyektetni. Mivel 60-80 validációs visszajelzést illik összetarhálni (a saját startupjaimtól 100 fölötti validációs számot várok el), magaddal babrálsz ki, ha ez a lépés kimarad, vagy mondjuk fél órásra nyúlik. Mondom máshogy: nem fognak végighallgatni, vazze! Az emberek türelme 10-30 másodpercig tart. Ne menj tovább, amíg nincs meg a ground zero pitch.

Lehetséges kimenetek: addig gyúrod, amíg nem lesz vér egyszerű. Nincs pardon. Ha erre nem vagy képes, add fel, még nem késő.

2. állomás – Első körös validáció

Ideálisan ráfordított idő: < 72 óra

Magyarázat: Ezt hagyják ki a leggyakrabban. Ugyan mi a ménküért kezd bele bárki bármilyen termék / szolgáltatás fejlesztésébe, ha nem teljesen biztos benne, hogy lesz, aki azt majd megkajálja? Ebből a megfontolásból húzzál ki serényen a meleg szobából és szedj össze 60-80 validációs visszajelzést terepen (a nyílt utcán, üzletekben, bevásárló központokban, irodaházakban – bárhol, ahol a valószínűleg-felhasználóid gubbasztanak). Kopogj be szépen a feltételezett célcsoporthoz, mondd meg, hogy 2 percet kérsz, és ha lekoptatnak, visszaszivárogsz a réseken. 2 percet mindenki adni fog neked. 15-öt már nem. Mondd el a feltételezett célcsoportok mindegyikéből 10-20 embernek a ground zero pitch-et. A fő kérdés, hogy a probléma, amit találtál, létezik-e? A második életbevágó kérdés, hogy ezt a létező problémát hogyan oldják meg ma? A harmadik, hogy a jelenlegi megoldás mennyire költséges / kényelmetlen / nehézkes? A visszajelzéseiket írd fel, esetleg koldulj még egy email címet – később még felhasználhatod.

Lehetséges kimenetek: Ha sokaknak tetszik: mész tovább. Ha a zseniális ötleted a többségnek úgy kell, mint kígyónak a lábszárvédő, akkor lehúzod a klotyón, és vársz a következő ötletre. Ritkán előfordul, hogy rájössz egy másik problémára, miközben validálni próbálsz. Ekkor pivot, és folytatod arrafelé. Ne menj tovább, amíg ez nincs kész.

3. állomás – Iteráció, üzleti modell és konkurencia

Ideálisan ráfordított idő: < 1 hét

Magyarázat: Vissza a laborba. Mostanra tudod, hogy az ötletedet (egyes fogyasztói csoportok) komálják. Ki kell találnod, min kell módosítanod és hogy hogyan lesz zseton belőle. B2B-nél ez egyszerű: más bizniszek csengetnek neked egyszer, vagy csengetnek havonta. B2C-nél már macerásabb a dolog: Az, hogy fizetnének a cuccodért, jelentheti azt, hogy pénzt adnak érte, de lehet, hogy csak a weboldaladon kotlanak naphosszat, vagy az app-odat nyomkodják zombiként – ekkor hirdetésekből kell élned. Ha más cuccát adod el (e-commerce és m-commerce), kérhetsz jutalékot, ha a sajátodat (fashion, design, dot-com, bármi), akkor közvetlenül kell kiénekelni a user-ből a lét. Lehet freemium, fizetős, ingyenes. Sok módja van – de zsozsó az kell, és azt, hogy fizetnének érte, bizonyítanod kell. Ha már úgyis bekuckóztál ötletelősbe, megnézheted milyen a konkurencia. A lényeg, hogy legyen, találd meg és tudd a történetüket.

Lehetséges kimenetek: igazából csak egy kimenet van – a visszajelzések alapján csiszolod az ötletet, megnézed, mások hogyan keresnek vele pénzt és kitalálod, te hogyan fogsz. Kialakul a competitive edge-ed, a versenyelőnyöd, ami megkülönböztet téged minden más piaci szereplőtől.

4. állomás – Csapat

Ideálisan ráfordított idő: < 60 nap

Magyarázat: OK, van valamid, amit valószínűleg használni fognak és talán lesznek, akik csengetnek is érte valamilyen formában. Most szükséged van egy csapatra. Akármihez is értesz, nem érthetsz mindenhez. Egy jó startup csapatba kell legalább 2-5 ember, lényeg, hogy lefedjék a szakmai és az üzleti területeket egyaránt. Ne szépítsük, vannak alap dolgok (amiket most szépen nem rejtünk véka alá): a csapatból legalább egy valaki beszéljen tűrhetően angolul (mert a nagy piacra lépéshez ez elengedhetetlen) és legyetek többen, (szakmai és üzleti ismeretekkel), – még ha nem is teljes a csapat. Egy csapat összeállítása nehéz, és sokszor nem megy elsőre, de próbálkozni kell. A leendő csapattagokat nagyobb eséllyel győzöd majd meg a jó kis ground zero pitch-eddel és a validált ötleteddel – ugye, milyen jó, hogy megcsináltad? És persze részesedést is fel kell adnod…Itt van, hogy kinek mennyit. Vestinggel, természetesen! Tanácsadókat is melegen ajánlott megdumálni.

Lehetséges kimenetek: vagy összeáll egy normális banda, akik mind tolják a szekeret, vagy rohangálsz tovább egyedül, meg nem értett zseniként és fájdalmasan döbbensz rá, hogy ez bizony nem one man show. Ha nem tudsz csapatot gründolni, akkor vagy veled van baj, vagy az ötleteddel, de soha nem a világgal körülötted. Ha pedig lúzer a csapatod, simán véged van, mint a botnak.

5. állomás – MVP

Ideálisan ráfordított idő: < 21 nap

Magyarázat: Az MVP-nek ugyanolyan egyszerűnek és közérthetőnek kell lennie, mint a ground zero pitch-nek. Ne ocsmány legyen, ne igénytelen legyen, hanem egyszerű. Az MVP sok fizikai formát ölthet, neked kell kitalálnod, melyik a nyerő. Egy valamilyen biztosan ne legyen: drága és időigényes.

Lehetséges kimenetek: ha tényleg a core-fetaure-t találtad meg a validáció során, akkor szépen lemodellezed valamilyen formában és ezt a prototípust újabb validációs körnek veted alá. Ha benézted, mi a kulcs-funkció, akkor csinálsz valamit, de nyögvenyelős lesz a fogadtatás. Az MVP után tényekkel kell tudnod bizonyítani, hogy amit csinálsz, azt a célcsoportod várja.

6. állomás – elevator pitch és one pager

Ideálisan ráfordított idő: < 48 óra

Magyarázat: Ok, összeállt a brancs, készen van egy mutatható prototípus, most már el kell kezdened befektetőkkel beszélgetni. Pénzt még nem fogsz tőlük kapni, mert főleg Magyarországon a legtöbb VC ebben a fázisban még nem látja a fától az erdőt. De visszajelzést kapsz, és ami még fontosabb: gyakorolsz rajtuk. A pitch lényege a figyelem felkeltése. A one-pager az, amit befektetők, tanácsadók kérni fognak, ha az elevator pitch-ed felkorbácsolta szerencsevadász kapzsiságukat. Ne egyszerűen one-pagert csinálj, hanem egy eszméletlenül ütős, nyelvtanilag hibátlan, bullshit-mentes, über-zsír-császár one-pagert! A mögötted állók felé ez lesz az arcod, nem mindegy, milyen minőségű.

Lehetséges kimenetek: Szemetet csinálsz: nyominak néznek és szívsz. Rendesen megcsinálod: profinak néznek és haladsz.

7. állomás – early adopters, korai sales

Ideálisan ráfordított idő: < 90 nap

Magyarázat: A szóbeli validációnál igazoltad, hogy létezik egy probléma, amire hathatós megoldást nyújtasz. Most meg kell találnod azokat, akiket ez a probléma a leghúsbavágóbb mértékben sújt. Ők lesznek, azok, akik akkor is használni akarják a vackodat, ha még nincs kész, nem szép, nem hibátlan, és csak egy dolgot csinál rendesen – ez a csoport az early adopter-ek csoportja. Ők fogják a legtöbb visszajelzést adni neked, ők mesélnek rólad másoknak, ők vonódnak bele a termékfejlesztésbe. Ez a néhány ezer ember aranyat ér neked. Ha őket boldoggá teszed egy jó termékkel, elkötelezett márka-nagyköveteid lesznek évekig.

Lehetséges kimenetek: Ideális esetben néhányan úgy rákattannak a cuccodra, hogy örökbe akarnak fogadni téged, mások tojnak rá. Szerencsétlen esetben mindenki közömbös lesz – ekkor vagy benézted, mi a core funkció, vagy elbonyolítottad, vagy simán vacak a prototípus – ne menj tovább, amíg meg nem találtad a korai befogadókat. Ha módosítanod kell az egészen, az gyakori dolog, és itt még fájdalommentesen megteheted.

8. állomás – költség-terv becslés és deck

Ideálisan ráfordított idő: < 1 hét

Magyarázat: ok, minden igazolva vagyon – kell a cuccod a jónépnek, eladsz, megvannak a korai befogadók is. Ideje jobban rákoncentrálni a befektetősdire – csinálj költségtervet és a korai tapasztalatok alapján valami bevételi tervet is, de az utóbbi kevésbé hangsúlyos. Készüljön egy befektetői prezentáció, gyakorlod be, és miközben tolod előre a bizniszt, időnként keress meg egy-egy befektetőt, de ne keseredj el, ha bullshitelnek. Ha tetszik nekik, már jó úton vagy, de azért csak okosan.

Lehetséges kimenetek: Szemetet csinálsz, irreális bevételeket írsz le (hidd el, ez gyakoribb, mint a nátha), túl sok pénzt kérsz: nyominak néznek és szívsz. Rendesen megcsinálod és reális vagy: profinak néznek és haladsz. Persze nagyon nem mindegy, melyiknél kötsz ki. Ha beavatott profiként akarsz tárgyalni, ezt mind olvasd végig.

[dil dil = 3298]

Összefoglalás

Volt a szövegben cégalapításról szó? Láttad az ügyvéd szót? Vagy a szabadalom szót? Nem, mivel ezek a lépések csak az után jönnek, hogy már pontosan tudod mit fogsz csinálni, kinek és kivel – azaz Product, market, team. Ha már van startupod, és bármelyik lépést kihagytad úgy, hogy egy későbbi készen van, akkor nagyon gyorsan menj vissza az elejére és csináld meg, ami hiányzik. Előbb-utóbb akkor is szükséged lesz rá, ha te vagy a következő Steve Jobs. Ha pedig az ötleted vacak, akkor itt és most jött el az ideje megszabadulni tőle, és mást csinálni. Ez egy olyan világ, ahol nem a részvétel, hanem a győzelem a fontos, ezért startup vállalkozóként kíméletlenül őszintének kell lenned magaddal – különben még a siker esélyét sem adod meg annak, hogy legyen folytatás. Nem te szolgálod az ötletedet a megvalósítással. Az ötleted köré épített startup hivatott szolgálni a te és a csapatod anyagi boldogulását. Ehhez sok-sok komoly csatát kell megvívni, és biztosan lesznek harctéri sérülések… De hát attól szép az egész, hogy szinte lehetetlen…

Kreatív MVP

Közzétéve 2013.07.01. Szerző: Dr. Kádas Péter

Válasz

Megvan az ötlet. Megkérdezted a bratyóidat, pár havert meg vagy száz járókelőt, hogy komálják-e? Túl vagy a szóbeli feedback-eken és viszket a tenyered, hogy végre építs is valamit. Össze-gründoltál egy kis csapatot, akik nagyjából lefedik az eleinte szükséges feladatokhoz értő szakik listáját, mindenki bedobta a havi zsebpénzt. OK, hogyan tovább? Itt jön képbe az MVP, azaz a Minimum Viable Product, ami a következő lépés az ötlet startup-pá válásának kanyargós és veszélyekkel teli útján.

A Minimum Viable Product (rövidített nevén MVP), vagy prototípus az a korlátozott funkcionalitású termék, mely rendelkezik azzal a jellemzően egy, ritkán néhány képességgel (feature-rel), ami a potenciális vevőid egy szűk csoportjának, a korai befogadóknak már ebben a formájában is nélkülözhetetlen segítséget jelent, így hajlandóak azt használni, hajlandóak fizetni érte és visszajelzéseket adni róla.

De miért minimum?

Azért Minimum, mert a szükségesnél nem szabad több időt és lóvét rászánni a megvalósítására – pont ez a lean lényege. Attól, hogy szóbeli visszajelzések alapján a cuccod népszerű és a felhasználóid / vevőid / partnereid azt mondták, hogy akarják használni, nem biztos, hogy tényleg használni is fogják. Egyrészt ennek kiderítésére szolgál az MVP, másrészt a visszajelzések alapján leszel képes bizonyos funkciókat beépíteni, illetve kigyomlálni a végleges termékből. Azonban nem is olyan ritkán ez egész egyszerűen nem megvalósítható. A teljes termék annyira komplex, vagy annyira újszerű, hogy vagy lehetetlen egyes funkciókra bontani, vagy a korlátozott funkcionalitás a végleges termékre fordított erőforrások 80-90 %-át felemészti, akkor pedig nem sok értelme van reszelgetni valami igazi Dr. Emett Brown-szerű cuccot, csak azért, hogy találmánynak nézzen ki. Az sem ritka, hogy az MVP megépítésének is akkora tőkeigénye lenne, hogy zseton nélkül esélytelen. Ilyenkor az van, hogy átmész Befektetők Buzogányába (a pénzemberek legnagyobb meglepetésére sem döglesz meg cash nélkül), és a korlátozottan működő terméket ravaszul helyettesíted valamivel, amivel ugyan kemény valutához nem feltétlenül, de a sokkal lényegesebb visszajelzésekhez nevetve hozzájutsz. Jöjjön először a standard megoldás, aztán a trükkök:

Egy-funkciós MVP

Magyarázat: A leggyakoribb MVP természetesen a majdani termék egy egyszerűsített, korlátozott funkcionalitású változata (angolul Single Feature MVP). Minimális design – ami nem azt jelenti, hogy olyan ronda, hogy a hagyma sírva fakad tőle, hanem azt, hogy minimalista -, és amit tud az egy, vagy néhány működő funkció. Itt lényeges, hogy a technológiai co-founder megértse, hogy ahol csak lehet egyszerűsíteni kell, meglévő megoldásokat, framework-öket használni, trükközni, nem nagyot álmodni.

