18 Accelerator Dilemma

Közzétéve 2013.06.24. Szerző: Dr. Kádas Péter

Ebben a korábbi cikkben megbeszéltük, hogy mi az accelerator-ok előnye és hátránya. Akkor azt javasoltam, ezerszer gondoljátok meg a dolgot, mert egy accelerator egyfelől egy drága iskola, másfelől – ha okosan választasz – életed meghatározó mérföldköve lehet a vállalkozásod sikere szempontjából.

Mi az accelerator?

Olyan magánvállalkozások, melyek korai (pre-seed vagy seed) fázisú startup-okat turbóznak fel úgy, hogy adnak pénzt, paripát, fegyvert, oktatást, kapcsolatokat, és egy aktív startup közösséget, ami segít az elindulásban. Cserébe általában tulajdonrészt kérnek az adott cégből – vagyis zsét és időt fektetnek a cégekbe, és ezért részesedést kérnek. Korán szállnak be, amikor még semmi nem tuti, cserébe olcsón kapnak részvényeket.

De vannak olyanok, amik nem kérnek részesedést, nem?

De igen, jelenleg három ilyen létezik, a Startup Chile, az Evo Nexus és a trentói TechPeaks. Ezek úgynevezett non-equity programok, azaz adnak cash-t, startup környezetet és oktatást, és nem kérnek mást, mint hogy legyél ott egy ideig – jellemzően 3-6 hónapról van szó.

Ingyen cash? Ezeket bűn nem lehúzni, ugye?

Egyáltalán nem ez a helyzet. Valamiért a legeredményesebb accelerator-ok nem a non-equity programok. Ha non-equity-be bejutsz, spórolhatsz néhány ezer dollárt magadnak, de amikor vége a programnak, annyi, irány haza. Nyilván aki nem kellett a techstars-ba, az megy ezekbe – tehát itt azokkal bratyizhatsz, akik nem kellettek a techstars-ba. Ezzel ellentétben a techstars-ban azokkal haverkodsz, akik az évi 60 ezer jelentkező közül a felső 1 %-ban voltak – nem mindegy a dolog, főleg ha a vállalkozásod nem egy halálra ítélt vacak. (Nem akarok elitistának tűnni, és nem igaz, hogy “mezei” accelerator-ból, vagy non-equity programból nem jöhet ki killer cég. Egyszerűen a statisztikák azt mutatják, hogy a Y Combinator-ből több siker esik ki. Ennyi.)

És miért léteznek egyáltalán accelerator-ok?

Azért, mert a gazdasági iskolákból kijövő friss diplomások ezrei annyira életképesek az üzleti életben, mint egy sivatagi aknamezőre született mélytengeri hal. Viszont az eszük, a szorgalmuk, a kitartásuk és az újításra való képességük megvan. Néhány öreg róka pedig rájött, hogy hosszú távon nagy pénz lehet abban, ha kipótolják a némely egyetemeken dohos pergamenekből tömeg-oktatott elméleti tanrendet néhány olyan modern és életszagú kiegészítéssel, mint például a „hogy a francba’ keress pénzt” fejezet.

Kinek jó, kinek nem?

Mára elég sok accelerator program indult el ahhoz, hogy ilyen formában már ne lehessen válaszolni a kérdésre. Alapvetően elmondható, hogy aki nem gyakorlott vállalkozó, született hustler, vagy hétpróbás gazember, annak egy accelerator-program sok időt és kínt tud megspórolni. Aki magabiztos Hustler – akár nemzetközi porondon is – az inkább a vállalkozását építse, főleg ha már bizonyította, hogy megy ez neki. Friss diplomásoknak, startup-szüzeknek, diploma-tagadóknak és biznisz-újszülötteknek megéri az accelerator, mert sok évnyi szenvedést és drága pénzen gründolt bukást spórolhatnak.

Mit nézz elsősorban, ha erre adod a fejed?

Ez egyértelmű: az accelerator hírnevét. A legjobbakban a legjobb mentorok segítik a legtehetségesebb startupokat, és a leghíresebb befektetők válogatnak a csapatokból. Ez az elit klub. Vannak feltörekvők is melyeknek még nincs hírneve, itt a mentorok személye és kapcsolatrendszere számít. Később nyilván ezeknek is lesznek világraszóló sikereik. Fontos, hogy ezekben a mentorokban megbízz, hogy legyen hozzáadott értékük a vállalkozásodhoz, hogy toljanak előre, hogy megóvjanak a messziről ordító hibáktól.

És mit nézz másodsorban?

A felhígulás mértékét. Felhívnám a nagyérdemű figyelmét arra, hogy nem premoney-t írtam, hanem felhígulást. A korai fázisú cégeknél a premoney valuation egy hipotetikus, bemondásra született szám, ami mind befektetői, mind vállalkozói oldalról sokkal kevésbé számít, mint a későbbi fázisokban (pont ezt nem érti még a magyar befektetők többsége, és ezért születnek itthon túl alacsony cégértékelések). Egy startup rendszerint sok befektetési körön keresztül kap finanszírozást, és ahogy életciklusában halad előre, a kezdeti túl alacsony vagy túl magas cégértéket a többi befektetési kör értékelése (premoney-ja) irtózatos kínok mellett ugyan, de kompenzálja – ezért akár az alapító, akár a seed befektető kapzsi, hosszú távon úgy helyre lesz rakva, hogy a takony menetet vág a nyakán.

De amelyik több zsetont ad, az csak jobb nem?

Nem. Mivel korai fázisú cégeknél – a közhiedelemmel ellentétben – nem a felhasználható tőke hiánya a fő probléma, hanem a hiányzó tudás és tapasztalat, nem lényeges kritériuma egy-egy accelerator programnak, hogy mennyi cash-t biztosít. Legyen néhány tízezer dollár, mert vállalkozni pénzbe kerül még ma is. De hogy ez 20 ezer, vagy 50, az igazából mindegy abban az esetben, ha az adott közösségben felszedhető tudás, kapcsolatok, tapasztalatok révén a vállalkozás 20 ezer dollárból is eljut addig, hogy írjon róla a TechCrunch. Tehát alacsony premoney alacsony összeggel rendben van, ha az adott accelerator legendás, mint például a Y-Combinator, a 500Startups, vagy a Techstars – mondjuk ezekbe szinte lehetetlen is bejutni.

Van még valami kritérium?

Igen, nekünk magyaroknak van. Nálunk elsőrendű szempont a nagy piaci hozzáférés. Minél külföldebbre menj. Olyanhoz, aki minél nagyobb piachoz segít hozzá. Tech-orientált országot válassz, ha ebben az iparágban dolgozol, divat fővárost, ha a következő Dolce & Gabbanát akarod összerakni. Ők most amúgy is leülnek megpihenni. Létezik ám olyan vertikális gyorsító is, hogy Nike Accelerator… A legsikeresebb accelerator-ok egyébként egyetlen országba sűrűsödnek… a véleményemet ismeritek (a világ legerősebb gazdasága, de nem Magyarország, és nem Mongólia, mi az?)

Lóvé, iroda meg okosítás. Ennyi egy accelerator?

A legfontosabb kimaradt. A startup ökoszisztémában az a lényeg, hogy mivel a cégek gyors növekedésre képesek, minden hozzáadott érték rövid idő alatt megsokszorozódhat. Egy accelerator-ban dolgozó startup közösség tagjai egymást is segítik, mivel ők is csak akkor kapnak segítséget, ha adnak is. Ha bejutsz egy profi gyorsítóba, a legjobb agyak vesznek majd körül, akik visszajelzést, tanácsot, ötleteket adnak – a versenykörnyezet áldásos hatásáról nem is beszélve. Bármilyen hihetetlen, a hasonló gondolkodású vállalkozókkal feltöltött “laboratórium” legalább olyan fontos, mint a zsé meg a mentorálás.

Akkor melyik accelerator jó?

A Forbes szerint ezek a legjobbak.

Mi történik az acceleratorban?

A véredet is kiszívják, az történik. Melózni fogsz éjjel-nappal. Nem korbáccsal ütnek, hanem van egy közeg körülötted, akik mind eszeveszetten tolják, ráadásul egymással versenyeztek a majdani befektetőkért. Amelyik acceleratorban az optimista, együgyű lézengést tapasztalod, ahol a legtöbb arc első ránézésre be van állva, mint a klinikai halál – azt messze kerüld el. Attól, hogy a saját cégedet tolod, ez még munkahely, nem vidámpark.

Mi van utána?

Ne olyan gyorsan. A finálé a legérdekesebb: Az Isteni DD, a Demo Day. [quote align=”center” color=”#999999″]It’s hard to do a really good job on anything you don’t think about in the shower – Paul Graham, Founder of Y Combinator[/quote]

Miért, mi az a Demo Day?

A Number 1 Accelerator, a Y-Combinator kezdte el, de e jó szokását sok ilyen műintézmény átvette – amikor vége egy programnak, szerveznek egy versenyt / bemutatót / húspiacot, amire sok befektetőt meghívnak (Hogy ki megy el, az nagyban függ az accelerator hírnevétől). Itt aztán lehet befektetni szépen a felszteroidozott startup-okba. A Y Combinator-nél (egyébként itt töltötte gyermekkorát a Dropbox és az AirBnB is) 35 startup-ból 33 talál befektetőt – ott és akkor azon az egyetlen napon… Frászt – ne higgy el mindent! A mentorok kőkeményen lobbiznak a startup-jaikért a Demo Day-t megelőző három hónapban is. A közel 100 %-os siker így jön össze. A többieknél ez az arány már egy hangyányit rosszabb, néha kifejezetten siralmas.

Ok, de mi van demo day után?

Ha behúzol befektetőt, akkor mész tovább az amerikai álom rögös útján. Ha nem, akkor legtöbbször egy meleg kézszorítás mellett elduruzsolt „good luck and have fun”, ami szabad fordításban a „kevés voltál, megszívtad, húzz a rákba” kifejezéssel írható le a legpontosabban. Vannak accelerator-ok, amik utógondoznak startupokat, és vannak alumni programok is – de ezek ritkák, legtöbbször a „good luck…”-kezdetű szcenárió van. Nem para, ha nincs a végén egyből befektetés, tolni kell tovább a szekeret – immár “felnőtt” vállalkozóként.

[dil dil = 3100]

Kik azok az accelerator nomádok?

Akik egyik accelerator programról a másikra járnak ugyanazzal a startup-pal.

És mi a baj ezekkel?

Alapvetően semmi, mindenhol tanulnak egy kicsit. De: egy killer vállalkozással azért rohanunk előre, hogy ne a konkurencia szedje fel a kritikus tömeget először – ezért építünk traction-t, ezért fontos a sztori. A nomádoknál sokszor elnyúlik a cég sztorija – persze ettől még rengeteg kapcsolatot és tudást szednek fel. Ha nagyon ütős a cuccod, ne legyél nomád, mert azzal egyrészt kiheréled a sztorit, másrészt viszi a cégből a részesedést is. Ha átlagos a startupod, nomádkodj nyugodtan, nem olyan rossz élet az fiatalon. Ilyenkor iktass be non-equity programot is, pár ezer dollárod talán marad a végén.

És hogyan lehet bejutni valamelyik legendába?

Arról már be is van izzítva egy cikk… méghozzá egy rakás titkos trükkel. Hamarosan… Addig egy kis nyári zene.

Egy startup tour képekben – East Coast to West Coast

Közzétéve 2013.06.20. Szerző: Kubatov Márk

Válasz

Ha már elég tudást szívtatok magatokba itthon, ideje a tettek mezejére lépni és megnézni hogy mi van a tengeren túlon. Vajon a keleti vagy a nyugati part megfelelőbb a kezdeti lépések megtételére? New York, a Nagy Alma versus Sillicon Valley, California. Igazság szerint persze legjobb lenne megnézni mindkettőt, és csak utána dönteni. Most pont ez következik – ezúttal képekben.

Ok, nézzük mi van itt. A kiemelt képen fent rögtön látszik, hogy sajnos New Yorkban pl. elég rossz időjárás. (Azért ez nem olyan zavaró ha ez a látvány reggelente.) Manhattanben rögtön megértjük hogy ezt a startuposdit valószínűleg többen is komolyan gondolják arrafelé és áldoznak is rá.

Érdekes, hogy amikor az ember először megy az utcákon a felhőkarcolók alatt, borzasztó jelentéktelen kis pondrónak érzi magát. Nem elég hogy eleve nehéz a startup kezdeti időszaka, még ez is 16 tonnaként nehezedik a kódolásban megfáradt vállakra. Viszont innen szép nyerni!

New Yorkban viszonylag sok meetup van, amik közül jókat is ki lehet fogni, de azért az elmondható hogy a résztvevők nagy része neked akar eladni valamit.

