Korai Fázisú Startup Térkép

early-startup-mapAnnyi vállalkozót látok, akik nekibuzdulnak párhuzamosan az összes feladatnak, és ötletelnek, befektetőt keresnek, ügyvédhez járnak, fejlesztenek, terveznek, angel.co-ra regisztrálnak, startup rendezvényeken tobzódnak, prezentációt, one-pagert meg üzleti tervet gyártanak éjjel nappal – szóval belekeverednek a startuposdiba, mint sün a rágógumiba. Csak kapják a „tök jó ötlet, de…” kezdetű pszeudo-pozitív visszajelzéseket, közben egy kis költség itt, egy kicsi ott… A legendás siker csak nem üt be – pedig már a termék is kész -, a huszadik befektető is elhajtja őket (bár van 500 user 10 hónap alatt), hőseink pedig  lassan-lassan megrekednek, megunják, kiégnek. Az ötlet sokszor egyébként egészen izgalmas, a végén mégis napi 16 óra verejtékes munkával összehozott totál káosz az eredmény. Arra gondoltam, ha lenne egy sorvezető, és nem csak azt mondogatnánk nekik, hogy Lean így, Lean úgy, akkor talán e vállalkozók kevésbé éreznék elveszve magukat és jobb eséllyel (és hangulatban) indulnának harcba. Következzen egy térkép, ahol az a szabály, hogy nem léphetsz előre addig, amíg egy adott állomást nem teljesítettél – mégpedig leesett-állak minőségben! Terjedelmi okok miatt lesznek erős egyszerűsítések, de ebben a cikkben a lényeg a sorrendiség, nem pedig a részletekbe menő útmutató. Ha betartod a sorrendet, nem fogsz nagyot bukni, és még az is lehet, hogy behúzod a tutit. Szégyen a tudás, de hasznos – így csináld:

Közkívánatra szét-linkeltem a cikket korábbi Startupdate-es cikkekkel, mert többen kérték, hogy rendszerben szeretnék látni a dolgokat. Aki ráhangolódna némi zenével, annak a mostanit (Battle Scars) belinkelem ide is – pedig mindig a végére szoktam.

1. állomás – Ground zero pitch

Ideálisan ráfordított idő (szerintem): 5-6 óra

Magyarázat: Ha van egy ötleted, szinte azonnal meg kell kezdened a piaci validációját – azaz bizonyítanod kell, hogy életképes. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, lázálmos gondolat-rohanásaidból le kell menned primitívbe és össze-zanzásítani a dolgot egy 30 másodperces dumára. Probléma, megoldás – ennyi. Ugyanis a validáció első fázisában boldog-boldogtalant ezzel fogsz nyektetni. Mivel 60-80 validációs visszajelzést illik összetarhálni (a saját startupjaimtól 100 fölötti validációs számot várok el), magaddal babrálsz ki, ha ez a lépés kimarad, vagy mondjuk fél órásra nyúlik. Mondom máshogy: nem fognak végighallgatni, vazze! Az emberek türelme 10-30 másodpercig tart. Ne menj tovább, amíg nincs meg a ground zero pitch.

Lehetséges kimenetek: addig gyúrod, amíg nem lesz vér egyszerű. Nincs pardon. Ha erre nem vagy képes, add fel, még nem késő.

2. állomás – Első körös validáció

Ideálisan ráfordított idő: < 72 óra

Magyarázat: Ezt hagyják ki a leggyakrabban. Ugyan mi a ménküért kezd bele bárki bármilyen termék  / szolgáltatás fejlesztésébe, ha nem teljesen biztos benne, hogy lesz, aki azt majd megkajálja? Ebből a megfontolásból húzzál ki serényen a meleg szobából és szedj össze 60-80 validációs visszajelzést terepen (a nyílt utcán, üzletekben, bevásárló központokban, irodaházakban – bárhol, ahol a valószínűleg-felhasználóid gubbasztanak).  Kopogj be szépen a feltételezett célcsoporthoz, mondd meg, hogy 2 percet kérsz, és ha lekoptatnak, visszaszivárogsz a réseken. 2 percet mindenki adni fog neked. 15-öt már nem. Mondd el a feltételezett célcsoportok mindegyikéből 10-20 embernek a ground zero pitch-et. A fő kérdés, hogy a probléma, amit találtál, létezik-e? A második életbevágó kérdés, hogy ezt a létező problémát hogyan oldják meg ma? A harmadik, hogy a jelenlegi megoldás mennyire költséges / kényelmetlen / nehézkes? A visszajelzéseiket írd fel, esetleg koldulj még egy email címet – később még felhasználhatod.

Lehetséges kimenetek: Ha sokaknak tetszik: mész tovább. Ha a zseniális ötleted a többségnek úgy kell, mint kígyónak a lábszárvédő, akkor lehúzod a klotyón, és vársz a következő ötletre. Ritkán előfordul, hogy rájössz egy másik problémára, miközben validálni próbálsz. Ekkor pivot, és folytatod arrafelé. Ne menj tovább, amíg ez nincs kész.

3. állomás – Iteráció, üzleti modell és konkurencia

Ideálisan ráfordított idő: < 1 hét

Magyarázat: Vissza a laborba. Mostanra tudod, hogy az ötletedet (egyes fogyasztói csoportok) komálják. Ki kell találnod, min kell módosítanod és hogy hogyan lesz zseton belőle. B2B-nél ez egyszerű: más bizniszek csengetnek neked egyszer, vagy csengetnek havonta. B2C-nél már macerásabb a dolog: Az, hogy fizetnének a cuccodért, jelentheti azt, hogy pénzt adnak érte, de lehet, hogy csak a weboldaladon kotlanak naphosszat, vagy az app-odat nyomkodják zombiként – ekkor hirdetésekből kell élned. Ha más cuccát adod el (e-commerce és m-commerce), kérhetsz jutalékot, ha a sajátodat (fashion, design, dot-com, bármi), akkor közvetlenül kell kiénekelni a user-ből a lét. Lehet freemium, fizetős, ingyenes. Sok módja van – de zsozsó az kell, és azt, hogy fizetnének érte, bizonyítanod kell. Ha már úgyis bekuckóztál ötletelősbe, megnézheted milyen a konkurencia. A lényeg, hogy legyen, találd meg és tudd a történetüket.

Lehetséges kimenetek: igazából csak egy kimenet van – a visszajelzések alapján csiszolod az ötletet, megnézed, mások hogyan keresnek vele pénzt és kitalálod, te hogyan fogsz. Kialakul a competitive edge-ed, a versenyelőnyöd, ami megkülönböztet téged minden más piaci szereplőtől.

4. állomás – Csapat

Ideálisan ráfordított idő: < 60 nap

Magyarázat: OK, van valamid, amit valószínűleg használni fognak és talán lesznek, akik csengetnek is érte valamilyen formában. Most szükséged van egy csapatra. Akármihez is értesz, nem érthetsz mindenhez. Egy jó startup csapatba kell legalább 2-5 ember, lényeg, hogy lefedjék a szakmai és az üzleti területeket egyaránt. Ne szépítsük, vannak alap dolgok (amiket most szépen nem rejtünk véka alá): a csapatból legalább egy valaki beszéljen tűrhetően angolul (mert a nagy piacra lépéshez ez elengedhetetlen) és legyetek többen, (szakmai és üzleti ismeretekkel), – még ha nem is teljes a csapat. Egy csapat összeállítása nehéz, és sokszor nem megy elsőre, de próbálkozni kell. A leendő csapattagokat nagyobb eséllyel győzöd majd meg a jó kis ground zero pitch-eddel és a validált ötleteddel – ugye, milyen jó, hogy megcsináltad? És persze részesedést is fel kell adnod…Itt van, hogy kinek mennyit. Vestinggel, természetesen! Tanácsadókat is melegen ajánlott megdumálni.