Így csináld:

A kulcs, amit el kell találni, az a core feauture, az az egyetlen funkció, amely megoldja a gebaszt, amit felfedeztél
Nagyon fontos megérteni, hogy a core feature melletti többi kiegészítő funkció nem teszi vonzóbbá azt a terméket, amennyiben a core feature nincs jól eltalálva – ebben ne is reménykedj
Lehetőleg csinálj egy egyszerű social login-t rá (mely összhangban van a célközönséggel. Valami vicces app-nál FB, nemzetközi piacra szánt terméknél lehet Twitter, biznisz oldalnál LinkedIn)
Kérj visszajelzést – végül is ezért csinálod az egészet
Próbálkozz meg először egy freemium monetizációs modellel
Ha van némi forrásod, marketingre költsd, nehogy fals negatív eredményt kapj

Előny: lényegében már a terméket fejleszted, ezzel időt spórolsz. Ha elsül az MVP, csak ki kell színezned a skiccet és esetleg finomhangolni az üzleti modellt. Az early adopter-ek rögtön népszerűsíthetik is a terméket, a legfontosabb marketing komponenst biztosítva a startup-odnak.

Hátrány: Ha nem találod el a core funkciót, nem a megfelelő visszajelzéseket fogod kapni. Az early adopter-ekkel – miután elkezdték használni a terméket – on-the-go kell foglalkoznod, azaz nincs megállás, benne vagy a játékban.

Landing page

Magyarázat: Jellemzően dot-com startupoknál működik a legjobban. Barkácsolsz egy oldalt valami ütős képpel, logóval, és egy pitch-mondattal, ami elmondja a termék lényegét. Alá egy email gyűjtő mező, meg valami rossz duma, ami a hiány elvére –mint motivációs alapelvre – épít: “Keressük az első 2000 béta tesztert!” Vagy: “Iratkozz fel a zárt bétára – még 127 hely van”. Vagy “invite only”.

Így csináld:

az üzenet legyen precízen és röviden megfogalmazva – az emberek türelme online környezetben mindössze néhány másodperc.
ne felejts el beállítani rá Google Analytics-et. A visszajelzések sokszor nem szöveges formában jönnek, hanem neked kell kitalálnod a megszerzett adatok elemzéséből, hogy mi volt király és mi volt hulladék az MVP-ben
indíts rá több hirdetést ugyanazzal a szöveggel, de célozz különböző fogyasztói csoportokat. (Ez jellemzően 5 x 10 dollárból megoldható a Facebook-on). A hirdetési linkek konverzióját az Analytics-ban elemezve tudni fogod, hogy melyik csoport cuppant rá a vackodra és melyik hanyagolta.
Csinálj egy komment opciót a landing page-re, hogy bárki kifejthesse a véleményét. Erre egy chat plugin is kiváló megoldás.
Legyen rajta call-to-action. (Gy.k: gomb). Egy oldaltól, amit csak nézni lehet, kevesen vizelik össze magukat örömükben.
Ha igazán tuti akarsz lenni, akkor csinálj egy videót arról, hogyan fog működni a cucc.
Néhány példa inspirációnak itt található.
Update Ilcsik Zoltán jóvoltából: az egyik legjobb landing page típusú MVP, a Buffer App alkotása. Részletes leírás (ANGOL Nyelvű).

Előny: akár egyetlen nap alatt készen van, és az email címek begyűjtésével az early adopterek-ből rögtön user-adatbázist építhetsz.

Hátrány: elég elterjedt a módszer, a hiány elvére építés a landing page-eknél már nem mindig jön be.

Crowdfunding, mint MVP

Sokan tekintenek úgy a crowdfunding-ra, mint startup vállalkozásuk pénzügyi megváltására. A dolog a legtöbbször a reménykedést sem éri meg – mert csak bizonyos dolgokra működik -, de nézzük csak a crowdfunding-ot egy másik szemszögből: ezeken az oldalakon azt a mondást lehet megtenni, hogy „Ha adtok zsét, megcsináljuk ezt a cuccot…”. Mi ez, ha nem a tökéletes validáció? Nem minden projekt való crowdfunding oldalra, de amelyik igen, annak ez egyben a tökéletes MVP is. Legismertebb ilyen oldal talán a Kickstarter, de ilyen még az IndieGoGo és a RocketHub is, meg van vagy 526 másik oldal is. Magyar oldallal ne próbálkozzatok – a kis piac és az idejétmúlt mentalitás miatt nem működnek a hazai copy cat-ek.

Így csináld:

ismerd a célközönségedet, és annak megfelelően válassz crowdfunding site-ot.
tervezz előre – nagyon gyorsan elindulhat a dolog. A crowdfunding-nál ráadásul jogilag kötve vagy a megvalósításhoz.
ajánlj fel speciális reward-okat, például aki 1 000 dollár feletti összeggel támogat, annak a nevét bevésed a weboldalad láblécébe.
sztorit építs fel. Az emberek nem termékeknek, hanem történeteknek akarnak a részesei lenni
aki komolyan belevágna, annak itt egy kis tippmix, amit érdemes elolvasni

Előny: MVP és fund-raising egy csapásra! Az abszolút zsír-császár-über-király kombó! Fashion startupok-nak és a legelvetemültebb állatságoknak rendszerint nagyobb esélyük van, mint valami nehezen értelmezhető dot-com algoritmusnak. Itt van a 10 legnagyobb Kickstarter siker, hogy képben legyetek, kinek jó és kinek nem.

Hátrány: A Kickstarter-hez igazolt amerikai vagy angliai jelenlét kell. Ezt némileg munkás és költséges összehozni. Bár ha vannak ismerőseid…

[dil dil = 3201]

Patyomkin MVP

Patyomkin miniszter a 18. század végén a Dnyeper folyó partján egész mű-falvakat állíttatott fel úgy, hogy a házaknak csak a homlokzatai álltak, mikor II. Katalin Cárnő látogatást tett a vidéken – demonstrálva ezzel a környék unorthodox gazdasági fejlődését. Ennél az MVP-nél úgy csinálsz, mintha késztermékkel lépnél piacra. Kívülről úgy néz ki, épp csak a háttérben az ég egy adta világon semmi nincs, csak néhány szorgos mókus kézi munkája. A leghíresebb Patyomkin MVP-t talán a Zappos csinálta 1999-ben, amikor lefotóztak néhány cipőt a helyi cipőboltokban, majd a fotók alapján megcsinálták webshopjukat – ha valaki rendelt, szépen elautóztak a boltba, megvették a cipőt, és kiszállították a vevőnek. Egy idő után beigazolódott a sejtésük, hogy az emberek hajlandóak online cipőt venni – és akkor vettek egy saját cipőboltot. Rendszert csak ez után fejlesztettek az oldal mögé.

Így csináld:

Egyszerű, válts ki minden algoritmust emberi erővel. Elöl minden, hátul semmi.
Vastag bőr az arcodra, és uccu neki. Hazudsz mint a vízfolyás és marketingeled a semmit.

Előny: hihetetlenül olcsó megoldás annak igazolására, hogy a startup ötleted jó. Élesben, a végleges szolgáltatás “arcával” tudod tesztelni a dolgot, és nem kell magyarázni, hogy később több feature, meg majd szebb lesz, meg jobb lesz. Ha nem válik be, leállítod. Ha beválik, mindenkinél gyorsabban lépsz piacra az ötleteddel – hiszen már ott vagy anélkül, hogy a fejlesztéshez akárcsak hozzászagoltál volna.

Hátrány: Ha beindul a dolog, lesz egy pár átvirrasztott éjszakád, mert versenyt fogsz futni az idővel, és komoly tétje lesz.

Praktikus tippek

Aki megértette az iszonyatosan-gyorsan-kell-haladnom aranyszabályt, annak érdemes ránéznie a Kickofflabs-re, vagy az Unbounce-ra, amikkel hyper sebességgel lehet landing page-eket építeni. Aki végképp nem boldogul vele, annak örömmel jelentem, hogy az MVP elkészítésére is létezik már startup. Fontos, hogy tudjátok – vagy legalább sejtsétek – hol van a célközönségetek, és szólítsátok meg őket közvetlenül és autentikusan. A jó MVP-nek egyetlen ismérve van: bárhogy is, de megkérdőjelezhetetlenül igazolja, hogy amit csináltok, az a vásárlóitok egy csoportjának nagyon kell. Ne passzoljátok el az MVP fázisát, különben borítékolhatóan sok pénzt fogtok eltüzelni feleslegesen – a drága időről nem is beszélve. Bárhogyan is, de el kell érnünk, hogy meglegyen egy széles körű validáció, hogy tudjuk, jó úton járunk – és nem azért, mert a befektetők is folyton ezért nyavalyognak, hanem magunk miatt. A saját startup-unkat építjük, a sikerünk és a kudarcaink egyaránt a sajátjaink. We own it.

Kockázati Tőkések Arénája

Közzétéve 2013.06.28. Szerző: Dr. Kádas Péter

Válasz

Sokan kérdezik tőlem, hogy melyik Jeremie alaphoz érdemes menni, és melyiket kell elkerülni… és erre a kérdésre én több okból sem szoktam válaszolni. Egyrészt aki nekem jó, az lehet, hogy Neked nem – és fordítva. Másrészt a kockázati tőke világa épp oly dinamikusan változik, mint a vállalkozósdi. Aki ma jónak tűnik, arról holnapra kiderülhet, hogy nincs túl jó szeme. Amelyik tőkés kezdő, az sec perc belejöhet az iparba. Új szereplők is kinőnek a földből – lassan már hetente… És igen, nekünk, vállalkozóknak nagyon nem mindegy, hogy egy igazi ászhoz dörgölőzünk, vagy az antik üzleti gondolkodású Határnál Véged Ventures-höz, ahol pénzt kaphatunk ugyan, de semmi mást – ilyen társulással ugyanis lényegében csak pár hónapnyi reményt lehet vásárolni, sikert nem. Ahogyan a startup-oknak is csak egy kis hányada igazi ász, úgy a befektetőknek is van elit klubja, ahol bizony kevesen vannak. Hát halat ma sem kaptok tőlem, de hálót igen; ilyen szempontok alapján válogassatok:

Van benne empátia

A legelső emberi tulajdonság, amire egy kockázati tőkésnek szüksége van, az egy szimpla felismerés: eltérően a többi adok-veszek üzlettől, a kockatőke befektetés NEM zéró-összegű játszma. Nem, Kedves Befektetők, nem biztos, hogy attól nektek nagyon jó lesz, ha a másik félnek nagyon sz*r. Sőt: A befektetősdiben a term sheet tárgyalásakor ellenérdekelt felek ülnek egymással szemben, akik a befektetés után cégtársak lesznek. Mintha az autókereskedő, aki eladja neked a verdát, azzal szembesülne, hogy utána 7 évig másnaponta felváltva kell taxiznotok vele – mindjárt más lenne a marketing vaker! Amelyik befektető nem partnerként áll a vállalkozókhoz, amelyikben nincs empátia, amelyik lekezelően viselkedik (bár a Tumblr-ről életében nem hallott, az Instagram-ot pedig apró zacskós kávénak tippeli), azt gyorsan pattintsátok le.

Gyors

A jó seed fázisú kockázati tőkés második ismérve a gyorsaság: gyors igen, vagy gyors nem. Nincs idő több hónapos due diligence-re sem (seed-ben vagyunk!), mert szegény startup vagy kimúlik, vagy a verseny miatt leszerződik mással. Ha meg csak simán elvan és nő magától, azzal nő az értéke is, így tehát a befektető csak bukhat a halogatáson – pedig a tökölődés igazi magyar sajátosság. Ha kapsz term sheet-et, akkor a deal 30-90 nap alatt legyen lezárva. Ha halogatja, akkor vagy lusta, vagy simán remeg a keze, és közben gátlástalanul szívat Téged, nehogy elmenj máshoz, amíg Ő nem tud dönteni – az ilyet azonnal hagyd ott, mert csak a saját érdekeit nézi. 200 ezer dollár körüli pénzt amerikai angel investor egy hét alatt dönt el.

Elérhető

Józan paraszti ésszel: ha a befektetést megelőzően – amikor még az udvarlás megy – is annyira elfoglalt, hogy napokig nem éred el, akkor képzeld mi lesz, amikor már a markában vagy, és leszerződtél? Az lesz, hogy még inkább nem fogod elérni, és nem lesz a környéken, amikor kellene a segítsége. Mindenkinek drága az ideje, de a legtöbb profi ezt két eszközzel kezeli: Egyrészt mindent hatékonyan csinál, azaz visszahív aznap, de 5 perced van. Másrészt, amivel nem akar foglalkozni, arra azt mondja, hogy nem és pont – így nem csesztetik mindhalálig felesleges baromságokkal. Ha a befektető szörnyen elfoglalt és képtelen kezelni a saját idejét, az szerintem (és a jelek szerint például Fred Destin szerint is) deal-breaking.

