Címke: investor

Az Utolsó Akadály: Due Diligence

Közzétéve Szerző:
Válasz

due-diligence-2Ahogy előrefelé halad a tárgyalás befektetői oldal képviselőivel, egyre nő a valószínűsége annak, hogy elhangzik a befektetők szájából egy utalás arra, hogy a tőke a vállalkozásba majd csak egy „sikeres due diligence” esetén fog folyni. Ha mégsem mondanák, legkésőbb a term sheet-re rá fogják írni. Ezen nem kell csodálkozni, mert a due diligence (becézve: „dé-dé”) természetes velejárója minden olyan befektetésnek, ami nem csupán egy ötletbe, hanem egy már működő vállalkozásba fektet be. A due diligence alatt ugyanis a vállalat átvilágítását értjük, azaz annak kiderítését, hogy vannak-e csontvázak a szekrényben… Ha vannak, vagy esetleg csontváz helyett egy fél indián temető esik ki, a befektetők nem adnak pénzt. Addig biztos nem, amíg a csontváztól – vagy az indiánusoktól – a cég meg nem szabadul. (Hiszen a kallódó csontvázakra és más maradványokra talán csak a biotech vállalatok tudnak többé-kevésbé elfogadható választ adni. 🙂

A befektetések világában a visszapillantó tükörben mindig többet lehet látni, mint a szélvédőn át – Warren Buffet

Kockázati tőke ≠ eszetlen kockázatvállalás

A kockázati tőkebefektetőket ugyanis nem azért hívják kockázatinak, mert szeretnek fejest ugrani a sötétbe. A kockázati tőkebefektetők valójában nem szeretik a kockázatot. Ha jobban belegondolunk, senki nem szereti a kockázatot. Az olyan kockázatot pedig különösen nem, ami a vállalkozás múltjából ered. Emiatt teljes (360 fokos) képet akarnak majd kapni mindenről, ami a vállalat jövője (és így persze az ő megtérülésük) szempontjából kockázatot jelenthet. Ezért aztán a befektetők due diligence jelszó alatt rászabadítanak a vállalkozásra jogászokat és adótanácsadókat (könyvvizsgálókat), hogy azok végigböngésszék a cég fontosabb szerződéseit, engedélyeit, könyvelését, esetleges jogvitáit és persze a szellemi tulajdon helyzetét. (Ok, ez valójában csak a legal due diligence, a business due diligence mások asztala, azt a befektető általában a saját teamjével végezteti – nem kevésbé körültekintően.)

Készülj fel!

A legfontosabb dolog, amit egy társaság tehet a vállalat-átvilágítás előtt az, hogy rendesen felkészül: összeszedi és rendszerezi a szerződéseit (értsd mindet: a beszállítóival és az ügyfeleivel kötött szerződéseket, az alkalmazottak munkaszerződéseit, a bérleti szerződéseit, a licencia megállapodásait, stb.), engedélyeit és más dokumentumait, mert a befektető tanácsadói úgyis mindent kérni fognak. Mégpedig egy hosszú checklist formájában. (Itt egy minta, hogyan is kell ezt elképzelni. Idehaza a lista kicsit más, de nem számottevően). Persze az a legjobb, ha már minden szépen aktákba van rendszerezve és amikor a befektető kéri, akkor a cég csak leveszi a polcról, hogy tessék itt van. Gondolom nem kell magyarázni, hogy egy ilyen mozdulatnak mekkora értéke van. És milyen értéke van annak, ha hetekig kell várni a dokumentumok összeszedésére és utána is kiderül, hogy mennyi minden hiányzik.

Mondj igazat!

Nem érdemes titkolózni, egy kellően felkészült csapat úgyis rájön, hogy ha valami nem stimmel. (Zárójelben jegyzem meg, hogy egy magára adó kockázati tőkés legalább 5-6-fős jogászcsapatot bíz meg: külön-külön specialistát az egyes jogterületekre, akik csinos kis jelentésben (riportban) foglalják össze az átvilágítás során szerzett információkat.) És az átvilágítás végén az ügyvezetőnek és a tagoknak úgyis nyilatkoznia kell, hogy minden lényeges információt felfedtek és semmit nem hallgattak el. Azt ugye mondani sem kell, hogy nem kicsit visszatetsző, ha kiderül egy eltitkolni próbált kötelezettség (pl. hitel), vagy az, hogy gond van a szellemi tulajdonokkal kapcsolatos jogokkal.

[dil dil = 3585]

Ha kiesik a csontváz…

… akkor kérdés, hogy mekkora a gond: Ha nagy, akkor az deal-breaker. Azaz lőttek a befektetésnek. Azonban a nagyobb problémák is gyakran gyógyíthatók (legfeljebb időt vesz igénybe a kezelés), így ha a befektető fantáziát lát a cégben és megmaradt a bizalom a due diligence után is, akkor nem áll tovább, hanem szépen megvárja, amíg a cég rendbe teszi a dolgait. Ha viszont a befektető lelép, a vállalat akkor is nyer az átvilágításon: tudni fogja ugyanis, hol vannak a hibák, amiket javítania kell, hogy a következő befektető már olyan jelentést kapjon, amiben nincsen showstopper.

Egy Gonosz Trükk

Közzétéve Szerző:
1

evil-trickVan egy jelenség a hazai kockatőke piacon, ami olyan lehetetlen, mint lakatlan szigeten a tömegverekedés, és egy egyszerű trükkel kijátszható. Sztori a következő: első érdemleges randid Jeremie befektetőddel. Pitch megvolt, anyagokat küldtél, 200k-t kérsz dollárban (Jeremie2-be pont belefér). Visszaküldenek egy term sheet-et: 60 %-át akarják a cégednek. Pfff… Nem olvassák a Startupdate-et. Ok, oktatni nem kezdheted őket, de valahogy csak rá kellene venni a bandát egy normális együttműködésre.

A trükk

Hozzávalók:

–          egy kontroll-függő kapzsi befektető

–          egy pre-seed vagy korai seed fázisú startup

–          egy vagy több szuper tökös és bátor alapító

–          egy darab KPMG-s, PWC-s, Earnst & Young-os, vagy Deloitte-os haver

Trükk a következő: ha hírből tudod, hogy kontroll-függő a csapat, és  200k kell, kérj 600 k-t (Magvetőben ez túl van a maximális összegen, tehát csak növekedési alappal lehet megcsinálni). Megjön a term sheet, 60 %-át akarják a cégnek. Visszaírsz, hogy ha jól érted, akkor ez 600 / 0,6 – 600 = 400 k-s premoney, ugye? Mi mást mondhatna, a matek nem egy klasszika-filológia, hogy a négy alapműveletről mindenkinek legyen egy saját, ihletett különvéleménye… Visszaír, hogy igen, jól érted. Kérsz egy találkozót, és vidáman kijelented, hogy újraszámoltattad a befektetési igényt az egyik KPMG-s PWC-s/Deloitte-os haveroddal, és: 200k-ból is kijössz. A 400 k-s premoney-val az annyi, mint 200 / (400 + 200) = 33 % a befektetőnek. Máris lefelezted a részesedését.

It’s not about the money. It’s about the game. – Gordon Gekko

A reakció

Ha azt mondja, hogy akkor nem 400 k a cégértékelés, azzal akkora idiótát csinál magából, hogy ezt azért még a legkapzsibbja is kétszer meggondolja – kicsi ez a piac, futótűzként terjednek a hírek. Ha kétségbe vonja a Big Four-os üzleti tervezést, akkor picit fordítva ül a lovon – különben is remeg a keze, nem fog azért pedálozni, hogy féltve őrzött alapjából több zseton menjen el. Ha 600-at adna, de 200-at nem, akkor egyetlen percig sem volt komoly az ajánlat. Ha belemegy, akkor meg van tőkéd olcsón.

[dil dil = 3466]

Az eredmény

Ezt Amerikában nem lehetne eljátszani, mert ott előbb mondják a premoney-t, és ha nagyobb részt akarnak, akkor rábeszélnek több zsetonra. Jó befektetővel itthon sem lehetne megcsinálni, mert aki nem gondolkodik kontrollban, viszont képes tovább-finanszírozni a céget, annak még jól is jön egy kisebb befektetési összeg, hiszen ha többet akar a cégből, majd tovább finanszírozza (ugyan kicsit magasabb értékelésen, de még mindig biztonságosabban). De kontroll-függő magyar befektetővel jó móka  – lenne. Ki van csukva, hogy akit így átrázol, az valaha is befektet a vállalkozásodba. Ahogy az is teljesen lehetetlen, hogy olyan befektetővel, aki többséget kér a cégedből, valaha sikeres leszel (itt van, hogy miért) – valószínűleg itt a term sheet-ben egyéb halálosztó paragrafusok is fellelhetőek. Úgyhogy az egész nem más, mint hipotetikus kontra-pofátlanság, amit valószínűleg soha senki nem fog eljátszani. Az egész cikknek az volt a valódi célja, hogy ne részesedésekben, hanem premoney-ban gondolkodjatok. Ha valaki egyszer mégis elég tökös (és elég őrült) lenne egy ilyen “Bitch, please” típusú rendszer hack-hez, írja meg a sztorit, nagyon élvezném…

