Öngyilkos Befektetői Technikák

suicide_investorLassan hónapok óta önmegtartóztatok anélkül, hogy egy árva magyar befektetőt is ekéztem volna. Jó fiú voltam, eszem a játékon, szemem a labdán… A term sheet-ek azonban csak jönnek szembe szép sorban, és – leszámítva egyetlen egyet, amiről hamarosan majd nyilvánosan is fogok szépeket és jókat mesélni – csak nem hajt ki a logika gyönyörű virága bennük a még mindig masszívan balkáni gondolkodás mocsaras talaján. És hát, mivel a mélységes megilletődéssel tisztelt magyar kockatőke befektetőkről úgy pattan le a logikus érvelés, mint elvtársnő dolgos ujjairól a szovjet körömlakk, akkor elmondom inkább a vállalkozó kollégáknak, hogy mi a hézag, aztán oktasson befektetőt mindenki egyenként házilag – a tudáson és a logikán alapuló értelmes vitát megelőző farokméregetésből ugyanis személy szerint kezd elegem lenni. Az IRR-hez kötött (Internal Rate of Return, a befektetési alap hozam-elvárása) megtérülés sajátos magyar technikájáról volt már szó korábban, de a logikátlanságát nem fejtettem ki részletesen. Most megteszem. A változó Liquidation preference agyhúgykövének elemzése következik.

Mi az a liquidation preference?

Ez a korábbi cikk részletesen is elmagyarázza, de röviden a liquidation preference a befektető elsőbbségét jelenti egy likvidációs esemény során. Likvidációs eseménynek számít minden, a kontroll lényeges változásával járó történés, a legjellemzőbb ilyen ugye a felvásárlás, vagy startup nyelven exit. Lefordítva egyszerű nyelvre: indulás után két évvel a Yahoo megveszi a cégedet, volt egy befektetőd (hívjuk Bélának) aki betett 1 millió dodót. Béla egy 1 x-es participating liquidation preference-t kötött ki és az eladás pillanatában 20 %-a van. A vételár 20 millió zöldhasú. Mi fog történni?

A vételárból először Béla visszaszedi a befektetését, azaz 1 málnát, majd a maradékon az Alapítók és Béla osztoznak a részesedésük szerint: Béla kapja a maradék 19 millió dollár 20 %-át, azaz 3 800 ezer dollárt (amihez hozzájön még az 1 milla elsőbbséget élvező zsetonja), és 2 év alatt összehozott 4,4-szeres megtérülésével Ő lesz a hazai startup ökoszisztéma idei Hőse. Az Alapítók (meg a munkavállalók az Employee Option Pool-ban) kapják a 19 millió 80 %-át, azaz 15,2 millió dollárt, ha voltak hárman, plusz tanácsadókra, munkavállalókra, LinkedIn szörfösökre elment egy képzeletbeli negyedik rész is, akkor 3,8 milliót kap minden alapító. Bódogság van, California Love.

És mi van, ha ugyanez az exit nem két év múlva történik, hanem a statisztikáknak megfelelően 7 év múlva? Semmi változás; Ugyanez van. Ugyanennyit kap mindenki, csak Béla 7 év alatt csinált 4,4-szeres megtérülést az alapjának – ezzel még mindig Ő a szuperhős. Több, mint évi 50 %, Béláról Gordon Gekko reinkarnációjaként kezdenek suttogni startup-versenyek sötét sarkaiban…

Majd az exbankár azt jobban tudja

A fenti vidám szcenáriók helyett a magyar term sheet-ekben meglepően sokszor látjuk azt az őrületet, hogy a liquidation preference (megtérülési preferencia, vagy valami hasonló fordítás alatt szokott lenni) nem fix, hanem vál-to-zikVáltozik, azaz évről évre nő. Hogy miért? Hát mert a befektetőnek ez az elvárt hozama. Kérdem én, ki a fittyfrancot érdekel, hogy a befektető mennyiért jutott pénzhez? Ha hülyeséget ígért az alapot finanszírozó entitásoknak, az nem a mi bajunk – mondjuk az Európai Uniótól valószínűleg nem évi 100 %-ra tarháltak lóvét. Szóval amit befektető elvtárs nem ért, az az, hogy tízből 8 deal bukik, 2 mocskosul megszalad és a lóvé az utóbbiakból jön. Ő úgy gondolja, hogy mindegyik befektetése után neki tejeljenek az alapítók évi 35 % uzsora-kamatot, és kész (a bankban is így csinálta, mi baj van ezzel?). Hangyaf*sznyi kis logikai bukfenc e retardált agymenésben, hogy az a 8, amelyik bukik, nem lesz eladva, ergó egy árva buznyákot sem fog termelni, mindegy milyen liquidation preference volt kikötve. Bedől. Megmurdel. Kimúlik. Az a kettő meg, amelyik hozna jóval többet is, nem fog következő befektetési körhöz jutni, mert ahogy egy gyakorlott Kaliforniai kockatőkés meglátja az évente kamatos kamattal növekvő likvidációs elsőbbséget, hát Idaho-ig szalad birkát borzasztani hátulról. Hogy miért? Számoljunk tovább:

Mi van ugyanis akkor, ha Béla egy magyar befektető (mondjuk a név alapján ettől már korábban is tartottam), és a saját alapjának a 35 %-os megtérüléséhez kötötte a liquidation preference-ét? 7 év múlva eladás, számok a következők: Béla 1 milliós befektetése kamatos kamatokkal élvez elsőbbséget, így először kiránt 8,17 millió dollárt (!), majd a maradék 11,83-nak még lenyeli a 20 %-át, azaz még 2,36 millió dollárt, azaz összesen több, mint 10 millió dodót… Miközben volt 20 %-a a cégben… Az alapítóknak, a következő körös befektető(k)nek, meg mindenki másnak pedig marad ami marad. Mindegy, egyszer élünk, Alapítóknak is jutott fejenként 2,5 milla, nem? Nem. Nagyon nem. Többszörösen NEM!

Egyrészt a 7 millió dollárnál is nagyobb különbség azért már nem a kerekítési hiba kategóriája. Hét év ment el az életedből erre a cégre, de ez csak a kisebbik probléma… A nagyobb baj, hogy például egy amerikai befektető így fog gondolkodni: „Whatever happens, Mr. Béla csinál évi uszkve 100 % profitot (a kamatos kamat miatt). Mr. Béla nem érdekelt a cégérték növelésében, Mr. Béla abban érdekelt, hogy minél később adjuk el a céget. Ráadásul nem az értéknövekményből akar hasznot húzni, hanem az én káromra és az Alapítók kárára. Fennáll a danger, hogy Mr. Béla erősen ellenérdekelt lenne velünk.” Most komolyan: hogyan szállna be bármilyen befektető Béla után, ha pontosan tudja, hogy a saját eladáskori részesedése évről-évre csökken az addigra már inaktív, a cég működéséhez hozzászagolni sem képes Béla javára? Segítek: röhög egy jót Bélán, de még inkább a lúzer Alapítókon, és nem fektet be. Fél óra múlva jön a következő startup hozzá, nincs ideje balkán befektetőket helyretenni. Nincs deal. Good luck and have fun. (Jelentése: Húzz a bánatos francba és ne rabold az időmet…) Márpedig Béla 1 millájából a világpiacon nem sokáig húzod.

Na ez az, amit a magyar befektetői agysejtek képtelenek feldolgozni: az esetek 99,99 %-ában több befektetési kör lesz az exitig. Pókhálós befektetőknek még egyszerűbben:

Mélyen Tisztelt Magyar Kockázatitőkebefektetőguru Barátom!

Az egy millió dolláros befektetéseddel itt a Kárpátok legmélyebb bugyrában talán Császárnak érzed magad, de a világ nagy, a Yahoo nagy, az amerikai, az orosz, a kínai, az indiai, stb. piac nagy (és drága) – nem lesz elég a nyomorult 1 milliós seed fázisú funny money-d odakint egy normális biznisz finanszírozására 7 éven keresztül. Másik befektető is kelleni fog. Igazi. Sok százmillió dolláros alappal. De a Te cégeidbe nem fognak befektetni. Mert kapzsi voltál. Mert nem néztél előre, és nem gondolkodtál a következő finanszírozó fejével, nem teremtettél hosszú távú érdekközösséget, csak toltad a bankos megmondó rutint. Mert nem vagy csapatjátékos. Mert nem értetted meg, hogy amelyik céged bukik, annál kikötheted Te akár a percenként változó megtérülést is, meg csinálhatsz apróbetűs kezelési költséget, meg a többi elvtelen kisemmizősdit, akkor is bedől a cég. Amelyik céged pedig menne, azt meg fogja akasztani a következő körös forráshoz jutás hiánya. És mivel nem jut finanszírozáshoz, megmurdel az a kettő is. De mindegy, a befektetőid 70 %-a az EU, 30 %-ot meg csak kihozol régi vágású bizniszekből. Viszont mielőtt felhúzod a kis orrodat és megint duzzogni kezdesz, mint a Kontroll-cikknél, tedd fel magadnak ezt az egy kérdést: “A tech világ és a kockatőke szülőhazájában SENKI nem köt ki változó liquidation preference-t. Vajon miért? Miért, miért?”