Nem fél a versenytől

Itthon annyi a lé a piacon, hogy a startupok válogatnak, nem a tőkések – vésd ezt jól az eszedbe és használd ki az erőviszonyokat. Saját tapasztalatom, hogy néhány startup a környeztemben sorban kapja a megkereséseket (igaz, egy részük már túl van a seed fázison). A robogó vonatra mindenki szeretne felülni, és ezzel nincs is semmi baj. Egy belevaló kockatőkés nem fél a versenytől, mert maga is versenyképes egy – szerencsénkre – egyre telítettebb és – még nagyobb szerencsénkre – egyre globálisabb piacon. Versenyzik a többi alappal premoney-ban, kockázatvállalásban, tudásban, kapcsolatokban, hozzáadott értékben. A verseny jó dolog, és amelyik kockatőkés nem szereti a versenyt, az hogyan érthetne meg egy vállalkozót, aki nap mint nap versenyezni kénytelen? Szóval látogassátok végig az alapokat sorban és hasonlítsátok össze a tapasztalatokat. Hadd nyerje a versenyt a legjobb.

Nem Kontroll-függő

Ezt a kérdést hazai kockatőkések 1.0-ás változata szinte képtelen megemészteni. A többségi részesedést meg a board kontrollt csak a legkezdőbbek erőltetik – logikusan levezettük, hogy miért van így. Az irányításba való belekibicelés egyszerűen túl nagy bürokráciát és felesleges költségeket jelent, akadályozza a további befektetési köröket és rendszerint hibás cégértékeléssel jár. Az alapítók kihígítási szándéka pedig szánalmas.com – és soha nem működik korai fázisban. A seed fázisú befektetések kontrollja már ma is csupán néhány vétójogban testesül meg a tengerentúlon. A tanácsom egyszerű: aki kontrollt, vagy többséget akar seed fázisú startupban, azt gondolkodás nélkül hagyjátok ott, mert kapzsi és nem érti az egész iparágat. Nincs időnk telhetetlen embereket térítgetni jószolgálatból. Majd megtanulják máshogy. Pont.

Transzparens

Brad Feld. Mark Suster. Ben Horowitz. Dave McClure. Josh Kopelman. Fred Wilson. Sorolhatnám még az amerikai top tech befektetőket, akik blogot írnak, előadnak, rendezvényekre járnak, közösségi kezdeményezéseik vannak – egy szóval együtt forrnak a vállalkozókkal a Nagy Startup Levesben. Magyarországon is vannak páran, akiket látunk a rendezvényeken, akik pörögnek, mint a szekérkerék, érdeklődnek, vitáznak, és nem futamodnak meg még az általam kiagyalt leggonoszabb nyilvános vitáktól sem (14:55-től). A párhuzam-alkotást rátok bízom, de szerintem ha egy befektető hírnevet épít, akkor ezt a hírnevet kevéssé éri meg neki valami vérbeli etikátlan húzással kockára tenni. Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy akik a sötétben gubbasztanak, azok nem lehetnek korrektek és profik. Csak annyit jelent, hogy van, aki a sötétben gubbaszt, és van, aki jelen van. Döntsétek el, hogy melyik típusra gerjedtek.

Tapasztalt

Az ideális kockatőkés-vállalkozó kapcsolatnak van egy lényeges előfeltétele, ez pedig az érdekellentétek kiküszöbölése. Egy alapvetően jó szándékú és felkészült kockázati tőkéssel is lehetnek folyamatos konfliktusaid, ha rosszul kötitek meg a szerződést, és érdekellentét alakul ki. Az érdekellentétet mindenképpen el kell kerülni! Ez a jövő tudatos elemzését és a lehetséges variációk közös átgondolását jelenti – még a befektetés előtt. A tapasztalt befektetők odafigyelnek erre. Ha nem játssza le Veled a szcenáriókat a term sheet tárgyalása során, az vészvillogós. Az őszinte befektető sokkal jobb, mint a vetítőgép. (Shit happens – de együtt kell felkészülni rá.)

Helyesen értékel

Ha egy kockatőkésnek van nagy Jeremie alapja, vagy külföldi lába, akkor tovább tudja finanszíroztatni a céget a seed fázis után is, és érdekében áll normális premoney-kat adni (mert ha akar, a következő körben szerezhet nagyobb részesedést). Ha a cég aktuális fázisának 10%-án értékeli fel a céget, az azt jelent(het)i, hogy kockázatként éli meg a tovább-finanszírozás bizonytalanságát, mert nincs ilyen kapcsolatrendszere – vagyis nem lesz következő körös befektetés sem. Megbeszéltük, hogy ez miért elengedhetetlen, úgyhogy okos startupper a cégértékelésből tudni fogja, hogy a befektető tudja-e tovább tölte(t)ni zsozsóval a céget, vagy nem. Ugye nem kell magyaráznom, hogy ha a cégedért X tőkés 200 ezer dodót kínál, Y meg két milliót, akkor egy józan paraszti ésszel kevéssé igazolható hülye döntéssel 1,8 millió dollárt húzol le a klotyón? Azért legtöbben ennyi zsét még nem hahotázva nézegetünk a lefolyóban kőrözni, nem igaz? De mondjátok meg Ti:

[dil dil = 2571]

Startup pozitív

A legjobb, ha csinált startup-ot. Az Egyesült Államokban szinte minden befektető korábban vállalkozó volt. A leggyakoribb, hogy egy-két sikeres exitet követően válnak befektetővé és csatlakoznak valamely nagy alaphoz. Magyarországon tech exit csak kevés volt (Szőke Márton, az ismert magyar vállalkozó és üzleti angyal IndexTools nevű cégét vette meg a Yahoo 2008-ban – ezért neki elhiszem, hogy tudja, mi fán terem az exit), IPO-ról (tőzsdére lépés, Initial Public Offering) is csak egyről tudok, de kommentben lehet pallérozni az ismereteimet. Meg kell elégednünk azzal, hogy leendő partnered szeret startupokkal dolgozni, jól érzi magát az ökoszisztémában és rendszeresen próbál tudást felszedni külföldről is. Amelyik előadja, hogy birtokában van a tuti recept egy világcég felépítéséhez, azt nyugodtan nevessétek ki. Senki nem tudja ezt a receptet – mert nem létezik.

Dot-com-bátor

(Ha nem dot-com startup-od van, ezt ugord át) Talán nincs olyan kockatőkés, akinek a honlapján ne szerepelne, hogy a tech iparágba fektet, azaz dot-com cégekbe. Ne higgyétek el, többségüknek lövésük sincs arról, hogy mi valódi újdonság és mi bukott meg már 5 éve is. Kevés kivételtől eltekintve nem értenek a tech startupokhoz, és ami még ennél is fontosabb, nincs tapasztalatuk nagy tech cégek startup-bevásárlásaiban sem. Honnan is lenne? Még csak most kezdték, ha jól tudom, egyetlen Jeremie-s exit volt, és egy magyar Jeremie Partner sem adott még el céget a Facebook-nak, Yahoo-nak, Google-nek, stb. Egy ilyen felvásárláshoz lokál arcok kellenek. A Facebook esetében amerikaiak. A Google-nél viszont… Ja, bocs, ott is. Yahoo – amerikaiak. Salesforce, AirBnB, Yelp, LinkedIn, GitHub, Foursquare, Twitter, Amazon, Groupon, Reddit, Apple, StumbleUpon, Microsoft, IBM, HP, Qualcomm, Dropbox, Intel, Dell, Comcast, Zynga, eBay, BestBuy, Wikipedia, HubSpot, Radian6, … Hát, a fene egye meg, úgy tűnik, egy kocsma maradt a faluban, ott ropja mindenki. Dot-com-nál kell a tengerentúli kapcsolat, nincs mese.

Kis összegeket fektet be

Ez stimmel, tényleg seed fázisú funny money-val labdáznak itthon. De nem is kell több. Korai fázisban a mentorálás, a sales és egy nagy piac elérése sokkal többet ér. A kis összegek különben nekünk vállalkozóknak előnyösek, mert kisebb kockázattal tudnak beszállni a befektetők, mivel szélesebb portfólión tudják elosztani az alapjuk tőkéjét. Mi pedig hatékonyabban teremtünk értéket, aminek a következménye könnyen lehet egy-egy normálisabb cégértékelés seed-ben még magyar részről is. A tanács itt az, hogy minél kisebb pénzből érjetek el minél komolyabb mérföldköveket, ezt a befektetők magasabb cégértékeléssel és ebből adódóan kisebb felhígulással fogják honorálni. A nagyobb pénzeket, ha tehetitek, már vonjátok be külföldről – egyszerűen mert magasabb premoney-t kaptok.

Van menedzsment tapasztalata

Ez megvan a hazai VC-knél is – csakhogy a korai fázisokban kevésbé fontos. A hagyományos régi VC felfogás szerint a befektetők, mint tapasztalt profik segítették a startup-okat nagy céggé válni, és ez a tudás elengedhetetlen volt. Mit látunk ma? A fejjel lefelé modell-nek megfelelően seed fázisban a termék készül el, cég nincs, vagy gyakorlatilag egy bevételek nélküli kifizetőhely. A csapat néhány fő, így egyáltalán nincs szükség a cégépítéshez értő szakértőkre – a startupok ma terméket építenek, és olyan mentorok bábáskodnak sikerrel a csapatok körül, akik a nagyon olcsó és következetes termékfejlesztéshez értenek. A hazai befektetők egyenként is jelentős üzleti tapasztalattal rendelkeznek, ami sosem árt egy startup-nak – kérjétek ki a véleményüket a stratégiai kérdésekben, de operatív szinten haladjatok a Lean szerint – ha a befektető ezt támogatja, akkor ezen a téren teljes lesz az összhang.

Őszintén beismeri

Én nagyobbra tartom azokat a befektetőket, akik beismerik, hogy még nem tudnak eleget, ez ugyanis az első lépés a tanuláshoz. És tényleg, az ilyen emberek előbb-utóbb felszedik a szükséges ismereteket, és szerénységük révén szerzik meg a tudás fegyverét. Ha azt látjátok, hogy a befektető folyamatosan aggódik a portfólió cégért, és nem irányítani akar, hanem csak az ördög ügyvédjét játssza, az pozitív jel.

Remeg vagy nem remeg

Remeg. Mindegyik. Én is azt tenném. És Te is. A kockázati tőkéseknek jósolniuk kellene tudni, méghozzá egy olyan iparágban, amit nem ismernek. A befektetéseik 9-12 hónapon belül egy olyan piacra készülnek lépni, amit ugyancsak nem ismernek, és olyan konkurensekkel kell megküzdeniük, akikről életükben nem hallottak. De a hős nem attól hős, hogy nem fél, hanem attól, hogy a félelme ellenére megteszi, amit meg kell tennie, míg a gyáva meghátrál. Amikor 1999 nyarán-őszén a Kleiner Perkins és a Sequoia Capital együtt 25 millió dollárt tettek a Google-be (100 millió dolláros premoney-n), állítólag a pénz átutalása után is meg voltak róla győződve, hogy kidobták a pénzt az ablakon. De az ösztönük azt súgta, ebből nem szabad kimaradni. Mindenki remeg, ha bizonytalan a jövő – a jó kockázati tőkés néha a szimata után kell, hogy menjen. Amelyiknek a portfóliójában nincs pár őrültségnek látszó befektetés, annak vagy nincs orra hozzá, vagy nem mer hallgatni rá.

Az idők változnak

A cikkből úgy tűnhet, nem tartom nagyra a magyar kockázati tőkéseket. Elmondtam vagy százszor, hogy ez nem így van: kiváló koponyák is vannak közöttük, igazi ászok, akiket nagyra tartok és emberileg is kedvelek – még akkor is, ha nem mindenben értünk egyet. De azér’ meló van még itt bőven: A magyar kockázati tőkepiac játékosainak azon kell majd dolgozniuk, hogy képesek legyenek kölcsönösen jó deal-eket kötni a vállalkozókkal. Ehhez a normális cégértékelés, a külföldi kapcsolatok, a reális exit stratégia, a kontroll-függőség feladása és a termékfejlesztési know-how hozzáadott értéke mind-mind szükségesek. Mivel ifjú tehetség van itthon bőven, előbb-utóbb egy-két tőkés társaság kiemelkedik, és onnantól egy gyűrű mind felett – ugyanis a kérdés nem az, lesz-e projekt ennyi kockatőkéhez, hanem az, hogy kié lesz évről évre a Top 5 deal. Az alapok mesébe illő megtérülését és egy-két kockatőkés kiugró sikerét ugyanis ez az 5 startup hozza majd, és amint kiderül, kik az ászok, mindenki velük akar majd boltolni, a többiek meg futhatnak a top projektek után, mint a nyuszi… (Klasszikus Eminem). Toljatok egy share-t itt alább, plíz, vállalkozó társainkat segítitek vele…

Egy startup tour képekben – East Coast to West Coast

Közzétéve 2013.06.20. Szerző: Kubatov Márk

Válasz

Ha már elég tudást szívtatok magatokba itthon, ideje a tettek mezejére lépni és megnézni hogy mi van a tengeren túlon. Vajon a keleti vagy a nyugati part megfelelőbb a kezdeti lépések megtételére? New York, a Nagy Alma versus Sillicon Valley, California. Igazság szerint persze legjobb lenne megnézni mindkettőt, és csak utána dönteni. Most pont ez következik – ezúttal képekben.