 Szavazás a Startupdate Blogra

Kockázati Tőkések Arénája

Közzétéve Szerző:
Válasz

startup vc befektetés vállalkozó pitchSokan kérdezik tőlem, hogy melyik Jeremie alaphoz érdemes menni, és melyiket kell elkerülni… és erre a kérdésre én több okból sem szoktam válaszolni. Egyrészt aki nekem jó, az lehet, hogy Neked nem – és fordítva. Másrészt a kockázati tőke világa épp oly dinamikusan változik, mint a vállalkozósdi. Aki ma jónak tűnik, arról holnapra kiderülhet, hogy nincs túl jó szeme. Amelyik tőkés kezdő, az sec perc belejöhet az iparba. Új szereplők is kinőnek a földből – lassan már hetente… És igen, nekünk, vállalkozóknak nagyon nem mindegy, hogy egy igazi ászhoz dörgölőzünk, vagy az  antik üzleti gondolkodású Határnál Véged Ventures-höz, ahol pénzt kaphatunk ugyan, de semmi mást – ilyen társulással ugyanis lényegében csak pár hónapnyi  reményt lehet vásárolni, sikert nem. Ahogyan a startup-oknak is csak egy kis hányada igazi ász, úgy a befektetőknek is van elit klubja, ahol bizony kevesen vannak. Hát halat ma sem kaptok tőlem, de hálót igen; ilyen szempontok alapján válogassatok:

Van benne empátia

A legelső emberi tulajdonság, amire egy kockázati tőkésnek szüksége van, az egy szimpla felismerés: eltérően a többi adok-veszek üzlettől, a kockatőke befektetés NEM zéró-összegű játszma. Nem, Kedves Befektetők, nem biztos, hogy attól nektek nagyon jó lesz, ha a másik félnek nagyon sz*r. Sőt: A befektetősdiben a term sheet tárgyalásakor ellenérdekelt felek ülnek egymással szemben, akik a befektetés után cégtársak lesznek. Mintha az autókereskedő, aki eladja neked a verdát, azzal szembesülne, hogy utána 7 évig másnaponta felváltva kell taxiznotok vele – mindjárt más lenne a marketing vaker! Amelyik befektető nem partnerként áll a vállalkozókhoz, amelyikben nincs empátia, amelyik lekezelően viselkedik (bár a Tumblr-ről életében nem hallott, az Instagram-ot pedig apró zacskós kávénak tippeli), azt gyorsan pattintsátok le.

Gyors

A jó seed fázisú kockázati tőkés második ismérve a gyorsaság: gyors igen, vagy gyors nem. Nincs idő több hónapos due diligence-re sem (seed-ben vagyunk!), mert szegény startup vagy kimúlik, vagy a verseny miatt leszerződik mással. Ha meg csak simán elvan és nő magától, azzal nő az értéke is, így tehát a befektető csak bukhat a halogatáson – pedig a tökölődés igazi magyar sajátosság. Ha kapsz term sheet-et, akkor a deal 30-90 nap alatt legyen lezárva. Ha halogatja, akkor vagy lusta, vagy simán remeg a keze, és közben gátlástalanul szívat Téged, nehogy elmenj máshoz, amíg Ő nem tud dönteni – az ilyet azonnal hagyd ott, mert csak a saját érdekeit nézi. 200 ezer dollár körüli pénzt amerikai angel investor egy hét alatt dönt el.

Elérhető

Józan paraszti ésszel: ha a befektetést megelőzően – amikor még az udvarlás megy – is annyira elfoglalt, hogy napokig nem éred el, akkor képzeld mi lesz, amikor már a markában vagy, és leszerződtél? Az lesz, hogy még inkább nem fogod elérni, és nem lesz a környéken, amikor kellene a segítsége. Mindenkinek drága az ideje, de a legtöbb profi ezt két eszközzel kezeli: Egyrészt mindent hatékonyan csinál, azaz visszahív aznap, de 5 perced van. Másrészt, amivel nem akar foglalkozni, arra azt mondja, hogy nem és pont – így nem csesztetik mindhalálig felesleges baromságokkal. Ha a befektető szörnyen elfoglalt és képtelen kezelni a saját idejét, az szerintem (és a jelek szerint például Fred Destin szerint is) deal-breaking.

Nem fél a versenytől

Itthon annyi a lé a piacon, hogy a startupok válogatnak, nem a tőkések – vésd ezt jól az eszedbe és használd ki az erőviszonyokat. Saját tapasztalatom, hogy néhány startup a környeztemben sorban kapja a megkereséseket (igaz, egy részük már túl van a seed fázison). A robogó vonatra mindenki szeretne felülni, és ezzel nincs is semmi baj. Egy belevaló kockatőkés nem fél a versenytől, mert maga is versenyképes egy – szerencsénkre – egyre telítettebb és – még nagyobb szerencsénkre – egyre globálisabb piacon. Versenyzik a többi alappal premoney-ban, kockázatvállalásban, tudásban, kapcsolatokban, hozzáadott értékben. A verseny jó dolog, és amelyik kockatőkés nem szereti a versenyt, az hogyan érthetne meg egy vállalkozót, aki nap mint nap versenyezni kénytelen? Szóval látogassátok végig az alapokat sorban és hasonlítsátok össze a tapasztalatokat. Hadd nyerje a versenyt a legjobb.

Nem Kontroll-függő

Ezt a kérdést hazai kockatőkések 1.0-ás változata szinte képtelen megemészteni. A többségi részesedést meg a board kontrollt csak a legkezdőbbek erőltetik – logikusan levezettük, hogy miért van így. Az irányításba való belekibicelés egyszerűen túl nagy bürokráciát és felesleges költségeket jelent, akadályozza a további befektetési köröket és rendszerint hibás cégértékeléssel jár. Az alapítók kihígítási szándéka pedig szánalmas.com – és soha nem működik korai fázisban. A seed fázisú befektetések kontrollja már ma is csupán néhány vétójogban testesül meg a tengerentúlon. A tanácsom egyszerű: aki kontrollt, vagy többséget akar seed fázisú startupban, azt gondolkodás nélkül hagyjátok ott, mert kapzsi és nem érti az egész iparágat. Nincs időnk telhetetlen embereket térítgetni jószolgálatból. Majd megtanulják máshogy. Pont.

Transzparens

Brad Feld. Mark Suster. Ben Horowitz. Dave McClure. Josh Kopelman. Fred Wilson. Sorolhatnám még az amerikai top tech befektetőket, akik blogot írnak, előadnak, rendezvényekre járnak, közösségi kezdeményezéseik vannak – egy szóval együtt forrnak a vállalkozókkal a Nagy Startup Levesben.  Magyarországon is vannak páran, akiket látunk a rendezvényeken, akik pörögnek, mint a szekérkerék, érdeklődnek, vitáznak, és nem futamodnak meg még az általam kiagyalt leggonoszabb nyilvános vitáktól sem (14:55-től). A párhuzam-alkotást rátok bízom, de szerintem ha egy befektető hírnevet épít, akkor ezt a hírnevet kevéssé éri meg neki valami vérbeli etikátlan húzással kockára tenni. Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy akik a sötétben gubbasztanak, azok nem lehetnek korrektek és profik. Csak annyit jelent, hogy van, aki a sötétben gubbaszt, és van, aki jelen van. Döntsétek el, hogy melyik típusra gerjedtek.

Tapasztalt

Az ideális kockatőkés-vállalkozó kapcsolatnak van egy lényeges előfeltétele, ez pedig az érdekellentétek kiküszöbölése. Egy  alapvetően jó szándékú és felkészült kockázati tőkéssel is lehetnek folyamatos konfliktusaid, ha rosszul kötitek meg a szerződést, és érdekellentét alakul ki. Az érdekellentétet mindenképpen el kell kerülni! Ez a jövő tudatos elemzését és a lehetséges variációk közös átgondolását jelenti – még a befektetés előtt. A tapasztalt befektetők odafigyelnek erre. Ha nem játssza le Veled a szcenáriókat a term sheet tárgyalása során, az vészvillogós. Az őszinte befektető sokkal jobb, mint a vetítőgép. (Shit happens – de együtt kell felkészülni rá.)