És ezzel mit kezdj, mint Startupper?

Amelyik Alapító azt gondolja, hogy egyetlen befektetési körből startup jellegű bizniszt az IPO-ig juttat, az ugyanolyan nyomi, mint az a befektető, aki ellehetetleníti a saját befektetésének a jövőjét. Ha ilyen term sheet-et kapsz, nyugodtan jelöld meg a változó liquidation preference-t, mint deal breaking elemet. Ha kell, gyakorold tükör előtt: Keményen nézel, visszatartod a levegőt (amíg a nyakadon kidagadnak az erek, a fejed meg elvörösödik) és lassan tagoltan, mély hangon így szólsz: „Lóf*szt!” Attól, ugyanis, hogy a befektetőd nem érti, Neked még szükséged lesz következő körre. Ha ennél a következő körnél nem tudsz versenyt támasztani több kockatőkés között, akkor nem fogsz tudni pénzt behúzni, vagy csak gyalázatos, megalázó feltételekkel, ami miatt nulla motivációd marad rocksztár céget építeni. Ne írj alá változó megtérülési preferenciát! Csak reményt veszel az idődön, ehhez azonban az idő túl értékes, messze értékesebb, mint az üres remény.

[dil dil = 3844]

De miért nem csinálják jól?

Pár éve megy már itthon a kockatőkésdi – ennyi idő alatt már a teljes Jeremie-vertikum egy nyelvet beszélhetne a külföldi kollégákkal. De nem beszél, és még jó ideig nem is fog; A magyar (Kelet-Európai) mentalitás ugyanis a startup Alapítók kényszerítése, míg az Amerikai mentalitás az alapítók motiválása. Egy okos, előrelátó kockatőkés átlátná például, hogy ez a cikk sok százmilliós buktáktól mentheti meg és ennek megfelelően változtatna a term sheet-jein, talán még azt is kimondaná, hogy „Vazzeg, ebben van logika” (ehelyett majd nézzétek meg a füstölgő kommenteket). Amit fent leírtam ugyanis, az nem csak az Alapítók érdeke, hanem a befektetőké is – következő kör hiányában ugyanis az ő pénzük ég el villámgyorsan, az ő befektetésük húzhatja le a rolót – sokan ismerjük azokat a magyar startupokat, amelyekkel pont ez történt a tudatlan, tapasztalatlan, ennek ellenére ész nélkül keménykedő befektetőik miatt. De ennek ellenére sem gondolom, hogy ez a cikk talán kinyitja a magyar kockatőkések szemét – megelégszem azzal, ha a vállalkozók tanulnak belőle. A változást a kockatőkésekből pedig majd a vállalkozók egyre fejlődő, tapasztaló, csiszolódó és legfőképpen globalizálódó közössége – mint piac – kikényszeríti; többségük ugyanis sajnos csak ezt a nyelvet érti… hiába, gyilkos egy biznisz ez.

Sokadik Kisemmizős

startupwashereFigyelmeztetés: az alábbi cikkben leírtak még a magyar kockatőke színpadán is ritka negatív kivételnek számítanak és a Jeremie alapok nagy többségére nem jellemzőek. Csak erős idegzetűeknek.

Nemrég a kezembe került egy term sheet egy alaptól, amiről korábban vajmi keveset hallottam. (Nem, megint nem írom le melyikről van szó, mert egy szép új világhoz nem a befektetők keresztre feszítésén, hanem logikusabb belátásra térítésén keresztül vezet az út. Mindenkinek meg kell adni a fejlődés lehetőségét.) Viszont a sok tíz oldalas term sheet-ben minden eddiginél nyilvánvalóbban rosszhiszemű feltételekkel találkoztam – elő volt készítve benne az alapítók pofátlan eltávolítása az utolsó fejezetig. Nem burkoltan, elvi lehetőségként, hanem konkrétabb volt a dolog, mint Csernus Doktor legnyersebb pillanataiban. Bár a Startupdate FB oldalán már volt, aki rám szólt, hogy sokat foglalkozom a magyar befektetőkkel (persze fake account-tal tette), én úgy gondolom, hogy a magyar vállalkozók üzleti környezetével foglalkozom, amibe a befektetők is beletartoznak időnként. Továbbá azt is megkockáztatom, hogy a vállalkozóknak segíteniük kell egymást, és ebbe kézen-közön, sűrű bocsánatkérések közepette, alázatos lapos kúszásban bár, de az is beletartozik, hogy az IKB-ket (Irreális Kapzsi Befektető) moccccskosul kibeszéljük egymás között. Imigyen továbbra is kíméletlenül vadászni fogok minden tisztességtelen bekezdésre minden egyes kockázati tőkés szerződésben, mert a vállalkozóknak jogukban áll képben lenni. És bár a vonatkozó kockatőkések mosolya most nyilván nem lesz annyira őszinte, én akkor is olyan kisemmizős taktikát mutatok nektek, mint macskát sz*rni…