Mi például az egyik rooftop event-en (valamelyik magas épület tetőteraszán tartott esemény) véletlenül betévedtünk egy másik meetupra (ugyanazon a teraszon 3 volt egyszerre egy időben), ahol az egyik jól öltözött úriembernek – akit simán VC-nek néztünk – hosszú perceken keresztül ecseteltük az általunk fejlesztett termék nagyszerűségét, amit érdeklődéssel hallgatott végig, válaszában viszont arról kérdezett hogy marokkói arany jutányos áron érdekel-e minket. Igen, természetesen. Minden érdekel.

Ezek az eventek habár haszontalannak tűnnek, de gyakorlásra kiválóak, olyan önbizalmat lehet gyűjteni amivel hirtelen a Nasdaq-ra lépést is tervezgetni kezdjük két hosszabb metrómegálló között.

Vagy azon is elgondolkozhatunk, hogy vajon kinek adjuk el a céget? Van választék bőven és mindenki innovatív megoldásokra vadászik, mert tudják hogy ha ők nem akkor majd a konkurencia. Ez a – néha elmebeteg összegű – felvásárlások mögötti egyik fő mozgatórugó.

De ehhez persze előbb egy killer terméket kell fejlesztenünk!

New Yorkban egészen kiváló co-working irodák vannak, pl. a WeWorks, ahol magam is szívesen időztem.

Ha meguntuk az esőt és a magas épületeket, irány California, minden startup célpontja! Itt egy rövid eszmefuttatást szeretnék beszúrni, ami low budget magyar startupoknak jól jöhet. Sillicon Valley iszonyú drága, San Francisco szintén (New York is). Viszont repülővel 1-1,5 óra mind Los Angeles-től mind San Diego-tól, ahol jóval kedvezőbb feltételekkel lehet időt tölteni. Ez különösen akkor jön kapóra, ha megbeszélt időpontjaink közt akár több hét eltérés is van és már szeretnénk egy kicsit a termékfejlesztésen is dolgozni a sok meeting és pitch mellett, vagy mert LA-ben sokkal több lehetőség van early tractiont építeni pl. egy consumer startupnak. Döntésünkhöz akár ezt a rövid quiz-t is segítségül hívhatjuk. San Diego-ban például ez tárul az egyszeri magyar startupper szeme elé reggelente (télen is :)):

Ezeknek a helyeknek megvan az az előnye is, hogy ha hirtelen kapás van és nincs repjegy másnapra, akkor be lehet vágódni a kocsiba és 8-10 óra alatt fel lehet vezetni San Francisco-ig. Az út mint a filmekben:

San Francisco-ban egymás hegyén hátán vannak a hírekből ismert acceleratorok, startup hubok. Ez itt például a Rocketspace demo stage.

Több környező ország már viszonylag komoly jelenlétet épített ki a Valley-ben annak érdekében hogy a legjobb projektek a lehető leggyorsabban kerüljenek ki. A szlovénok egy kicsit előrébb tartanak mint mi, nekik van saját házuk a saját startuppereiknek, ahova be lehet esni éjszakára aludni, kicsit dolgozni, stb.. a hálótermeket azért nem fotóztam mert elég laktanya érzése van ami nem túl inspiráló, de a közös tér nagyon jó. Van aki már 4 hónapja lakik itt és még nincs prototípusa se, úgyhogy nem csak természetfeletti vállalkozókkal kell versenyre kelni, jó tudni hogy itt is ugyanazokkal a kihívásokkal szembesül mindenki, inspiráció ide vagy oda, a terméket fel kell építeni.

A távolban Alcatraz, ennyi elég is a San Francisco-i városnézésből.

Itt még több meetup és startup event van mint New York-ban, ráadásul az ember a Stanford-ra is beeshet, ami elég jó (csekély 50$ volt a belépő erre az eseményre, de különböző fennforgásokra hivatkozva (ie. “nincs annyi cash nálam, pls pls pls”) sikerülhet bejutni pl. a feléért. Itt új értelmet nyer a dream big fogalma, a “billion dollar market” csak egy picike kör a prezentált slideokon… az új trend a “T”‘ dollar, ez alatt ne ugrálj 🙂

A Singularity University szintén egy érdekes képződmény, ahogy egyik srác a csapatból megfogalmazta, “Gazdag emberek pici csoportja hobbiból szeretné megmenteni a világot.” Nekem az volt az érzésem, hogy mindezt úgy hogy ők azért jól járjanak a végén (ami nem baj, sőt). A kedvencem innen az a startup akinek 1db ügyfele az International Space Station… ez az igazi niche market.

Arra nem jöttem rá hogy mi az az épület a NASA-nál. Ötletek?

Californiában az autó bérlése kötelező, a nélkül meg vagy lőve. Ez a járgány 400 dollár 7 napra mindennel (napi díj, biztosítás, stb.) együtt. Ezt bele kell kalkulálni a büdzsébe (+tankolás, attól függően hogy ki merre megy). Mondjuk van vagy 1012 startup itt aki épp ezt az industry-t készül megtörni, úgyhogy a jövőben ez olcsóbb is lehet.

A túra végére pedig egy bónusz kérdés: melyik világhírű, sok milliárd dollárt kezelő alap irodája látható a képen? A helyes megfejtők közt a lean metodológia jegyében egy csomag Beef Jerky-t sorsolunk ki.

A Fejjel Lefelé Modell

Közzétéve 2013.06.17. Szerző: Dr. Kádas Péter

Válasz

Amikor van egy ötlet, akkor előbb-utóbb lesz mellé egy csapat, ahol le kell fedni kötelező szerepköröket: marketinges, értékesítő, termékfejlesztő, projekt-menedzser, jogász, pénzügyes. Létrehoztok egy vállalkozást, gründoltok hozzá tőkét, majd nekiláttok egy innovatív termék megvalósításának. Ez a módja, nem?

10 éve, esetleg. Köszöntelek a 21. században: állj fejen és kezdjük újra: Customer first!

Ma kicsit elmerülünk ebben a Lean nevű csodában, amiről mindenki dumál, de senki nem használja. Sorsfordító összefüggések következnek, világok harca és egy új hajnal – de csak azoknak, akik nem csak felfogják, hanem át is ültetik a szürke hétköznapokba – ami néha elég kíméletlen dolog. Jöjjenek a Lean Metodológia alapjai logikus indoklással, hogy miért csináld így:

Ami miatt a Lean sláger lett

Ötlettől a megvalósításig = valódi vállalkozói véna. Az más kérdés, hogy a megvalósítás folyamatát mennyire csinálják jól. De mit jelent a “jól csinálni”? Ha megvalósult az ötlet, akkor jó, nem? De nem ám! A megvalósításnak ugyanis vannak best practice-ei egy startupnál. A jól azt jelenti, hogy a lehető legrövidebb idő alatt, a lehető legkevesebb pénzből, a lehető legnagyobb bizonyosság elérése mellett fejlesztesz ki egy terméket és lépsz vele piacra. De miért is stresszelünk? Azért, mert bármit is találtál ki, van konkurenciád – vagy lesz, amikor public betában a piacra lépsz. Olyan lehetetlen ezt elkerülni, mint szakadó esőben átrohanni a kerti budiba abban a szent reményben, hogy majd elhajolsz az esőcseppek mindegyike elől. Azért nem titkolózunk az innovatív startup vállalkozásunkkal, mert a tartós versenyelőny megszerzésének egyetlen igazi módja a gyors növekedés (a zárójeles módja a szabadalom, de az igazából később jó, korai fázisokban semmit sem ér, mert nincs pénzed érvényesíteni, hiába van meg a törvényes védelem). Tehát megbeszéltük, hogy rohannunk kell előre. De hogyan?

Zsákutca = behajtani tilos

A Lean lényege a Build – measure – learn ciklus, azaz építs, mérj, tanulj belőle. És aztán kezdd újra. Ha a leendő célpiacod szereplőivel validálod az ötletedet, akkor elkerülöd a zsákutcákat, és gyorsabban haladsz. (ha titkolózol, és nem mondod el nekik, akkor visszajelzéseket sem kapsz, amik révén beállhatnál a helyes irányba. Ha tehát nincsenek visszajelzéseid, akkor belassulsz, mert rossz irányba fogsz menni, és mire mindez kiderül, hónapjaid mentek el feleslegesen). Ha lassabb vagy, mit a konkurenciád, akkor ők versenyelőnyre tesznek szert veled szemben, Te pedig szépen veszíteni fogsz.

Ami felesleges, azt ne csináld

A leggyorsabb haladást pont fordítva lehet elérni, mint ahogy régen a vállalkozásokat összerakták. Nem építünk vállalkozást. Terméket csinálunk. Sőt, terméket sem csinálunk. Inkább felizgatjuk a célpiacunkat, hogy mindjárt kész és ilyen lesz – még mielőtt bármilyen prototípus halvány kezdeménye is napvilágot látna. Gátlástalanul marketing-hazudunk. Ha a visszajelzések jók, építünk egy prototípust. Ha piacképes, majd köré gründoljuk a terméket, a csapatot, a köré a seed fázisú befektetést, aztán a céget, majd az ügyfeleket, sales csatornákat, marketinget, stb. Ha a célközönség ingerküszöbe és a zseniális startup ötletünk nincsenek látótávolságban, vagy a leendő ügyfelek simán lefi*ázzák a dolgot, akkor kukába az egésszel és jöjjön a következő ötlet.

Gyönyörű kísérlet

Sok innovációra alapuló vállalkozás azt a kérdést teszi fel magának, hogy “Képesek vagyunk megcsinálni ezt a terméket /szolgáltatást?” Ez nem a jó kérdés, pontosabban nem az első kérdés, amit meg kell válaszolni. A Lean a pre-seed (ötlet) fázisú startupok tekintetében arra keresi a választ, hogy “Tényleg meg kell építenünk ezt a dolgot?“, azaz van kereslet arra, amit csinálni készülünk? Fogják használni? El fogjuk tudni adni? Itt nem keményebben, hanem okosabban kell dolgozni, ugyanis ha keményebben toljuk, mint mint Rocky Balboa – de még mindig fejjel a falnak, akkor csak a koppanás lesz nagyobb. Társadalmi-üzleti kísérletnek tekinteni az ötletet, igazolni, hogy a probléma létezik, igazolni, hogy a kitalált megoldás a létező legjobb erre a problémára, végül megtalálni a célcsoportot – ez a Lean lényege. Terméket, céget csak ez után építünk. Ez az, amit a legtöbb hazai startup nemes eleganciával elfelejt megcsinálni, aztán néz, mint borjú az új apura, amikor a befektető megkapargatja.

Lean Menedzsment

A Lean methodológia alapján dolgozó startupokra nem csak az jellemző, hogy olcsóbban és gyorsabban képesek haladni, hanem egy csomó más sajátosság is. A klasszikus menedzsment hiánya a kezdetek-kezdetén valójában látszólagos, és egy jól működő Lean startupnak igenis van menedzsmentje, csak egyrészt épp minden résztvevő a menedzsment tagja, másrészt a klasszikus sales-centrikus menedzsment itt némiképp megbukik. Persze, egy startup formáció első napjától ugyanúgy el kell adni, mint egy nagyvállalatnál, csak épp az eladás a termék megalkotása előtt más típusú “vevőket” kell, hogy megcélozzon. Ilyenkor az úgynevezett early adopter-eknek, befektetőknek, tanácsadóknak, kickstarter-féle közösségi finanszírozóknak “ad el” a cég, tehát az álmot adja el – ez a validálás és a csiszolás fázisa. Később, amikor a termék piacra lépésre érett, jön a klasszikus értékesítés, marketing, PR, és az igény egy “valódi” menedzsmentre – sokszor épp a befektetők részéről. Az alapítókat lecserélni – néhány extrém kivételtől eltekintve – óriási hiba, százszámra látni olyan növekedési fázisú startupokat, amiket a “profi” menedzsment tett tönkre. A dolog korábban odáig ment a Bay Areában, hogy az MBA egyenesen szitokszó volt, és ha egy Harvard-os egy startupnál akart elhelyezkedni, az önéletrajzából kitörölte a nehezen megszerzett MBA-t. Pontosan ezért hasztalan a hazai private equity múltú befektetők menedzsment tapasztalata is – amikor már hasznát venné a portfólió cég, már réges régen egy nagy piacon kell tolnia a szekeret – a hazai befektetők amúgy nélkülözhetetlen, önzetlen és minden részletre kiterjedő féltő szeretete nélkül.

MinimumViable Product

Ok. Ötlet validálva, célcsoport nyalja a száját, türelmetlen sürgetés nap mint nap. Akkor most jöhet a barkács: Az MVP (Minimum Viable Product, vagy prototípus) a Lean Methodológia egy lényeges mérföldköve. Egy olyan kísérleti, első verziós termékmintát jelent, mely egyetlen kulcs-funkciót (core feature-t) valósít meg egy működőképes modell keretében. Az MVP-ben a lényeges szó nem a “Product“, hanem a “Minimum“. A lehető legkevesebb idő, pénz, stb. ráfordítással kell ugyanis egy olyan terméket megalkotni, melynek egyetlen kulcs-funkciójáról a felhasználók kipróbálás útján képesek véleményt alkotni. Itt az a nagy kérdés, hogy a cucc kipróbálását követően hajlandóak lennének-e fizetni érte. Ha igen, rá lehet lépni a termékfejlesztés útjára, azonban ebben a fázisban az MVP-t már el kell adni, mert bár még nem venné meg a fél világ, a leendő vásárlók egy bizonyos körének (ezek az ún. early adopter-ek) oly égető szüksége van a termékre, hogy korlátozott funkcionalitással is használni akarja.