Lehetséges kimenetek: vagy összeáll egy normális banda, akik mind tolják a szekeret, vagy rohangálsz tovább egyedül, meg nem értett zseniként és fájdalmasan döbbensz rá, hogy ez bizony nem one man show. Ha nem tudsz csapatot gründolni, akkor vagy veled van baj, vagy az ötleteddel, de soha nem a világgal körülötted. Ha pedig lúzer a csapatod, simán véged van, mint a botnak.

5. állomás – MVP

Ideálisan ráfordított idő: < 21 nap

Magyarázat: Az MVP-nek ugyanolyan egyszerűnek és közérthetőnek kell lennie, mint a ground zero pitch-nek. Ne ocsmány legyen, ne igénytelen legyen, hanem egyszerű. Az MVP sok fizikai formát ölthet, neked kell kitalálnod, melyik a nyerő. Egy valamilyen biztosan ne legyen: drága és időigényes.

Lehetséges kimenetek: ha tényleg a core-fetaure-t találtad meg a validáció során, akkor szépen lemodellezed valamilyen formában és ezt a prototípust újabb validációs körnek veted alá. Ha benézted, mi a kulcs-funkció, akkor csinálsz valamit, de nyögvenyelős lesz a fogadtatás. Az MVP után tényekkel kell tudnod bizonyítani, hogy amit csinálsz, azt a célcsoportod várja.

6. állomás – elevator pitch és one pager

Ideálisan ráfordított idő: < 48 óra

Magyarázat: Ok, összeállt a brancs, készen van egy mutatható prototípus, most már el kell kezdened befektetőkkel beszélgetni. Pénzt még nem fogsz tőlük kapni, mert főleg Magyarországon a legtöbb VC ebben a fázisban még nem látja a fától az erdőt. De visszajelzést kapsz, és ami még fontosabb: gyakorolsz rajtuk. A pitch lényege a figyelem felkeltése. A one-pager az, amit befektetők, tanácsadók kérni fognak, ha az elevator pitch-ed felkorbácsolta szerencsevadász kapzsiságukat. Ne egyszerűen one-pagert csinálj, hanem egy eszméletlenül ütős, nyelvtanilag hibátlan, bullshit-mentes, über-zsír-császár one-pagert! A mögötted állók felé ez lesz az arcod, nem mindegy, milyen minőségű.

Lehetséges kimenetek: Szemetet csinálsz: nyominak néznek és szívsz. Rendesen megcsinálod: profinak néznek és haladsz.

7. állomás – early adopters, korai sales

Ideálisan ráfordított idő: < 90 nap

Magyarázat: A szóbeli validációnál igazoltad, hogy létezik egy probléma, amire hathatós megoldást nyújtasz. Most meg kell találnod azokat, akiket ez a probléma a leghúsbavágóbb mértékben sújt. Ők lesznek, azok, akik akkor is használni akarják a vackodat, ha még nincs kész, nem szép, nem hibátlan, és csak egy dolgot csinál rendesen – ez a csoport az early adopter-ek csoportja. Ők fogják a legtöbb visszajelzést adni neked, ők mesélnek rólad másoknak, ők vonódnak bele a termékfejlesztésbe. Ez a néhány ezer ember aranyat ér neked. Ha őket boldoggá teszed egy jó termékkel, elkötelezett márka-nagyköveteid lesznek évekig.

Lehetséges kimenetek: Ideális esetben néhányan úgy rákattannak a cuccodra, hogy örökbe akarnak fogadni téged, mások tojnak rá. Szerencsétlen esetben mindenki közömbös lesz – ekkor vagy benézted, mi a core funkció, vagy elbonyolítottad, vagy simán vacak a prototípus – ne menj tovább, amíg meg nem találtad a korai befogadókat. Ha módosítanod kell az egészen, az gyakori dolog, és itt még fájdalommentesen megteheted.

8. állomás – költség-terv becslés és deck

Ideálisan ráfordított idő: < 1 hét

Magyarázat: ok, minden igazolva vagyon – kell a cuccod a jónépnek, eladsz, megvannak a korai befogadók is. Ideje jobban rákoncentrálni a befektetősdire – csinálj költségtervet és a korai tapasztalatok alapján valami bevételi tervet is, de az utóbbi kevésbé hangsúlyos. Készüljön egy befektetői prezentáció, gyakorlod be, és miközben tolod előre a bizniszt, időnként keress meg egy-egy befektetőt, de ne keseredj el, ha bullshitelnek. Ha tetszik nekik, már jó úton vagy, de azért csak okosan.

Lehetséges kimenetek: Szemetet csinálsz, irreális bevételeket írsz le (hidd el, ez gyakoribb, mint a nátha), túl sok pénzt kérsz: nyominak néznek és szívsz. Rendesen megcsinálod és reális vagy: profinak néznek és haladsz. Persze nagyon nem mindegy, melyiknél kötsz ki.  Ha beavatott profiként akarsz tárgyalni, ezt mind olvasd végig.

[dil dil = 3298]

Összefoglalás

Volt a szövegben cégalapításról szó? Láttad az ügyvéd szót? Vagy a szabadalom szót? Nem, mivel ezek a lépések csak az után jönnek, hogy már pontosan tudod mit fogsz csinálni, kinek és kivel – azaz Product, market, team. Ha már van startupod, és bármelyik lépést kihagytad úgy, hogy egy későbbi készen van, akkor nagyon gyorsan menj vissza az elejére és csináld meg, ami hiányzik. Előbb-utóbb akkor is szükséged lesz rá, ha te vagy a következő Steve Jobs. Ha pedig az ötleted vacak, akkor itt és most jött el az ideje megszabadulni tőle, és mást csinálni. Ez egy olyan világ, ahol nem a részvétel, hanem a győzelem a fontos, ezért startup vállalkozóként kíméletlenül őszintének kell lenned magaddal – különben még a siker esélyét sem adod meg annak, hogy legyen folytatás. Nem te szolgálod az ötletedet a megvalósítással. Az ötleted köré épített startup hivatott szolgálni a te és a csapatod anyagi boldogulását. Ehhez sok-sok komoly csatát kell megvívni, és biztosan lesznek harctéri sérülések… De hát attól szép az egész, hogy szinte lehetetlen…

No Para

no-para

Ebben a cikkben gondolatébresztőként egy olyan technikát mutatok meg, ami segít elengedni a bili szélét olyan szitukban, amikor úgy érzed, hogy nem tudod, hogy merre van az előre. Ezt a módszert millió helyzetben használtam már coachként, trénerként, és minden alkalommal bebizonyosodott, hogy rengeteg időt és pénzt lehet megspórolni, ha kitalálod, hogy mi az amin nem érdemes parázni, és mi az amit érdemes megtenni. Régóta foglalkozom emberekkel, így sokszor belefutottam már abba a helyzetbe, amikor valaki a saját élete kapcsán túlparáz (vagy alulparáz!) dolgokat. Góréknál is ugyanígy megvan ez a szorongató érzés, és valszeg Te is tudsz olyan dolgot említeni, amitől berosálnál.

A bili széle

 A lényeg, hogy olyan dologba ne feccölj túl sok para-energiát, amin nem tudsz változtatni. Ha azt gondolod, hogy minden a te kezedben van, Isten vagy. Akkor ne egy startuppal próbálkozz, hanem nyilatkoztass ki valami egyetemes bölcsességet, hiszen a PR-od már megvan hozzá. Ha mégis rájönnél, hogy nem vagy Isten, akkor érdemes elgondolkodnod azon, hogy mi az amit halandóként viszont nagyon is kézben tarthatsz. Karrierem során számos olyan arccal találkoztam, akik úgy érezték, hogy bizonytalanok. Lényegében nincs olyan ember, aki néha ne lenne bizonytalan, vagy ne félne. Startup vállalkozóként pedig még inkább szarban vagy, mert új dolgot kezdtél, ezért eleve a bizonytalanon szörfözöl, nem tudod hogy fogadják az ötletedet a befektetők, a piac, és hát – ha csak nem évezredes rutinod van benne – vezető is most vagy először. Én azt tapasztaltam, hogy a bizonytalanság 3 fő területtel kapcsolatosan tud jelentkezni.