Helyesen értékel

Ha egy kockatőkésnek van nagy Jeremie alapja, vagy külföldi lába, akkor tovább tudja finanszíroztatni a céget a seed fázis után is, és érdekében áll normális premoney-kat adni (mert ha akar, a következő körben szerezhet nagyobb részesedést). Ha a cég aktuális fázisának 10%-án értékeli fel a céget, az azt jelent(het)i, hogy kockázatként éli meg a tovább-finanszírozás bizonytalanságát, mert nincs ilyen kapcsolatrendszere – vagyis nem lesz következő körös befektetés sem. Megbeszéltük, hogy ez miért elengedhetetlen, úgyhogy okos startupper a cégértékelésből tudni fogja, hogy a befektető tudja-e tovább tölte(t)ni zsozsóval a céget, vagy nem. Ugye nem kell magyaráznom, hogy ha a cégedért X tőkés 200 ezer dodót kínál, Y meg két milliót, akkor egy józan paraszti ésszel kevéssé igazolható hülye döntéssel 1,8 millió dollárt húzol le a klotyón? Azért legtöbben ennyi zsét még nem hahotázva nézegetünk a lefolyóban kőrözni, nem igaz? De mondjátok meg Ti:

[dil dil = 2571]

Startup pozitív

A legjobb, ha csinált startup-ot. Az Egyesült Államokban szinte minden befektető korábban vállalkozó volt. A leggyakoribb, hogy egy-két sikeres exitet követően válnak befektetővé és csatlakoznak valamely nagy alaphoz. Magyarországon tech exit csak kevés volt (Szőke Márton, az ismert magyar vállalkozó és üzleti angyal IndexTools nevű cégét vette meg a Yahoo 2008-ban – ezért neki elhiszem, hogy tudja, mi fán terem az exit), IPO-ról (tőzsdére lépés, Initial Public Offering) is csak egyről tudok, de kommentben lehet pallérozni az ismereteimet. Meg kell elégednünk azzal, hogy leendő partnered szeret startupokkal dolgozni, jól érzi magát az ökoszisztémában és rendszeresen próbál tudást felszedni külföldről is. Amelyik előadja, hogy birtokában van a tuti recept egy világcég felépítéséhez, azt nyugodtan nevessétek ki. Senki nem tudja ezt a receptet – mert nem létezik.

Dot-com-bátor

(Ha nem dot-com startup-od van, ezt ugord át) Talán nincs olyan kockatőkés, akinek a honlapján ne szerepelne, hogy a tech iparágba fektet, azaz dot-com cégekbe. Ne higgyétek el, többségüknek lövésük sincs arról, hogy mi valódi újdonság és mi bukott meg már 5 éve is. Kevés kivételtől eltekintve  nem értenek a tech startupokhoz, és ami még ennél is fontosabb, nincs tapasztalatuk nagy tech cégek startup-bevásárlásaiban sem. Honnan is lenne? Még csak most kezdték, ha jól tudom, egyetlen Jeremie-s exit volt, és egy magyar Jeremie Partner sem adott még el céget a Facebook-nak, Yahoo-nak, Google-nek, stb. Egy ilyen felvásárláshoz lokál arcok kellenek. A Facebook esetében amerikaiak. A Google-nél viszont… Ja, bocs, ott is. Yahoo – amerikaiak. Salesforce, AirBnB, Yelp, LinkedIn, GitHub, Foursquare, Twitter, Amazon, Groupon, Reddit, Apple, StumbleUpon, Microsoft, IBM, HP, Qualcomm, Dropbox, Intel, Dell, Comcast, Zynga, eBay, BestBuy, Wikipedia, HubSpot, Radian6, … Hát, a fene egye meg, úgy tűnik, egy kocsma maradt a faluban, ott ropja mindenki. Dot-com-nál kell a tengerentúli kapcsolat, nincs mese.

Kis összegeket fektet be

Ez stimmel, tényleg seed fázisú funny money-val labdáznak itthon. De nem is kell több. Korai fázisban a mentorálás, a sales és egy nagy piac elérése sokkal többet ér. A kis összegek különben nekünk vállalkozóknak előnyösek, mert kisebb kockázattal tudnak beszállni a befektetők, mivel szélesebb portfólión tudják elosztani az alapjuk tőkéjét. Mi pedig hatékonyabban teremtünk értéket, aminek a következménye könnyen lehet egy-egy normálisabb cégértékelés seed-ben még magyar részről is. A tanács itt az, hogy minél kisebb pénzből érjetek el minél komolyabb mérföldköveket, ezt a befektetők magasabb cégértékeléssel és ebből adódóan kisebb felhígulással fogják honorálni. A nagyobb pénzeket, ha tehetitek, már vonjátok be külföldről – egyszerűen mert magasabb premoney-t kaptok.

Van menedzsment tapasztalata

Ez megvan a hazai VC-knél is – csakhogy a korai fázisokban kevésbé fontos.  A hagyományos régi VC felfogás szerint a befektetők, mint tapasztalt profik segítették a startup-okat nagy céggé válni, és ez a tudás elengedhetetlen volt. Mit látunk ma? A fejjel lefelé modell-nek megfelelően seed fázisban a termék készül el, cég nincs, vagy gyakorlatilag egy bevételek nélküli kifizetőhely. A csapat néhány fő, így egyáltalán nincs szükség a cégépítéshez értő szakértőkre – a startupok ma terméket építenek, és olyan mentorok bábáskodnak sikerrel a csapatok körül, akik a nagyon olcsó és következetes termékfejlesztéshez értenek. A hazai befektetők egyenként is jelentős üzleti tapasztalattal rendelkeznek, ami sosem árt egy startup-nak – kérjétek ki a véleményüket a stratégiai kérdésekben, de operatív szinten haladjatok a Lean szerint – ha a befektető ezt támogatja, akkor ezen a téren teljes lesz az összhang.

Őszintén beismeri

Én nagyobbra tartom azokat a befektetőket, akik beismerik, hogy még nem tudnak eleget, ez ugyanis az első lépés a tanuláshoz. És tényleg, az ilyen emberek előbb-utóbb felszedik a szükséges ismereteket, és szerénységük révén szerzik meg a tudás fegyverét. Ha azt látjátok, hogy a befektető folyamatosan aggódik a portfólió cégért, és nem irányítani akar, hanem csak az ördög ügyvédjét játssza, az pozitív jel.

Remeg vagy nem remeg

Remeg. Mindegyik. Én is azt tenném. És Te is. A kockázati tőkéseknek jósolniuk kellene tudni, méghozzá egy olyan iparágban, amit nem ismernek. A befektetéseik 9-12 hónapon belül egy olyan piacra készülnek lépni, amit ugyancsak nem ismernek, és olyan konkurensekkel kell megküzdeniük, akikről életükben nem hallottak. De a hős nem attól hős, hogy nem fél, hanem attól, hogy a félelme ellenére megteszi, amit meg kell tennie, míg a gyáva meghátrál. Amikor 1999 nyarán-őszén a Kleiner Perkins és a Sequoia Capital együtt 25 millió dollárt tettek a Google-be (100 millió dolláros premoney-n), állítólag a pénz átutalása után is meg voltak róla győződve, hogy kidobták a pénzt az ablakon. De az ösztönük azt súgta, ebből nem szabad kimaradni. Mindenki remeg, ha bizonytalan a jövő – a jó kockázati tőkés néha a szimata után kell, hogy menjen. Amelyiknek a portfóliójában nincs pár őrültségnek látszó befektetés, annak vagy nincs orra hozzá, vagy nem mer hallgatni rá.

Az idők változnak

A cikkből úgy tűnhet, nem tartom nagyra a magyar kockázati tőkéseket. Elmondtam vagy százszor, hogy ez nem így van: kiváló koponyák is vannak közöttük, igazi ászok, akiket nagyra tartok és emberileg is kedvelek – még akkor is, ha nem mindenben értünk egyet. De azér’ meló van még itt bőven: A magyar kockázati tőkepiac játékosainak azon kell majd dolgozniuk, hogy képesek legyenek kölcsönösen jó deal-eket kötni a vállalkozókkal. Ehhez a normális cégértékelés, a külföldi kapcsolatok, a reális exit stratégia, a kontroll-függőség feladása és a termékfejlesztési know-how hozzáadott értéke mind-mind szükségesek. Mivel ifjú tehetség van itthon bőven, előbb-utóbb egy-két tőkés társaság kiemelkedik, és onnantól egy gyűrű mind felett – ugyanis a kérdés nem az, lesz-e projekt ennyi kockatőkéhez, hanem az, hogy kié lesz évről évre a Top 5 deal. Az alapok mesébe illő megtérülését és egy-két kockatőkés kiugró sikerét ugyanis ez az 5 startup hozza majd, és amint kiderül, kik az ászok, mindenki velük akar majd boltolni, a többiek meg futhatnak a top projektek után, mint a nyuszi… (Klasszikus Eminem). Toljatok egy share-t itt alább, plíz, vállalkozó társainkat segítitek vele…

Egy startup tour képekben – East Coast to West Coast

Közzétéve Szerző:
Válasz

startup kockázati befektetés vállalkozó pitchHa már elég tudást szívtatok magatokba itthon, ideje a tettek mezejére lépni és megnézni hogy mi van a tengeren túlon. Vajon a keleti vagy a nyugati part megfelelőbb a kezdeti lépések megtételére? New York, a Nagy Alma versus Sillicon Valley, California. Igazság szerint persze legjobb lenne megnézni mindkettőt, és csak utána dönteni. Most pont ez következik – ezúttal képekben.

Ok, nézzük mi van itt. A kiemelt képen fent rögtön látszik, hogy sajnos New Yorkban pl. elég rossz időjárás. (Azért ez nem olyan zavaró ha ez a látvány reggelente.) Manhattanben rögtön megértjük hogy ezt a startuposdit valószínűleg többen is komolyan gondolják arrafelé és áldoznak is rá.

IMG_0684 4

Érdekes, hogy amikor az ember először megy az utcákon a felhőkarcolók alatt, borzasztó jelentéktelen kis pondrónak érzi magát. Nem elég hogy eleve nehéz a startup kezdeti időszaka, még ez is 16 tonnaként nehezedik a kódolásban megfáradt vállakra. Viszont innen szép nyerni!