A Pivot fogalma

Ezeket a build-measure-learn ciklusokat eleinte nagyjából 2 hétre kell belőnöd – eleinte rövidebbek, aztán egyre hosszabbak lesznek. Amikor egy ilyen ciklus véget ér, válaszúthoz érkezel, ahol két lehetőséged van:

1. “Két vélemény van, az enyém és a helytelen – toljuk tovább.”

2. “Okos enged, ha már szenved – változtatunk.”

Ez utóbbi a pivot. A pivot-nak számos fajtája van, néha csak egy apró módosítás a terméken, máskor az egész addigi üzleti modell totális újraértelmezése és gyökeres újraberhelése. Lesz róla egy külön cikk, most legyen elég annyi, hogy a pivot a visszajelzéseken és méréseken alapuló tanulás következtében létrejövő változtatás. Ha elég gyakran csinálod a pivot-ot, javítani fogja az eredményeidet. Ha elhanyagolod, akkor előbb-utóbb eltévedsz, mint részeg vakond a Tesco alatt, és ugrott a versenyelőny, amit a gyors piacra lépés biztosít. A versenytársaid elhúznak, te lemaradsz és hamarosan temetheted a startupodat. R.I.P.

[dil dil = 3035]

A végére

A Lean nem divat, nem egy opció, nem megfontolás tárgya, ha startupot építesz. Ez egy módszer arra, hogy sikeres legyél gyorsan és olcsón, vagy elbukj gyorsan és olcsón. A legtöbb startup megbukik. Amelyek elnyerik egy-egy befektető szívét (és csekk-könyvét), azoknak a többsége is megbukik. Ha a következő Facebook-ot, Instagram-ot, Tumblr-t csinálod, akkor óriási a tét, hogy első legyél és ne hibázz – ehhez a Lean-t kell használnod. Ha a megmurdelni készülő többséghez tartozol, akkor a legolcsóbban és leggyorsabban akarsz megdőlni – ehhez a Lean-t kell használnod. Akárhogy is, jobban jársz, ha Lean-ül tolod. Ez volt az evangelizáció, a következő hetekben mélyebbre ásunk az egyes témákban. Patrick Vlaskovits-nak egyébként most jelent meg egy kiváló könyve a Lean-ről.

10+1 Praktikus Tipp a Befektető Kereséshez

Közzétéve 2013.06.11. Szerző: Dr. Kádas Péter

Válasz

Fehéren izzik itthon a startuposdi és lassan boldog-boldogtalan befektetőt keres: az is, aki világhírig vinné vele, és az is, akinek nem feltétlenül lenne érdemes ezzel töltenie az idejét… Ha Te is befektetőt keresel – és most hagyjuk, hogy van-e rá esélyed -, akkor az alábbi tíz dologgal tudsz jobb eredményt elérni, és nagyobb részt megőrizni az ép elmédből a folyamat során.

Előtte

1. Csináld vagy ne csináld – ne próbálkozz

Vannak, akik állandóan befektetőt keresnek. Már évek óta. Keresgélnek, kávézgatnak, nézegetnek. Ez nem pont az az attitűd, ami sikerre vezet. Mindannyian tudjuk, hogy befektetőt (pláne jót) találni iszonyúan nehéz, de kell hogy legyen ennek a folyamatnak egy eleje és egy vége. Egy vállalkozásban a tőkeigény – főleg az elején – folyamatosan nő, miközben még vagy nincs bevétel, vagy elenyésző mértékű. Mint cégtulajdonosnak és -vezetőnek tudnod kell, hogy mikor állsz fejre cash hiányában, azaz mikor nő a tőkeigény olyan szint fölé, amit anyu-apu vagy a megdumált rokonok már nem képesek finanszírozni neked. Ha ezzel tisztában vagy, akkor legalább előtte 8-10 hónappal kezdj el kockatőkés után kajtatni – aktívan. Azaz menj fel erre az internet nevű csodára, és írj egy frappáns, rövid levelet – mondjuk az összes befektetési alapnak, akit találsz. Nagy és/vagy híres amerikai alapokhoz valóban kapcsolat kell, kicsikhez már kevésbé. Hazai pályán annyi a pénz, hogy semmilyen közvetítőre nincs szükség. Telefonálsz, írsz egy mailt. Ennyi.

2. Először ne a legjobbhoz menj

Ha van a fejedben egy sorrend, hogy kivel szeretnél együtt dolgozni, akkor ne velük kezdd. A befektetői pitching sok gyakorlást igényel, és értékes visszajelzéseket kaphatsz az első tárgyalások során. Olyan alappal kezdd, akik nem mutattak még fel semmit, nem olyan aktívak, vagy egyszerűen csak nem ismered őket, vagy valamiért nem sokkal szimpatikusabbak a spanyolnáthánál. Mire túl vagy az első 3-4 tárgyaláson, tudni fogod a visszajelzésekből, hogy miben vagy erős és min kellene még csiszolni.

3. Készülj fel a befektetőből is

Tedd a szívedre a kezed: megnéztél csak annyit a legutóbbi kockatőkés találka előtt, hogy milyen portfolió cégei vannak az adott befektetőnek? A többség még ezt sem teszi meg. Pedig milyen jól mutat a prezidben, ha találsz valamilyen együttműködési lehetőséget egy másik csapattal – persze, csak ha az együttműködés nem azt jelenti, hogy lenyúlják az összes ötletedet meg a legjobb fejlesztőidet – vagy Te csinálod ugyanezt. Ha nincs is együttműködési lehetőség, a befektetőknek általában tetszik a jól informált vállalkozó, aki megcsinálta a házi feladatát.

5. Sose küldd el a deck-et a prezentációd előtt

Lehet, hogy egy buzgó gyakornok, vagy titkárságvezető arra kér, küldd el a prezidet előre – mert ezt az utasítást kapta. Ne küldd el! Térj ki előle és küldj egy one-pager-t. Nem azzal van a baj, ha küldesz valamit, hanem azzal, ha a prezentációt küldöd. Azért kérik, mert

a) nem szeretnek olvasni és egy prezit könnyű átpörgetni, és az embernek olyan feeling-je van tőle, mintha már dolgozott volna aznap

b) képben akarnak lenni, mert annyi barom ötlet van, hogy nyilván nem akarnak mindenkit válogatás nélkül beengedni az irodába

c) fejben akarják kicsit ízlelgetni a dolgot, meghívni szakértőket, megbeszélni egymás között, kikérni más vállalkozók véleményét

Egy jó one-pager (egy oldalas összefoglaló) képes felkelteni az érdeklődést, és az átküldött anyagoknak (ügyfélnél, befektetőnél egyaránt) ennyi a jelentősége. Úgyhogy one -pager mehet, prezi nem. Már csak azért sem, mert ha jó a prezid, akkor abból sokat nem fognak érteni (mivel nem raktad tele mindenfélével, ahogyan azt itt korábban javasoltam).

A megbeszélésen

4. Értsd meg a soft “nem”-et is

Ebben a cikkben megbeszéltük, hogy a befektetők sosem mondanak egyértelmű nemet. (Amelyik igen, az pozitív kivétel – mert nem rabolja az idődet.) Viszont az úgynevezett soft nemet is érteni kell: ha “végiggondolja”, ha hirtelen nagyon elfoglalttá válik – és hetekig nem éred el, nem hív vissza, az sima nem. Ha további traction-t kér, az is sima nem. Ha arra kér, hogy hozz mást, akivel együtt befektet, az is sima nem, hacsak nincs kikötve az alap szabályzatában a kötelező co-investment.

6. A deck egy dolog. készülj a kérdésekre (igen, slide-okkal is)

Egy jó befektetői prezentáció (deck) amerikai szokások szerint 12-14 oldal hosszú (és 20 perc alatt kell elmondanod), európai standardok szerint 15-20 slide (és nem ritkán 40 percnél is több időd van rá). Az utolsó dia után nyugodtan tegyél be olyan slide-okat, amik adatokat, méréseket, grafikonokat tartalmaznak, amivel alá tudod támasztani a kérdésekre adott válaszaidat. Ezt kint is így csinálják sokan, semmi baj nincs vele. Ne feledd, nem az egyetemen vagy, ahol tanár bácsi addig kérdez, amíg nem tudsz valamit. Itt a leendő partnereid ülnek, és meg akarják érteni a cuccodat. Pozitív kicsengése lesz, ha készülsz egy-egy kérdésre.

7. Ne sz*rj be

Nyilván eleinte zavarban leszel, mint vasorrú bába a részecskegyorsítóban. De a befektetők nem élet-halál urai. Eldönthetik, hogy bevásárolnak-e a cégedbe és a csapatodba, vagy nem. És ennyi. Én egy nagy ügyfélnél jobban izgulnék, mert abból nincs másik – ha elszúrom, ott már nincs biznisz. De befektetőnél? Ugyan. Nem akarja, nincs meg a kémia, hezitál, értetlenkedik? Semmi gáz, mész a következőhöz. A kellően magabiztos, de még nem pökhendi viselkedés bizalmat gerjeszt. Sok magyar befektető pont a cégépítési és az egyéb üzleti tapasztalatok hiánya miatt aggódik, és nem egy megilletődött zseb-hustlert képzel maga mellé üzleti partnernek. Határozottan, vidáman, pozitívan, de nem nagyképűen vagy lekezelően – ez a célravezető viselkedés. Különben is, mi a legrosszabb, ami történhet? Hogy nem fektet be. Na bumm, páran átéltük már, és két hétnél többet sosem bőgtünk végig, mert az antidepresszánsok, Csernus Doktor meg Kozsó dalszövegei igenis idővel segítenek feldolgozni ezt az elviselhetetlen megpróbáltatást, ami ugye komoly lelki trauma, de… Hahó! …Csak pénz. Nem több. Annyi van belőle odakint, mint a nyúlsz*r.

Utána

8. Ne menj bele árnyék-folytatásba

Néhány VC olyan árnyék-folytatást javasol, hogy megnézné a cégedet ez vagy az a harmadik személy, vagy portfolio cég, vagy szakértő. Ha nem az adott befektetési alapon belüli másik döntéshozóról van szó, akkor ne menj bele. Ez vagy egy sima soft no, csak annyira béna, hogy még az idődet sem kíméli, vagy a technológiádra / csapatodra / ügyfeleidre áhítozik valaki más – és nem befektetéssel akarja megszerezni. Itthon még nem hallottam ilyen follow-up-ról, de kint ritkán előfordul. Soha nem a befektetés érdekében történik – akkor sem, ha azt mondják -, ne csábulj el. Ha második-harmadik kört kér a befektető, az természetesen OK, ahogy az is, ha az alap által egyébként is alkalmazott szakértőnek mutatják meg.

[dil dil = 2966]

9. Csatolj vissza

A válasz, amit kapsz, az szinte mindig “nem” lesz. Erre készülj fel. Ami nem jelent végeleges nem-et. A legfőbb probléma ez: Magyarországon el van csúszva egy fázissal a cégértékelés, a befektetni való pénz és az elvárt traction. Hiába van seed fázisú céged, pre-seed nagyságú cégértékelést is fogsz kapni, és majdnem mindig korai fázisú elvárásokkal fogsz találkozni. Megmérettettél, az egy fázissal későbbi elvárásaikhoz képest könnyűnek találtattál, ez van. De a kapcsolat attól még él, és soha nem lehet tudni, mire lesz jó. A soft “nem” egy elkerülhetetlen befektetői viselkedésmód, ne sértődj meg miatta. Ne húzd fel az orrod, inkább küldj 2 havonta egy kedves és rövid levelet, hogy hello, ez meg ez történt a legutóbbi közös találkozó óta, haladunk, reméljük jól vagytok, még egyszer köszi az időtöket meg a sok feedback-et. Ha gyors a traction, úgyis jönni fog a term sheet. Ne feledd, a befektetőt a kapzsiság hajtja, a működő sztoriból nem akar kimaradni, és csak nagyon kevés VC-ben van meg a tehetség és az iparági ismeret ahhoz, hogy korán felismerje a jót – már ha a Te cuccod éppen jó.