1. A környezet: Ide értem az emberi környezetet, (ami túl komplex ahhoz, hogy tudd, mi a frankó) a vállalkozásod gazdasági környezetét (ez meg olyan mint a kutya vacsorája), az ügyfeleket (ahány, annyi féle), és minden olyat, ami nem mi vagyunk, viszont körülvesz minket. (Ha Isten vagy, a környezetet is Te teremtetted. Ha nem, az eleve para!)

2. Saját magunk: Hacsak nem próbáltad ki az élet összes lehetséges helyzetét és nem rendelkezel emberfeletti önismerettel, biztos lehetsz benne, hogy vannak olyan területei a viselkedéseknek, működésednek, amit még nem ismersz.

3. A helyzet: Na, ez meg aztán végképp elbizonytalanító lehet, hiszen ebben benne vagy te (részben ismert halmaz), benne vannak mások (ismeretlen halmaz) és benne van számos olyan egyéb cucc, amit esélyed sincs fixre venni.

Ja, és az egészet meg lehet még spékelni azzal, hogy mi lesz a jövőben. „Milyenek lesznek majd az ügyfelek, elég jó vezető leszek-e, mi lesz ha…” Ez mind nagggyon frankó paratéma.  Persze vannak adatok, meg trendek, meg guruk, meg vannak az úgynevezett guruk híres utolsó mondatai. Senki nem lát a jövőbe és kész.

Bármi is a bizonytalanság kiváltója, akár a környezet, akár a helyzet, akár saját belső kétségeid, a megoldás az, hogy jól rámarkolsz arra, amire valóban van hatásod. A kapaszkodók önbizalommal töltenek el, az önbizalom sikerélményt hoz, pozitív és konstruktív üzemmódba kapcsol. Ez pedig végül segít elengedni a bili szélét! Ami persze tök biztonságos, hiszen már jól be van melegítve, kicsit büdös, de legalább langyos, viszont nem visz előrébb.

no-para-DIAGRAMAz aggodalom köre

A téma szempontjából két típusra osztom a helyzeteket. Az aggodalom köre az, ahol nyakig ér a kaki, ezért még a gondolat is büdös, hogy belelépj! Chuck Norris-on kívül mindenki volt már ilyen helyzetben. Nagyanyám például folyvást azon pörög, hogy mennyi lesz a gázszámla, meg hogy meddig emelkednek még az árak, és mi lesz, ha nem jön ki a nyugdíjából, és hogy a kormány így meg úgy. Tud rajta változtatni? Nem. Pörög rajta? Hát hogyne. Magas a vérnyomása és stresszel? Naná!

Vagy itt vannak a frankó összeesküvés elméletek, melyek jellemzően a politikáról és a gazdasági árnyék-császárokról írnak sci-fit a jónépek. Miért? Mert nem tudják befolyásolni, ezért igyekszenek valami olyan sztorit összehozni, amiben legalább az az élményük meglehet, hogy értik, ha már változtatni nem is tudnak rajta. Persze elég nagy a valószínűsége annak, hogy lövésük sincs arról, hogy mi a valóság, csak csináltak egy mozit, hogy azt nézegethessék. És persze ebbe is szeretnek belepörögni, akár olyan mélyen is, hogy az egyik sci-fi író megveri a másikat, mondván: az ő sci-fije sokkal igazabb, mint a másiké. Bravó! Ezzel is egy dolog a céljuk, hogy csökkentsék a bizonytalanságukat.

A befolyás köre

A befolyás vagy kontroll köre az aggodalom körén belül van. Ide tartozik az, ami miatt cidrizel, de van rá befolyásod, tudod kontrollálni. Ide tartozhatnak olyan dolgok, mint például a saját gondolataid, a viselkedésed, másokra gyakorolt hatásod, a környezetről kialakult tudásod. (Részegen egyébként ennek a határa érdekes módon kitolódik!) Na ott van a truváj, ha rájössz, és ezt reálisan tudod látni, hogy mi az, amin csak parázol, de nem tudsz rajta változtatni, és mi az, amire viszont tényleg van hatásod – mert ezekre a dolgokra lazán rágyúrhatsz! Ne légy nagyképű, légy inkább őszinte magadhoz, mert ebben az esetben (sem) érdemes magadat becsapni. Mondok példát:

A gazdasági környezetre nincs befolyásod, (a Startupdate-et olvasó néhány száz milliárdos vállalkozóra és nagypályás politikusra ez nem vonatkozik)  viszont arra nagyon is van, hogy mi az amit tudsz erről a gazdasági környezetről. A piackutatás, a potenciális ügyfelek vizsgálata, vagy azok az akciók, amelyek az ügyfelek befolyásolására, fejlesztésére irányulnak (marketing, PR, customer development), pont ebbe a körbe tartoznak.

A leancanvas.com-on például találsz egy csomó olyan szempontot, amit ha végiggondolsz,  akkor megtalálod azokat a lehetőségeket, amikre hatással tudsz lenni, és lesz némi infód arról, amire nem tudsz hatással lenni. Vagy egy másik példa: Az időjárást nem tudom befolyásolni, így pöröghetek azon, hogy vajon esni fog-e ma az eső, de ezt a bizonytalanságomat csökkenthetem egy olyan tevékenységgel, amire van hatásom. Vihetek magammal esernyőt, mehetek kocsival, vehetek fel esőkabátot, vagy maradhatok otthon. Meg vannak a szent őrültek, akik élvezik, hogy esik, pancsolnak a pocsolyában, és boldogan elvannak.

Tipp: Írj egy listát arról, hogy mik azok a helyzetek, tényezők, amik miatt a vállalkozásod kapcsán a leginkább szoktál aggódni. Válogasd ki ezek közül azokat, amelyekre biztosan nem tudsz hatással lenni, és azokat, amelyek hatására fel tudsz készülni. Amiken nem tudsz változtatni, azokkal kapcsolatban érdemes döntést hoznod, hogy mennyi tudatos és érzelmi energiát fordítasz az ezeken való aggódásra. Ne túl sokat, plíz. Ha ezek között van olyan, amit be tudsz vonni a hatás körébe, tegyél meg ezért mindent, írd le az ezekhez tartozó lehetséges akciókat. A többin ne görcsölj!
Tipp: Az aggodalmaidat és a hatásodat könnyen felismeheted, ha figyelsz azokra a szavakra, amiket gondolkodás közben magadban használsz. A „ha lenne”, „ha volna”, „bárcsak” kezdetű mondatok és gondolatok az aggodalmaid (vagy a vágyaid, olyan dolgokkal kapcsolatban, amik jelenleg nincsenek), a „tudom, van, lehet” kezdetű mondatok a saját lehetőségeid és hatásod kifejezői.

Vállalkozóként egyetlen erőforrásod van, amit a vállalkozásod szolgálatába állíthatsz, és aminek a mennyiségét te magad szabályzod: az időd. Ha a startup-odnak és magadnak is jót akarsz, akkor ne gondold, hogy Isten vagy, aki mindenre hatással tud lenni, de azt se, hogy egy lúzer, akivel csak úgy megtörténnek a dolgok. Engedd el a bili szélét, és kezdj el azon dolgozni, hogy megtaláld, mi az amit meg tudsz tenni, és mi az amin nem kéne többet parázni, mert attól nem megy arrébb. Ha van ismerősöd, akivel szívesen meginnál egy-két sört és aki nyitott arra, hogy erről dumáljon veled, én javaslom, mert sokat segít, ha valakivel beszélsz erről. És persze nekem is írhatsz ide, vagy olvashatsz róla még ebben a könyvben is.