IMG_2165 36

New Yorkban viszonylag sok meetup van, amik közül jókat is ki lehet fogni, de azért az elmondható hogy a résztvevők nagy része neked akar eladni valamit.

IMG_2800

Mi például az egyik rooftop event-en (valamelyik magas épület tetőteraszán tartott esemény) véletlenül betévedtünk egy másik meetupra (ugyanazon a teraszon 3 volt egyszerre egy időben), ahol az egyik jól öltözött úriembernek – akit simán VC-nek néztünk – hosszú perceken keresztül ecseteltük az általunk fejlesztett termék nagyszerűségét, amit érdeklődéssel hallgatott végig, válaszában viszont arról kérdezett hogy marokkói arany jutányos áron érdekel-e minket. Igen, természetesen. Minden érdekel.

IMG_2772

Ezek az eventek habár haszontalannak tűnnek, de gyakorlásra kiválóak, olyan önbizalmat lehet gyűjteni amivel hirtelen a Nasdaq-ra lépést is tervezgetni kezdjük két hosszabb metrómegálló között.

IMG_2770

Vagy azon is elgondolkozhatunk, hogy vajon kinek adjuk el a céget? Van választék bőven és mindenki innovatív megoldásokra vadászik, mert tudják hogy ha ők nem akkor majd a konkurencia. Ez a – néha elmebeteg összegű – felvásárlások mögötti egyik fő mozgatórugó.

IMG_1686 27

De ehhez persze előbb egy killer terméket kell fejlesztenünk!

IMG_2820

New Yorkban egészen kiváló co-working irodák vannak, pl. a WeWorks, ahol magam is szívesen időztem.

Ha meguntuk az esőt és a magas épületeket, irány California, minden startup célpontja! Itt egy rövid eszmefuttatást szeretnék beszúrni, ami low budget magyar startupoknak jól jöhet. Sillicon Valley iszonyú drága, San Francisco szintén (New York is). Viszont repülővel 1-1,5 óra mind Los Angeles-től mind San Diego-tól, ahol jóval kedvezőbb feltételekkel lehet időt tölteni. Ez különösen akkor jön kapóra, ha megbeszélt időpontjaink közt akár több hét eltérés is van és már szeretnénk egy kicsit a termékfejlesztésen is dolgozni a sok meeting és pitch mellett, vagy mert LA-ben sokkal több lehetőség van early tractiont építeni pl. egy consumer startupnak. Döntésünkhöz akár ezt a rövid quiz-t is segítségül hívhatjuk. San Diego-ban például ez tárul az egyszeri magyar startupper szeme elé reggelente (télen is :)):

IMG_2679

Ezeknek a helyeknek megvan az az előnye is, hogy ha hirtelen kapás van és nincs repjegy másnapra, akkor be lehet vágódni a kocsiba és 8-10 óra alatt fel lehet vezetni San Francisco-ig. Az út mint a filmekben:

IMG_2896

San Francisco-ban egymás hegyén hátán vannak a hírekből ismert acceleratorok, startup hubok. Ez itt például a Rocketspace demo stage.

IMG_2842

Több környező ország már viszonylag komoly jelenlétet épített ki a Valley-ben annak érdekében hogy a legjobb projektek a lehető leggyorsabban kerüljenek ki. A szlovénok egy kicsit előrébb tartanak mint mi, nekik van saját házuk a saját startuppereiknek, ahova be lehet esni éjszakára aludni, kicsit dolgozni, stb.. a hálótermeket azért nem fotóztam mert elég laktanya érzése van ami nem túl inspiráló, de a közös tér nagyon jó. Van aki már 4 hónapja lakik itt és még nincs prototípusa se, úgyhogy nem csak természetfeletti vállalkozókkal kell versenyre kelni, jó tudni hogy itt is ugyanazokkal a kihívásokkal szembesül mindenki, inspiráció ide vagy oda, a terméket fel kell építeni.

IMG_2835

A távolban Alcatraz, ennyi elég is a San Francisco-i városnézésből.

IMG_2846

Itt még több meetup és startup event van mint New York-ban, ráadásul az ember a Stanford-ra is beeshet, ami elég jó (csekély 50$ volt a belépő erre az eseményre, de különböző fennforgásokra hivatkozva (ie. “nincs annyi cash nálam, pls pls pls”) sikerülhet bejutni pl. a feléért. Itt új értelmet nyer a dream big fogalma, a “billion dollar market” csak egy picike kör a prezentált slideokon… az új trend a “T”‘ dollar, ez alatt ne ugrálj 🙂

IMG_2855

A Singularity University szintén egy érdekes képződmény, ahogy egyik srác a csapatból megfogalmazta, “Gazdag emberek pici csoportja hobbiból szeretné megmenteni a világot.” Nekem az volt az érzésem, hogy mindezt úgy hogy ők azért jól járjanak a végén (ami nem baj, sőt). A kedvencem innen az a startup akinek 1db ügyfele az International Space Station… ez az igazi niche market.

IMG_2858

Arra nem jöttem rá hogy mi az az épület a NASA-nál. Ötletek?

IMG_2859

Californiában az autó bérlése kötelező, a nélkül meg vagy lőve. Ez a járgány 400 dollár 7 napra mindennel (napi díj, biztosítás, stb.) együtt. Ezt bele kell kalkulálni a büdzsébe (+tankolás, attól függően hogy ki merre megy). Mondjuk van vagy 1012 startup itt aki épp ezt az industry-t készül megtörni, úgyhogy a jövőben ez olcsóbb is lehet.

IMG_2862

A túra végére pedig egy bónusz kérdés: melyik világhírű, sok milliárd dollárt kezelő alap irodája látható a képen? A helyes megfejtők közt a lean metodológia jegyében egy csomag Beef Jerky-t sorsolunk ki.

IMG_2861

6 Pitching Trükk a Microsoft Imagine Cup-ról

Közzétéve Szerző:
Válasz

pitching startup vcÁprilis 4-én volt szerencsém beülni a Microsoft Imagine Cup Zsűrijébe (amiért ezúton is köszönet a szervezőknek és a Microsoft-nak), és be kell vallanom, néhány sztereotípiám megdőlt, de van, ami erősödött, és ez sajnos még mindig a pitching néhol ijesztően gyenge színvonala (hál’ Istennek, hallottunk kiválóakat is). Az alapján, amit láttam, leírom Nektek a tipikus hibákat és a lehetséges megoldásokat.

Általában a versenyről

game

WOW-feelinges játék és minőségi prezentáció. Katt a képre a videóért! Érdemes!

A Microsoft bebizonyította, hogy a startup szférában a mammut tech multiknak nem csak ott van helye, hogy majd felvásárolnak: Azt kell, hogy mondjam, ez a verseny mentes volt minden multis sallangtól, és teljesen Bay Area érzésem volt. A szervezés vérprofi, de azon a szerény, csendes és nem hivalkodó módon, amikor egyszerűen csak minden van és pont a helyén van. Természetes, laza hangulat volt, ugyanakkor érezni lehetett, hogy ez egy komoly verseny, a fődíj továbbjutás nemzetközi mezőnybe, az összdíjazás 300k dollárban – szóval nem babra ment a játék. A résztvevők között meglepően jó startupok (is) voltak,  melyek valószínűleg a szőnyeg alatt bootstrap-pelik el magukat a seed fázis végéig (érdekes, ezt egyre gyakrabban látom).  Őszintén becsülöm egytől-egyig mindegyik résztvevőt, hogy felkészültek, ringbe szálltak és küzdöttek. De méltatásból ennyi, jöjjön a feketeleves, mert körbenyalásból még senki nem tanult semmit és hát itt a mezőny legalább felének még van hova fejlődnie.

Verseny körülmények

Mielőtt bárkiről lehúzom a keresztvizet, a résztvevők védelmében még elmondom, hogy a fiatalok a pitching illegális ketrecharc világbajnokságára neveztek be, mert 7 percük volt – ami ahhoz nagyon sok, hogy szóról-szóra bemagolják a mondandójukat, ahhoz viszont szűk, hogy freestyle-ban sztorizgassanak -, angolul kellett lenyomniuk, viszonylag kis közönségnek, ráadásul utána 5 percig szívhatta a vérüket egy startup-veterán zsűri a kérdésekkel (persze ugyancsak angolul) – ennél csak az lenne nehezebb pitching, amit ejtőernyős ugrás közben kell elmondani.

Az eredmény

statzup

Az egyik a profik közül: képek, screenshot-ok, kevés szöveg.