Előzmények

Kényelembe helyezkedem, végül is 50+ oldal ez a vacak – Amerikában 8-10 oldal lenne -, fene a szófosó gusztusát a prókátornak (pitching egyes, ülj le). Szájhúzva, de az ártatlanság vélelmével kezdek bele. A premoney meglepően korrekt, utalás két részletben – jó kezdet! Exbankos jogtudós írhatta a szerződést, mert ahol le volt benne írva számmal, hogy 25 %, az a következő sorban már betűvel harmincöt százalék. Tetves infláció – mire elolvasom, én fogok nekik tartozni. Nyilván csak elírás, belefér – a jóindulatom töretlen. A balsejtelem akkor üt be, amikor meglátom a „közjegyzői okirat” kifejezést, mert ez ugye teljesen szokatlan egy term sheet-ben. Még mindig csak egy furcsa érzés van, egy viszketés, amit nem lehet megvakarni – ok, bankos múlt, az ebédjegyet is közjegyző jegyzi ellen, talán nem lesz gond. Alapító bármikor kivásárolhat évi 22 %-os kamaton. Hm, ez jó az alapítóknak, de miért éri meg a befektetőnek? Ha nagyon beindul a cég, legálisan kitehetik a cégből egy szemfüles következő befektetővel – hosszú távon tuti bukógalamb. Nem baj, szeret veszélyesen élni a VC – én szóban felhívnám rá a figyelmét, de ha a szájában akarja pihentetni a sörétest, hát az Ő gusztusa – haladjunk.

A technika

Egy normális liquidation preference meghatározása már túl magas lécnek bizonyult, ezt a saját alapjának IRR-jéhez kötötte a befektető – az idén tavasszal fejét felütő milestone-ozás után úgy látszik, hogy az őszi kockatőkés szuicid-divat az IRR-ben meghatározott liquidation preference. Nem baj, kiirtható (mármint a paragrafus, nem a befektető), guruljunk tovább – most jön a gyilkos izgalom. Ezek után ugyanis a tőkeharcos kijelenti, hogy bármikor (!) eladhatja a részesedését az Alapítóknak, méghozzá a befektetés IRR-rel növelt értékén. Ha az Alapítók nem tudnak fizetni, akkor viszont megveheti a részüket a befektető által kijelölt (és a befektető által fizetett) könyvvizsgáló által meghatározott érték 70 %-án. Itt már ráncoltam a szemöldököm, mert ugye 100 forintra vetítve 25 %-os IRR-nél ez 125 forint eladási és 70 forintos vételi árfolyam, nem beszélve a könyvvizsgáló nyilván teljesen pártatlan, ámde mégis szubjektív véleményéről. „Nem nagy picit az olló, Uraim?” – gondolom magamban, de a következő bekezdéstől leesik az állam. Direkt nem szó szerint írom, de ez a lényege: „Amennyiben a vételár (cég értéke) nem állapítható meg valamilyen okból, úgy a befektető megveheti az egészet szőröstül-bőröstül 100 forintért.A 100 Ft itt nem humorfaktor, hanem szó szerint ennyi volt a term sheet-ben.

Fordítás

Projekt elkezdődik, alapítók költik a zsét, dolgoznak, fejlődnek. Egy év múlva egész jól állnak, van néhány szerződés, bejegyzett szabadalom, miegymás – de a pénz elfogyott, jönnie kellene a következő körnek. Nyilván ezt az IRR-hez kötött változó liquidation preference meghiúsítja, és a befektetőtől megérkezik a levél: „Uraim, élnénk az eladási jogunkkal. Eltelt egy év, 45 milliót tettünk bele, 8 napon belül szeretnénk, ha átutalnátok 53,7 millió magyar forintot.” Alapítók tanácstalanok, honnan a viharból szerezzenek ennyit? Kérdeznek, hüledeznek, persze fizetni nem tudnak. Befektető megvárja a 8 napot, majd küldi a következő levelet: „Pénz nem jött meg, szerződés szerint élnénk a vételi jogunkkal. Megy a könyvvizsgáló, felértékeli a céget.” Szúrós szemű szigorú könyvvizsgáló megérkezik, nézeget, hümmög, majd „észreveszi”, hogy a saját tőke nullára apadt. A szabadalmat felértékeli 5000 forintra, a szerződéseket mondjuk másik ötezerre, a cég értéke 10 ezer forint. Befektető utal hétezret, és alapítók mehetnek Isten hírével, kint vannak a cégből.