Kreatív MVP

kreativ-mvp-2Megvan az ötlet. Megkérdezted a bratyóidat, pár havert meg vagy száz járókelőt, hogy komálják-e? Túl vagy a szóbeli feedback-eken és viszket a tenyered, hogy végre építs is valamit. Össze-gründoltál egy kis csapatot, akik nagyjából lefedik az eleinte szükséges feladatokhoz értő szakik listáját, mindenki bedobta a havi zsebpénzt. OK, hogyan tovább? Itt jön képbe az MVP, azaz a Minimum Viable Product, ami a következő lépés az ötlet startup-pá válásának kanyargós és veszélyekkel teli útján.

A Minimum Viable Product (rövidített nevén MVP), vagy prototípus az a korlátozott funkcionalitású termék, mely rendelkezik azzal a jellemzően egy, ritkán néhány képességgel (feature-rel), ami a potenciális vevőid egy szűk csoportjának, a korai befogadóknak már ebben a formájában is nélkülözhetetlen segítséget jelent, így hajlandóak azt használni, hajlandóak fizetni érte és visszajelzéseket adni róla.

mvp_DIAGRAMDe miért minimum?

Azért Minimum, mert a szükségesnél nem szabad több időt és lóvét rászánni a megvalósítására – pont ez a lean lényege. Attól, hogy szóbeli visszajelzések alapján a cuccod népszerű és a felhasználóid / vevőid / partnereid azt mondták, hogy akarják használni, nem biztos, hogy tényleg használni is fogják. Egyrészt ennek kiderítésére szolgál az MVP, másrészt a visszajelzések alapján leszel képes bizonyos funkciókat beépíteni, illetve kigyomlálni a végleges termékből. Azonban nem is olyan ritkán ez egész egyszerűen nem megvalósítható. A teljes termék annyira komplex, vagy annyira újszerű, hogy vagy lehetetlen egyes funkciókra bontani, vagy a korlátozott funkcionalitás a végleges termékre fordított erőforrások 80-90 %-át felemészti, akkor pedig nem sok értelme van reszelgetni valami igazi Dr. Emett Brown-szerű cuccot, csak azért, hogy találmánynak nézzen ki. Az sem ritka, hogy az MVP megépítésének is akkora tőkeigénye lenne, hogy zseton nélkül esélytelen. Ilyenkor az van, hogy átmész Befektetők Buzogányába (a pénzemberek legnagyobb meglepetésére sem döglesz meg cash nélkül), és a korlátozottan működő terméket ravaszul helyettesíted valamivel, amivel ugyan kemény valutához nem feltétlenül, de a sokkal lényegesebb visszajelzésekhez nevetve hozzájutsz. Jöjjön először a standard megoldás, aztán a trükkök:

Egy-funkciós MVP

Magyarázat: A leggyakoribb MVP természetesen a majdani termék egy egyszerűsített, korlátozott funkcionalitású változata (angolul Single Feature MVP). Minimális design – ami nem azt jelenti, hogy olyan ronda, hogy a hagyma sírva fakad tőle, hanem azt, hogy minimalista -, és amit tud az egy, vagy néhány működő funkció. Itt lényeges, hogy a technológiai co-founder megértse, hogy ahol csak lehet egyszerűsíteni kell, meglévő megoldásokat, framework-öket használni, trükközni, nem nagyot álmodni.

Így csináld:

  • A kulcs, amit el kell találni, az a core feauture, az az egyetlen funkció, amely megoldja a gebaszt, amit felfedeztél
  • Nagyon fontos megérteni, hogy a core feature melletti többi kiegészítő funkció nem teszi vonzóbbá azt a terméket, amennyiben a core feature nincs jól eltalálva – ebben ne is reménykedj
  • Lehetőleg csinálj egy egyszerű social login-t rá (mely összhangban van a célközönséggel. Valami vicces app-nál FB, nemzetközi piacra szánt terméknél lehet Twitter, biznisz oldalnál LinkedIn)
  • Kérj visszajelzést – végül is ezért csinálod az egészet
  • Próbálkozz meg először egy freemium monetizációs modellel
  • Ha van némi forrásod, marketingre költsd, nehogy fals negatív eredményt kapj

 

Előny: lényegében már a terméket fejleszted, ezzel időt spórolsz. Ha elsül az MVP, csak ki kell színezned a skiccet és esetleg finomhangolni az üzleti modellt. Az early adopter-ek rögtön népszerűsíthetik is a terméket, a legfontosabb marketing komponenst biztosítva a startup-odnak.

Hátrány: Ha nem találod el a core funkciót, nem a megfelelő visszajelzéseket fogod kapni. Az early adopter-ekkel – miután elkezdték használni a terméket – on-the-go kell foglalkoznod, azaz nincs megállás, benne vagy a játékban.

Landing page

Magyarázat: Jellemzően dot-com startupoknál működik a legjobban. Barkácsolsz egy oldalt valami ütős képpel, logóval, és egy pitch-mondattal, ami elmondja a termék lényegét. Alá egy email gyűjtő mező, meg valami rossz duma, ami a hiány elvére –mint motivációs alapelvre – épít: “Keressük az első 2000 béta tesztert!” Vagy: “Iratkozz fel a zárt bétára – még 127 hely van”. Vagy “invite only”.

Így csináld:

  • az üzenet legyen precízen és röviden megfogalmazva – az emberek türelme online környezetben mindössze néhány másodperc.
  • ne felejts el beállítani rá Google Analytics-et. A visszajelzések sokszor nem szöveges formában jönnek, hanem neked kell kitalálnod a megszerzett adatok elemzéséből, hogy mi volt király és mi volt hulladék az MVP-ben
  • indíts rá több hirdetést ugyanazzal a szöveggel, de célozz különböző fogyasztói csoportokat. (Ez jellemzően 5 x 10 dollárból megoldható a Facebook-on). A hirdetési linkek konverzióját az Analytics-ban elemezve tudni fogod, hogy melyik csoport cuppant rá a vackodra és melyik hanyagolta.
  • Csinálj egy komment opciót a landing page-re, hogy bárki kifejthesse a véleményét. Erre egy chat plugin is kiváló megoldás.
  • Legyen rajta call-to-action. (Gy.k: gomb). Egy oldaltól, amit csak nézni lehet, kevesen vizelik össze magukat örömükben.
  • Ha igazán tuti akarsz lenni, akkor csinálj egy videót arról, hogyan fog működni a cucc.
  • Néhány példa inspirációnak itt található.
  • Update Ilcsik Zoltán jóvoltából: az egyik legjobb landing page típusú MVP, a Buffer App alkotása. Részletes leírás (ANGOL Nyelvű).

 

Előny: akár egyetlen nap alatt készen van, és az email címek begyűjtésével az early adopterek-ből rögtön user-adatbázist építhetsz.

Hátrány: elég elterjedt a módszer, a hiány elvére építés a landing page-eknél már nem mindig jön be.

Crowdfunding, mint MVP

Sokan tekintenek úgy a crowdfunding-ra, mint startup vállalkozásuk pénzügyi megváltására. A dolog a legtöbbször a reménykedést sem éri meg – mert csak bizonyos dolgokra működik -, de nézzük csak a crowdfunding-ot egy másik szemszögből: ezeken az oldalakon azt a mondást lehet megtenni, hogy „Ha adtok zsét, megcsináljuk ezt a cuccot…”. Mi ez, ha nem a tökéletes validáció? Nem minden projekt való crowdfunding oldalra, de amelyik igen, annak ez egyben a tökéletes MVP is. Legismertebb ilyen oldal talán a Kickstarter, de ilyen még az IndieGoGo és a RocketHub is, meg van vagy 526 másik oldal is. Magyar oldallal ne próbálkozzatok – a kis piac és az idejétmúlt mentalitás miatt nem működnek a hazai copy cat-ek.