Tíz pitchből kettő seggreejtően magas színvonalú, nemzetköziben is élmezőnyös, magabiztosan profi. Másik 2-3 esetében látszik, hogy napok-hetek munkája van benne, és mondjuk úgy, hogy jóval több, mint simán OK. A maradék öt (még mindig 50 %) viszont elégtelen, a “már majdnem nem gázos”-tól a “ha lenne törülközőm, bedobnám“-ig. (hangsúlyozom: nem az ötlet, csak az előadás minősége). Nem minden lelkiismeret-furdalástól mentesen írom ezt le, mert nem akarok senkit megbántani, más megfogalmazásban nem velük akarok paraszt lenni, hanem értük. A jelenség nem is az ő hibájuk, hanem sokkal inkább egy életidegen oktatási rendszeré, de ujjal mutogatás helyett inkább térjünk rá a gyakorlati tanácsokra:

1. A prezentációd az ellenséged

Tipikus magyar prezentációs tévhit, hogy a jó slide (dia) a lényeg. Nem és NEM! Amit mondasz, az a lényeg, a dia ennek alátámasztására szolgál! A dia statiszta, korcs szolga, címke a zakódban, szőnyeg a kocsidban, használati utasítás a hajszárítódhoz. Ugyanis így működik: Amikor átkattintasz egy új diára, akkor a hallgatóságod elkezdi azt olvasni, és közben nem figyel rád. Kb. 10-15 szóig tart az érdeklődése, ekkor abbahagyja az olvasást és elkezd rád figyelni – lemaradva így a mondandód elejéről. Mivel nem figyelt az elejére – a saját nyomi diád miatt – általában elveszti a fonalat, és unatkozik a következő slide-ig, amikor mindez kezdődik előröl.

Megoldás: ne írd tele a screen-t, ha tudod, hogy nem olvassák el. Ne írj rá 10-15 szónál többet. Egyszerűen csak ne és kész. A profik néha egyetlen szót írnak. Vagy csak egy képet vetítenek. Ezzel megteremtik a mondanivalójuknak megfelelő hangulatot, de mindenki rájuk figyel, mert a közönségnek nem kell behányásig megunt default bullet point-os kisregényt elemeznie aktívan, hanem mindössze be kell fogadnia az előadó által mondottakat passzívan. Max 10 szó per slide. Vagy kevesebb. Volt egy öreg professzorom, aki a két órás előadása elején krétával felrajzolt  a táblára egy spirált. Azt mondta, ez a megoldás a problémára, amit ki fog fejteni. 2 óráig pislogni sem mertünk, úgy furdalt a kíváncsiság, hogy mire ad választ egy spirál. A spirálnak persze semmi köze nem volt az egészhez, ezt a végén bevallotta – de a figyelmet megteremtette. Vettétek?

2. NEM olvasunk

Az előző hibából adódik, hogy mivel minden sz*rt felirkáltál, amit csak el akarsz mondani, nem marad semmi plusz, amit a szavaiddal hozzátehetnél. Ezért – ha már oly nagy műgonddal rendszerezted a dolgot – hát szépen felolvasod. Elmondom, hogy néz ki kívülről: Nulla szemkontaktus a közönséggel, nulla testbeszéd, nulla interakció – egyáltalán, a meggyőzés nukleáris fegyverarzenáljából semmit nem használsz. Tipikus motyogó zsenire fogsz hasonlítani, aki áll az elődadói pult mögött lesütött szemekkel (mert olvas), lehajtott fejjel (mert a pult 45 fokban lefelé van, nem pedig szem-magasságban), egy megszégyenült, vereséget beismerő testtartásban, ráadásul a képességeidből annyit csillogtatsz meg, hogy tudsz olvasni. A közönség ugyanis látja amit felírtál, tehát hétszentség, hogy nem mondasz nekik újat. Ennél az is jobb lenne, ha felolvasnád, és a szöveg helyett Donáld Kacsát vetítenéd ki mindenhova, mert akkor legalább az ingerszegény környezet miatt Rád figyelnék, mint egyetlen zajforrásra, a kacsától meg jó kedvem lenne, mint gyermekkoromban. Mondd, megvennéd a kedvenc hetilapodat, ha valaki felolvasná neked, miközben te is olvasod? Igen, még a budi sérthetetlen szentélyében is duruzsolná fahangon neked. Na, ennyire zavaró.

Megoldás: Tanuld be a szöveget szóról szóra, ha 4 percnél nem hosszabb az időd. Ha 4 percnél több időt kell kitöltened, akkor is írd meg a szöveget, olvasd fel magadnak 100-szor és két-két indítómondatot tanulj be szóról szóra diánként, ugyanis az átkötésnél akad meg leggyakrabban az ember. De soha, semmi esetre se olvassatok. (Úgy értem prezentáció közben. Otthon, ágyban meg a buszon simán belefér.) Prezit olvasni nagyon gáz. Nagyon.

3. A pitching egy éles bevetés. Ha van fedezék, használd

Nem mindig van előadópult, és aki beszélt már nagy közönség előtt, az tudja, hogy ha nincs, akkor nagyon óvatosan, de mozogni kell a színpadon, mert a pitching inkább színészi játék, mint szavalóverseny – viszont az arany középutat nehéz eltalálni. A nem unalmas, ugyanakkor nem idegesítő mozgást viszont tanulni kell.

Megoldás: Ha van pult és nem vagy profi előadó, akkor állj szépen oda, tedd fel a kis kezed rá, és máris úgy nézel ki, mint egy előadó. Nem piszkálod a hajadat, az orrodat, stb., hanem hagyod, hogy a fedezéked tekintélyt kölcsönözzön neked. Nem leszel tőle egy Steve Jobs, de a kényszeres és teljesen önkéntelen mozgástól megment. Ha az előadás vége felé lassan kijössz (nem járkálsz fel-alá) és a közönség előtt fejezed be a pitch-et, akkor már elérted az „egész korrekt” minősítést. Ugyanis a „berosálok-olyan-jó” minősítéshez napokon-heteken keresztül kell gyakorolnod a mozgást. Ha nagyon rágyúrnál a testbeszédre, hívd fel Németh Zolit, vagy Hűvös Ágiékat.

4. Több, mint testőr

Ha ketten vagy hárman állnak ki prezentálni, az öreg rókák a zsűriben és a közönség soraiban már tudják, hogy innen csak két út van: Heaven or Hell. Vagy egy nagyon pontosan begyakorolt profi show műsort fogunk látni, vagy egy amatőrt, aki felvitte a haverokat, mert úgy mégis csak kevésbé izgul. Az Imagine Cup-on ezt a baklövést az egyik számomra legszimpatikusabb csapat is megcsinálta, ráadásul feleslegesen, mert a prezentáló emberük kellően felkészült és meggyőző volt. Ha az előadó nem tud technikai kérdésekre válaszolni, akkor vagy megmondja, hogy ezt nem tudom (és higgyetek el nekem, ez nem gáz), vagy csak a kérdések résznél valahogy odalobbizza a teki gurut a színpadra. De a céltalanul lézengő “haver”, vagy a testőrként oldalt feszítő társalapító az nagyon nem profi. Ha meg produkálja magát, akkor elvonja a figyelmet az előadóról. A prezentáció nem csapatsport (vagy csak a legeslegmagasabb szinten az). Majd gruppen-prezentáltok, amikor a következő CES főszponzora lesz a milliárd dolláros cégetek. Addig a Hustler menjen előre, és mikor felért a színpadra, tegye ki maga után a MEGTELT táblát.

5. Ha nem tudsz angolul, hozz valakit, aki tud

A nyelvtudás hiánya esetén nem lehet csalni abban az esetben, ha kérdésekre kell válaszolni – mivel ha nem érted a kérdést sem, ritkán fogod eltalálni a jó választ.

Megoldás: Nem te prezentálsz, hanem egy angolul kiválóan beszélő és karizmatikus fiú / jó kisugárzással rendelkező lány ismerősöd. Sokan aggódnak a kiejtésük miatt, úgyhogy itt elárulom az egyetemes szabályt: magasról tesz mindenki a kiejtésedre itthon is, külföldön is. Meg a nyelvtanra is. A személyiségednek kell átjönnie anélkül, hogy ezt a nyelvi nehézségek miatti szenvedés eltorzítaná. Ameddig megértelek, addig nem érdekel, hogy akcentussal beszélsz (én is azzal beszélek, sőt az amerikai állampolgárok egyharmada is, meg az összes ausztrál, hogy a durvábbakról ne is beszéljek), és nem érdekel, ha szavakat ismételsz és nem választékos a szókincsed. A motyódat értsem, amit hoztál, és a személyiséged jöjjön át, hogy meg tudjalak ítélni, mint leendő tech star-t. Ha ez nincs meg, tolj előre egy másik csatárt, Te pedig húzódj a háttérbe. Az a munka is éppoly értékes és megbecsülendő.

6. Eladni sztorit lehet

Mondjuk, hogy volt egy szétmelózott durva heted. Péntek este 9-kor hazaérsz, látod, hogy anyu (apu) ráunt a startup-feleség (-férj) létformára és tiplizett. Visszhangzó üresség, vitt mindent, de a plazmatévét nem bírta el, és az együtt töltött csodálatos három (mínusz a mostani) hét emlékére ott hagyta a kedvenc piros fotelodat meg három DVD-t is: A szüleid ezüstlakodalmának 4 órás vágatlanját, az Adobe Photoshop Mesterképző DVD-t, és a Spanom Csaja című filmet, amit még nem láttál. Mondd, miután kisírtad magad, melyiket néznéd meg? És miért olvastad el ezt a bekezdést, mikor a címből is napnál világosabb volt már maga a pitchingre vonatkozó tanács? Azért, mert sztori volt! Hát ennyit számít.