Ok, nézzük mi van itt. A kiemelt képen fent rögtön látszik, hogy sajnos New Yorkban pl. elég rossz időjárás. (Azért ez nem olyan zavaró ha ez a látvány reggelente.) Manhattanben rögtön megértjük hogy ezt a startuposdit valószínűleg többen is komolyan gondolják arrafelé és áldoznak is rá.

Érdekes, hogy amikor az ember először megy az utcákon a felhőkarcolók alatt, borzasztó jelentéktelen kis pondrónak érzi magát. Nem elég hogy eleve nehéz a startup kezdeti időszaka, még ez is 16 tonnaként nehezedik a kódolásban megfáradt vállakra. Viszont innen szép nyerni!

New Yorkban viszonylag sok meetup van, amik közül jókat is ki lehet fogni, de azért az elmondható hogy a résztvevők nagy része neked akar eladni valamit.

Mi például az egyik rooftop event-en (valamelyik magas épület tetőteraszán tartott esemény) véletlenül betévedtünk egy másik meetupra (ugyanazon a teraszon 3 volt egyszerre egy időben), ahol az egyik jól öltözött úriembernek – akit simán VC-nek néztünk – hosszú perceken keresztül ecseteltük az általunk fejlesztett termék nagyszerűségét, amit érdeklődéssel hallgatott végig, válaszában viszont arról kérdezett hogy marokkói arany jutányos áron érdekel-e minket. Igen, természetesen. Minden érdekel.

Ezek az eventek habár haszontalannak tűnnek, de gyakorlásra kiválóak, olyan önbizalmat lehet gyűjteni amivel hirtelen a Nasdaq-ra lépést is tervezgetni kezdjük két hosszabb metrómegálló között.

Vagy azon is elgondolkozhatunk, hogy vajon kinek adjuk el a céget? Van választék bőven és mindenki innovatív megoldásokra vadászik, mert tudják hogy ha ők nem akkor majd a konkurencia. Ez a – néha elmebeteg összegű – felvásárlások mögötti egyik fő mozgatórugó.

De ehhez persze előbb egy killer terméket kell fejlesztenünk!

New Yorkban egészen kiváló co-working irodák vannak, pl. a WeWorks, ahol magam is szívesen időztem.

Ha meguntuk az esőt és a magas épületeket, irány California, minden startup célpontja! Itt egy rövid eszmefuttatást szeretnék beszúrni, ami low budget magyar startupoknak jól jöhet. Sillicon Valley iszonyú drága, San Francisco szintén (New York is). Viszont repülővel 1-1,5 óra mind Los Angeles-től mind San Diego-tól, ahol jóval kedvezőbb feltételekkel lehet időt tölteni. Ez különösen akkor jön kapóra, ha megbeszélt időpontjaink közt akár több hét eltérés is van és már szeretnénk egy kicsit a termékfejlesztésen is dolgozni a sok meeting és pitch mellett, vagy mert LA-ben sokkal több lehetőség van early tractiont építeni pl. egy consumer startupnak. Döntésünkhöz akár ezt a rövid quiz-t is segítségül hívhatjuk. San Diego-ban például ez tárul az egyszeri magyar startupper szeme elé reggelente (télen is :)):

Ezeknek a helyeknek megvan az az előnye is, hogy ha hirtelen kapás van és nincs repjegy másnapra, akkor be lehet vágódni a kocsiba és 8-10 óra alatt fel lehet vezetni San Francisco-ig. Az út mint a filmekben:

San Francisco-ban egymás hegyén hátán vannak a hírekből ismert acceleratorok, startup hubok. Ez itt például a Rocketspace demo stage.

Több környező ország már viszonylag komoly jelenlétet épített ki a Valley-ben annak érdekében hogy a legjobb projektek a lehető leggyorsabban kerüljenek ki. A szlovénok egy kicsit előrébb tartanak mint mi, nekik van saját házuk a saját startuppereiknek, ahova be lehet esni éjszakára aludni, kicsit dolgozni, stb.. a hálótermeket azért nem fotóztam mert elég laktanya érzése van ami nem túl inspiráló, de a közös tér nagyon jó. Van aki már 4 hónapja lakik itt és még nincs prototípusa se, úgyhogy nem csak természetfeletti vállalkozókkal kell versenyre kelni, jó tudni hogy itt is ugyanazokkal a kihívásokkal szembesül mindenki, inspiráció ide vagy oda, a terméket fel kell építeni.

A távolban Alcatraz, ennyi elég is a San Francisco-i városnézésből.

Itt még több meetup és startup event van mint New York-ban, ráadásul az ember a Stanford-ra is beeshet, ami elég jó (csekély 50$ volt a belépő erre az eseményre, de különböző fennforgásokra hivatkozva (ie. “nincs annyi cash nálam, pls pls pls”) sikerülhet bejutni pl. a feléért. Itt új értelmet nyer a dream big fogalma, a “billion dollar market” csak egy picike kör a prezentált slideokon… az új trend a “T”‘ dollar, ez alatt ne ugrálj 🙂

A Singularity University szintén egy érdekes képződmény, ahogy egyik srác a csapatból megfogalmazta, “Gazdag emberek pici csoportja hobbiból szeretné megmenteni a világot.” Nekem az volt az érzésem, hogy mindezt úgy hogy ők azért jól járjanak a végén (ami nem baj, sőt). A kedvencem innen az a startup akinek 1db ügyfele az International Space Station… ez az igazi niche market.

Arra nem jöttem rá hogy mi az az épület a NASA-nál. Ötletek?

Californiában az autó bérlése kötelező, a nélkül meg vagy lőve. Ez a járgány 400 dollár 7 napra mindennel (napi díj, biztosítás, stb.) együtt. Ezt bele kell kalkulálni a büdzsébe (+tankolás, attól függően hogy ki merre megy). Mondjuk van vagy 1012 startup itt aki épp ezt az industry-t készül megtörni, úgyhogy a jövőben ez olcsóbb is lehet.

A túra végére pedig egy bónusz kérdés: melyik világhírű, sok milliárd dollárt kezelő alap irodája látható a képen? A helyes megfejtők közt a lean metodológia jegyében egy csomag Beef Jerky-t sorsolunk ki.

10+1 Praktikus Tipp a Befektető Kereséshez

Közzétéve 2013.06.11. Szerző: Dr. Kádas Péter

Válasz

Fehéren izzik itthon a startuposdi és lassan boldog-boldogtalan befektetőt keres: az is, aki világhírig vinné vele, és az is, akinek nem feltétlenül lenne érdemes ezzel töltenie az idejét… Ha Te is befektetőt keresel – és most hagyjuk, hogy van-e rá esélyed -, akkor az alábbi tíz dologgal tudsz jobb eredményt elérni, és nagyobb részt megőrizni az ép elmédből a folyamat során.

Előtte

1. Csináld vagy ne csináld – ne próbálkozz

Vannak, akik állandóan befektetőt keresnek. Már évek óta. Keresgélnek, kávézgatnak, nézegetnek. Ez nem pont az az attitűd, ami sikerre vezet. Mindannyian tudjuk, hogy befektetőt (pláne jót) találni iszonyúan nehéz, de kell hogy legyen ennek a folyamatnak egy eleje és egy vége. Egy vállalkozásban a tőkeigény – főleg az elején – folyamatosan nő, miközben még vagy nincs bevétel, vagy elenyésző mértékű. Mint cégtulajdonosnak és -vezetőnek tudnod kell, hogy mikor állsz fejre cash hiányában, azaz mikor nő a tőkeigény olyan szint fölé, amit anyu-apu vagy a megdumált rokonok már nem képesek finanszírozni neked. Ha ezzel tisztában vagy, akkor legalább előtte 8-10 hónappal kezdj el kockatőkés után kajtatni – aktívan. Azaz menj fel erre az internet nevű csodára, és írj egy frappáns, rövid levelet – mondjuk az összes befektetési alapnak, akit találsz. Nagy és/vagy híres amerikai alapokhoz valóban kapcsolat kell, kicsikhez már kevésbé. Hazai pályán annyi a pénz, hogy semmilyen közvetítőre nincs szükség. Telefonálsz, írsz egy mailt. Ennyi.

2. Először ne a legjobbhoz menj

Ha van a fejedben egy sorrend, hogy kivel szeretnél együtt dolgozni, akkor ne velük kezdd. A befektetői pitching sok gyakorlást igényel, és értékes visszajelzéseket kaphatsz az első tárgyalások során. Olyan alappal kezdd, akik nem mutattak még fel semmit, nem olyan aktívak, vagy egyszerűen csak nem ismered őket, vagy valamiért nem sokkal szimpatikusabbak a spanyolnáthánál. Mire túl vagy az első 3-4 tárgyaláson, tudni fogod a visszajelzésekből, hogy miben vagy erős és min kellene még csiszolni.

3. Készülj fel a befektetőből is

Tedd a szívedre a kezed: megnéztél csak annyit a legutóbbi kockatőkés találka előtt, hogy milyen portfolió cégei vannak az adott befektetőnek? A többség még ezt sem teszi meg. Pedig milyen jól mutat a prezidben, ha találsz valamilyen együttműködési lehetőséget egy másik csapattal – persze, csak ha az együttműködés nem azt jelenti, hogy lenyúlják az összes ötletedet meg a legjobb fejlesztőidet – vagy Te csinálod ugyanezt. Ha nincs is együttműködési lehetőség, a befektetőknek általában tetszik a jól informált vállalkozó, aki megcsinálta a házi feladatát.

5. Sose küldd el a deck-et a prezentációd előtt

Lehet, hogy egy buzgó gyakornok, vagy titkárságvezető arra kér, küldd el a prezidet előre – mert ezt az utasítást kapta. Ne küldd el! Térj ki előle és küldj egy one-pager-t. Nem azzal van a baj, ha küldesz valamit, hanem azzal, ha a prezentációt küldöd. Azért kérik, mert

a) nem szeretnek olvasni és egy prezit könnyű átpörgetni, és az embernek olyan feeling-je van tőle, mintha már dolgozott volna aznap

b) képben akarnak lenni, mert annyi barom ötlet van, hogy nyilván nem akarnak mindenkit válogatás nélkül beengedni az irodába

c) fejben akarják kicsit ízlelgetni a dolgot, meghívni szakértőket, megbeszélni egymás között, kikérni más vállalkozók véleményét

Egy jó one-pager (egy oldalas összefoglaló) képes felkelteni az érdeklődést, és az átküldött anyagoknak (ügyfélnél, befektetőnél egyaránt) ennyi a jelentősége. Úgyhogy one -pager mehet, prezi nem. Már csak azért sem, mert ha jó a prezid, akkor abból sokat nem fognak érteni (mivel nem raktad tele mindenfélével, ahogyan azt itt korábban javasoltam).

A megbeszélésen

4. Értsd meg a soft “nem”-et is

Ebben a cikkben megbeszéltük, hogy a befektetők sosem mondanak egyértelmű nemet. (Amelyik igen, az pozitív kivétel – mert nem rabolja az idődet.) Viszont az úgynevezett soft nemet is érteni kell: ha “végiggondolja”, ha hirtelen nagyon elfoglalttá válik – és hetekig nem éred el, nem hív vissza, az sima nem. Ha további traction-t kér, az is sima nem. Ha arra kér, hogy hozz mást, akivel együtt befektet, az is sima nem, hacsak nincs kikötve az alap szabályzatában a kötelező co-investment.

6. A deck egy dolog. készülj a kérdésekre (igen, slide-okkal is)

Egy jó befektetői prezentáció (deck) amerikai szokások szerint 12-14 oldal hosszú (és 20 perc alatt kell elmondanod), európai standardok szerint 15-20 slide (és nem ritkán 40 percnél is több időd van rá). Az utolsó dia után nyugodtan tegyél be olyan slide-okat, amik adatokat, méréseket, grafikonokat tartalmaznak, amivel alá tudod támasztani a kérdésekre adott válaszaidat. Ezt kint is így csinálják sokan, semmi baj nincs vele. Ne feledd, nem az egyetemen vagy, ahol tanár bácsi addig kérdez, amíg nem tudsz valamit. Itt a leendő partnereid ülnek, és meg akarják érteni a cuccodat. Pozitív kicsengése lesz, ha készülsz egy-egy kérdésre.

7. Ne sz*rj be

Nyilván eleinte zavarban leszel, mint vasorrú bába a részecskegyorsítóban. De a befektetők nem élet-halál urai. Eldönthetik, hogy bevásárolnak-e a cégedbe és a csapatodba, vagy nem. És ennyi. Én egy nagy ügyfélnél jobban izgulnék, mert abból nincs másik – ha elszúrom, ott már nincs biznisz. De befektetőnél? Ugyan. Nem akarja, nincs meg a kémia, hezitál, értetlenkedik? Semmi gáz, mész a következőhöz. A kellően magabiztos, de még nem pökhendi viselkedés bizalmat gerjeszt. Sok magyar befektető pont a cégépítési és az egyéb üzleti tapasztalatok hiánya miatt aggódik, és nem egy megilletődött zseb-hustlert képzel maga mellé üzleti partnernek. Határozottan, vidáman, pozitívan, de nem nagyképűen vagy lekezelően – ez a célravezető viselkedés. Különben is, mi a legrosszabb, ami történhet? Hogy nem fektet be. Na bumm, páran átéltük már, és két hétnél többet sosem bőgtünk végig, mert az antidepresszánsok, Csernus Doktor meg Kozsó dalszövegei igenis idővel segítenek feldolgozni ezt az elviselhetetlen megpróbáltatást, ami ugye komoly lelki trauma, de… Hahó! …Csak pénz. Nem több. Annyi van belőle odakint, mint a nyúlsz*r.