Így csináld:

  • ismerd a célközönségedet, és annak megfelelően válassz crowdfunding site-ot.
  • tervezz előre – nagyon gyorsan elindulhat a dolog. A crowdfunding-nál ráadásul jogilag kötve vagy a megvalósításhoz.
  • ajánlj fel speciális reward-okat, például aki 1 000 dollár feletti összeggel támogat, annak a nevét bevésed a weboldalad láblécébe.
  • sztorit építs fel. Az emberek nem termékeknek, hanem történeteknek akarnak a részesei lenni
  • aki komolyan belevágna, annak itt egy kis tippmix, amit érdemes elolvasni

 

Előny: MVP és fund-raising egy csapásra! Az abszolút zsír-császár-über-király kombó! Fashion startupok-nak és a legelvetemültebb állatságoknak rendszerint nagyobb esélyük van, mint valami nehezen értelmezhető dot-com algoritmusnak. Itt van a 10 legnagyobb Kickstarter siker, hogy képben legyetek, kinek jó és kinek nem.

Hátrány: A Kickstarter-hez igazolt amerikai vagy angliai jelenlét kell. Ezt némileg munkás és költséges összehozni. Bár ha vannak ismerőseid…

[dil dil = 3201]

Patyomkin MVP

Patyomkin miniszter a 18. század végén a Dnyeper folyó partján egész mű-falvakat állíttatott fel úgy, hogy a házaknak csak a homlokzatai álltak, mikor II. Katalin Cárnő látogatást tett a vidéken – demonstrálva ezzel a környék unorthodox gazdasági fejlődését. Ennél az MVP-nél úgy csinálsz, mintha késztermékkel lépnél piacra. Kívülről úgy néz ki, épp csak a háttérben az ég egy adta világon semmi nincs, csak néhány szorgos mókus kézi munkája. A leghíresebb Patyomkin MVP-t talán a Zappos csinálta 1999-ben, amikor lefotóztak néhány cipőt a helyi cipőboltokban, majd a fotók alapján megcsinálták webshopjukat – ha valaki rendelt, szépen elautóztak a boltba, megvették a cipőt, és kiszállították a vevőnek. Egy idő után beigazolódott a sejtésük, hogy az emberek hajlandóak online cipőt venni – és akkor vettek egy saját cipőboltot. Rendszert csak ez után fejlesztettek az oldal mögé.

Így csináld:

  • Egyszerű, válts ki minden algoritmust emberi erővel. Elöl minden, hátul semmi.
  • Vastag bőr az arcodra, és uccu neki. Hazudsz mint a vízfolyás és marketingeled a semmit.

 

Előny: hihetetlenül olcsó megoldás annak igazolására, hogy a startup ötleted jó. Élesben, a végleges szolgáltatás “arcával” tudod tesztelni a dolgot, és nem kell magyarázni, hogy később több feature, meg majd szebb lesz, meg jobb lesz. Ha nem válik be, leállítod. Ha beválik, mindenkinél gyorsabban lépsz piacra az ötleteddel – hiszen már ott vagy anélkül, hogy a fejlesztéshez akárcsak hozzászagoltál volna.

Hátrány: Ha beindul a dolog, lesz egy pár átvirrasztott éjszakád, mert versenyt fogsz futni az idővel, és komoly tétje lesz.

Praktikus tippek

Aki megértette az iszonyatosan-gyorsan-kell-haladnom aranyszabályt, annak érdemes ránéznie a Kickofflabs-re, vagy az Unbounce-ra, amikkel hyper sebességgel lehet landing page-eket építeni. Aki végképp nem boldogul vele, annak örömmel jelentem, hogy az MVP elkészítésére is létezik már startup. Fontos, hogy tudjátok – vagy legalább sejtsétek – hol van a célközönségetek, és szólítsátok meg őket közvetlenül és autentikusan. A jó MVP-nek egyetlen ismérve van: bárhogy is, de megkérdőjelezhetetlenül igazolja, hogy amit csináltok, az a vásárlóitok egy csoportjának nagyon kell. Ne passzoljátok el az MVP fázisát, különben borítékolhatóan sok pénzt fogtok eltüzelni feleslegesen – a drága időről nem is beszélve. Bárhogyan is, de el kell érnünk, hogy meglegyen egy széles körű validáció, hogy tudjuk, jó úton járunk – és nem azért, mert a befektetők is folyton ezért nyavalyognak, hanem magunk miatt. A saját startup-unkat építjük, a sikerünk és a kudarcaink egyaránt a sajátjaink. We own it.

A Fejjel Lefelé Modell

startup befektető vc kockázati tőkeAmikor van egy ötlet, akkor előbb-utóbb lesz mellé egy csapat, ahol le kell fedni kötelező szerepköröket: marketinges, értékesítő, termékfejlesztő, projekt-menedzser, jogász, pénzügyes. Létrehoztok egy vállalkozást, gründoltok hozzá tőkét, majd nekiláttok egy innovatív termék megvalósításának.  Ez a módja, nem?

10 éve, esetleg. Köszöntelek a 21. században: állj fejen és kezdjük újra: Customer first!

Ma kicsit elmerülünk ebben a Lean nevű csodában, amiről mindenki dumál, de senki nem használja. Sorsfordító összefüggések következnek, világok harca és egy új hajnal – de csak azoknak, akik nem csak felfogják, hanem át is ültetik a szürke hétköznapokba – ami néha elég kíméletlen dolog. Jöjjenek a Lean Metodológia alapjai logikus indoklással, hogy miért csináld így:

Ami miatt a Lean sláger lett

Ötlettől a megvalósításig = valódi vállalkozói véna. Az más kérdés, hogy a megvalósítás folyamatát mennyire csinálják jól. De mit jelent a “jól csinálni”? Ha megvalósult az ötlet, akkor jó, nem? De nem ám! A megvalósításnak ugyanis vannak best practice-ei egy startupnál. A jól azt jelenti, hogy a lehető legrövidebb idő alatt, a lehető legkevesebb pénzből, a lehető legnagyobb bizonyosság elérése mellett fejlesztesz ki egy terméket és lépsz vele piacra. De miért is stresszelünk? Azért, mert bármit is találtál ki, van konkurenciád – vagy lesz, amikor public betában a piacra lépsz. Olyan lehetetlen ezt elkerülni, mint szakadó esőben átrohanni a kerti budiba abban a szent reményben, hogy majd elhajolsz az esőcseppek mindegyike elől. Azért nem titkolózunk az innovatív startup vállalkozásunkkal, mert a tartós versenyelőny megszerzésének egyetlen igazi módja a gyors növekedés (a zárójeles módja a szabadalom, de az igazából később jó, korai fázisokban semmit sem ér, mert nincs pénzed érvényesíteni, hiába van meg a törvényes védelem). Tehát megbeszéltük, hogy rohannunk kell előre. De hogyan?

Zsákutca = behajtani tilos

A Lean lényege a Build – measure – learn ciklus, azaz építs, mérj, tanulj belőle. És aztán kezdd újra. Ha a leendő célpiacod szereplőivel validálod az ötletedet, akkor elkerülöd a zsákutcákat, és gyorsabban haladsz. (ha titkolózol, és nem mondod el nekik, akkor visszajelzéseket sem kapsz, amik révén beállhatnál a helyes irányba. Ha tehát nincsenek visszajelzéseid, akkor belassulsz, mert rossz irányba fogsz menni, és mire mindez  kiderül, hónapjaid mentek el feleslegesen). Ha lassabb vagy, mit a konkurenciád, akkor ők versenyelőnyre tesznek szert veled szemben, Te pedig szépen veszíteni fogsz.