10. Agyfürkészés helyett

A végére jöjjön a legfontosabb tanács: Ha pozitív a fogadtatás, akkor az első befektetői tárgyalás legvégén kérjétek meg szépen a befektető bácsit, hogy “Tessék szíves lenni megadni az összes portfolio cég CEO-jának email címét és telefonszámát – szeretnénk a Befektető Bácsit alaposan lekáderezni…” Gáz? Egy frászt. Ha due dilligence mehet befektetői oldalról, akkor miért ne mehetne vállalkozói oldalról is? Amerikai standardok szerint ez természetes. Nem sértődik meg rá senki. Semmi szükség a fű alatt kémkedésre – legyetek egyenesek, és mondjátok meg, hogy ez lesz. Ha a többi portfolio céggel jól bánt a VC, úgyis büszke lesz a munkájára. Ha meg nem, hát kisnyúl.

+1. Dress code

Ez a legfontosabb tanács: Ez után a múltkori cikk után semmiképpen ne menj a “Control? I read Startupdate, Bro…” feliratú pólódban a befektetői tárgyalásra. És persze a kontrollt soha ne add fel – más szóval maradj érinthetetlen… (Roy Jones Jr.) Sok-okos okos lóvét mindenkinek!

A Megoldás.Most-on találtok egy friss update-et ehhez a cikkhez: Megoldás.Most válasz-poszt.

Egy Különös Startup Exit Története

Közzétéve 2013.06.06. Szerző: Andras Gyorfi

Válasz

A következőkben szeretném tömören, csak a kulcs mozzanatokra fókuszálva bemutatni egy projekt történetét a megvalósítás gondolatától a lezárás pillanatáig. Egyszerűen azért, mert a történetet startup szemszögből érdekesnek és legfőképp tanulságosnak érzem, de a következtetéseket hagyjuk meg a végére. Szándékosan nem említem sem a projekt nevét, sem a piacot, egyrészt nem kívánok látogatókat generálni ebből a megjelenésből (nem lenne elegáns), másrészt mert a történet szempontjából nincs is jelentősége. Továbbá az egyes érintett szereplőket sem nevezem meg név szerint, mert hosszadalmas lenne mindenkinek a beleegyezését kérnem, illetve mert ugyancsak nincs jelentősége.

Product, market, team

A projekt lényegéről tehát annyit, hogy egy webes startupról van szó, egy más piacokon bő tíz éve sikeres modell hazai copycat megvalósításáról. A történet 2011 Decemberében kezdődik, ekkoriban találtam rá az alapötletre, pontosabban a minta oldalra ami a copycat alapját adta. Mint jó munkás vállalkozóember először alaposan megértettem a modellt, ez fél óránál tovább esetünkben senkinél sem tarthat. Ezek után ránéztem a hazai piacra amilyen alaposan csak tudtam és boldogan konstatáltam, hogy a kiszemelt piacom bizony még teljesen szűz.

Tanácsok

A következő lépés a véleményezés volt – esetemben egy igazi szaktekintélytől. Az illető jó szándékkal, határozottan közölte, hogy ugyan érti és látja, hogy ez más piacokon sikeres, de itthon elsősorban a piac méretből adódó problémák miatt nem tartja jó ötletnek a megvalósítást. Mérges voltam és csalódott, mert nagyon sokat jelentett nekem a véleménye, viszont szerencsémre rendelkezem egy olyan lényegi tulajdonsággal, ami minden vállalkozóban meg kell, hogy legyen: iszonyú makacs vagyok, néha vakon követem a megérzéseimet. Ennek megfelelően elhatároztam, hogy megvalósítom a projektet. Ezen a szűk területen akkor már rendelkeztem némi tapasztalattal korábbi projekteknek köszönhetően, így nem okozott nagy nehézséget a megvalósítás. Szó szerint hetek alatt elkészült a termék – persze ez a minőségnek nem tett jót, de hát MVP meg béta, meg egyéb kifogások pont kéznél voltak. Már csak egy jó név kellett, nem kis szerencsével találtam is egy nagyon jó domain-t ami alkalmas arra, hogy brand váljon belőle a saját piacán.

Let’s go LIVE

2012 eleje. Az oldal kész és fut, azonban felhasználók ekkor még egyáltalán nincsenek. Csak ködös elképzeléseim voltak arról, hogy hogyan is fogom felfuttatni a terméket, de megint csak ösztönösen hittem abban, hogy be fog indulni. Szintén korábbi tapasztalatokra hagyatkozva a médiához fordultam, hátha ráharapnak és generálnak egy kis forgalmat a site-nak. Na, ez nem jött be: az első megkereséseimre nem reagált senki.

2012 Április. Időközben más, korábbi projektek kezdték lekötni a figyelmem, 2012 első felében szépen meg is feledkeztem a szóban forgó projektről, egy helyben árválkodott a tárhelyén. Belecsúsztunk 2012 nyarába, ahogy az lenni szokott, minden lelassult, így ez a projekt is még inkább feledésbe merült.

2012 Július. Hétvégén amikor éppen a “szokásos” 1-2 havonta esedékes “azért mégiscsak ránézek” indíttatásból elővettem az oldalt, meglepve láttam, hogy aznap érkezett 1,000 felhasználó, majd másnap újabb 1,000. Hamar kiderült, hogy a pár hónappal korábbi, a médiatermékeknek írt mailjeimből az egyik bejött, született egy cikk az oldalról egy nagy hírportálon. Egyértelmű jel volt a “semmiből” érkezett első 2,000 felhasználó, ennek bizony van piaca, van érdeklődés, hazai vonatkozásban nem is kicsi. Nosza, új design, hibajavítások, stratégia-alkotás. Sorban jöttek a megjelenések is, print médiatermékek, rádió, TV, újabb hírportálok. El is evickélt a termék közel 10,000 felhasználóig.

2012 November. A gerilla marketing eszközeink kezdtek kifújni, telítettük a lehetőségeinket. Ráadásul ahogy nőtt a felhasználói bázis úgy kapott egyre több kritikát maga a termék, ez nem jó, azt kéne kijavítani, ez a fejlesztés hiányzik – a szokásos problémák. A költséghatékony megvalósítás visszaütött, ezt hívják Amerikában technology debt-nek. Összetákolsz valamit idő hiányában, és az később visszaüt, a cuccod követeli, hogy „törleszd” a felvett „technológiai hitelt”. Egyrészt tehát erőforrást igényelt a termék elkerülhetetlen fejlesztése, másrészt (és ez okozta a lényegesen nagyobb problémát) a marketing munka folytatása bizony jelentős tőkét igényelt volna.

Szakmai befektető

Rövid gondolkodás után a versenytársakhoz fordultam, akik hasonló de a mienktől mégis kellően eltérő szolgáltatást nyújtanak. Első nekifutásban a piac második legnagyobb szereplőjét kerestem meg. Azonban a szereplő sajnos számunkra kedvezőtlen döntést hozott, úgy ítélték meg (ez már másodszor kerül elő), hogy méretgazdaságossági problémákat vet fel a projekt, egyszerűen kicsi a hazai piac. Megint dühös voltam és csalódott, ugyanis ez az együttműködés nagyon jó lehetőség lett volna az oldal előrelépésére. De nem hagytam magam, a nemleges válasz megérkezése után pár órával megkerestem a területünk vezető, nagy múltú, minden tekintetben masszív szereplőjét. Az illető még aznap válaszolt, egy héttel később találkoztunk is. A találkozó nagyon érdekes fordulatnak bizonyult, ugyanis kiderült, hogy ez a szereplő már több mint egy éve tervbe vette a modellem megvalósítását. Tudtak arról is, hogy én megjelentem ezzel, már az első hónaptól nyomon követték az oldal történetét.

Bő egy hónapig tartó tárgyalássorozat következett, majd az utolsó pillanatban a végső döntés óriási csalódást okozott – a másik fél ugyanis azt kérte, hogy alkalmazottként vegyek részt a közös munkában és dolgozzak más termékeiken is, de persze a hozott projektből részesülnék. Ezt élből visszadobtam, nem akarok és nem is tudok alkalmazottként elhelyezkedni, hiszen e mellett más projektekben is elköteleztem magam.

2012 December. Most vagyok harmadszor dühös és csalódott a projekt életében de ez messze az eddigi legrosszabb. Úgy érzetem, feladom az egészet és nem érdekel. Persze pár nap alatt összeszedtem magam és Karácsony előtt elhatároztam, hogy pitch deck, üzleti terv, marketing terv – találni fogok egy befektetőt akivel sikerre viszem a dolgot. Szakértőket kérdeztem, válaszoltak: kizárt mind üzleti angyal mind egy VC befektetése, ugyanis túlságosan is könnyen másolható a modell. Illetve találkoztam olyan startup szakértővel is aki esélytelennek érezte a hazai felfuttatást a sokadszor előkerülő méretgazdaságosság miatt, kifejtette, hogy itthon ezt senki sem fogja megcsinálni. Ez egy fontos pont a tanulságok szempontjából, hiszen ekkor már tudjuk, hogy a területen vezető szereplőnek szándékában állt ezt megvalósítani. Beszéltem üzleti angyalokat közvetítő szervezetekkel – visszautasítás. Angyal befektetők – mind visszautasított. De nem adtam fel. Prezentáltam, beszéltem, érveltem. Az egyik angel investor-nál a három hetes folyamat végén nemleges választ kaptam, ismét azzal az indokkal, hogy a modell túlságosan könnyen másolható. Csalódás megint.

2013 Február. Újra felvettem a kapcsolatot az említett piacvezető szereplővel még mielőtt elmélyült volna a párbeszéd az utolsó angyallal. Tudnom kellett, hogy meddig tudom elkerülni azt a pontot időben, amikor már számukra átadni nem tudom a projektet (mert már saját brandet terveznek) és befektetőt sem találván két szék között esek majd a földre. Ez azért volt kritikus, mert egyedül, kockázati tőke nélkül nem lett volna esélyem a velük folytatott versenyben. Tárgyaltunk újra, és végül eladtam az oldalt, minden kapcsolódó értékével együtt. A pontos megállapodásunk nem publikus de nem is lényeges. Az adott szituációban nagyon is jól jártam. Többek között azért, mert az oldal új gazdája egészen biztosan komoly sikerré formálja a projektet. Szó szerint több tucat szakértővel, évtizedes tapasztalattal, erős külföldi anyacéggel, komoly kapcsolati és anyagi tőkével rendelkeznek, minden szükséges eszközük adott. A brand név pedig szakmai körökben az idők végezetéig hozzám kötődik, ez kis utánajárással bármikor bizonyítható lesz.

A tanulságok

Hallgass meg mindenkit de igazán csak a megérzéseidre hallgass. Ha a megérzéseid mást mondanak, mint a matek, akkor viszont a matekra hallgass. Minden lehetőséget tarts szem előtt mindenkor, még a kevésbé vonzóakat is. Mindig legyen realisztikus képed önmagadról, túl és alulbecsülni azt ami a kezedben (és fejedben) van egyaránt súlyos hiba. Soha ne égess fel hidakat magad mögött. Legyen A, B, C terved minden eshetőségre. Hozd ki az adott körülmények közötti maximumot a projektedből.Mindig ügyelj arra, hogy a direkt bevételen túl a saját reputációdat is építsd, ennek hosszútávon felbecsülhetetlen értéke van. Nagyon gondosan építsd a kapcsolatrendszeredet is egy projekt életútja során, ez szintén felbecsülhetetlen értékű. Közhely, de tényleg sose add fel, találd meg a következő lehetőséget minden pofára esés után.

Nem csináltam meg a következő Google-t, de építettem valamit, eladtam, pénzt kerestem. Hasonló és ennél még sokkal nagyobb sikereket kívánok minden magyar vállalkozónak – lehetőleg a buktatók nélkül.

Hogyan Készül az Ütős One-pager?

Közzétéve 2013.06.03. Szerző: Dr. Kádas Péter

Befektető-gyurmázás helyett ma nézzünk meg valami praktikus dolgot. Amolyan közkívánatra cikk következik: sokan keresnek meg ilyen vagy olyan startupjukkal, én pedig majdnem mindig „turbózom és passzolom” vissza a kéréseket azzal, hogy: „Ok, de előbb kérlek, küldjetek egy one-pagert”. Befektetők, profi tanácsadók, mentorok, üzleti angyalok ugyanezt kérik… Erre általában jön vissza a kérdés, hogy „Persze… Ööööö… mi legyen benne?”. Hát ez. És így:

Kinek csinálod?

A one-pager, amiről most trécselni fogunk, az a cég mögött állóknak szól (befektetőknek, ügyvédeknek, mentoroknak, tanácsadóknak – a Te szempontodból a nagypályának), tehát értelemszerűen mást kell tartalmaznia mint egy olyan egyoldalas anyagnak, melyet az ügyfeleidnek tolsz – ez utóbbi ugyanis az értékesítési segédleted része, amivel a termékedet adod el, vagy ha úgy tetszik egy tájékoztató a vállalkozásod előtt állóknak.

Mit akarsz elérni vele?