Utána

8. Ne menj bele árnyék-folytatásba

Néhány VC olyan árnyék-folytatást javasol, hogy megnézné a cégedet ez vagy az a harmadik személy, vagy portfolio cég, vagy szakértő. Ha nem az adott befektetési alapon belüli másik döntéshozóról van szó, akkor ne menj bele. Ez vagy egy sima soft no, csak annyira béna, hogy még az idődet sem kíméli, vagy a technológiádra / csapatodra / ügyfeleidre áhítozik valaki más – és nem befektetéssel akarja megszerezni. Itthon még nem hallottam ilyen follow-up-ról, de kint ritkán előfordul. Soha nem a befektetés érdekében történik – akkor sem, ha azt mondják -, ne csábulj el. Ha második-harmadik kört kér a befektető, az természetesen OK, ahogy az is, ha az alap által egyébként is alkalmazott szakértőnek mutatják meg.

[dil dil = 2966]

9. Csatolj vissza

A válasz, amit kapsz, az szinte mindig “nem” lesz. Erre készülj fel. Ami nem jelent végeleges nem-et. A legfőbb probléma ez: Magyarországon el van csúszva egy fázissal a cégértékelés, a befektetni való pénz és az elvárt traction. Hiába van seed fázisú céged, pre-seed nagyságú cégértékelést is fogsz kapni, és majdnem mindig korai fázisú elvárásokkal fogsz találkozni. Megmérettettél, az egy fázissal későbbi elvárásaikhoz képest könnyűnek találtattál, ez van. De a kapcsolat attól még él, és soha nem lehet tudni, mire lesz jó. A soft “nem” egy elkerülhetetlen befektetői viselkedésmód, ne sértődj meg miatta. Ne húzd fel az orrod, inkább küldj 2 havonta egy kedves és rövid levelet, hogy hello, ez meg ez történt a legutóbbi közös találkozó óta, haladunk, reméljük jól vagytok, még egyszer köszi az időtöket meg a sok feedback-et. Ha gyors a traction, úgyis jönni fog a term sheet. Ne feledd, a befektetőt a kapzsiság hajtja, a működő sztoriból nem akar kimaradni, és csak nagyon kevés VC-ben van meg a tehetség és az iparági ismeret ahhoz, hogy korán felismerje a jót – már ha a Te cuccod éppen jó.

10. Agyfürkészés helyett

A végére jöjjön a legfontosabb tanács: Ha pozitív a fogadtatás, akkor az első befektetői tárgyalás legvégén kérjétek meg szépen a befektető bácsit, hogy “Tessék szíves lenni megadni az összes portfolio cég CEO-jának email címét és telefonszámát – szeretnénk a Befektető Bácsit alaposan lekáderezni…” Gáz? Egy frászt. Ha due dilligence mehet befektetői oldalról, akkor miért ne mehetne vállalkozói oldalról is? Amerikai standardok szerint ez természetes. Nem sértődik meg rá senki. Semmi szükség a fű alatt kémkedésre – legyetek egyenesek, és mondjátok meg, hogy ez lesz. Ha a többi portfolio céggel jól bánt a VC, úgyis büszke lesz a munkájára. Ha meg nem, hát kisnyúl.

+1. Dress code

Ez a legfontosabb tanács: Ez után a múltkori cikk után semmiképpen ne menj a “Control? I read Startupdate, Bro…” feliratú pólódban a befektetői tárgyalásra. És persze a kontrollt soha ne add fel – más szóval maradj érinthetetlen… (Roy Jones Jr.) Sok-okos okos lóvét mindenkinek!

A Megoldás.Most-on találtok egy friss update-et ehhez a cikkhez: Megoldás.Most válasz-poszt.

Egy Különös Startup Exit Története

Közzétéve 2013.06.06. Szerző: Andras Gyorfi

Válasz

A következőkben szeretném tömören, csak a kulcs mozzanatokra fókuszálva bemutatni egy projekt történetét a megvalósítás gondolatától a lezárás pillanatáig. Egyszerűen azért, mert a történetet startup szemszögből érdekesnek és legfőképp tanulságosnak érzem, de a következtetéseket hagyjuk meg a végére. Szándékosan nem említem sem a projekt nevét, sem a piacot, egyrészt nem kívánok látogatókat generálni ebből a megjelenésből (nem lenne elegáns), másrészt mert a történet szempontjából nincs is jelentősége. Továbbá az egyes érintett szereplőket sem nevezem meg név szerint, mert hosszadalmas lenne mindenkinek a beleegyezését kérnem, illetve mert ugyancsak nincs jelentősége.

Product, market, team

A projekt lényegéről tehát annyit, hogy egy webes startupról van szó, egy más piacokon bő tíz éve sikeres modell hazai copycat megvalósításáról. A történet 2011 Decemberében kezdődik, ekkoriban találtam rá az alapötletre, pontosabban a minta oldalra ami a copycat alapját adta. Mint jó munkás vállalkozóember először alaposan megértettem a modellt, ez fél óránál tovább esetünkben senkinél sem tarthat. Ezek után ránéztem a hazai piacra amilyen alaposan csak tudtam és boldogan konstatáltam, hogy a kiszemelt piacom bizony még teljesen szűz.

Tanácsok

A következő lépés a véleményezés volt – esetemben egy igazi szaktekintélytől. Az illető jó szándékkal, határozottan közölte, hogy ugyan érti és látja, hogy ez más piacokon sikeres, de itthon elsősorban a piac méretből adódó problémák miatt nem tartja jó ötletnek a megvalósítást. Mérges voltam és csalódott, mert nagyon sokat jelentett nekem a véleménye, viszont szerencsémre rendelkezem egy olyan lényegi tulajdonsággal, ami minden vállalkozóban meg kell, hogy legyen: iszonyú makacs vagyok, néha vakon követem a megérzéseimet. Ennek megfelelően elhatároztam, hogy megvalósítom a projektet. Ezen a szűk területen akkor már rendelkeztem némi tapasztalattal korábbi projekteknek köszönhetően, így nem okozott nagy nehézséget a megvalósítás. Szó szerint hetek alatt elkészült a termék – persze ez a minőségnek nem tett jót, de hát MVP meg béta, meg egyéb kifogások pont kéznél voltak. Már csak egy jó név kellett, nem kis szerencsével találtam is egy nagyon jó domain-t ami alkalmas arra, hogy brand váljon belőle a saját piacán.

Let’s go LIVE

2012 eleje. Az oldal kész és fut, azonban felhasználók ekkor még egyáltalán nincsenek. Csak ködös elképzeléseim voltak arról, hogy hogyan is fogom felfuttatni a terméket, de megint csak ösztönösen hittem abban, hogy be fog indulni. Szintén korábbi tapasztalatokra hagyatkozva a médiához fordultam, hátha ráharapnak és generálnak egy kis forgalmat a site-nak. Na, ez nem jött be: az első megkereséseimre nem reagált senki.

2012 Április. Időközben más, korábbi projektek kezdték lekötni a figyelmem, 2012 első felében szépen meg is feledkeztem a szóban forgó projektről, egy helyben árválkodott a tárhelyén. Belecsúsztunk 2012 nyarába, ahogy az lenni szokott, minden lelassult, így ez a projekt is még inkább feledésbe merült.

2012 Július. Hétvégén amikor éppen a “szokásos” 1-2 havonta esedékes “azért mégiscsak ránézek” indíttatásból elővettem az oldalt, meglepve láttam, hogy aznap érkezett 1,000 felhasználó, majd másnap újabb 1,000. Hamar kiderült, hogy a pár hónappal korábbi, a médiatermékeknek írt mailjeimből az egyik bejött, született egy cikk az oldalról egy nagy hírportálon. Egyértelmű jel volt a “semmiből” érkezett első 2,000 felhasználó, ennek bizony van piaca, van érdeklődés, hazai vonatkozásban nem is kicsi. Nosza, új design, hibajavítások, stratégia-alkotás. Sorban jöttek a megjelenések is, print médiatermékek, rádió, TV, újabb hírportálok. El is evickélt a termék közel 10,000 felhasználóig.

2012 November. A gerilla marketing eszközeink kezdtek kifújni, telítettük a lehetőségeinket. Ráadásul ahogy nőtt a felhasználói bázis úgy kapott egyre több kritikát maga a termék, ez nem jó, azt kéne kijavítani, ez a fejlesztés hiányzik – a szokásos problémák. A költséghatékony megvalósítás visszaütött, ezt hívják Amerikában technology debt-nek. Összetákolsz valamit idő hiányában, és az később visszaüt, a cuccod követeli, hogy „törleszd” a felvett „technológiai hitelt”. Egyrészt tehát erőforrást igényelt a termék elkerülhetetlen fejlesztése, másrészt (és ez okozta a lényegesen nagyobb problémát) a marketing munka folytatása bizony jelentős tőkét igényelt volna.

Szakmai befektető

Rövid gondolkodás után a versenytársakhoz fordultam, akik hasonló de a mienktől mégis kellően eltérő szolgáltatást nyújtanak. Első nekifutásban a piac második legnagyobb szereplőjét kerestem meg. Azonban a szereplő sajnos számunkra kedvezőtlen döntést hozott, úgy ítélték meg (ez már másodszor kerül elő), hogy méretgazdaságossági problémákat vet fel a projekt, egyszerűen kicsi a hazai piac. Megint dühös voltam és csalódott, ugyanis ez az együttműködés nagyon jó lehetőség lett volna az oldal előrelépésére. De nem hagytam magam, a nemleges válasz megérkezése után pár órával megkerestem a területünk vezető, nagy múltú, minden tekintetben masszív szereplőjét. Az illető még aznap válaszolt, egy héttel később találkoztunk is. A találkozó nagyon érdekes fordulatnak bizonyult, ugyanis kiderült, hogy ez a szereplő már több mint egy éve tervbe vette a modellem megvalósítását. Tudtak arról is, hogy én megjelentem ezzel, már az első hónaptól nyomon követték az oldal történetét.

Bő egy hónapig tartó tárgyalássorozat következett, majd az utolsó pillanatban a végső döntés óriási csalódást okozott – a másik fél ugyanis azt kérte, hogy alkalmazottként vegyek részt a közös munkában és dolgozzak más termékeiken is, de persze a hozott projektből részesülnék. Ezt élből visszadobtam, nem akarok és nem is tudok alkalmazottként elhelyezkedni, hiszen e mellett más projektekben is elköteleztem magam.

2012 December. Most vagyok harmadszor dühös és csalódott a projekt életében de ez messze az eddigi legrosszabb. Úgy érzetem, feladom az egészet és nem érdekel. Persze pár nap alatt összeszedtem magam és Karácsony előtt elhatároztam, hogy pitch deck, üzleti terv, marketing terv – találni fogok egy befektetőt akivel sikerre viszem a dolgot. Szakértőket kérdeztem, válaszoltak: kizárt mind üzleti angyal mind egy VC befektetése, ugyanis túlságosan is könnyen másolható a modell. Illetve találkoztam olyan startup szakértővel is aki esélytelennek érezte a hazai felfuttatást a sokadszor előkerülő méretgazdaságosság miatt, kifejtette, hogy itthon ezt senki sem fogja megcsinálni. Ez egy fontos pont a tanulságok szempontjából, hiszen ekkor már tudjuk, hogy a területen vezető szereplőnek szándékában állt ezt megvalósítani. Beszéltem üzleti angyalokat közvetítő szervezetekkel – visszautasítás. Angyal befektetők – mind visszautasított. De nem adtam fel. Prezentáltam, beszéltem, érveltem. Az egyik angel investor-nál a három hetes folyamat végén nemleges választ kaptam, ismét azzal az indokkal, hogy a modell túlságosan könnyen másolható. Csalódás megint.

2013 Február. Újra felvettem a kapcsolatot az említett piacvezető szereplővel még mielőtt elmélyült volna a párbeszéd az utolsó angyallal. Tudnom kellett, hogy meddig tudom elkerülni azt a pontot időben, amikor már számukra átadni nem tudom a projektet (mert már saját brandet terveznek) és befektetőt sem találván két szék között esek majd a földre. Ez azért volt kritikus, mert egyedül, kockázati tőke nélkül nem lett volna esélyem a velük folytatott versenyben. Tárgyaltunk újra, és végül eladtam az oldalt, minden kapcsolódó értékével együtt. A pontos megállapodásunk nem publikus de nem is lényeges. Az adott szituációban nagyon is jól jártam. Többek között azért, mert az oldal új gazdája egészen biztosan komoly sikerré formálja a projektet. Szó szerint több tucat szakértővel, évtizedes tapasztalattal, erős külföldi anyacéggel, komoly kapcsolati és anyagi tőkével rendelkeznek, minden szükséges eszközük adott. A brand név pedig szakmai körökben az idők végezetéig hozzám kötődik, ez kis utánajárással bármikor bizonyítható lesz.

A tanulságok

Hallgass meg mindenkit de igazán csak a megérzéseidre hallgass. Ha a megérzéseid mást mondanak, mint a matek, akkor viszont a matekra hallgass. Minden lehetőséget tarts szem előtt mindenkor, még a kevésbé vonzóakat is. Mindig legyen realisztikus képed önmagadról, túl és alulbecsülni azt ami a kezedben (és fejedben) van egyaránt súlyos hiba. Soha ne égess fel hidakat magad mögött. Legyen A, B, C terved minden eshetőségre. Hozd ki az adott körülmények közötti maximumot a projektedből.Mindig ügyelj arra, hogy a direkt bevételen túl a saját reputációdat is építsd, ennek hosszútávon felbecsülhetetlen értéke van. Nagyon gondosan építsd a kapcsolatrendszeredet is egy projekt életútja során, ez szintén felbecsülhetetlen értékű. Közhely, de tényleg sose add fel, találd meg a következő lehetőséget minden pofára esés után.