Ami felesleges, azt ne csináld

A leggyorsabb haladást pont fordítva lehet elérni, mint ahogy régen a vállalkozásokat összerakták. Nem építünk vállalkozást. Terméket csinálunk. Sőt, terméket sem csinálunk. Inkább felizgatjuk a célpiacunkat, hogy mindjárt kész és ilyen lesz – még mielőtt bármilyen prototípus halvány kezdeménye is napvilágot látna. Gátlástalanul marketing-hazudunk. Ha a visszajelzések jók, építünk egy prototípust. Ha piacképes, majd köré gründoljuk a terméket, a csapatot, a köré a seed fázisú befektetést, aztán a céget, majd az ügyfeleket, sales csatornákat, marketinget, stb. Ha a célközönség ingerküszöbe és a zseniális startup ötletünk nincsenek látótávolságban, vagy a leendő ügyfelek simán lefi*ázzák a dolgot, akkor kukába az egésszel és jöjjön a következő ötlet.

Gyönyörű kísérlet

Sok innovációra alapuló vállalkozás azt a kérdést teszi fel magának, hogy “Képesek vagyunk megcsinálni ezt a terméket /szolgáltatást?Ez nem a jó kérdés, pontosabban nem az első kérdés, amit meg kell válaszolni. A Lean a pre-seed (ötlet) fázisú startupok tekintetében arra keresi a választ, hogy “Tényleg meg kell építenünk ezt a dolgot?“, azaz van kereslet arra, amit csinálni készülünk? Fogják használni? El fogjuk tudni adni? Itt nem keményebben, hanem okosabban kell dolgozni, ugyanis ha keményebben toljuk, mint mint Rocky Balboa – de még mindig fejjel a falnak, akkor csak a koppanás lesz nagyobb. Társadalmi-üzleti kísérletnek tekinteni az ötletet, igazolni, hogy a probléma létezik, igazolni, hogy a kitalált megoldás a létező legjobb erre a problémára, végül megtalálni a célcsoportot – ez a Lean lényege. Terméket, céget csak ez után építünk. Ez az, amit a legtöbb hazai startup nemes eleganciával elfelejt megcsinálni, aztán néz, mint borjú az új apura, amikor a befektető megkapargatja.

Lean Menedzsment

A Lean methodológia alapján dolgozó startupokra nem csak az jellemző, hogy olcsóbban és gyorsabban képesek haladni, hanem egy csomó más sajátosság is. A klasszikus menedzsment hiánya a kezdetek-kezdetén valójában látszólagos, és egy jól működő Lean startupnak igenis van menedzsmentje, csak egyrészt épp minden résztvevő a menedzsment tagja, másrészt a klasszikus sales-centrikus menedzsment itt némiképp megbukik. Persze, egy startup formáció első napjától ugyanúgy el kell adni, mint egy nagyvállalatnál, csak épp az eladás a termék megalkotása előtt más típusú “vevőket” kell, hogy megcélozzon. Ilyenkor az  úgynevezett early adopter-eknek, befektetőknek, tanácsadóknak, kickstarter-féle közösségi finanszírozóknak “ad el” a cég, tehát az álmot adja el – ez a validálás és a csiszolás fázisa. Később, amikor a termék piacra lépésre érett,  jön a klasszikus értékesítés, marketing, PR, és az igény egy “valódi” menedzsmentre – sokszor épp a befektetők részéről. Az alapítókat lecserélni – néhány extrém kivételtől eltekintve – óriási hiba, százszámra látni olyan növekedési fázisú startupokat, amiket a “profi” menedzsment tett tönkre. A dolog korábban odáig ment a Bay Areában, hogy az MBA egyenesen szitokszó volt, és ha egy Harvard-os egy startupnál akart elhelyezkedni, az önéletrajzából kitörölte a nehezen megszerzett MBA-t. Pontosan ezért hasztalan a hazai private equity múltú befektetők menedzsment tapasztalata is – amikor már hasznát venné a portfólió cég, már réges régen egy nagy piacon kell tolnia a szekeret – a hazai befektetők amúgy nélkülözhetetlen, önzetlen és minden részletre kiterjedő féltő szeretete nélkül.

MinimumViable Product

Ok. Ötlet validálva, célcsoport nyalja a száját, türelmetlen sürgetés nap mint nap. Akkor most jöhet a barkács: Az MVP (Minimum Viable Product, vagy prototípus) a Lean Methodológia egy lényeges mérföldköve. Egy olyan kísérleti, első verziós termékmintát jelent, mely egyetlen kulcs-funkciót (core feature-t) valósít meg egy működőképes modell keretében. Az MVP-ben a lényeges szó nem a “Product“, hanem a “Minimum“. A lehető legkevesebb idő, pénz, stb. ráfordítással kell ugyanis egy olyan terméket megalkotni, melynek egyetlen kulcs-funkciójáról a felhasználók kipróbálás útján képesek véleményt alkotni. Itt az a nagy kérdés, hogy a cucc kipróbálását követően hajlandóak lennének-e fizetni érte. Ha igen, rá lehet lépni a termékfejlesztés útjára, azonban ebben a fázisban az MVP-t már el kell adni, mert bár még nem venné meg a fél világ, a leendő vásárlók egy bizonyos körének (ezek az ún. early adopter-ek) oly égető szüksége van a termékre, hogy korlátozott funkcionalitással is használni akarja.

A Pivot fogalma

Ezeket a build-measure-learn ciklusokat eleinte nagyjából 2 hétre kell belőnöd – eleinte rövidebbek, aztán egyre hosszabbak lesznek. Amikor egy ilyen ciklus véget ér, válaszúthoz érkezel, ahol két lehetőséged van:

1. “Két vélemény van, az enyém és a helytelen – toljuk tovább.”

2. “Okos enged, ha már szenved – változtatunk.”

Ez utóbbi a pivot. A pivot-nak számos fajtája van, néha csak egy apró módosítás a terméken, máskor az egész addigi üzleti modell totális újraértelmezése és gyökeres újraberhelése. Lesz róla egy külön cikk, most legyen elég annyi, hogy a pivot a visszajelzéseken és méréseken alapuló tanulás következtében létrejövő változtatás. Ha elég gyakran csinálod a pivot-ot, javítani fogja az eredményeidet. Ha elhanyagolod, akkor előbb-utóbb eltévedsz, mint részeg vakond a Tesco alatt, és ugrott a versenyelőny, amit a gyors piacra lépés biztosít. A versenytársaid elhúznak, te lemaradsz és hamarosan temetheted a startupodat. R.I.P.

[dil dil = 3035]

A végére

A Lean nem divat, nem egy opció, nem megfontolás tárgya, ha startupot építesz. Ez egy módszer arra, hogy sikeres legyél gyorsan és olcsón, vagy elbukj gyorsan és olcsón. A legtöbb startup megbukik. Amelyek elnyerik egy-egy befektető szívét (és csekk-könyvét), azoknak a többsége is megbukik. Ha a következő Facebook-ot, Instagram-ot, Tumblr-t csinálod, akkor óriási a tét, hogy első legyél és ne hibázz – ehhez a Lean-t kell használnod. Ha a megmurdelni készülő többséghez tartozol, akkor a legolcsóbban és leggyorsabban akarsz megdőlni – ehhez a Lean-t kell használnod. Akárhogy is, jobban jársz, ha Lean-ül tolod. Ez volt az evangelizáció, a következő hetekben mélyebbre ásunk az egyes témákban. Patrick Vlaskovits-nak egyébként most jelent meg egy kiváló könyve a Lean-ről.

Lean Kommunikáció

lean startup kommunikáció vállalkozóNem tudom más hogy van vele, de nekem a legérdekesebb dolgok amiket magamra szedek egy-egy workshopon vagy tréningen sokszor pont nem azok, amikre készültem. Az április végi Lean Startup Machine Workshop ennek megfelelően szolgált érdekes és hosszútávon is hasznos tapasztalatokkal, amikből a következő időkben valószínűleg elő fogok húzni egyet-egyet.