A szakértőknek készülő one-pagerrel a teljes céget, a csapatot, az ötletet és a jövőd pozitív képét eladni – és ez azért keményebb dió. Azt akarod elérni vele, hogy felpörgessen egy folyamatot, ami növelné a céged értékét – legyen az egy befektetés, egy super-advisor vagy egy zseniális új munkaerő megnyerése a cégnek. A legkirályabb one-pagerrel is annyit fogsz csak elérni, hogy leülnek veled tárgyalni, kapsz egy-két kontaktot, támogatást – azaz tekintsd útlevélnek azokba a körökbe, ahová törekszel. Az útlevél hasonlat azért is stimmel, mert komoly kapcsolatrendszerrel rendelkező emberek a kapcsolatrendszerükre értékként tekintenek, és amikor segítséget kérsz tőlük, gyakran a one-pagerrel tesztelik le, hogy a képességeid nem erodálják-e ezt a kapcsolatrendszert. Hogy még konkrétabb legyen: nyomikat nem küldök az ismerőseimhez vérgagyi one-pager-rel, mert vagy bepipulnak rám, vagy elkezdenek ők is nyomikat küldözgetni hozzám. Egy ismerős által bemutatott házinyomi rosszabb, mint az utcáról beesett mezei nyomi, mert az utóbbit simán lerázom, a házinyomit viszont indokolnom kell, hiszen nem akarom megbántani a jó ismerőst, aki a nyomit rámlőcsölte. A minőségi one-pager az Anti-nyomi Startup Hatóság igazolása arról, hogy nem vagy nyomi.

Mi vele a para?

A szóbeli pitch sem könnyű, de amíg látod, hogy rád néz a másik, addig tudod, hogy rád koncentrál. Látod a reakcióit, módosíthatsz a dumán, ugorhatsz benne, vagy magyarázhatsz – vagyis interaktívan alakítható. A one-pager-nél sokkal rosszabb a helyzet, mert átküldöd, és nem tudhatod, meddig olvassák el – és akármeddig olvassák, el kell érnie a fenti célt. (Én a múltkor lemértem: 25 másodpercet szántam egy one-pager-re, eddig tartott az érdeklődésem. De jól nézett ki, értettem, tovább küldtem.) A cél tehát nem az, hogy elolvassák – mert többségében úgysem fogják -, hanem az, hogy minél tovább olvassák. Olyannak kell lennie, hogy ha nem olvassa végig a címzett, akkor is felfogjon belőle valamennyit. Amit nem olvasott el, azt majd megkérdezi tőled a tárgyalás során, vagy megkérdezi az, akinek tovább küldi – no para, ez így működik, nem fogsz tudni változtatni rajta, legfeljebb alkalmazkodhatsz hozzá.

Mit tartalmazzon?

Top-down mindent, ami ésszerűen és esztétikusan ráfér a lapra. (a link-en található one-pageren premoney is szerepel, ez súlyos hiba – ne másoljátok le szolgai módon). Én azt vallom, hogy csak és kizárólag a nemzetközi üzleti nyelven (angolul) kell megcsinálni, mert ugyan milyen hozzáadott értéket remélsz a globális babérokra törő cégedhez attól, aki még angolul sem beszél. A sales anyagokra például ez a megállapítás már nem igaz. A legeleje legyen egy mondat a problémáról, vagy egy sima egy-két mondatos one-line pitch. Aminek mindenképpen benne kell lennie, az a csapat (csak a menedzsment és a tanácsadók, esetleg egy totál headcount), a piac mérete, a traction (az elért eredmények), a referenciák (meglévő ügyfelek), az így-csinálunk-zsetont rész, esetleg sales és marketing stratégia. A fundraising rész opciós, én nem szoktam beletenni, de nem hiba, ha ott van, viszont a havi cash burn rate legyen benne. A versenytársakat fontos odatenni, és lehet egy mondat a hozzájuk képest pozícionált versenyelőnyről is. Láblécben egy vagy két kontakt infó, mondjuk email és telefon, vagy email és Skype. Mivel sokszor digitális formában fogod átküldeni, trükközhetsz vele annyit, hogy teszel bele linkeket – például LinkedIn profilokat a Team-hez, vagy egy linket a hogyan-működik részhez. Akit érdekel, kattinthat, akit nem, annak meg sima szöveg.

Mi ne legyen benne?

Illusztrációs jellegű ikonok, képek, ha sok helyet foglalnak. Fél oldalt elfoglaló atom sirály kép – mert az a sales anyagokban OK, de itt információt akarsz közölni (emlékezz, ez olyanoknak készül, akik már egy ideje lejöttek a tapétáról és a vállalkozásodról akarnak többet tudni. A nagy illusztrációs kép nekik gyakorlatilag bullshit). Ne kezdd a one-pagert a dinoszauruszoknál, a csodálatos víziódnál, az álmaidnál se. Ez nem az a dokumentum – szorítkozz a tényekre. A túl bonyolult ábra is cinkes, mert azt meg kell értenie, fel kell fognia az agynak, ráadásul az absztrakt képi leírása valaminek aktív agyi munkát igényel, szemben a rutinszerűen (szinte passzívan) végzett olvasással. Nem kell személyessé tenni, befektetőnek címezni, féloldalas előszót írni, udvariaskodni – csak hogy tudd, pont az ilyen felesleges nyalásoktól gondolja a hetente 25+ ilyet olvasó célcsoportod azt, hogy bár úszkált volna cápa a magzatvizedben. Nem kell a sales-es három oszlopos szerkezet sem, mert a profiknak minden sales szagú anyag eleve sittes – nyilván, bakker, hát valahol ők is ebből élnek.

Design

Egy jó one-pager úgy tartalmaz minden információt, hogy nincs rajta túl sok szöveg, és ami van, az tagolt. A gyakorlott szem megtalálja, amit keres, ha kap egy kis rásegítést. A legegyszerűbb tagolás ugye a bekezdések alkalmazása, de azért ez itt kevés lesz. A bekezdéseket célszerű egy valamilyen módon kiemelt címmel vagy szóval kezdeni. Rövid bekezdések legyenek, mert az lehetőséget ad a „cikázó”-jellegű olvasásra, azaz arra, hogy úgy is értelmes a szöveg, ha nem az első bekezdésnél kezdem – ez az olvasási mód ugyanis gyakori azoknál, akiket nagy mennyiségű dokumentum átnézésének kényszerével ver a balsors nap mint nap. Az egyik legjobb one-pager, amit láttam egy a háttérszíntől csak egy hangyányit eltérő színárnyalatú mezőben tartalmazta a cégről az összes száraz adatot – aki arra fókuszált, azonnal látta, aki a sztorira gyúrt, annak pedig elvándorolt a szeme róla, hogy a többit olvassa, ne a matekot. Mintát tudsz letölteni innen: Andreas.com (az oldal borzalmasan ocsmány, ne ijedj meg, a minta viszont király), vagy innen: A Cooley LLP one-pager template-je.

A tagolás másik módja az eltérő betűméret, vagy -szín alkalmazása, például úgy, hogy a leglényegesebb 2 mondat nagyobb méretű betűvel, más színnel szerepel, mint a szöveg többi része. A betűméret lehet normál dokumentum betűméret (11-13-ig), vagy helyenként egyel nagyobb. Nem kell túl sok design elem sem, szorítkozz annyira, ami még a tagolást szolgálja és így nem öncélú, esetleg egy logo, az még nem veri ki a biztosítékot. Legyen letisztult és egyszerű. A legtöbben álló formátumú dokumentumokkal dolgoznak többet, ezért lehetőség szerint használj állót te is az egyoldalasra. A legelterjedtebb formátum a PDF, azzal nem tévedhetsz.

[dil dil = 2910]

Teszteld mielőtt kiküldöd

A legfontosabb kérdés, hogy az olvasó szeme min akad meg először. Ezt kiválóan tudod tesztelni barátokon és idegeneken, akik szakmabeliek, vagyis a majdani közönséged vélhetően hasonszőrű pályatársai. Nagyi-anyu-apu nem releváns, rajtuk majd a sales anyagokat lehet tesztelni, ha B2C vagy. Ha B2B, akkor sokszor azt sem. Ami tuti, hogy jobb, ha a haverok húzzák le a doksit egy hétvégén masszív többségben, mintha hónapokig nem érted, mi miatt vesz linkre az összes befektető.

Bullshit mentesen

Ezt már írtam sokszor, de itt kétszeresen van jelentősége: a bullshit ugyanis egyrészt különösen idegesíti a szakmailag képzett olvasót, cserébe tőled értékes helyet vesz el. Nincs szükség a túlzásokra és semmi terjengős ömlengésre sem. Nemrég kaptam egy one-pagert, amin annyira felhúztam magam, hogy bejelöltem pirossal a bullshit-et (a végére vörösebb volt tőle a doksi, mint Sztálin vére), meg a hiányzó tényeket és visszaküldtem (egyébként segítő szándékkal), de elég egyértelműen kritikus hangnemben. Legnagyobb meglepetésemre a forrás 6-7 soros emailben válaszolt minden felvetett kérdésre és kendőzetlen háborgásomra – tényszerűen, intelligensen, lényeglátóan. Bár a második mondatnál erősen sejtettem, hogy valószínűleg nem Ő csinálta azt a bikakaki enciklopédiát, visszaírtam neki, hogy látod, az emailed ezerszer jobb, mint a one-pager. Persze, mondta, hogy nem ő csinálta. És ez tipikus példája annak, hogy ha nem szánom rá az időt a javításra, beszélgetésre, akkor a forrást lazán elkönyveltem volna olyannak, aki egy one-pagert sem tud összetákolni – és hiába melléfogás, ez rajta akkor sem segített volna. Legtöbbször azonban csak rápillant az ember a one-pager-re és ha retek az egész, akkor részemről a nyelesciki, iktatom a kukába és good luck and have fun. Szóval így megy ez, ezért kell a jó one-pager.

Összefoglalva

Ez most az a dokumentum, amikor nem optimizmus kell, nem design meg eredetiség meg világmegváltás – hanem realizmus. Tények, adatok, információk kellenek bele. Röviden írni mindenről, amiről egyébként egy 20 perces befektetői prezentáción részletesen beszélnél is. Nincs sem idő, sem igény az olvasó reneszánsz körbe-udvarlására. Amikor a cégedből „hátra” nézel a gurukra, befektetőkre, tanácsadókra, bankárokra – akiket magad mögé akarsz állítani – akkor különösen fontos, hogy az ő nyelvüket beszéld. Úgyhogy csinálj egy profi one-pagert, és kerülj vele a gyorsítósávba, ahová mindig is vágytál. Good luck, toljatok egy megosztást rá plíz, ha másért nem, hát azért mert pontosan hajnali 4 van…

Startup Networking New Yorkban

Közzétéve 2013.05.31. Szerző: Gabor Papp

Válasz

2013 májusában közel két héten keresztül az iCatapult tagjaként lehetőségem volt bepillantást nyerni a New York-i startup ökoszisztéma működésébe. Néhány gondolat az ott szerzett tapasztalatokról. ( Papp Gábor írása. )

Ökoszisztéma

A New York-i ökoszisztéma óriási, sokkal nagyobb, mint azt korábban gondoltam. Lépten-nyomon eseményekbe botlik az ember, nyilván ezek között vannak értékes programok, és “ezt-is-láttuk” típusúak is. A Meetup.com-on gyakorlatilag minden napra lehet 2-3 eseményt találni, illetve az eseményeken kialakult kapcsolatok révén is fel lehet tárni rengeteg egyéb lehetőséget. Hasonló élményeiről Perényi András – egy másik hazai startupper – is beszámolt ebben a videóban. A New York-i ökoszisztéma egyébként nem csak Manhattanből áll, nagyon komoly startup élet van Jersey Cityben, Brooklyban, Queensben is, úgyhogy New York alatt ezek összességét kell érteni.

Networking tapasztalat

Tudd, hogy miért mész, kit keresel és miről akarsz beszélni / pitchelni. Ha Meetup.com-on keresztül szervez valaki egy eseményt, akkor a résztvevők listáját előre látja az ember. 1 óra alatt szépen át lehet böngészni a számunkra releváns kontaktokat előre, jellemzően találunk is 3-4 embert, akiknek érdemes egy előzetes emailt is küldeni. Ez két okból is fontos: Egyrészről már az esemény előtt kapcsolatba lehet lépni számunkra talán-hasznos-lesz emberekkel, bemutathatjuk magunkat és a startupunkat, másrészről pedig máris van 3-4 azonnali beszélgetőpartnerünk az adott eseményen. Nincs annál kínosabb, mint amikor valaki kevésbé gyakorlott networkölő arc és a sarokban álldogál és várja, hogy odamenjenek hozzá beszélgetni. Attól persze nem kell megijedni, hogyha az előzetesen kiszemelt személyekről kiderül, hogy mégsem olyan hasznosak, mint gondoltuk. Bekerültünk a körforgásba, remélhetőleg van egy-két ismerősük, akik hasonló területen mozognak, és szívesen összekötnek velük. A komoly találkozók és beszélgetések jellemzően nem a networking eseményeken történnek meg, viszont elég sok későbbi találkozót pont itt lehet leszervezni.