Nem csináltam meg a következő Google-t, de építettem valamit, eladtam, pénzt kerestem. Hasonló és ennél még sokkal nagyobb sikereket kívánok minden magyar vállalkozónak – lehetőleg a buktatók nélkül.

Hogyan Készül az Ütős One-pager?

Közzétéve 2013.06.03. Szerző: Dr. Kádas Péter

Befektető-gyurmázás helyett ma nézzünk meg valami praktikus dolgot. Amolyan közkívánatra cikk következik: sokan keresnek meg ilyen vagy olyan startupjukkal, én pedig majdnem mindig „turbózom és passzolom” vissza a kéréseket azzal, hogy: „Ok, de előbb kérlek, küldjetek egy one-pagert”. Befektetők, profi tanácsadók, mentorok, üzleti angyalok ugyanezt kérik… Erre általában jön vissza a kérdés, hogy „Persze… Ööööö… mi legyen benne?”. Hát ez. És így:

Kinek csinálod?

A one-pager, amiről most trécselni fogunk, az a cég mögött állóknak szól (befektetőknek, ügyvédeknek, mentoroknak, tanácsadóknak – a Te szempontodból a nagypályának), tehát értelemszerűen mást kell tartalmaznia mint egy olyan egyoldalas anyagnak, melyet az ügyfeleidnek tolsz – ez utóbbi ugyanis az értékesítési segédleted része, amivel a termékedet adod el, vagy ha úgy tetszik egy tájékoztató a vállalkozásod előtt állóknak.

Mit akarsz elérni vele?

A szakértőknek készülő one-pagerrel a teljes céget, a csapatot, az ötletet és a jövőd pozitív képét eladni – és ez azért keményebb dió. Azt akarod elérni vele, hogy felpörgessen egy folyamatot, ami növelné a céged értékét – legyen az egy befektetés, egy super-advisor vagy egy zseniális új munkaerő megnyerése a cégnek. A legkirályabb one-pagerrel is annyit fogsz csak elérni, hogy leülnek veled tárgyalni, kapsz egy-két kontaktot, támogatást – azaz tekintsd útlevélnek azokba a körökbe, ahová törekszel. Az útlevél hasonlat azért is stimmel, mert komoly kapcsolatrendszerrel rendelkező emberek a kapcsolatrendszerükre értékként tekintenek, és amikor segítséget kérsz tőlük, gyakran a one-pagerrel tesztelik le, hogy a képességeid nem erodálják-e ezt a kapcsolatrendszert. Hogy még konkrétabb legyen: nyomikat nem küldök az ismerőseimhez vérgagyi one-pager-rel, mert vagy bepipulnak rám, vagy elkezdenek ők is nyomikat küldözgetni hozzám. Egy ismerős által bemutatott házinyomi rosszabb, mint az utcáról beesett mezei nyomi, mert az utóbbit simán lerázom, a házinyomit viszont indokolnom kell, hiszen nem akarom megbántani a jó ismerőst, aki a nyomit rámlőcsölte. A minőségi one-pager az Anti-nyomi Startup Hatóság igazolása arról, hogy nem vagy nyomi.

Mi vele a para?

A szóbeli pitch sem könnyű, de amíg látod, hogy rád néz a másik, addig tudod, hogy rád koncentrál. Látod a reakcióit, módosíthatsz a dumán, ugorhatsz benne, vagy magyarázhatsz – vagyis interaktívan alakítható. A one-pager-nél sokkal rosszabb a helyzet, mert átküldöd, és nem tudhatod, meddig olvassák el – és akármeddig olvassák, el kell érnie a fenti célt. (Én a múltkor lemértem: 25 másodpercet szántam egy one-pager-re, eddig tartott az érdeklődésem. De jól nézett ki, értettem, tovább küldtem.) A cél tehát nem az, hogy elolvassák – mert többségében úgysem fogják -, hanem az, hogy minél tovább olvassák. Olyannak kell lennie, hogy ha nem olvassa végig a címzett, akkor is felfogjon belőle valamennyit. Amit nem olvasott el, azt majd megkérdezi tőled a tárgyalás során, vagy megkérdezi az, akinek tovább küldi – no para, ez így működik, nem fogsz tudni változtatni rajta, legfeljebb alkalmazkodhatsz hozzá.

Mit tartalmazzon?

Top-down mindent, ami ésszerűen és esztétikusan ráfér a lapra. (a link-en található one-pageren premoney is szerepel, ez súlyos hiba – ne másoljátok le szolgai módon). Én azt vallom, hogy csak és kizárólag a nemzetközi üzleti nyelven (angolul) kell megcsinálni, mert ugyan milyen hozzáadott értéket remélsz a globális babérokra törő cégedhez attól, aki még angolul sem beszél. A sales anyagokra például ez a megállapítás már nem igaz. A legeleje legyen egy mondat a problémáról, vagy egy sima egy-két mondatos one-line pitch. Aminek mindenképpen benne kell lennie, az a csapat (csak a menedzsment és a tanácsadók, esetleg egy totál headcount), a piac mérete, a traction (az elért eredmények), a referenciák (meglévő ügyfelek), az így-csinálunk-zsetont rész, esetleg sales és marketing stratégia. A fundraising rész opciós, én nem szoktam beletenni, de nem hiba, ha ott van, viszont a havi cash burn rate legyen benne. A versenytársakat fontos odatenni, és lehet egy mondat a hozzájuk képest pozícionált versenyelőnyről is. Láblécben egy vagy két kontakt infó, mondjuk email és telefon, vagy email és Skype. Mivel sokszor digitális formában fogod átküldeni, trükközhetsz vele annyit, hogy teszel bele linkeket – például LinkedIn profilokat a Team-hez, vagy egy linket a hogyan-működik részhez. Akit érdekel, kattinthat, akit nem, annak meg sima szöveg.

Mi ne legyen benne?

Illusztrációs jellegű ikonok, képek, ha sok helyet foglalnak. Fél oldalt elfoglaló atom sirály kép – mert az a sales anyagokban OK, de itt információt akarsz közölni (emlékezz, ez olyanoknak készül, akik már egy ideje lejöttek a tapétáról és a vállalkozásodról akarnak többet tudni. A nagy illusztrációs kép nekik gyakorlatilag bullshit). Ne kezdd a one-pagert a dinoszauruszoknál, a csodálatos víziódnál, az álmaidnál se. Ez nem az a dokumentum – szorítkozz a tényekre. A túl bonyolult ábra is cinkes, mert azt meg kell értenie, fel kell fognia az agynak, ráadásul az absztrakt képi leírása valaminek aktív agyi munkát igényel, szemben a rutinszerűen (szinte passzívan) végzett olvasással. Nem kell személyessé tenni, befektetőnek címezni, féloldalas előszót írni, udvariaskodni – csak hogy tudd, pont az ilyen felesleges nyalásoktól gondolja a hetente 25+ ilyet olvasó célcsoportod azt, hogy bár úszkált volna cápa a magzatvizedben. Nem kell a sales-es három oszlopos szerkezet sem, mert a profiknak minden sales szagú anyag eleve sittes – nyilván, bakker, hát valahol ők is ebből élnek.

Design

Egy jó one-pager úgy tartalmaz minden információt, hogy nincs rajta túl sok szöveg, és ami van, az tagolt. A gyakorlott szem megtalálja, amit keres, ha kap egy kis rásegítést. A legegyszerűbb tagolás ugye a bekezdések alkalmazása, de azért ez itt kevés lesz. A bekezdéseket célszerű egy valamilyen módon kiemelt címmel vagy szóval kezdeni. Rövid bekezdések legyenek, mert az lehetőséget ad a „cikázó”-jellegű olvasásra, azaz arra, hogy úgy is értelmes a szöveg, ha nem az első bekezdésnél kezdem – ez az olvasási mód ugyanis gyakori azoknál, akiket nagy mennyiségű dokumentum átnézésének kényszerével ver a balsors nap mint nap. Az egyik legjobb one-pager, amit láttam egy a háttérszíntől csak egy hangyányit eltérő színárnyalatú mezőben tartalmazta a cégről az összes száraz adatot – aki arra fókuszált, azonnal látta, aki a sztorira gyúrt, annak pedig elvándorolt a szeme róla, hogy a többit olvassa, ne a matekot. Mintát tudsz letölteni innen: Andreas.com (az oldal borzalmasan ocsmány, ne ijedj meg, a minta viszont király), vagy innen: A Cooley LLP one-pager template-je.

A tagolás másik módja az eltérő betűméret, vagy -szín alkalmazása, például úgy, hogy a leglényegesebb 2 mondat nagyobb méretű betűvel, más színnel szerepel, mint a szöveg többi része. A betűméret lehet normál dokumentum betűméret (11-13-ig), vagy helyenként egyel nagyobb. Nem kell túl sok design elem sem, szorítkozz annyira, ami még a tagolást szolgálja és így nem öncélú, esetleg egy logo, az még nem veri ki a biztosítékot. Legyen letisztult és egyszerű. A legtöbben álló formátumú dokumentumokkal dolgoznak többet, ezért lehetőség szerint használj állót te is az egyoldalasra. A legelterjedtebb formátum a PDF, azzal nem tévedhetsz.

[dil dil = 2910]

Teszteld mielőtt kiküldöd

A legfontosabb kérdés, hogy az olvasó szeme min akad meg először. Ezt kiválóan tudod tesztelni barátokon és idegeneken, akik szakmabeliek, vagyis a majdani közönséged vélhetően hasonszőrű pályatársai. Nagyi-anyu-apu nem releváns, rajtuk majd a sales anyagokat lehet tesztelni, ha B2C vagy. Ha B2B, akkor sokszor azt sem. Ami tuti, hogy jobb, ha a haverok húzzák le a doksit egy hétvégén masszív többségben, mintha hónapokig nem érted, mi miatt vesz linkre az összes befektető.

Bullshit mentesen

Ezt már írtam sokszor, de itt kétszeresen van jelentősége: a bullshit ugyanis egyrészt különösen idegesíti a szakmailag képzett olvasót, cserébe tőled értékes helyet vesz el. Nincs szükség a túlzásokra és semmi terjengős ömlengésre sem. Nemrég kaptam egy one-pagert, amin annyira felhúztam magam, hogy bejelöltem pirossal a bullshit-et (a végére vörösebb volt tőle a doksi, mint Sztálin vére), meg a hiányzó tényeket és visszaküldtem (egyébként segítő szándékkal), de elég egyértelműen kritikus hangnemben. Legnagyobb meglepetésemre a forrás 6-7 soros emailben válaszolt minden felvetett kérdésre és kendőzetlen háborgásomra – tényszerűen, intelligensen, lényeglátóan. Bár a második mondatnál erősen sejtettem, hogy valószínűleg nem Ő csinálta azt a bikakaki enciklopédiát, visszaírtam neki, hogy látod, az emailed ezerszer jobb, mint a one-pager. Persze, mondta, hogy nem ő csinálta. És ez tipikus példája annak, hogy ha nem szánom rá az időt a javításra, beszélgetésre, akkor a forrást lazán elkönyveltem volna olyannak, aki egy one-pagert sem tud összetákolni – és hiába melléfogás, ez rajta akkor sem segített volna. Legtöbbször azonban csak rápillant az ember a one-pager-re és ha retek az egész, akkor részemről a nyelesciki, iktatom a kukába és good luck and have fun. Szóval így megy ez, ezért kell a jó one-pager.

Összefoglalva

Ez most az a dokumentum, amikor nem optimizmus kell, nem design meg eredetiség meg világmegváltás – hanem realizmus. Tények, adatok, információk kellenek bele. Röviden írni mindenről, amiről egyébként egy 20 perces befektetői prezentáción részletesen beszélnél is. Nincs sem idő, sem igény az olvasó reneszánsz körbe-udvarlására. Amikor a cégedből „hátra” nézel a gurukra, befektetőkre, tanácsadókra, bankárokra – akiket magad mögé akarsz állítani – akkor különösen fontos, hogy az ő nyelvüket beszéld. Úgyhogy csinálj egy profi one-pagert, és kerülj vele a gyorsítósávba, ahová mindig is vágytál. Good luck, toljatok egy megosztást rá plíz, ha másért nem, hát azért mert pontosan hajnali 4 van…

Startup Networking New Yorkban

Közzétéve 2013.05.31. Szerző: Gabor Papp

Válasz

2013 májusában közel két héten keresztül az iCatapult tagjaként lehetőségem volt bepillantást nyerni a New York-i startup ökoszisztéma működésébe. Néhány gondolat az ott szerzett tapasztalatokról. ( Papp Gábor írása. )

Ökoszisztéma

A New York-i ökoszisztéma óriási, sokkal nagyobb, mint azt korábban gondoltam. Lépten-nyomon eseményekbe botlik az ember, nyilván ezek között vannak értékes programok, és “ezt-is-láttuk” típusúak is. A Meetup.com-on gyakorlatilag minden napra lehet 2-3 eseményt találni, illetve az eseményeken kialakult kapcsolatok révén is fel lehet tárni rengeteg egyéb lehetőséget. Hasonló élményeiről Perényi András – egy másik hazai startupper – is beszámolt ebben a videóban. A New York-i ökoszisztéma egyébként nem csak Manhattanből áll, nagyon komoly startup élet van Jersey Cityben, Brooklyban, Queensben is, úgyhogy New York alatt ezek összességét kell érteni.