Az egyik legértékesebb konklúzió mindenesetre az, hogy a lean egy józan észen és következetes gondolkodáson alapuló rendszer, és mint ilyen, egy startup életében szinte minden pillanatra passzentosan ráhúzható. Kiugrott reklámosként (és kommunikáció geek-ként) a munkám egyik fókusza a felhasználókkal való kapcsolat megteremtése, a visszajelzések értékelése és a márka építése: leghamarabb itt álltak össze a puzzle darabok és érkezett meg az ‘aha’ élmény.

Probléma vs. megoldás

A tipikus kommunikáció pontosan az ellentéte annak, amit a logika diktál. Kezedbe adják a terméket, elkezdesz azon agyalni, mégis miért lesz ez jó a fogyasztónak, kitalálod az üzenetet meg a USP-t aztán a kreatív osztály az egészet szépen becsomagolja. Azt tanulod meg, mindegy mi a plusz, 0.05%-kal erősebb tisztító hatás vagy nagyobb napfénytető, le kell nyomni a torkán a fogyasztónak, megmagyarázni, mégis miért jár jobban. [1] Namost: Nem lenne egyszerűbb pont a vevőnél kezdeni és megtudni, hogy Ő maga mégis mi a kénköves rettenetet szeretne?

[quote align=”center” color=”#999999″]The impossible is often the untried.  – Jim Goodwin[/quote]
De mi másért is lenne saját céged, ha nem azért, mert változtatni szeretnél és ellépni az érezhetően rossz gyakorlattól. Kicsi, rugalmas és gyorsan reagáló szervezetként megvan a lehetőséged arra, hogy jól kezdj neki a dolognak. Úgyhogy azt mondom, menj ki az utcára – kávézóba, könyvtárba, mosodába – ahol csak a tervezett célcsoportodat éppen megtalálod – és beszélgess! Persze tudom, itt áll fel a szőr a hátadon és az az érdekes süllyedő érzés a gyomrodban is azt mondja: jaj, ne, erre tuti nem leszek képes. Két stratégiát is lehet erre alkalmazni: mégiscsak megteszed, felsülsz, gyakorolsz, már jobban megy, még gyakorolsz és minden remek, vagy ha tényleg teljesen demoralizáló hatással van rád egy-két próba után a dolog, akkor keress olyan alapító társat, akinek nem okoz gondot az utcán szóba elegyedni bárkivel, te meg ragadj rá, figyelj és jegyzetelj – magyarul szerezz egy Hustlert.

(Nem, ne vegyél fel erre külön sales-t, sem pénzed, sem időd nincsen rá és csak értékes tanulási lehetőségeket vesztegetnél el.)

Szóval, beszélgess! Mert ugye van egy ötleted és egy elképzelésed, hogy miért is fogja az újításodat imádni a potenciális ügyfél vagy felhasználó –  de az emberek érdekesek, egészen furcsán racionálisak és meglepőek és legtöbbször egyáltalán nem úgy viselkednek, ahogy azt te a tervezgetésre használt jegyzettömb mellől képzeled.

Tegyük fel, hogy a kutyatulajdonosoknak akarsz jót és olyan rendszert építenél, ahol a nyaralás alatt befogadó családot találhatnak az ebeknek. (A gondolatért ezúton is köszönet a Pets on Holiday csapatának a workshopról és húgom tacskójának aki épp a megfelelő, görcsösen példasztorit kereső pillanatban akart felkéredzkedni az ölembe.) A hipotézis az, hogy minden kutyatulajdonos számára probléma elhelyezni Buksit amíg utazik, de mi van, ha mégsem? Egy jól irányított, közvetlen beszélgetés[2] alatt gyorsan kiderül, hogy a városi fiatalok elég kiterjedt baráti körrel rendelkeznek ahhoz, hogy ez akkor se jelentsen gondot, ha havonta más országba ruccannak el. Magyarul az ötlet nekik nem ér lócitromot sem. Lehetőség 1 – egyáltalán nem célozzuk a városi fiatalokat. Lehetőség 2 – megpróbáljuk elérni az introvertált réteget és felmérni, elég nagy piac-e ez? Lehetőség 3, nézzük meg, hogyan vélekednek a vidékiek!

Vegyél magadhoz egy (kölcsön) kutyát és irány mondjuk a pomázi sétáltató placc. Ha lehet, egy helyes kis keveréket vigyél, ne egy őrjöngő dobermant. Hamar rá fogsz döbbenni  hogy igazából a nagyvároson kívül még erősebbek a kötődések, mindenkinek van legalább egy kutyás barátja, akire nyugodtan rábízhatja a saját is, ha útra kel, de azért nem szívesen terheli őt állandóan ezzel. Pláne nem ha hosszabb, akár több hetes utazásra indul. És akkor heuréka, megvan a megfelelő probléma és a célcsoport is vele: olyan emberek fogják örömmel használni a szolgáltatást, akik gyakran utaznak, egyszerre akár több hétre is távol vannak és jellemzően inkább a külvárosokban élnek. (Vagy nem jelent ez problémát igazából senkinek és akkor gratulálok, éppen nem vesztegettél el rengeteg pénzt valamire teljesen feleslegesen, de a morál érdekében legyen inkább happy end.) Lean-ül szólva: vagy validáltad az ötletedet a célcsoporttal együtt, vagy megúsztál 1-2 évnyi felesleges munkát.

Építs Lean márkát

Oké, megvan a probléma, megszületett a termék, tudod mit kell kihangsúlyozni; most hogyan tovább? Az elmúlt 12 év arról szólt, hogy a fogyasztó megtanult az interaktivitás lehetőségével élni, aminek köszönhetően az igazán jó marketing ugyanúgy működik, mint egy jó beszélgetés. Tágabb, termékfejlesztési értelemben véve is, viszont a marketing kommunikáció területén mindenképpen. Mivel az ügyfél szóba áll veled, lehetőséged van a módszereidet és a cég személyiségét akár percek leforgása alatt a célcsoportodéhoz finomhangolni.

Röviden: amint éppen a marketing stratégián töröd a fejed a 25 másik dolog mellett, amivel a kis alapító csapat miatt foglalkoznod kell, azt javaslom ne önjelölt marketing guruk oldalain töltsd az idődet, hanem tesztelj. Szólj hozzá a sarokban magányosan ácsorgó userhez és figyeld meg, hogyan reagál, mert ő lesz a legerősebb szövetségesed – ha mázlid van, egyenesen az early adoptered és márkanagyköveted egyben. Ha a terméked valódi problémára ad megoldást és erről előzőleg már elbeszélgettél a felhasználóval, máris rengeteget tudsz róla, van hát kiindulási pont.

[dil dil = 2759]

A saját startupunknál a kezdetektől ezt a módszert alkalmaztuk és néha naponta 10-15 különböző scriptet is teszteltünk, a közösségi média oldalak, fórumok felhasználóinak reakciót megfigyelve. Mostanra tudjuk, melyik a legszimpatikusabb hangnem, milyen kérdésekre reagálnak, minél színesebb a kép annál jobb és azt is hogy ha screenshotot is mellékelünk a link mellé, nagyobb eséllyel kattintanak. Végül pedig, mi az a téma, amit már inkább ne érintsünk, mert, ‘hé haver, bírlak meg minden, de ennyira azért nem vagyunk jóban’.