Follow-up

Nem egy olyan eseményről értem úgy haza, hogy LinkedIn-en jó pár request és megannyi follow-up email várt. Mert kint ezt így szokás. Megismerkedsz valakivel, és ha volt közös téma, vagy ígértetek egymásnak valamit, akkor azt nem a „jövő héten”, meg „majd egyszer küldöm, ha ráérek” hozzáállással intézik, hanem 1-2 napon belül megy az utánkövetés. Gyors és hatékony. Kint olyan sok esemény van egyébként, hogyha nem jegyzetelsz menet közben, hogy kivel találkoztál, vagy nem küldöd 1-2 napon belül a follow-up emailt, akkor gyakorlatilag azt az adott kontaktot el is felejtheted. Te se fogsz rá emlékezni, és ő se rád.

[quote align=”center” color=”#999999″]In New York there is neurosis in the air which the inhabitants mistake for energy. – Evelyn Waugh[/quote]

5-10 perc mindenkire

Miért ennyi? Mert így működik és kész. Aki 10 percnél többet rabol az idődből egy eseményen, az vagy lúzer, vagy már ismered évek óta. Vagy ne adj isten, pont Te vagy a lúzer. New Yorkban mindenki rohan, de 10 perce mindenkinek van rád, és arra, hogy meghallgassa az ötleted. Ha felkelted az érdeklődését, akkor úgyis javasolni fog egy másik időpontot, ahol nyugodtabb körülmények között le tudtok ülni, és kettesben átbeszélitek a dolgot. Egy eseményen viszont nem szabad leragadni egy embernél, mert a networköd így aligha fog bővülni. Itthon sokan illetlenségnek veszik, hogyha egy beszélgetést félbeszakítasz, vagy odébbállsz, ha nincs közös témátok, vagy rájössz, hogy az adott kontakt egyáltalán nem hasznos számodra. Pedig ez hiba. Nyilván nem tuskó módon kell lekoptatni valakit, de a célja mindenkinek az, hogy az idejét hasznosan és hatékonyan töltse el egy főként business orientált networking eseményen. Eric Ries egy kicsit rövidebben és tömörebben ezt valahogy így fogalmazta meg: Stop wasting other people’s time! Ha valaki socializing céllal megy egy eseményre, az persze más, de csak emiatt utazni New Yorkba kicsit költséges mulatság lenne.

Ha lehet, ne egyedül menj

A kinti utazás egyik nagy tanulsága az volt, hogy falkában sokkal hatékonyabb a networking. Nyilván nem bandázni kell, hanem tudni, hogy a rajtad kívül a teremben lévő ismerősök miért is vannak jelen. Ha egy-két ember tudja, hogy mit vagy épp kit keresel az adott eseményen, akkor a saját beszélgetésük után össze tudnak velük kötni. Gyakorlatilag elvégzik helyetted a piackutatást – és ez igen hatékony megoldás.

Smart money

Gyakorlott Startupdate olvasóként tudjuk, hogy pénz és pénz, valamint befektetés és befektetés között is van különbség. A DreamIt Ventures (Y Combinator és a Techstars után a 3. legjobb accelerator) eseményén egy kopaszodó, enyhe Hókuszpók beütéssel rendelkező úriember krúzolt össze-vissza az emberek között és az alábbi kérdést intézte mindenkihez: „Do you know anyone here who needs money?”. (Hülye kérdés, money makes the world go round… – KP) Nos, ez az a kérdés, amit egy magára valamit is adó befektető soha nem fog feltenni. Kíváncsivá tett azonban az öreg, úgyhogy a névjegykártyáját elfogadtam. Ha 5 percet nem is, de 1-et adtam neki magamban. Egy befektetési bankárral álltam szemben, aki biztosított róla, hogy akármennyi pénzre is van szükségem, ő tud segíteni. Mondtam, hogy rendben. Az egy perces beszélgetésünk alatt még arra se kérdezett rá, hogy van-e startupom, és ha igen, akkor mi az. Hát, ő tuti, hogy nem smart money volt.

Ne legyenek illúzióink, még New Yorkban sem rohangálnak a befektetők csekkfüzettel, és nem adnak az első jól hangzó ötletre egy rakat pénzt. Vagy ha volt is ilyen időszak, az már elmúlt. A kint töltött két hét alatt ez volt az egyetlen eset, hogy investmentről vagy pénzről lett volna szó, itt is a spektrum nem kívánatos részén. Kint a befektetők jellemzően rejtőzködnek, legalábbis mi nem találkoztunk tömegesen velük, illetve ha meg is jelennek egy eseményen, akkor peer szinten teszik azt. Nincs kitűzve rájuk, hogy ők a pénzemberek, nem is próbálnak meg faggatni az ötletedről. Ha elég jó vagy, akkor előbb-utóbb úgyis felfigyelnek rád, illetve megtalálod majd őket.

[quote align=”center” color=”#999999″]The true New Yorker secretly believes that people living anywhere else have to be, in some sense, kidding. – John Updike[/quote]

Bootstrapping

Egy panelbeszélgetést követően sikerült néhány mondatot váltani az NYC Angel Network vezetőjével, Brian Cohennel. Érdekes véleményt formált a bootstrapping-gel kapcsolatban. A témáról már a Startupdaten is jelent meg cikk Kubatov Márk tollából. A hazai startupperek közül sokan büszkék arra, hogy külső befektetés nélkül, elsősorban saját forrásból képesek működtetni a cégüket. Erre persze lehet is büszkének lenni, de Brian Cohen szerint ez nem büszkeség kérdése kell, hogy legyen. Ez egy stratégiai lépés. Ha valaki nem akar külső forrást bevonni a cég életébe, annak megvan az oka. Méghozzá kellően nyomós oka.

Traction

A legnagyobb tanulsága a New York-i túrának az volt, hogy igazából mindegy mit csinál az ember, milyen ötlete van és milyen szegmensben, iparágban próbálkozik, ha megvan a megfelelő traction, akkor egyből az érdeklődés középpontjába kerül. Láttunk kint negyvenkettedik videószerkesztő appot, italrendelő applikációt, babysitter booking weboldalt, sportoljunk sokan-közösen appot, de még recept aggregátort is, aminek az egyik nagy feature ötlete az volt, hogy a recepteket saját receptkönyvként ki lehet nyomtatni. Wow! Egy hazai receptoldalba ezt a funkciót beépíteni nem hiszem, hogy néhány napnál/hétnél tovább tartana. Egy neves startup versenyt mégis meg lehetett vele nyerni. Mert volt traction. Kellően nagy piacot célzott meg, gyorsan skálázható és már most sokan használják. Első körben ennyi is elég volt. Hogy hosszú távon mennyire védhető akár üzletileg, akár a technológia oldaláról a cucc, az már más kérdés. Nem az ötlet volt tehát a legfontosabb, hanem a vállalkozó személye, kisugárzása, de legfőképp a traction. A befektetők gyakran mondják, hogy: “Cash is king.” A korai fázisban lévő cégek, startupok esetében a mondás nem is lehet más, minthogy: “Traction is king”.

Remélem sikerült néhány hasznos tippel szolgálnom. Kérdezzetek kommentben bátran, az a célom, hogy a hazai startup közösség egyre profibban tolja a külföldi piacra lépést.

Kontroll, Vazze!

Közzétéve 2013.05.27. Szerző: Dr. Kádas Péter

Tudom, hogy ezzel a cikkel ki fogom verni a biztosítékot néhány magyar befektetőnél, de NEM ÉRDEKEL! Sztori a következő: Hónapok óta egyik befektetőtől a másikig járkálsz. Már feladtad és újrakezdted tízszer. Már tudod, hogy amivel biztatnak, az legtöbbször hétköznapi nyelvre lefordítva a nagy büdös tanácstalanságuk. Láttál mindent, beszéltél mindenkivel… És akkor egyszer csak az egyik elszánja magát, és kapsz egy indikatív ajánlatot (lényegében ez a magyar elő-term sheet). Nézegeted, szagolgatod, el sem hiszed igazán – közel 200k dollárban… Nem is akarnak többséget. De kikötik az irányító kontrollt az igazgatóságban – azaz kisebbségi részvénycsomagjuk ellenére akarnak többségi irányítást kapni. Alá kellene írnod?

Mondom, mit kell csinálni vele, és ezt nyugodtan vedd olyan elemi startup parancsolatnak, ami a Tízparancsolat fölött álló erkölcsi szabály fölött álló szabály fölött álló szabály! Megfogod a papírt, lelocsolod 98-as oktánszámú benzinnel és meggyújtod. Éberen figyeled, nehogy a szél felkapja és akárcsak egy kis darabkája is elszálljon, ugyanis ez a hülyeség fertőző. Amikor teljesen elégett, a maradványokat lelocsolod szenteltvízzel, majd jó egy méteres ráhagyással beszórod sóval (az is legyen szentelt, sose lehet tudni). Utána ásol egy 6 láb mély megszentelt gödröt, beleszórod a trutyit (gumikesztyűvel nyúlj hozzá) és kiöntöd pár köbméter megszentelt betonnal, majd ha megkötött, belevésed, hogy “A Pokol Kapuja“! Hogy miért? Azért, hogy legelkeseredettebb, legkilátástalanabb, legsötétebb depressziótól vergődő startupper pillanatodban se jusson eszedbe aláírni!

Az első körös befektetésnél a kontrollt semmilyen körülmények közt sem adhatod fel!

Miért akarják a befektetők a kontrollt?

Zseniális kérdés (…nem csak azért, mert én tettem fel). Elvileg az az érdekük, hogy sikeres legyél. Te tolod a bizniszt, ők adják a lét meg a tapasztalatot. Mi a reteknek kell nekik a kontroll? Hogy ne szökj a pénzükkel külföldre? Nem, azt más pontok szabályozzák. Hogy ne vegyél egy Ferrari-t? Az is máshol van. Hogy ellenőrizni tudják a céget? Nem, azt lehet kisebbségben is, meg Felügyelőbizottságon keresztül. Hideg, hideg, hideg. Hogy eladhassák a cégedet, ha van vevő? Nem, arra ott van a kölcsönös drag-along és tag along. Hogy ne tudj trükközni a részvényekkel? Amúgy sem tudsz, protective provisions védi őket. Hogy tőkét emeljenek? Langyos… Hogy menedzsmentet váltsanak? Melegszik… Hogy átvegyék az irányítást, ha a cég rosszul menne? Megint kezd hűlni… Ha ugyanis a cég nem von be következő kört, akkor megmurdel, kész, vége, finito, konyec, bolt bezár, és akkor kizárólag az alapítók melóznak majd ingyen – akkor meg minek őket lecserélni? Ráadásul pénz híján kire is lehetne? Hogy lecseréljék és kihígítsák az alapítókat, ha a biznisz komolyra fordul? Bingó! Semmi máshoz nem kell az irányító kontrollt elvenni az alapítóktól. Amelyik befektető többségi kontrollt akar, az egyszer majd önhatalmúlag menedzsmentet akar cserélni. És amikor menedzsmentet cserél, akkor tőkét is fog emelni, mégpedig ha hasít a biznisz, akkor saját alapjából, avagy annak érdekköréből teszi – mivel ez sok millió dolláros profitot hoz neki.

Menedzsment csere

A legritkább eset, hogy egy startup alapítója kiválóan tolja kicsiben bootstrappelve, ugyanakkor zseniális CEO-ként működik a világ másik oldalán, egy idegen gazdaságban 500+ embert irányítva is. Nem arról van szó, hogy mint alapító nem szállhatsz ki, vagy nem engedhetsz oda egy profi menedzsmentet, amikor úgy érzed, rád már nagy a kabát. Ha én belenyúlnék a tutiba, nagyon elgondolkodnék azon, hogy talán át kellene adnom a CEO pozícióját másnak, akinek nagyobb gyakorlata van 500 amerikai menedzselésében. De alkupozícióból gondolkodnék rajta, és beleszólásom lenne a személy kiválasztásába és a vezetőcsere feltételeibe. Arról nem beszélve, hogy nélkülem nem lehetne további felhígulással járó tőkebevonást csinálni. Ha átadod az irányító kontrollt, onnantól csak utas vagy a saját céged gördeszkáján és legfeljebb kibicként sasolhatod, mi történik. Egy szép napon majd nem leszel CEO, és beleszólásod se lesz abba, hogy ki kerül oda. Nem tudod kontrollálni, leváltani, lecserélni, irányítani sem. Utas leszel. Egy sima részvényes.