Networking tapasztalat

Tudd, hogy miért mész, kit keresel és miről akarsz beszélni / pitchelni. Ha Meetup.com-on keresztül szervez valaki egy eseményt, akkor a résztvevők listáját előre látja az ember. 1 óra alatt szépen át lehet böngészni a számunkra releváns kontaktokat előre, jellemzően találunk is 3-4 embert, akiknek érdemes egy előzetes emailt is küldeni. Ez két okból is fontos: Egyrészről már az esemény előtt kapcsolatba lehet lépni számunkra talán-hasznos-lesz emberekkel, bemutathatjuk magunkat és a startupunkat, másrészről pedig máris van 3-4 azonnali beszélgetőpartnerünk az adott eseményen. Nincs annál kínosabb, mint amikor valaki kevésbé gyakorlott networkölő arc és a sarokban álldogál és várja, hogy odamenjenek hozzá beszélgetni. Attól persze nem kell megijedni, hogyha az előzetesen kiszemelt személyekről kiderül, hogy mégsem olyan hasznosak, mint gondoltuk. Bekerültünk a körforgásba, remélhetőleg van egy-két ismerősük, akik hasonló területen mozognak, és szívesen összekötnek velük. A komoly találkozók és beszélgetések jellemzően nem a networking eseményeken történnek meg, viszont elég sok későbbi találkozót pont itt lehet leszervezni.

Follow-up

Nem egy olyan eseményről értem úgy haza, hogy LinkedIn-en jó pár request és megannyi follow-up email várt. Mert kint ezt így szokás. Megismerkedsz valakivel, és ha volt közös téma, vagy ígértetek egymásnak valamit, akkor azt nem a „jövő héten”, meg „majd egyszer küldöm, ha ráérek” hozzáállással intézik, hanem 1-2 napon belül megy az utánkövetés. Gyors és hatékony. Kint olyan sok esemény van egyébként, hogyha nem jegyzetelsz menet közben, hogy kivel találkoztál, vagy nem küldöd 1-2 napon belül a follow-up emailt, akkor gyakorlatilag azt az adott kontaktot el is felejtheted. Te se fogsz rá emlékezni, és ő se rád.

[quote align=”center” color=”#999999″]In New York there is neurosis in the air which the inhabitants mistake for energy. – Evelyn Waugh[/quote]

5-10 perc mindenkire

Miért ennyi? Mert így működik és kész. Aki 10 percnél többet rabol az idődből egy eseményen, az vagy lúzer, vagy már ismered évek óta. Vagy ne adj isten, pont Te vagy a lúzer. New Yorkban mindenki rohan, de 10 perce mindenkinek van rád, és arra, hogy meghallgassa az ötleted. Ha felkelted az érdeklődését, akkor úgyis javasolni fog egy másik időpontot, ahol nyugodtabb körülmények között le tudtok ülni, és kettesben átbeszélitek a dolgot. Egy eseményen viszont nem szabad leragadni egy embernél, mert a networköd így aligha fog bővülni. Itthon sokan illetlenségnek veszik, hogyha egy beszélgetést félbeszakítasz, vagy odébbállsz, ha nincs közös témátok, vagy rájössz, hogy az adott kontakt egyáltalán nem hasznos számodra. Pedig ez hiba. Nyilván nem tuskó módon kell lekoptatni valakit, de a célja mindenkinek az, hogy az idejét hasznosan és hatékonyan töltse el egy főként business orientált networking eseményen. Eric Ries egy kicsit rövidebben és tömörebben ezt valahogy így fogalmazta meg: Stop wasting other people’s time! Ha valaki socializing céllal megy egy eseményre, az persze más, de csak emiatt utazni New Yorkba kicsit költséges mulatság lenne.

Ha lehet, ne egyedül menj

A kinti utazás egyik nagy tanulsága az volt, hogy falkában sokkal hatékonyabb a networking. Nyilván nem bandázni kell, hanem tudni, hogy a rajtad kívül a teremben lévő ismerősök miért is vannak jelen. Ha egy-két ember tudja, hogy mit vagy épp kit keresel az adott eseményen, akkor a saját beszélgetésük után össze tudnak velük kötni. Gyakorlatilag elvégzik helyetted a piackutatást – és ez igen hatékony megoldás.

Smart money

Gyakorlott Startupdate olvasóként tudjuk, hogy pénz és pénz, valamint befektetés és befektetés között is van különbség. A DreamIt Ventures (Y Combinator és a Techstars után a 3. legjobb accelerator) eseményén egy kopaszodó, enyhe Hókuszpók beütéssel rendelkező úriember krúzolt össze-vissza az emberek között és az alábbi kérdést intézte mindenkihez: „Do you know anyone here who needs money?”. (Hülye kérdés, money makes the world go round… – KP) Nos, ez az a kérdés, amit egy magára valamit is adó befektető soha nem fog feltenni. Kíváncsivá tett azonban az öreg, úgyhogy a névjegykártyáját elfogadtam. Ha 5 percet nem is, de 1-et adtam neki magamban. Egy befektetési bankárral álltam szemben, aki biztosított róla, hogy akármennyi pénzre is van szükségem, ő tud segíteni. Mondtam, hogy rendben. Az egy perces beszélgetésünk alatt még arra se kérdezett rá, hogy van-e startupom, és ha igen, akkor mi az. Hát, ő tuti, hogy nem smart money volt.

Ne legyenek illúzióink, még New Yorkban sem rohangálnak a befektetők csekkfüzettel, és nem adnak az első jól hangzó ötletre egy rakat pénzt. Vagy ha volt is ilyen időszak, az már elmúlt. A kint töltött két hét alatt ez volt az egyetlen eset, hogy investmentről vagy pénzről lett volna szó, itt is a spektrum nem kívánatos részén. Kint a befektetők jellemzően rejtőzködnek, legalábbis mi nem találkoztunk tömegesen velük, illetve ha meg is jelennek egy eseményen, akkor peer szinten teszik azt. Nincs kitűzve rájuk, hogy ők a pénzemberek, nem is próbálnak meg faggatni az ötletedről. Ha elég jó vagy, akkor előbb-utóbb úgyis felfigyelnek rád, illetve megtalálod majd őket.

[quote align=”center” color=”#999999″]The true New Yorker secretly believes that people living anywhere else have to be, in some sense, kidding. – John Updike[/quote]

Bootstrapping

Egy panelbeszélgetést követően sikerült néhány mondatot váltani az NYC Angel Network vezetőjével, Brian Cohennel. Érdekes véleményt formált a bootstrapping-gel kapcsolatban. A témáról már a Startupdaten is jelent meg cikk Kubatov Márk tollából. A hazai startupperek közül sokan büszkék arra, hogy külső befektetés nélkül, elsősorban saját forrásból képesek működtetni a cégüket. Erre persze lehet is büszkének lenni, de Brian Cohen szerint ez nem büszkeség kérdése kell, hogy legyen. Ez egy stratégiai lépés. Ha valaki nem akar külső forrást bevonni a cég életébe, annak megvan az oka. Méghozzá kellően nyomós oka.

Traction

A legnagyobb tanulsága a New York-i túrának az volt, hogy igazából mindegy mit csinál az ember, milyen ötlete van és milyen szegmensben, iparágban próbálkozik, ha megvan a megfelelő traction, akkor egyből az érdeklődés középpontjába kerül. Láttunk kint negyvenkettedik videószerkesztő appot, italrendelő applikációt, babysitter booking weboldalt, sportoljunk sokan-közösen appot, de még recept aggregátort is, aminek az egyik nagy feature ötlete az volt, hogy a recepteket saját receptkönyvként ki lehet nyomtatni. Wow! Egy hazai receptoldalba ezt a funkciót beépíteni nem hiszem, hogy néhány napnál/hétnél tovább tartana. Egy neves startup versenyt mégis meg lehetett vele nyerni. Mert volt traction. Kellően nagy piacot célzott meg, gyorsan skálázható és már most sokan használják. Első körben ennyi is elég volt. Hogy hosszú távon mennyire védhető akár üzletileg, akár a technológia oldaláról a cucc, az már más kérdés. Nem az ötlet volt tehát a legfontosabb, hanem a vállalkozó személye, kisugárzása, de legfőképp a traction. A befektetők gyakran mondják, hogy: “Cash is king.” A korai fázisban lévő cégek, startupok esetében a mondás nem is lehet más, minthogy: “Traction is king”.

Remélem sikerült néhány hasznos tippel szolgálnom. Kérdezzetek kommentben bátran, az a célom, hogy a hazai startup közösség egyre profibban tolja a külföldi piacra lépést.

Kontroll, Vazze!

Közzétéve 2013.05.27. Szerző: Dr. Kádas Péter

Tudom, hogy ezzel a cikkel ki fogom verni a biztosítékot néhány magyar befektetőnél, de NEM ÉRDEKEL! Sztori a következő: Hónapok óta egyik befektetőtől a másikig járkálsz. Már feladtad és újrakezdted tízszer. Már tudod, hogy amivel biztatnak, az legtöbbször hétköznapi nyelvre lefordítva a nagy büdös tanácstalanságuk. Láttál mindent, beszéltél mindenkivel… És akkor egyszer csak az egyik elszánja magát, és kapsz egy indikatív ajánlatot (lényegében ez a magyar elő-term sheet). Nézegeted, szagolgatod, el sem hiszed igazán – közel 200k dollárban… Nem is akarnak többséget. De kikötik az irányító kontrollt az igazgatóságban – azaz kisebbségi részvénycsomagjuk ellenére akarnak többségi irányítást kapni. Alá kellene írnod?

Mondom, mit kell csinálni vele, és ezt nyugodtan vedd olyan elemi startup parancsolatnak, ami a Tízparancsolat fölött álló erkölcsi szabály fölött álló szabály fölött álló szabály! Megfogod a papírt, lelocsolod 98-as oktánszámú benzinnel és meggyújtod. Éberen figyeled, nehogy a szél felkapja és akárcsak egy kis darabkája is elszálljon, ugyanis ez a hülyeség fertőző. Amikor teljesen elégett, a maradványokat lelocsolod szenteltvízzel, majd jó egy méteres ráhagyással beszórod sóval (az is legyen szentelt, sose lehet tudni). Utána ásol egy 6 láb mély megszentelt gödröt, beleszórod a trutyit (gumikesztyűvel nyúlj hozzá) és kiöntöd pár köbméter megszentelt betonnal, majd ha megkötött, belevésed, hogy “A Pokol Kapuja“! Hogy miért? Azért, hogy legelkeseredettebb, legkilátástalanabb, legsötétebb depressziótól vergődő startupper pillanatodban se jusson eszedbe aláírni!

Az első körös befektetésnél a kontrollt semmilyen körülmények közt sem adhatod fel!

Miért akarják a befektetők a kontrollt?

Zseniális kérdés (…nem csak azért, mert én tettem fel). Elvileg az az érdekük, hogy sikeres legyél. Te tolod a bizniszt, ők adják a lét meg a tapasztalatot. Mi a reteknek kell nekik a kontroll? Hogy ne szökj a pénzükkel külföldre? Nem, azt más pontok szabályozzák. Hogy ne vegyél egy Ferrari-t? Az is máshol van. Hogy ellenőrizni tudják a céget? Nem, azt lehet kisebbségben is, meg Felügyelőbizottságon keresztül. Hideg, hideg, hideg. Hogy eladhassák a cégedet, ha van vevő? Nem, arra ott van a kölcsönös drag-along és tag along. Hogy ne tudj trükközni a részvényekkel? Amúgy sem tudsz, protective provisions védi őket. Hogy tőkét emeljenek? Langyos… Hogy menedzsmentet váltsanak? Melegszik… Hogy átvegyék az irányítást, ha a cég rosszul menne? Megint kezd hűlni… Ha ugyanis a cég nem von be következő kört, akkor megmurdel, kész, vége, finito, konyec, bolt bezár, és akkor kizárólag az alapítók melóznak majd ingyen – akkor meg minek őket lecserélni? Ráadásul pénz híján kire is lehetne? Hogy lecseréljék és kihígítsák az alapítókat, ha a biznisz komolyra fordul? Bingó! Semmi máshoz nem kell az irányító kontrollt elvenni az alapítóktól. Amelyik befektető többségi kontrollt akar, az egyszer majd önhatalmúlag menedzsmentet akar cserélni. És amikor menedzsmentet cserél, akkor tőkét is fog emelni, mégpedig ha hasít a biznisz, akkor saját alapjából, avagy annak érdekköréből teszi – mivel ez sok millió dolláros profitot hoz neki.

Menedzsment csere

A legritkább eset, hogy egy startup alapítója kiválóan tolja kicsiben bootstrappelve, ugyanakkor zseniális CEO-ként működik a világ másik oldalán, egy idegen gazdaságban 500+ embert irányítva is. Nem arról van szó, hogy mint alapító nem szállhatsz ki, vagy nem engedhetsz oda egy profi menedzsmentet, amikor úgy érzed, rád már nagy a kabát. Ha én belenyúlnék a tutiba, nagyon elgondolkodnék azon, hogy talán át kellene adnom a CEO pozícióját másnak, akinek nagyobb gyakorlata van 500 amerikai menedzselésében. De alkupozícióból gondolkodnék rajta, és beleszólásom lenne a személy kiválasztásába és a vezetőcsere feltételeibe. Arról nem beszélve, hogy nélkülem nem lehetne további felhígulással járó tőkebevonást csinálni. Ha átadod az irányító kontrollt, onnantól csak utas vagy a saját céged gördeszkáján és legfeljebb kibicként sasolhatod, mi történik. Egy szép napon majd nem leszel CEO, és beleszólásod se lesz abba, hogy ki kerül oda. Nem tudod kontrollálni, leváltani, lecserélni, irányítani sem. Utas leszel. Egy sima részvényes.