Egy szó, mint száz

Csodálatosan egyszerű eszközök állnak a rendelkezésünkre és sokkal mélyebb ismereteket szerezhetünk századannyi idő alatt, mint amire Internet nélkül lehetőségünk lenne – szuper bugyuta hiba nem élni ezzel az eszköztárral. Persze nagyon nehéz egy a személyiségedtől gyökeresen eltérő közegbe belesimulni, sokat segít – már a probléma definíciójánál is – ha nem teljesen idegen számodra a célcsoportod értékrendszere, de valójában az őszinte érdeklődés és a nyitottság a kulcs. Mint minden jó beszélgetésben…

[1] Nem állítom, hogy mindenki így csinálja, nagy márkák súlyos pénzeket áldoznak kutatásokra és fogyasztói tesztekre – így született az eredeti Lean menedzsment metódus tanmeséje is a Toyota Sienna fejlesztése alapján – de ez az információ a kommunikáció felelőseihez gyakran érthetetlen módon már nem jut el, gombhoz kell keresni a kabátot a logikus útvonal helyett. Abba bele sem kezdek, sok új termék tényleg csak minimális hozzáadott értékkel rendelkezik – a tudatos fogyasztói attitűd bár tág értelemben véve lean hozzállás, talán nem tartozik szorosan a témához.

[2] Ó, a megfelelő kérdések. Ez önmagában egy teljes poszt, majd ezt veszem következőnek – izgalmas lesz megígérem.

Lean Startup Machine

lean startup vc befektetőElőző este egy prezentációnkon dolgoztam, amikor egyszer csak beugrott: pontosan a nyilvánosság az, amire nem vagyunk felkészülve, amikor lelkesen belefogunk a szívünknek oly kedves ötlet megvalósításába. Nem mérjük fel – mert nem is tudhatjuk, legalábbis első körös startupperként nem – hogy innentől nincs visszaút és legalább egyvalakinek a csapatból az arcát, tudását és tudatlanságát is vállalva ki kell állnia a közönség, a potenciális partnerek és vásárlók elé és meg kell szólalnia. A visszajelzéseket pedig – akár pozitív, akár negatív – lehetetlen megúszni. És persze téves stratégia is erre törekedni, ha fel akarod mérni valóban van-e az ötletednek – lehetőleg profitábilis jövője – ha kritika jön, elsőre (másodszorra, sokadszorra) mégis határozottan fájdalmas az élmény.

 Elvégre a projekt a szerelemgyereked, beletettél mindent, ami csak erőből, tehetségből és tapasztalatból tellett, ha kritizálják, téged is bírálnak vele. Ezért érdemes időben megtanulni, hogy a korábbi három faktorból a tapasztalat milyen hatalmas súllyal esik latba – és az egódat előbb-utóbb kénytelen leszel könyörtelenül beáldozni érte. Szerencsés esetben van a csapatban egy vérbeli Hustler, aki már a szülőszobába is tripla réteg bőrrel az arcán érkezett, de ha nem ez a helyzet, akkor sincsen feltétlenül gond: a lámpalázat el lehet hagyni, mindez begyakorolható és megtanulható. Például a Lean Startup workshop hétvégéje alatt.

A Lean Startup mozgalom neve mostanra valószínűleg ismerősen cseng és nagyjából mind tisztában vagyunk az alapelvekkel: minél előbb lépj ki a közönség elé a termékkel, hallgasd meg a visszajelzéseket, változtass, ha szükséges, ne ragaszkodj az egyértelműen elvetélt irányokhoz és ne vesztegesd az erőt, időt, és a pénzt feleslegesen. Build. Measure. Learn. A Lean abban segít, hogy megértsük a visszajelzés fontosságát, tudjuk kezelni a kritikát és mindeközben megőrizzük az ép elménket és a pozitív hozzáállásunkat is. Stratégiát és rendszert ad a tanulási folyamathoz, de ami talán még fontosabb, újfajta megközelítést és hozzáállást is. A hangsúly a kísérletezésen és az empirikus fejlesztésen van. Hiszen, ha minden új terméknek és vállalkozásnak kísérleti jelleggel àllsz neki, hirtelen nem kudarcról beszélünk, ha az eredeti ötletet nem fogadja ünneplő tömeg, hanem kérdések és kihívás van: mit változtassunk, hogy a következő kanyarban már az üdvrivalgás is meglegyen?

[quote align=”right” color=”#999999″]Fall seven times. Stand up eight. – Old Japanese Proverb.[/quote]A sikeres verzió megtalálását az erőforrások végessége miatt nyilván nem húzhatod a végtelenségig, előbb-utóbb kell az eladható prototípus, ez a hozzáállás azonban mindenféleképpen nagyobb esélyt jelent a sikerre. Ha nem rejtőzködsz, hanem tudatosan keresed a valós visszajelzést és ha nem adod fel az első hűvös visszhangok után, hanem a kíváncsiságtól hajtva tovább próbálkozol, olyan terméket fogsz összerakni, ami valós problémákat old meg. A válasz ott van, csak meg kell találni.

Az elméletet, ami önmagában logikusnak, mi több, túl egyszerűnek tűnik, a korábban boncolgatott emocionális kötődés és szűkölve tiltakozó egónk miatt mégsem olyan könnyű végigvinni. (Lásd újévi fogadalmak és az önmagunknak tett életmódváltó ígéretek; mind nagyon jól látjuk mit is kellene tennünk, csak aztán a gyakorlatba ez valahogy nem kerül át.)

Pontosan erre találták ki a három napos intenzív Lean Startup Machine workshopot. Lépéskényszerbe hoz, áthidalja a szándék és a cselekvés közötti légüres teret és alacsony kockázat mellett – egy új, érzelmektől még nagyjából független ötleten – mutatja meg, hogyan lehet már elképzelés fázisban értékes visszajelzést, sőt forrásokat szerezni. Kiküld az emberek közé, megtanít a visszajelzéseket megfelelően értékelni és a további munka alapjává tenni. Ráébreszt, hogy nem is olyan fájdalmas ez a folyamat, nem beszélve arról, mennyi energiával tölt fel, ha az optimális eset áll elő, és mindenki imádja az ötleted. Ráadásul nem is mentőöv nélkül dob a mély vízbe: a workshophoz minden városban olyan mentorok csatlakoznak – itthon többek között Locher Tamás (Lookk), Andreas Kilinger (Lookk), Dr. Kádas Péter (StartUpdate) és Hild Imre (iCatapult), Michele Attisani (FACE IT, StartMiUp) – akik a saját tapasztalataik alapján tudnak azonnal alkalmazható tanácsokat adni és elhivatottan segítik a startupok új generációját.

[quote align=”left” color=”#999999″]Everyone gets the experience; some get the lesson. – T.S. Eliot[/quote]Ha magát az ötletet féltenéd a nyilvánosság előtt és attól tartasz valaki az orrod elől fogja elhalászni azt, ne tedd! Érdekes módon a mai napig találkozom olyan kezdő vállalkozásokkal, akik inkább féltve őrzik a nagy ötletet és hónapokat, sőt éveket töltenek lopakodó üzemmódban, azon aggódva, hogy különben azonnal ugrásra kész ragadozók hada áll neki lemásolni azt. Nem éri meg. Maga az ötlet valójában ritkán vehető át egy az egyben, az eredeti alkotók személyisége, az ebből fakadó kommunikáció és az okosan felépìtett márka egyedi kombinációt hoz létre minden esetben. Rádásul akár az ideális alapító partnerbe is belebotolhatsz a hétvége alatt és együtt azonnal neki is állhattok a tényleges munkának.

[dil dil = 2615]

A startup-ok az innováció révén elérhető és hosszú távon fenntartható versenyelőnyről szólnak. A Lean olyan fegyver, ami az ötleted megvalósítását olcsóbbá és gyorsabbá teszi – vagyis versenyelőnybe hoz Téged a versenytársakkal szemben. Az egész startuposdival ezt a versenyelőnyt igyekszel hónapok, néha évek alatt megteremteni és megőrizni. Nem rászánni három napot a megvalósítás mikéntjének elsajátításra: viszonylag költséges butaság. Ha komolyan gondolod a startup létformát, és van mit tanulnod a Lean-ről, legyél ott – „Mér’nemtudtameztkorábban?” érzés lesz!