[dil dil = 2472]

A konklúzió az, hogy sokan még mindig túlságosan koncentrálnak az ötletre, meg a design-ra, meg befektetőre és vagy a pitchingnek, mint megoldandó feladatnak a súlyát, vagy a fontosságát becsüli alá sok-sok vállalkozó. Ne tegyétek. Enélkül nincs kitörés. Viszont egy jó pitch-el és az olyan versenyekkel, mint a Microsoft Imagine Cup, azokkal van. Minden mobilos startupnak jó szívvel ajánlom a részvételt jövőre, mert pontosan ilyen egy profi tech rendezvény Silicon Valley-ban is. És ha idén ilyen erős mezőny volt, akkor jövőre még komolyabb lesz. A győztes csapatnak, a PlanB Labs által készített Learn Invisible-nek őszintén gratulálok, ez volt ugyanis az egyik startup, ahol bajban lennék, ha érdemben javítanom kellene a pitch-en. Jó tudni, hogy ilyen is van.

Mivel a cikk részben kötődik a Microsofthoz, tartom magam ahhoz a szabályhoz, hogy leírom: a vállalat sem anyagi sem egyéb ellenszolgáltatást nem kínált vagy biztosított a megjelenésért (pedig XBox játékokért bármikor bármit), sőt, e cikk megjelenéséről sem volt tudomása előzetesen, a kialakított vélemény eképpen mindenféle mögöttes érdekeltségtől és befolyástól mentesen született.

Startup Cégértékelés – Mennyit ér igazából?

Közzétéve Szerző:
5

startup, vállalkozó, pitch, cégérték, valuation, vcTalán nincs is még egy olyan téma, mely annyira nehéz, szubjektív és hatásában olyannyira komplex, mint az egyes Startup fázisoknak megfelelő cégértékelés (Premoney Valuation). Egyfelől a világ legprimitívebb, józan zöldségesi logikával elintézhető összefüggésének tűnik, hiszen minél nagyobb, annál jobb az alapítóknak. Másfelől az amerikai gondolkodásmódból lassan hazánkba is átszármazó (mindössze papíron létező) magas összegek hallatán sok vállalkozó hitetlenkedve kérdez vissza: tényleg ér ennyit egy ötlet meg két-három vállalkozó néhány hónapnyi robotolása?

Igen is, meg nem is. Ebben a cikkben megpróbálom a cégértékelésről tanult minden tapasztalatomat átadni – azt nem állítom, hogy a végére kevesebb kérdésetek lesz, de azt megígérem, hogy a startup kockázat-detektort és a hozzá tartozó riasztóberendezést komolyan upgradelni fogjuk és ha kaptok egy premoney-t akár itthon, akár kint, nem néztek majd tanácstalanul, mint ló a hamutartóra. Nem rég csatlakozottak részére: aki nem ismeri még az alap-összefüggéseket, az olvassa el itt vagy itt, vagy röviden alább:

premoney + befektetés = postmoney

Befektető része = befektetés / postmoney

Vállalkozók része = premoney / postmoney

Na, most, hogy túl vagyunk a képleteken, elmélkedjünk egy kicsit a minél nagyobb annál jobb teórián. Az a helyzet, hogy a túl magas cégértékelés (többnyire) rossz a vállalkozóknak és rossz a befektetőknek is, ugyanakkor a túl alacsony cégértékelés is (majdnem mindig) rossz mindkét bandának. A legmegfelelőbb mindkét oldalnak a helyes cégértékelés, de talán a legjobb a reális cégértéknél minimálisan kisebb premoney. Vesézzük ki először a szélső értékeket:

Túl alacsony premoney

Vastagon seed fázisú startupoddal, a Mittu-domain Kft.-vel elmész a Térdigéra Cash Befektetési Zrt-hez, ami mondjuk akkor éppen köztudottan a legjobb és legeredményesebb magyar (sőt, európai) befektetési alap tisztességes szerződésekkel, az iparág ászaival, évente 10+ sok tízmillió dolláros exittel, rocksztár befektetőkkel és romkocsmás startup rendezvényeken suttogott amerikai kapcsolatokkal. Tolonganak is a startupok szépen, mindenki onnan akar pénzt, paripát, fegyvert – a céges bulikon is annyi névjegykártyát kapnál, hogy letiltana a LinkedIn, amikor felveszed a fonalat otthon. Leülsz, jópofi, killer pitch, tárgyalás, tetszik a dolog oda-vissza, 56 fogas mosolyok, meleg kézszorítás, spontán viccelődés – „pár nap múlva jelentkezünk”. Jelentkeznek is – mert olvasták ezt a cikket -, kapod az emailt – látod, hogy van csatolmány, …”term sheet, kérlek, Uram, term sheet legyen… Yeeeaaaahhhhh! Készülj, Szilícium Völgy – Leigázlak!”

Nézed az ajánlatot, befektetés 250 ezer, pont amennyit kértél (persze, dollárban) és… premoney = 400 ezer. 38%-ot kellene feladnod a cégből. Sokkal kevesebb, mint amit annyi Startupdate olvasás után vártál, de végül is, marad nálad a kontroll, nagyon fair a term sheet, szeretnél is velük dolgozni, és legyünk reálisak: ezek az arcok két kontinens királyai, az önéletrajzodban az is külön sor lenne, hogy 6 hónapig egy levegőt szívtál velük; átlátod, hogy egyelőre nem egy ligában fociztok. Különben is, 9 hónapja tolod a startup sztorit, bevétel még egy fillér se, és kaptál egy 88 millió forintos cégértékelést, ami így majdnem 10 millió forintos értékteremtésedet ismeri el havonta – legyünk reálisak: talán megérné elfogadni, nem?

Egyrészt nem. Mindjárt mondom, miért. Másrészt megnyugtatlak, nem fogsz ilyen helyzetbe kerülni. Jó befektetőtől nem kapsz ilyen alacsony premoney-t, mégpedig azért nem, mert ez neki is rossz. Mi történik ugyanis 10 hónap múlva, amikor aktuális lesz a következő befektetési kör, mondjuk 1,5 millió dollár? Amerikában kapod rá a 6 millió dodós premoney-t, Los Angeles-i investor ránéz a cap table-re (capitalization table, mely a befektetési stratégia része, és fogjuk majd elemezni) és így szól: “Mi a retekért fizessek 15x-ös pénzt valamiért, ami 9 hónapja még 1500 %-kal kevesebbe került? Mi történt 9 hónap alatt? Az egyik co-founderről kiderült, hogy étrendtől függően ürít nyers gyémántot vagy svájci frank kötegeket? Vagy palagázt találtak az iroda alatt? Vagy egyik hét végén beficcent 20 millió fizetős felhasználó? És milyen elmeroggyant alapító ír alá ilyen ilyen alacsony premoeny-val?  És milyen kapzsi befektetővel leszek egy cégben?”

Nem ragozom, ha komolyan gondolja a Los Angeles-i befektető, akkor újraértékelést fog kérni az első befektetődtől, vagy nincs deal. Legjobb esetben is belemegy az üzletbe, de az antidilution-nél ragaszkodni fog a full-ratchet formához azon az elven, hogy „ok, kilőtt a cégérték, de csodák nincsenek, és ha ez egy lufi, akkor védeni akarom magam”. (Mark Suster kiválóan elmagyarázza a jelenséget ebben a cikkében.) Ha pedig neki full ratchet, akkor a következő befektetőnek is – ami szívás, méghozzá a hosszan tartó és erősen viszkető fajtából. (Aki nagyon benne van a kockatőke bizniszben, most megjegyezheti, hogy pont az egyik leghíresebb seed-stage istálló, a Y Combinator híres arról, hogy extrém alacsony premoney-kat ad. Ez igaz. De nem szabad elfelejteni, hogy ugyanakkor extrém értékes kapcsolatrendszerhez segít hozzá, ráadásul legtöbbször 10 % alatti felhígulással kell csak számolni. Paul Graham-nél ezekkel a feltételekkel is megéri. De Paul Graham-ből csak egy van – és tudomásom szerint épp nem Magyarországon tengődik.)

Arról már nem is beszélve, hogy a túl alacsony premoney neked, mint alapítónak is rossz, hiszen nettó kevesebbet kapsz a cuccodért. A fázisoknak megfelelő cégértékek egyébként első látásra magasnak tűnnek – főleg nekünk, magyaroknak – de a helyzet az, hogy ha végigmegyünk egy külföldi exitig (a hátér-szándékoktól mentes belföldi exit ugyanis valamivel ritkább, mint gömbvillám a fehér holló uszonyán), akkor teljesen helyén lesznek a számok – na ezért fogjuk azt a cap table-t megnézni hamarosan.

Túl magas premoney

Nézzük a másik szélsőséget: annyira zseniálisnak tart a Térdigéra Cash mindegyik General Partnere, hogy haza sem akarnak engedni – rögtön kapsz egy 4 millió dolláros premoney-t. Tesznek rá, hogy csak földimogyorónyi százalékkal lehetnek benne, kapzsi pénzsóvárságtól kipirult arccal tolják eléd a term sheet-et, mintha minimum a rák ellenszerét találtad volna fel. Istenítenek, becézgetnek, épp hogy örökbe nem fogadnak ott helyben – akarják a deal-t, nem kérdés. Neked fülig ér a szád, csakhogy:

– Több pénzt kapsz, ha magasabb a premoney? Nem, egy centtel sem.
– Több lehetőséghez, kapcsolathoz jutsz? Nem, egy darabbal sem.