És ez csak a kezdet

Ha nálad van a kontroll, akkor Te nem tudod kihigítani a befektetőt, mert ugye neked nincs lóvéd, neki van. Ráadásul őt védik a Preferred Stock-hoz kapcsolódó előjogai is. Téged nem véd semmi ilyesmi – mert Common Stock-od van (ami egy másik sorozatú részvényosztály, előjogok nélkül). A board kontroll feladásának legnagyobb veszélye nem is az, hogy kitesznek, mint CEO-t (mert az igazi érték nem a pozícióhoz, hanem a részesedéshez kötődik), hanem az, hogy kihígítanak, mint alapítót. A cég tőkét emel, Te hígulsz a bevont tőke és az adott kör cégértékelése (premoney-ja) alapján. Na most, ha van egy értékes biznisz, aminek 50 millió dolláros premoney-ja, vagy exit-értéke van, akkor mit csinál az, aki legálisan és brutálisan olcsón nagyobb részt tud kihasítani belőle? Hát legálisan és brutálisan olcsón nagyobb részt fog kihasítani belőle – a Te károdra.

És még nincs vége

Ha a befektetőd maga a megtestesült Jóság, Szeretet és Önzetlen Becsület, még akkor sem jó a helyzet, mert ugye ebben a cikkben megbeszéltük, hogy több befektetési körre lesz szükséged, és hogy a második kört majdnem biztosan nem itthonról szerzed majd. Na, mármost, szerinted egy külföldi befektető milyen elánnal fog egy olyan cégbe fektetni, amelyet az idők végezetéig egy magyar befektető kontrollál? Igen, az idők végezetéig, mert ugye Pay-to-Play sincsen szinte soha a magyar term sheet-ekben. Ne ragozzuk: nem lesz második köröd. Nem csak „valószínűleg nem”. Tutira nem. Tehát kontroll-függő befektetőd is rosszul jár – bár ez legtöbbjüket soha nem tartotta még vissza a kontroll megszerzésétől -, tök mindegy, hogy akart vagy nem akart téged kihígítani. (Menedzsmentet cserélni biztosan akart, máskülönben nem törekedett volna többségi kontrollra.)

A vérmocskos realitás

Most komolyan, használd a józan paraszti eszedet, és képzeld el a következőt: Befektető vezérigazgatója / tulajdonosa megy haza, otthon asszony kérdezi „Drágám, mi volt ma veled?” Válasz: „Édesem, nem hiszek a szememnek, tudod, van az a startup, akik egy év alatt 10 millió user-ig jutottak és ez a Karcsi / Pisti / Jóska tényleg belenyúlt a tutiba, képzeld, most kapott egy 50 millió dolláros exit ajánlatot egy amerikai befektetőtől. Kihígíthatnánk, mert irányító kontrollunk van, és azzal rögtön keresnénk két milliárd forintot patyolat legálisan, de hát üzleti etika is van a világon, ezért nem tesszük”. Asszony: „Persze, hogy nem, Macikám, Te nem vagy olyan. Hogyan is tudnánk aludni azzal a két milliárddal a számlánkon, ha az a szegény gyerek ennyit gürcölt érte?”… mindenképpen így fog lezajlani ez a beszélgetés, ebben én tökéletesen biztos vagyok… és abban is, hogy egyetlen magyar befektető sem játszana el még a gondolattal se – ha legálisan kereshet néhány milliárd forintot – hogy „hej, de huszáros lenne meglépni…”

[dil dil = 2796]

De ha egy kicsi egészséges gyanakvás szorult beléd, akkor inkább benzin (98-as), szenteltvíz, só, beton – NEM adjuk fel az irányító kontrollt az első körös befektetésnél. Soha! A Te céged, a Te munkád, a Te traction-öd! Milyen logika alapján is kellene ezt másnak kontrollálnia? Van elég ember, akinek remeg a keze ebben az iparágban – Neked ne remegjen. Aki egy term sheet-et kap, az előbb-utóbb többet is kap. Ráadásul túl sok a befektetni való pénz és kevés a projekt – a jó startupokért megy a verseny. Ne add oda a kontroll-t. Háromszorosan véged van, ha megteszed – csak mielőtt kisemmiznek, még dolgozhatsz másnak néhány évet. És amikor nagyban nyomod majd, és minden szem rád szegeződik… Hidd el, igazán onnan rossz a semmibe bukni. Türelem: Vannak jó befektetők is, akik pontosan értik, hogy a kontrollt milyen mértékben célszerű magukhoz vonni… Nem többségben, az biztos! Hálásan köszönöm, ha megosztjátok.

Lean Kommunikáció

Közzétéve 2013.05.24. Szerző: Tóth Orsolya Anna

Nem tudom más hogy van vele, de nekem a legérdekesebb dolgok amiket magamra szedek egy-egy workshopon vagy tréningen sokszor pont nem azok, amikre készültem. Az április végi Lean Startup Machine Workshop ennek megfelelően szolgált érdekes és hosszútávon is hasznos tapasztalatokkal, amikből a következő időkben valószínűleg elő fogok húzni egyet-egyet.

Az egyik legértékesebb konklúzió mindenesetre az, hogy a lean egy józan észen és következetes gondolkodáson alapuló rendszer, és mint ilyen, egy startup életében szinte minden pillanatra passzentosan ráhúzható. Kiugrott reklámosként (és kommunikáció geek-ként) a munkám egyik fókusza a felhasználókkal való kapcsolat megteremtése, a visszajelzések értékelése és a márka építése: leghamarabb itt álltak össze a puzzle darabok és érkezett meg az ‘aha’ élmény.

Probléma vs. megoldás

A tipikus kommunikáció pontosan az ellentéte annak, amit a logika diktál. Kezedbe adják a terméket, elkezdesz azon agyalni, mégis miért lesz ez jó a fogyasztónak, kitalálod az üzenetet meg a USP-t aztán a kreatív osztály az egészet szépen becsomagolja. Azt tanulod meg, mindegy mi a plusz, 0.05%-kal erősebb tisztító hatás vagy nagyobb napfénytető, le kell nyomni a torkán a fogyasztónak, megmagyarázni, mégis miért jár jobban. [1] Namost: Nem lenne egyszerűbb pont a vevőnél kezdeni és megtudni, hogy Ő maga mégis mi a kénköves rettenetet szeretne?

[quote align=”center” color=”#999999″]The impossible is often the untried. – Jim Goodwin[/quote]
De mi másért is lenne saját céged, ha nem azért, mert változtatni szeretnél és ellépni az érezhetően rossz gyakorlattól. Kicsi, rugalmas és gyorsan reagáló szervezetként megvan a lehetőséged arra, hogy jól kezdj neki a dolognak. Úgyhogy azt mondom, menj ki az utcára – kávézóba, könyvtárba, mosodába – ahol csak a tervezett célcsoportodat éppen megtalálod – és beszélgess! Persze tudom, itt áll fel a szőr a hátadon és az az érdekes süllyedő érzés a gyomrodban is azt mondja: jaj, ne, erre tuti nem leszek képes. Két stratégiát is lehet erre alkalmazni: mégiscsak megteszed, felsülsz, gyakorolsz, már jobban megy, még gyakorolsz és minden remek, vagy ha tényleg teljesen demoralizáló hatással van rád egy-két próba után a dolog, akkor keress olyan alapító társat, akinek nem okoz gondot az utcán szóba elegyedni bárkivel, te meg ragadj rá, figyelj és jegyzetelj – magyarul szerezz egy Hustlert.

(Nem, ne vegyél fel erre külön sales-t, sem pénzed, sem időd nincsen rá és csak értékes tanulási lehetőségeket vesztegetnél el.)

Szóval, beszélgess! Mert ugye van egy ötleted és egy elképzelésed, hogy miért is fogja az újításodat imádni a potenciális ügyfél vagy felhasználó – de az emberek érdekesek, egészen furcsán racionálisak és meglepőek és legtöbbször egyáltalán nem úgy viselkednek, ahogy azt te a tervezgetésre használt jegyzettömb mellől képzeled.

Tegyük fel, hogy a kutyatulajdonosoknak akarsz jót és olyan rendszert építenél, ahol a nyaralás alatt befogadó családot találhatnak az ebeknek. (A gondolatért ezúton is köszönet a Pets on Holiday csapatának a workshopról és húgom tacskójának aki épp a megfelelő, görcsösen példasztorit kereső pillanatban akart felkéredzkedni az ölembe.) A hipotézis az, hogy minden kutyatulajdonos számára probléma elhelyezni Buksit amíg utazik, de mi van, ha mégsem? Egy jól irányított, közvetlen beszélgetés[2] alatt gyorsan kiderül, hogy a városi fiatalok elég kiterjedt baráti körrel rendelkeznek ahhoz, hogy ez akkor se jelentsen gondot, ha havonta más országba ruccannak el. Magyarul az ötlet nekik nem ér lócitromot sem. Lehetőség 1 – egyáltalán nem célozzuk a városi fiatalokat. Lehetőség 2 – megpróbáljuk elérni az introvertált réteget és felmérni, elég nagy piac-e ez? Lehetőség 3, nézzük meg, hogyan vélekednek a vidékiek!

Vegyél magadhoz egy (kölcsön) kutyát és irány mondjuk a pomázi sétáltató placc. Ha lehet, egy helyes kis keveréket vigyél, ne egy őrjöngő dobermant. Hamar rá fogsz döbbenni hogy igazából a nagyvároson kívül még erősebbek a kötődések, mindenkinek van legalább egy kutyás barátja, akire nyugodtan rábízhatja a saját is, ha útra kel, de azért nem szívesen terheli őt állandóan ezzel. Pláne nem ha hosszabb, akár több hetes utazásra indul. És akkor heuréka, megvan a megfelelő probléma és a célcsoport is vele: olyan emberek fogják örömmel használni a szolgáltatást, akik gyakran utaznak, egyszerre akár több hétre is távol vannak és jellemzően inkább a külvárosokban élnek. (Vagy nem jelent ez problémát igazából senkinek és akkor gratulálok, éppen nem vesztegettél el rengeteg pénzt valamire teljesen feleslegesen, de a morál érdekében legyen inkább happy end.) Lean-ül szólva: vagy validáltad az ötletedet a célcsoporttal együtt, vagy megúsztál 1-2 évnyi felesleges munkát.

Építs Lean márkát

Oké, megvan a probléma, megszületett a termék, tudod mit kell kihangsúlyozni; most hogyan tovább? Az elmúlt 12 év arról szólt, hogy a fogyasztó megtanult az interaktivitás lehetőségével élni, aminek köszönhetően az igazán jó marketing ugyanúgy működik, mint egy jó beszélgetés. Tágabb, termékfejlesztési értelemben véve is, viszont a marketing kommunikáció területén mindenképpen. Mivel az ügyfél szóba áll veled, lehetőséged van a módszereidet és a cég személyiségét akár percek leforgása alatt a célcsoportodéhoz finomhangolni.

Röviden: amint éppen a marketing stratégián töröd a fejed a 25 másik dolog mellett, amivel a kis alapító csapat miatt foglalkoznod kell, azt javaslom ne önjelölt marketing guruk oldalain töltsd az idődet, hanem tesztelj. Szólj hozzá a sarokban magányosan ácsorgó userhez és figyeld meg, hogyan reagál, mert ő lesz a legerősebb szövetségesed – ha mázlid van, egyenesen az early adoptered és márkanagyköveted egyben. Ha a terméked valódi problémára ad megoldást és erről előzőleg már elbeszélgettél a felhasználóval, máris rengeteget tudsz róla, van hát kiindulási pont.

[dil dil = 2759]

A saját startupunknál a kezdetektől ezt a módszert alkalmaztuk és néha naponta 10-15 különböző scriptet is teszteltünk, a közösségi média oldalak, fórumok felhasználóinak reakciót megfigyelve. Mostanra tudjuk, melyik a legszimpatikusabb hangnem, milyen kérdésekre reagálnak, minél színesebb a kép annál jobb és azt is hogy ha screenshotot is mellékelünk a link mellé, nagyobb eséllyel kattintanak. Végül pedig, mi az a téma, amit már inkább ne érintsünk, mert, ‘hé haver, bírlak meg minden, de ennyira azért nem vagyunk jóban’.

Egy szó, mint száz

Csodálatosan egyszerű eszközök állnak a rendelkezésünkre és sokkal mélyebb ismereteket szerezhetünk századannyi idő alatt, mint amire Internet nélkül lehetőségünk lenne – szuper bugyuta hiba nem élni ezzel az eszköztárral. Persze nagyon nehéz egy a személyiségedtől gyökeresen eltérő közegbe belesimulni, sokat segít – már a probléma definíciójánál is – ha nem teljesen idegen számodra a célcsoportod értékrendszere, de valójában az őszinte érdeklődés és a nyitottság a kulcs. Mint minden jó beszélgetésben…

[1] Nem állítom, hogy mindenki így csinálja, nagy márkák súlyos pénzeket áldoznak kutatásokra és fogyasztói tesztekre – így született az eredeti Lean menedzsment metódus tanmeséje is a Toyota Sienna fejlesztése alapján – de ez az információ a kommunikáció felelőseihez gyakran érthetetlen módon már nem jut el, gombhoz kell keresni a kabátot a logikus útvonal helyett. Abba bele sem kezdek, sok új termék tényleg csak minimális hozzáadott értékkel rendelkezik – a tudatos fogyasztói attitűd bár tág értelemben véve lean hozzállás, talán nem tartozik szorosan a témához.