És ez csak a kezdet

Ha nálad van a kontroll, akkor Te nem tudod kihigítani a befektetőt, mert ugye neked nincs lóvéd, neki van. Ráadásul őt védik a Preferred Stock-hoz kapcsolódó előjogai is. Téged nem véd semmi ilyesmi – mert Common Stock-od van (ami egy másik sorozatú részvényosztály, előjogok nélkül). A board kontroll feladásának legnagyobb veszélye nem is az, hogy kitesznek, mint CEO-t (mert az igazi érték nem a pozícióhoz, hanem a részesedéshez kötődik), hanem az, hogy kihígítanak, mint alapítót. A cég tőkét emel, Te hígulsz a bevont tőke és az adott kör cégértékelése (premoney-ja) alapján. Na most, ha van egy értékes biznisz, aminek 50 millió dolláros premoney-ja, vagy exit-értéke van, akkor mit csinál az, aki legálisan és brutálisan olcsón nagyobb részt tud kihasítani belőle? Hát legálisan és brutálisan olcsón nagyobb részt fog kihasítani belőle – a Te károdra.

És még nincs vége

Ha a befektetőd maga a megtestesült Jóság, Szeretet és Önzetlen Becsület, még akkor sem jó a helyzet, mert ugye ebben a cikkben megbeszéltük, hogy több befektetési körre lesz szükséged, és hogy a második kört majdnem biztosan nem itthonról szerzed majd. Na, mármost, szerinted egy külföldi befektető milyen elánnal fog egy olyan cégbe fektetni, amelyet az idők végezetéig egy magyar befektető kontrollál? Igen, az idők végezetéig, mert ugye Pay-to-Play sincsen szinte soha a magyar term sheet-ekben. Ne ragozzuk: nem lesz második köröd. Nem csak „valószínűleg nem”. Tutira nem. Tehát kontroll-függő befektetőd is rosszul jár – bár ez legtöbbjüket soha nem tartotta még vissza a kontroll megszerzésétől -, tök mindegy, hogy akart vagy nem akart téged kihígítani. (Menedzsmentet cserélni biztosan akart, máskülönben nem törekedett volna többségi kontrollra.)

A vérmocskos realitás

Most komolyan, használd a józan paraszti eszedet, és képzeld el a következőt: Befektető vezérigazgatója / tulajdonosa megy haza, otthon asszony kérdezi „Drágám, mi volt ma veled?” Válasz: „Édesem, nem hiszek a szememnek, tudod, van az a startup, akik egy év alatt 10 millió user-ig jutottak és ez a Karcsi / Pisti / Jóska tényleg belenyúlt a tutiba, képzeld, most kapott egy 50 millió dolláros exit ajánlatot egy amerikai befektetőtől. Kihígíthatnánk, mert irányító kontrollunk van, és azzal rögtön keresnénk két milliárd forintot patyolat legálisan, de hát üzleti etika is van a világon, ezért nem tesszük”. Asszony: „Persze, hogy nem, Macikám, Te nem vagy olyan. Hogyan is tudnánk aludni azzal a két milliárddal a számlánkon, ha az a szegény gyerek ennyit gürcölt érte?”… mindenképpen így fog lezajlani ez a beszélgetés, ebben én tökéletesen biztos vagyok… és abban is, hogy egyetlen magyar befektető sem játszana el még a gondolattal se – ha legálisan kereshet néhány milliárd forintot – hogy „hej, de huszáros lenne meglépni…”

[dil dil = 2796]

De ha egy kicsi egészséges gyanakvás szorult beléd, akkor inkább benzin (98-as), szenteltvíz, só, beton – NEM adjuk fel az irányító kontrollt az első körös befektetésnél. Soha! A Te céged, a Te munkád, a Te traction-öd! Milyen logika alapján is kellene ezt másnak kontrollálnia? Van elég ember, akinek remeg a keze ebben az iparágban – Neked ne remegjen. Aki egy term sheet-et kap, az előbb-utóbb többet is kap. Ráadásul túl sok a befektetni való pénz és kevés a projekt – a jó startupokért megy a verseny. Ne add oda a kontroll-t. Háromszorosan véged van, ha megteszed – csak mielőtt kisemmiznek, még dolgozhatsz másnak néhány évet. És amikor nagyban nyomod majd, és minden szem rád szegeződik… Hidd el, igazán onnan rossz a semmibe bukni. Türelem: Vannak jó befektetők is, akik pontosan értik, hogy a kontrollt milyen mértékben célszerű magukhoz vonni… Nem többségben, az biztos! Hálásan köszönöm, ha megosztjátok.

Lean Kommunikáció

Közzétéve 2013.05.24. Szerző: Tóth Orsolya Anna

Nem tudom más hogy van vele, de nekem a legérdekesebb dolgok amiket magamra szedek egy-egy workshopon vagy tréningen sokszor pont nem azok, amikre készültem. Az április végi Lean Startup Machine Workshop ennek megfelelően szolgált érdekes és hosszútávon is hasznos tapasztalatokkal, amikből a következő időkben valószínűleg elő fogok húzni egyet-egyet.

Az egyik legértékesebb konklúzió mindenesetre az, hogy a lean egy józan észen és következetes gondolkodáson alapuló rendszer, és mint ilyen, egy startup életében szinte minden pillanatra passzentosan ráhúzható. Kiugrott reklámosként (és kommunikáció geek-ként) a munkám egyik fókusza a felhasználókkal való kapcsolat megteremtése, a visszajelzések értékelése és a márka építése: leghamarabb itt álltak össze a puzzle darabok és érkezett meg az ‘aha’ élmény.

Probléma vs. megoldás

A tipikus kommunikáció pontosan az ellentéte annak, amit a logika diktál. Kezedbe adják a terméket, elkezdesz azon agyalni, mégis miért lesz ez jó a fogyasztónak, kitalálod az üzenetet meg a USP-t aztán a kreatív osztály az egészet szépen becsomagolja. Azt tanulod meg, mindegy mi a plusz, 0.05%-kal erősebb tisztító hatás vagy nagyobb napfénytető, le kell nyomni a torkán a fogyasztónak, megmagyarázni, mégis miért jár jobban. [1] Namost: Nem lenne egyszerűbb pont a vevőnél kezdeni és megtudni, hogy Ő maga mégis mi a kénköves rettenetet szeretne?

[quote align=”center” color=”#999999″]The impossible is often the untried. – Jim Goodwin[/quote]
De mi másért is lenne saját céged, ha nem azért, mert változtatni szeretnél és ellépni az érezhetően rossz gyakorlattól. Kicsi, rugalmas és gyorsan reagáló szervezetként megvan a lehetőséged arra, hogy jól kezdj neki a dolognak. Úgyhogy azt mondom, menj ki az utcára – kávézóba, könyvtárba, mosodába – ahol csak a tervezett célcsoportodat éppen megtalálod – és beszélgess! Persze tudom, itt áll fel a szőr a hátadon és az az érdekes süllyedő érzés a gyomrodban is azt mondja: jaj, ne, erre tuti nem leszek képes. Két stratégiát is lehet erre alkalmazni: mégiscsak megteszed, felsülsz, gyakorolsz, már jobban megy, még gyakorolsz és minden remek, vagy ha tényleg teljesen demoralizáló hatással van rád egy-két próba után a dolog, akkor keress olyan alapító társat, akinek nem okoz gondot az utcán szóba elegyedni bárkivel, te meg ragadj rá, figyelj és jegyzetelj – magyarul szerezz egy Hustlert.

(Nem, ne vegyél fel erre külön sales-t, sem pénzed, sem időd nincsen rá és csak értékes tanulási lehetőségeket vesztegetnél el.)

Szóval, beszélgess! Mert ugye van egy ötleted és egy elképzelésed, hogy miért is fogja az újításodat imádni a potenciális ügyfél vagy felhasználó – de az emberek érdekesek, egészen furcsán racionálisak és meglepőek és legtöbbször egyáltalán nem úgy viselkednek, ahogy azt te a tervezgetésre használt jegyzettömb mellől képzeled.

Tegyük fel, hogy a kutyatulajdonosoknak akarsz jót és olyan rendszert építenél, ahol a nyaralás alatt befogadó családot találhatnak az ebeknek. (A gondolatért ezúton is köszönet a Pets on Holiday csapatának a workshopról és húgom tacskójának aki épp a megfelelő, görcsösen példasztorit kereső pillanatban akart felkéredzkedni az ölembe.) A hipotézis az, hogy minden kutyatulajdonos számára probléma elhelyezni Buksit amíg utazik, de mi van, ha mégsem? Egy jól irányított, közvetlen beszélgetés[2] alatt gyorsan kiderül, hogy a városi fiatalok elég kiterjedt baráti körrel rendelkeznek ahhoz, hogy ez akkor se jelentsen gondot, ha havonta más országba ruccannak el. Magyarul az ötlet nekik nem ér lócitromot sem. Lehetőség 1 – egyáltalán nem célozzuk a városi fiatalokat. Lehetőség 2 – megpróbáljuk elérni az introvertált réteget és felmérni, elég nagy piac-e ez? Lehetőség 3, nézzük meg, hogyan vélekednek a vidékiek!

Vegyél magadhoz egy (kölcsön) kutyát és irány mondjuk a pomázi sétáltató placc. Ha lehet, egy helyes kis keveréket vigyél, ne egy őrjöngő dobermant. Hamar rá fogsz döbbenni hogy igazából a nagyvároson kívül még erősebbek a kötődések, mindenkinek van legalább egy kutyás barátja, akire nyugodtan rábízhatja a saját is, ha útra kel, de azért nem szívesen terheli őt állandóan ezzel. Pláne nem ha hosszabb, akár több hetes utazásra indul. És akkor heuréka, megvan a megfelelő probléma és a célcsoport is vele: olyan emberek fogják örömmel használni a szolgáltatást, akik gyakran utaznak, egyszerre akár több hétre is távol vannak és jellemzően inkább a külvárosokban élnek. (Vagy nem jelent ez problémát igazából senkinek és akkor gratulálok, éppen nem vesztegettél el rengeteg pénzt valamire teljesen feleslegesen, de a morál érdekében legyen inkább happy end.) Lean-ül szólva: vagy validáltad az ötletedet a célcsoporttal együtt, vagy megúsztál 1-2 évnyi felesleges munkát.

Építs Lean márkát

Oké, megvan a probléma, megszületett a termék, tudod mit kell kihangsúlyozni; most hogyan tovább? Az elmúlt 12 év arról szólt, hogy a fogyasztó megtanult az interaktivitás lehetőségével élni, aminek köszönhetően az igazán jó marketing ugyanúgy működik, mint egy jó beszélgetés. Tágabb, termékfejlesztési értelemben véve is, viszont a marketing kommunikáció területén mindenképpen. Mivel az ügyfél szóba áll veled, lehetőséged van a módszereidet és a cég személyiségét akár percek leforgása alatt a célcsoportodéhoz finomhangolni.

Röviden: amint éppen a marketing stratégián töröd a fejed a 25 másik dolog mellett, amivel a kis alapító csapat miatt foglalkoznod kell, azt javaslom ne önjelölt marketing guruk oldalain töltsd az idődet, hanem tesztelj. Szólj hozzá a sarokban magányosan ácsorgó userhez és figyeld meg, hogyan reagál, mert ő lesz a legerősebb szövetségesed – ha mázlid van, egyenesen az early adoptered és márkanagyköveted egyben. Ha a terméked valódi problémára ad megoldást és erről előzőleg már elbeszélgettél a felhasználóval, máris rengeteget tudsz róla, van hát kiindulási pont.

[dil dil = 2759]

A saját startupunknál a kezdetektől ezt a módszert alkalmaztuk és néha naponta 10-15 különböző scriptet is teszteltünk, a közösségi média oldalak, fórumok felhasználóinak reakciót megfigyelve. Mostanra tudjuk, melyik a legszimpatikusabb hangnem, milyen kérdésekre reagálnak, minél színesebb a kép annál jobb és azt is hogy ha screenshotot is mellékelünk a link mellé, nagyobb eséllyel kattintanak. Végül pedig, mi az a téma, amit már inkább ne érintsünk, mert, ‘hé haver, bírlak meg minden, de ennyira azért nem vagyunk jóban’.

Egy szó, mint száz

Csodálatosan egyszerű eszközök állnak a rendelkezésünkre és sokkal mélyebb ismereteket szerezhetünk századannyi idő alatt, mint amire Internet nélkül lehetőségünk lenne – szuper bugyuta hiba nem élni ezzel az eszköztárral. Persze nagyon nehéz egy a személyiségedtől gyökeresen eltérő közegbe belesimulni, sokat segít – már a probléma definíciójánál is – ha nem teljesen idegen számodra a célcsoportod értékrendszere, de valójában az őszinte érdeklődés és a nyitottság a kulcs. Mint minden jó beszélgetésben…

[1] Nem állítom, hogy mindenki így csinálja, nagy márkák súlyos pénzeket áldoznak kutatásokra és fogyasztói tesztekre – így született az eredeti Lean menedzsment metódus tanmeséje is a Toyota Sienna fejlesztése alapján – de ez az információ a kommunikáció felelőseihez gyakran érthetetlen módon már nem jut el, gombhoz kell keresni a kabátot a logikus útvonal helyett. Abba bele sem kezdek, sok új termék tényleg csak minimális hozzáadott értékkel rendelkezik – a tudatos fogyasztói attitűd bár tág értelemben véve lean hozzállás, talán nem tartozik szorosan a témához.

[2] Ó, a megfelelő kérdések. Ez önmagában egy teljes poszt, majd ezt veszem következőnek – izgalmas lesz megígérem.