A lehetőségeid, termelési tényezőid fikarcnyival sem lettek jobban a magasabb premoney által (csak a papíron van magasabb részesedésed), viszont viselned kell azt a szörnyű terhet, hogy a következő körre 4 millió dollárnál magasabb cégértéket kell varázsolnod. Ha 9 hónapra elegendő a 250 ezer dollár, amit kaptál, akkor baromira bele kell húznod, különben jön egy down round – ha egyáltalán jön bármilyen további befektetés. Képletesen szólva a hónap végére bokáig ér a sz*r és ha 180 centi körül vagy, akkor havonta 20 centit süllyedsz megállíthatatlanul – az meg sovány vigasz, hogy “…de legalább nem hullámzik” – majd fog, ne aggódj!

A túl magas premoney a befektetőknek azért rossz, mert csökken a részesedésük, azaz kevesebb százalékot kapnak a cégedben, vagyis drágábban vásárolnak. Dot-kom őrületek, extrém gazdasági konjunktúrák esetén a befektetésre rendelkezésre álló pénzmennyiség nagyon megnő, és ilyenkor elindulhat egy verseny a befektetők között a jó projektekért – volt már erre példa. Azonban az ilyen lufi általában kipukkad, és az a befektető, amelyik magasabb premoney-val csábította magához a projekteket, azzal kénytelen szembesülni, hogy vagy a down round van, vagy nagy műgonddal nevelgetett startup muskátlijai sorban hervadnak a fizetésképtelenség szennyes valóságába.

De mi az a down round és miért teszi ráncossá a bőrt?

Down roundnak hívjuk a korábbinál alacsonyabb cégértékelést egy befektetés során. Ez egy utálatos dolog, ami úgy hiányzik neked, mint lufinak a nyílzápor. Lényege, hogy a következő befektető azt mondja, hogy vagy hibás értékelés, vagy az eredmények elmaradása, vagy a piaci folyamatok számodra kedvezőtlen alakulása miatt a céged értéke kevesebb, mint az előző befektetési kör előtt – magyarul elégetted a pénzt, értéket meg nem teremtettél belőle. A Térdigéra Cash természetesen lefedezi magát egy szokásos anidilution-nel, így egy down round során szépen elveszíted a részvényeidnek egy szabad szemmel jól látható hányadát, ahogyan azt ebben a cikkben átrágtuk korábban. A befektetődnek is rossz a down round, mert a befektetésének az értéke stagnál, nincs hozam, ráadásul rosszul is néz ki a dolog. Szóval kimondhatjuk, hogy a túl magas premoney is rossz – méghozzá mindenkinek. Ok, de akkor mennyi a jó?

A helyes cégértékelés

Nem ragozom tovább: a cégértékelés – különösen korai fázisban – művészet. Azt már láttuk, hogy mind az alapítóknak, mind a befektetőknek az az érdekük, hogy a megfelelő cégértékeléssel történjen a befektetés, így legjobb ezt közösen kialakítani, illetve korai fázisokban amerikai szokások szerint a befektetett összeghez igazítani. A szokásos cégértékelési mechanizmusok ugyanis pre-seed és seed fázisokban nemigen működnek. Csak azért írom le egyáltalán őket, nehogy valami M&A szakértőből kihozzam a trollt: A jó öreg DCF (Discounted Cash Flow) analízishez nem hátrány, ha van cash-flow, az Asset-based Valuation értelemszerűen ugyancsak nem működik – mert nemigen van objektíven meghatározható könyv szerinti érték. Létezik az úgynevezett First Chicago Method cégértékelési módszer is, ezt kockázati tőkebefektetők előszeretettel használják, de leginkább növekedési fázisú cégekre működik, tehát pre-seedben és seed-ben ez sem jó. És a többi is csődöt mond. Én azt javaslom, ne is mélyedjetek el ezekben, mert felesleges. Korai fázisban ugyanis annyit érnek, mint halottnak a csók, későbbi fázisokban meg lesz már tőkétek, hogy pénzügyi szakemberek határozzák meg a cégértéket.

Ami több más faktor mellett befolyásolja a korai fázisú premoney-t:

–          a startup pillanatnyi állása fázisokon belül

–          a befektetés összege (néhányan ehhez igazítják fázison belül a premoney-t)

–          az alapítók és tanácsadók hírneve, iparági „értéke”

–          a pillanatnyi tőkepiaci helyzet, az adott gazdaság állapota

–          meglévő szabadalmak, együttműködési megállapodások, hosszú távú szerződések

–          árbevétel

Finomhangolás

Hogy még finomítsak egy kicsit a dolgon, a személyes véleményem az, hogy a vállalkozásod befektetés-kori fázisának megfelelő cégértéknél egy picit alacsonyabb premoney a legjobb mind a befektetőknek, mind az alapítóknak – seed és korai fázisban legalábbis ez a helyzet. Egy neves, tapasztalt befektető ugyanis gyakorlatilag ezzel az 5-15 %-os képzeletbeli diszkonttal arathatja le munkája /hírneve /tehetsége gyümölcsét, és szállhat be némileg olcsóbban egy ígéretes cégbe, mint egy nevenincs befektetési alap. Ugyanakkor az alapítóknak az a pár százaléknyi részvény feladása lehetőséget ad egy profi csapattal történő együtt-zsizsegésen kívül más term sheet-ben meghatározott feltételek számukra kedvezőbb formába dumálására – mert a cégértéknél fontosabb például a megfelelő kontroll megtartása, vagy egy tisztességes Liquidation Preference, vagy egy korrekt Antidilution. Ráadásul egy kicsit alacsonyabb premoney optikailag növeli majd a cégérték növekedési ütemét (hiszen ugyanannyi idő alatt nagyobb cégérték-növekedést jelent), ami beindítja a következő körös befektető szerzési ingerét, miközben a vállalkozók feszíthetnek, mint pók a lucernásban, hogy milyen rapid módon teremtenek értéket. Ha esetleg megint beüt a gazdasági armageddon, akkor viszont kisebb a down round valószínűsége, illetve ha down round van, kisebb a részesedés-vesztés mértéke. Nem sokkal ugyan, de kisebb.

Meglepően sok vállalkozót csak az érdekel, hogy milyen részt kell feladni a cégéből. Ugyanakkor sok befektető törekszik egy optimális 20-30 %-nyi részesedés megszerzésére, és ehhez igazítja a cégértékelést is. Ezek nem feltétlenül rossz kiindulási pontok, de azt célszerű elkerülni, hogy túl magas vagy túl alacsony cégértékelés szülessen, mert mindkettő megbosszulja magát hosszú távon. Ezért érdemes megtervezni előre, hogy ha jön a zseton, meddig lesz elég, mi lesz utána, a második kör meddig lesz elég? És így tovább. A valóságban egyébként egészen egyszerű és egyértelmű, mennyit ér egy startup: Amennyit a (befektetői) piacon adnak érte… És ez igaz lesz arra a napra is, amikor az első körös befektetés elfogyott, és muszáj elfogadnod a következő szembe jövő ajánlatot. Akit részletesebben érdekel a téma, játsszon el ezzel a premoney kalkulátorral. Remélem, aki végigolvasta, az minél előbb hasznát veszi egy valódi term sheet-en meregve. Mert addig csak a bootstrapping van és Ain’t No Love…

Amerikai kockázati tőkebefektetés

Közzétéve Szerző:
Válasz

startup, befektetés, vc, kockázati tőke, pitch

Bevezetés

Mivel meglepően sokan kerestek meg és kérdeztek az amerikai startup finanszírozásról, így most élménybeszámoló helyett inkább erről írok egy kicsit. A szövegben ahol csak lehet, az angol kifejezéseket fogom használni, aki komolyan itt akar boldogulni, annak ez nagyon hasznos, akit meg idegesít annak javasolt itt abbahagyni az olvasást.

Amikor egy vállalkozás pénzhez jut, egy úgynevezett term sheet-et kap. A term sheet egy kb. 8-12 oldalas dokumentum amely rögzíti a vállalkozók és befektetőik kapcsolatát. Struktúrája, a benne foglalt tartalom nagyrészt minden befektetésnél ugyan olyan, egyes szavak és számok térnek el, ezek azonban meghatározzák hogy az adott sztori pokol vagy mennyország lesz.) A term sheet minden részletével ebben a blogban nem fogok foglalkozni, nagy vonalakban annyit érdemes tudni hogy két fontos pont van: Economics és Control.

Az Economics rész szabályozza a pénzügyi feltételrendszert, ezt megpróbálom jobban kibontani a következő részekben, egyelőre a gondolkodásmódot és az alap matekot igyekszem átadni azoknak, akik amerikai cégben gondolkodnak. Akik nagyon bele akarnak mélyedni, azoknak ajánlom a következő könyvet: http://amzn.to/KC9yLV

Pénzből és befektetőből itt Amerikában és különösen Silicon Valley-ben (egyébként itt senki nem hívja így ezt a területet. Aki ad a részletekre, az szokjon hozzá a Bay Area kifejezéshez, ami a San Francisco-i öböl és az ettől délre fekvő területekre utal.) annyi van, mint égen a csillag. Igaz, startup vállalkozásból is annyi, mint a nyúlszar. Befektetőkhöz közvetlenül bemenni gyakorlatilag lehetetlen és mivel naponta 20-30 új ötletet hallanak, igen kifinomult és hatékony védekezési mechanizmusaik vannak a nem szívesen látott lelkes ifjú titánok elkerülésére. Befektetőhöz közvetett vagy közvetlen kapcsolatokon keresztül lehet eljutni. Persze, ahogy Los Angelesben lehet, hogy életed filmszerepét szerzed meg, mert éppen leültél a megfelelő producer mellé egy kávézóban úgy itt a Bay Area-ban is előfordulhat az a szerencse, hogy egy liftbe szállsz be egy 3 milliárd dolláros alap kezelőjével. De ez ritka, úgyhogy nem erre kell készülni.