[2] Ó, a megfelelő kérdések. Ez önmagában egy teljes poszt, majd ezt veszem következőnek – izgalmas lesz megígérem.

37 Képzelt Elevator Pitch a Nagyoktól

Közzétéve 2013.05.21. Szerző: Dr. Kádas Péter

A legtöbb cikk a Startupdate-en a vállalkozóknak szól, de ezt itt most részben a magyar kockázati tőkebefektetők kicsiny közösségének szánom – azzal a céllal, hogy egy fokkal közelebb kerüljenek a tech iparhoz. A helyzet ugyanis az, hogy nem értenek hozzá, és ezért többnyire nem mernek tech vállalkozásokba fektetni, vagy ha igen, rendszerint rosszul döntenek (van kivétel is, csak nagyon kevés). De méginkább simán játsszák a private equity-t a szokásos hagyományos bizniszekkel. Néhányuk ezt legalább nyíltan vállalja – amiért ezt a kifejezetten szűk kört őszintén becsülöm. De a nagy többségnek lövése sincs a tech iparághoz és az azt támogató valódi kockázati tőke működéséhez. Hogy bebizonyítsam, milyen üzleti lehetőség van a leghülyébb ötletekben, elképzeltem, hogyan hangozhatott annak idején a dot-com ipar néhány nagyágyújának elevator pitch-e egy hozzáértő befektető fordításában. Kevertem bele meglepően sikeres lifestyle biznisz ötleteket is, de a többsége dot-com – ahogyan a Jeremie portfóliókban is LENNIE KELLENE…

A Pitch-ek

Facebook – kell a világnak még egy MySpace jó pár év késéssel. Kizárólag néhány ezer antiszociális, túlterhelt, és mélyen elitista egyetemistának tesszük elérhetővé – akiknek még pénzük sincs. Az oldal arra jó, hogy elcse**ék az idejüket rajta.

PayPal – az emberek a nulla biztonságot nyújtó yahoo-s és gmail-es címeiket fogják használni, hogy pénzt utaljanak egymásnak egy nem-bank-on keresztül, ami mögött néhány huszonéves zöldfülű áll nulla tőkével.

Google – a világ ötvenedik keresőjét csináljuk abban az időben, amikor a 49 másik folyamatosan veszteséges. Pompás lesz, mert a hirdetéseket kigyomláljuk belőle.

Twitter – Csinálunk egy oldalt, ahová mindenki beírhatja, hogy mit csinál éppen. Az újdonság az, hogy max. 140 karakterben. Olyan lesz, mint az sms vagy az RSS, csak kevesebbet fog tudni. Pillanatok alatt rászokik majd Britney Spears, Oprah Winfrey és a mindenkori amerikai elnök. Az árbevétel kérdésével majd 10 év múlva kezdünk foglalkozni. Évi 75 millió dolláros veszteségünk ellenére 6 befektetési kört zárunk sikeresen.

Amazon – Könyvet fogunk árulni online, abban az időben, amikor az emberek félnek megadni a hitelkártya adataikat a neten. A szállítási költségek miatt drágább lesz, mint a könyvesboltokban. De a kényelem miatt megéri – bár egy hetet kell majd várni a megrendelt cuccra.

YouTube – összedobunk egy site-ot, ahová mindenki feltöltheti a home videóit ingyen. Mások meg nézhetik. Szintén ingyen. Http-n keresztül csináljuk, mert az sokkal lassabb, mint az FTP. Ocsmány mód veszteséges lesz, de majd a Google megveszi.

Zappos – Cipőket fogunk eladni online. Cipőket. Online!!! Teszünk rá, hogy fel szokták próbálni. Várnak rá pár napot, ha nem jó, majd visszaküldik.

[quote align=”center” color=”#999999″]“Chase the vision, not the money.” – Tony Hsieh, CEO, Zappos.com[/quote]

Dropbox – a 13. file-megosztó és szinkronizáló alkalmazás, mikor az előző 12-t senki nem használja – pedig olyanok finanszírozzák, mint a Microsoft. Beszéltünk Steve Jobs-zal is, azt mondta, hülyeség de ha működik, bármikor lenyúlhatja háta mögött az Apple-lel.

Mint.com – Megadod nekünk minden hitelkártya adatodat, bankszámlaszámodat, pénzügyi információdat. Mi megjelenítjük egy klassz betűtípussal. Hogy gazdagabbnak érezd magad, zöld színben.

Watsapp – megcsináljuk a hatszázhuszonakárhányadik chat alkalmazást. Az eddigiek mögött olyanok állnak, mint a Facebook, a Google, a Samsung meg a Microsoft. Lenyomjuk mindegyiket, mert cool a nevünk. Árbevételen még nem gondolkoztunk.

FedEx – konkurálni fogunk egy adóbefizetésből finanszírozott, teljesen jól működő országos monopóliummal, az Amerikai Postával. Összegyűjtjük a küldeményeket, repülővel elvisszük valahova, ott átrendezzük őket, majd visszük vissza oda, ahonnan jött – mindezt 24 órán belül. A Posta díjának sokszorosát számlázzuk.

Lending Club – adj kölcsön pénzt vadidegeneknek a neten. Ha nem kapod vissza, írhatsz egy méltatlankodó bejegyzést.

eBay – Találunk több tízmillió hülyét, akik 300 dollárig licitálnak valamire, amire nagy betűkkel odaírjuk, hogy azonnal megvehetik 100 dollárért. Ha adsz érte 301 dollárt, 5 percnyi csalódást okozhatsz mindegyik licitálónak. Küldd el a pénzt nyugodtan, az eladó tutira postázza majd a cuccot. Mert az emberek becsületesek…

Craigslist – Listák mindenféléről. Ocsmány lesz és ingyenes. Kivéve ku**áknak.

Foursquare – lenyúltuk a Facebook, a Twitter és a Yelp legfeleslegesebb funkcióit, és összeraktuk őket a létező legsemmitmondóbb név alatt.

AirBnB – Kiadhatod a kanapédat vadidegeneknek. Egy idő után már csak akkor lesz esélyed némi pénzt csinálni, ha reggelit is csinálsz nekik. Ha bármit elcseszel, csúfolhatnak a fél világ előtt. Ha nem cseszed el, akkor is.

Fab.com – Csinálunk egy közösségi oldalt melegeknek. Egy év múlva letöröljük az egészet, és ha már úgyis annyi homoszexuális user-ünk van, újranyitjuk és attól a naptól design inspirációkat fogunk eladni.

LinkedIn – megcsináljuk a százhuszonakárhányadik közösségi site-ot, ku*vára elfoglalt 30 és 40 közöttieket célozva, akik 5 évente egyszer fogják használni: amikor épp állást keresnek. A versenytársainkkal ellentétben minden értelmes funkcióért pénzt kérünk.

Angel.co – két lelkes startupper nulla pénzből csinál egy akárhányadik közösségi oldalt egymillió másik lelkes startuppernek. Felteheted minden kényes üzleti információdat, hátha lenyúlják. Befektetést nem kapsz, de a befektetők követni fognak, ha a teljesen hasonló portfólió cégeik maguktól még lenyúlni sem képesek az ötletedet. Te is követhetsz másokat, és nézheted, hogyan nem kapnak befektetést.

Github – a szoftverfejlesztők havonta fognak fizetni életük végéig azért, hogy ingyenes szoftvereket gyártsanak mások ingyenes szoftvereiből.

Pinterest – Nálunk „kitűzhetsz” képeket egy „táblára”, ami teljesen más mint a Facebook-on „posztolni” képeket a „faladra”. Mivel a Facebook, a Twitter és a LinkedIn kék (és ez bejött nekik) – mi pirosak leszünk. A célcsoportunk: az összes olyan nárcisztikus idióta, akit zavar az írás-olvasás puszta lehetősége is.

Wikipedia – Megteremtjük az egyetemes tudástárat a neten. Mivel az okos emberek drágák, ezt szerkesztheti boldog-boldogtalan – ingyen. Mások meg ingyen olvassák majd. Még hirdetés sem lesz rajta.

Instagram – Filter-eket fejlesztünk. Filtert mindenkinek. A filter jó. A filter a jövő. És jobb lesz tőle a Facebook profilképed is… Hajrá filterek!

StumbleUpon – Mindenki feltolja a könyvjelzőit az oldalunkra. Teszünk egy gombot középre, ami véletlenszerűen behoz egy weboldalt, ami másnak bejött.

Lolcats – Macskás képek lesznek a síkgagyi oldalon hülye képaláírásokkal, nyelvtanilag szándékosan hibásan. 6 másik szájtot vásárolunk fel, és több tízmillió dollár lesz a bevétel válogatás nélkül odarottyantott hirdetésekből. Ocsmány kinézetben lenyomjuk a Craigslist-et is.

Virgin Atlantic – Egy légitársaság cool. Csinálunk egyet, végül is mennyire lehet bonyolult? A versenyelőnyünk az lesz, hogy vicces a biztonsági videónk és nem leszünk se**fejek.

Groupon – Agyonspammel-jük az embereket hülye kuponokkal. Imádni fogják. Cserébe a cégektől elkérjük a bevétel felét. Ők is imádni fogják. 3 év múlva 6 milliárd dollárt fog érni a cég, de amikor megvenné a Google, nem adjuk el. Hátha jön még több zsé ebből a fenntarthatatlan modellből.

Quora – Nálunk bárki kérdezhet bármit, mások meg rákereshetnek a Wikipedián, és bemásolhatják a választ. Legnagyobb konkurensünk a Yahoo answers, ami zöld és tök jól működik. A miénk ezért bordó lesz, és kevesebbet fog tudni. Aki nem szerez rá meghívót valahogyan, azt elküldjük a fenébe.

Khan Academy – Egy csomó pénzügyi elemző felmond a jól fizető munkahelyén, hogy nyolcadikos matek videókat publikálhasson a neten ingyen.

Starbucks – Ötször annyiért adjuk majd a kávét, mint a McDonald’s – ugyanolyan undorító mellékízű papírpohárban. Viszont nálunk hamburger sem lesz.

Pandora – megcsinálhatod a saját rádiódat ingyen. Nekünk 2 centbe kerül. Minél aktívabb vagy, annál több hirdetést kapsz, hátha kisebb lesz a veszteségünk. Annyit fognak minket zaklatni a kiadók, hogy csak az Egyesült Államokban működhetünk. Ideig-óráig…

Silk Road – egy nemlétező site illegális dolgok (főleg fegyver és kábítószer) anonim kereskedelmére, ahol kizárólag egy nem létező pénzzel lehet csak fizetni nehézsúlyú bűnözők által képviselt nemzetközi bűnszervezeteknek.

Polyvore – képek ruhákról, amiket összerendezgethetsz színek szerint, mintha megint kislány lennél. Az egyszínű cuccokat meg mások válogatás nélkül megveszik. Lájkolni is lehet majd, de nálunk szivecske lesz a jele, nem az a macsó hüvelykujjas kéz.

Snuggie – Takarókat fogunk varrni, aminek lesz két ujja, hogy bedugd a karod. Hülyén nézel ki sima takaróban is, de szerintünk van még lejjebb. 20 millió darabot fogunk eladni belőle. Ahogy beindulunk, százszámra másolják majd az ötletet.

Dollar Shave Club – borotvapengéket viszünk házhoz havi előfizetéses rendszerben, amikor pestisként terjed az elektromos borotva. Bárhol megvehetnéd őket, de nálunk fogod, mert minden hirdetésünkben veszettül káromkodunk! Sokkal férfiasabb olyantól pengét venni, aki káromkodik.

GoDaddy – domain-eket regisztrálunk, mint ötszázezer másik cég. De mi dögös modellekkel reklámozunk.

RedHat – pénzt kérünk olyan szoftverért, amit bárhonnan letölthetsz ingyen. Ha jobban belegondolunk, még a mi oldalunkról is letöltheted ingyen.

SpaceX – Ha a NASA meg tudja csinálni, akkor mi is. Végül is nem rocket science…

A tech iparág egyik sajátsága, hogy a legeslegjobb ötletek rossz ötleteknek látszanak. Ez nem azt jelenti, hogy minden rossznak látszó ötlet zseniális – a legtöbb rossznak látszó ötlet csak simán egy hülye ötlet. De a jelenséggel érdemes a vállalkozóknak is tisztában lenni és nem mindig hallgatni a befektetőkre… Kérlek Benneteket, osszátok meg, ahol tudjátok, vagy küldjétek el egy-két ismerős befektetőnek. Hátha ráébrednek, micsoda aranybányának ülnek háttal itt Kelet-Európában. Nektek a fentiek közül melyik lett volna a díjnyertesen idióta ötlet? Jöhetnek a kommentek! Thunderstruck!