A befektetők

A legtöbben azt kérdezték tőlem hogy mennyi pénzt kaphatnak és a cég mekkora részét kell átadniuk a befektetőnek? A két dolog csak részben függ össze, és akkor mielőtt jön a matek, nézzük meg hogy kik vagy mik azok, akiket eddig investor-ként, azaz befektetőként emlegettünk.

A befektetési társaságok általában specializálódnak, van amelyik kifejezetten korai fázisban vagy ötlet-szinten mozgó cégeket keres, mások csak működő cégekbe fektetnek és az egész rendszer együtt mozog a világgazdasági folyamatokkal, úgyhogy ami ma igaz, lehet hogy holnap már nem. A legkorábbi befektetések általában úgynevezett seed investment-ek, ötlet szintű fázisban, 25 és 75 ezer dollár között, a leggyakrabban inkubátorként funkcionáló szervezetek által. A következő lépcső az angel investor, aki általában saját tőkéjét fekteti be, rendszerint convertible debt – azaz részvényre konvertálható kölcsön – formájában, aminek azért van egy-két hátránya, ez jellemzően 100-500 e dollár között van, bár az utóbbi időben volt másfél millió dolláros angel investment is.

Millió dolláros összegtől körülbelül 8-10 millió dollárig a hagyományos VC-k, azaz Venture Capitalist-ek vadászterülete következik. A VC-k nem ritkán maguk is sikeres vállalkozók voltak, értenek az iparághoz és a pénzügyi folyamatokhoz, és pénzen kívül kiterjedt kapcsolatrendszerükkel is segítenek. Volt szerencsénk egy ilyen helyzetben lévő befektető támogatását megtapasztalni, hát csak annyit tudok mondani, hogy úgy nyílnak az ajtók hogy csak győzzön az ember odaérni.Még magasabb összegeknél már általában nagyobb venture capital alapok vagy több alap közösen fektet be.

Itt jegyezném meg, hogy személy szerint nem vagyok nagy híve az inkubátoroknak, ugyanis ezek a szervezetek beszállnak az induló cégekbe 30-40 ezer dollárral 100-200 ezer dolláros premoney-n, ami szerintem rossz üzlet a legtöbb vállalkozónak (ezt a témát bővebben lásd ebben a posztban.) Ezért ezt a befektetési formát itt nem is tárgyalnám. Igen, van ilyen, van akinek hasznos, bizonyos szempontból az inkubátorok üzleti modelljét is értem, mert óriási kockázatot vállalnak, csak nem hiszek abban, hogy a részvények 30-40 %-ának korai kiárusítása jó ötlet. Látni fogjuk, hogy egy átlagos 3 körös befektetés során is 25-30 százalék marad az alapítóknál, ami önmagában nem baj, mert egy 100x akkora torta negyede is több, mint egy 100x kisebb tortából az egész.

Számok

Na, és akkor most már tényleg a matek. A legfontosabb képlet a következő:

Premoney Valuation + Investment = Postmoney Valuation.

A premoney valuation (amerikában röviden premoney vagy egyszerűen csak pre) az a dollárban mért összeg, amennyire a céget értékelik. Nyilván minden befektető más és más összegre értékel egy induló vállalkozást, a meghatározás módszerei is különbözőek, de különösen induló cégeknél, startupoknál nagyjából a csapat és az ötlet, illetve a már befektetett pénz az, ami értéket képvisel. Kicsit profánabbul fogalmazza az első száz-kétszázezer dollár pofára megy. Ha már működő vállalkozásról van szó, akkor az iparág, a bevétel, a konkurencia erőssége a csapat és a nagy nevek, a profit és a cash-flow is fontos, de ezt most hagyjuk, a cégértékelésről komoly könyvek szólnak, de egy startuppernek ez nem lényeges.

Szóval ha tudjuk, mennyire értékelik a céget, azaz mennyi a premoney és tisztában vagyunk vele hogy mennyi lesz az első körös befektetés, akkor a kettő összege adja ki a befektetés utáni cégértéket. Egy példán keresztül érthetőbb lesz:

200 000 dollárt kell felhajtanunk, hogy működni tudjon a cégünk és leülünk egy befektetővel, aki azt mondja, hogy ok, benne van, 1 000 000 dolláros premoney-n. Ebből rögtön tudni fogjuk hogy:

200 000 + 1 000 000 = 1 200 000, azaz 1,2 millió dollár a postmoney. A részesedések úgy fognak kinézni, hogy

a befektető részvényhányada = investment / postmoney

az alapító(k) részvényhányada = premoney / postmoney.

Az előző példánál maradva:

200 000 / 1 200 000 = 16,67 % lesz a befektetőé és

1 000 000 / 1 200 000 = 83,33% lesz az alapítóké.

A befektetők érdeke alacsonyabb premoney-n beszállni egy ígéretes cégbe, tehát minél korábban. A vállalkozók érdeke a lehető legmagasabb premoney, tehát érdemes olyan későn befektetőt keresni, amilyen későn csak az adott vállalkozás vagy vállalkozói csapat anyagi lehetőségei engedik. A másik fontos dolog, ami a fentiekből következik, hogy nem jó ötlet a kelleténél sem több sem kevesebb tőke bevonása. Alultervezni azért nem érdemes, mert akkor tönkremegy a cég. Felültervezni meg azért, mert nagyobb céghányad, nagyobb részvénycsomag lesz a befektető kezében és minden dollárral, amivel az alapítók a saját fizetésüket növelik vagy saját kényelmüket biztosítják (egy helyett két titkárnő, nagyobb kocsi, nagyvonalúbb marketing, stb.) lényegében 3-400 esetleg ezer dollárt veszítenek el a következő befektetési körök egyikénél. Tehát pontosan ki kell számolni, hogy mennyi az az összeg, amiből a következő mérföldkő elérhető és annyi pénzről kell tárgyalni még akkor is, ha a befektető megpróbálja rábeszélni az alapítókat egy kicsit többre (tartalék, megélhetés, státusz és más hasonló címeken).

Dilution

Ha újabb befektető kell (és ez itt teljesen normális), akkor vajon mi a szösz van? Már van egy, esetleg tenne még bele pénzt, de lehet hogy nem, viszont következő hónapban kaszával jönnek dolgozni az alkalmazottak, mert nem kaptak fizut. A második körös befektetésnél ugyanaz a helyzet, mint az elsőnél, tehát premoney + investment = postmoney. Ha a második körös premoney közel van értékben az első befektetési kör postmoney-jához, akkor valamit nagyon rosszul csináltál. Az érték nem a befektetés pillanatában keletkezik, hanem két befektetési kör között. Maradva a korábbi példánál, ha az első befektetési kör postmoney-ja 1,2 millió dollár akkor a második premoney-jának 5-10 millió dollár körül kell lennie. Ebben a második körben mind a vállalkozó(k) mind az első kör befektetője kénytelen lesz feláldozni valamennyit a részesedéséből, ezt hívjuk dilution-nek, azaz felhígulásnak. Ha a második körben a premoney mondjuk 8 millió dollár, és 4 milliót tesz be a második befektető, akkor premoney = 8 millió, investment = 4 millió, tehát a második kör postmoney-ja 12 millió dollár. A részesedések alakulása tehát a második befektetési kör után így néz ki:

Alapítók:          83,33% x premoney2 / postmoney2 = 55,56 %

Investor A:      16,67% x premoney2 / postmoney2 = 11,11 %

Investor B:      investment2 / postmoney2 = 33,33 %

Látható, hogy az alapítók kezdeti 100%-os tulajdonrésze 55,56%-ra olvadt, azonban ez a tulajdonhányaduk egy 12 millió dollár (második körös befektetés postmoney-ja) értékű cégben szerepel, vagyis 6 667 000 dollárnyi részvényük van, szemben a kezdeti állapot 1,2 millió dollárnyi részvényével (első kör premoney-ja). Tehát a második kör végére több, mint 500%-os értéknövekedést könyvelhetnek el.

A dilution minden befektetés természetes velejárója és nem szabad félni tőle. A vállalkozás irányítását nem (csak) a birtokolt részvények mennyisége határozza meg, hanem sokkal inkább a term sheet Control része. A vállalkozót a cégből kiebrudaló befektető rémképe városi legenda. Ilyenre csak súlyos pénzügyi vészhelyzetben, a menedzsment teljes inkompetenciája mellett van esély.

A következő részben megnézzük, hogy mi az a liquidation preference és megpróbálom elmesélni hogyan érdemes egy befektetővel tárgyalni.