Ha maradtak kétségeid

Persze, ez elvi lehetőség – mondhatod most… És különben is megtámadható bíróságon feltűnő értékaránytalanságra hivatkozva. Mondom a szerződés következő pontját: „Az Alapítók kifejezetten vállalják annak a kockázatát, hogy a vételár esetlegesen lóf*sz se lesz esti fénnyel, és a feltűnő értékaránytalanságra alapított megtámadási jogukról kifejezetten és visszavonhatatlanul lemondanak – külön okiratban is.Készült a tollforgató, azt el kell ismerni.

[dil dil = 3661]

Összegzés

Nem pazarolnám az időt azzal, hogy aki ilyet aláír, az alkalmatlan vállalkozónak. Pont. És arra sem fecsérlem az időt, hogy moralizáljak az ilyen befektetői hozzáálláson. Felesleges, ezt nem én fogom megváltoztatni, legfeljebb a piac vastörvénye. Helyette azonban tisztelettel felhívnám a mélyen tisztelt és megbecsült befektető kollégák figyelmét arra az akár logikusnak is nevezhető következtetésre, hogy szakmai körök kiváltságos félhomályában oly sokszor elsóhajtozott fájdalmuk – miszerint portfólió társaságaik vállalkozói híján vannak a valódi tehetségnek (értsd: élhetetlen málészájú gyökerek) – legfőbb oka az, hogy az ilyen befektetők szemellenzős, kapzsi és teljesen vállalhatatlan term sheet-jeit csak a valóban Darwin-díjas nyomik írják alá. Uraim, nem a vállalkozók idióták. A magatartásotokkal Ti válogatjátok ki és rendezitek libasorba az alkalmatlanokat magatoknak! Azokat, akikkel bármit megtehettek. Akik bármit aláírnak, akiket bábnak használhattok. Akik még azt hiszik, van ingyen sajt az egérfogón kívül is. A kontroll-függésetek és a kapzsiságotok a legkomolyabb kognitív korlátja a saját sikereiteknek. Sok szerencsét kívánok a világraszóló terveitekhez azokkal, akik még magukért sem képesek kiállni. A valódi tehetségek meg elmennek majd másik alaphoz, mert szerencsére az ennyire durván vállalhatatlan dolgok már itthon is ritkák, látni a fényt az alagút végén (Csak ne dudálna olyan hangosan)… A főszereplő kockatőkéseknek pedig realitásérzékben gazdag jó reggelt kívánva szeretném küldeni a következő számot, hogy kicsit jobb kedvük legyen: Middle finger…

10 Dolog, Amit a Vállalkozók Akarnak

mit-kivan-a-startupperKedves Befektetők!

Mivel szinte mindannyian üzletemberek vagytok, meggyőződésem, hogy az angolvécénél is alapvetőbb szükséglet számotokra, hogy pontosan tudjátok, mit akarnak az Ügyfeleitek. Megkérdőjelezhetetlenül Lean személetetek igazságtalan átkaként bizonyára szűnni nem akaró gyomorgörcsöt okoz nektek a csillapíthatatlan vágy, hogy szinte együtt rezdüljetek a Startup vállalkozókkal, és minél magasabb minőségben legyetek képesek kiszolgálni az igényeiket – felülkerekedve ezzel amúgy kitűnő versenytársaitokon. Bár mutatkozik rá némi esély, hogy a Startupdate-ről csak az jut eszetekbe, hogy mindig innen kapjátok az ívet fékezetlen habzással, kérlek, tekintsétek e cikket a vállalkozók támogató szándékú üzenetének, mely a vállalkozói igények pontosabb megértésében kíván nektek segítséget nyújtani. Bizonyára türelmetlenül faljátok a betűket, hogy megtudjátok, mit kívánnak tőletek a startup vállalkozók… szerintem nagyjából ezt a tíz dolgot:

1. Az Egyértelmű kommunikációt.

Személyes tapasztalatom, hogy a startupok közel 95 %-a különböző okok miatt haszontalan zajnak számít számotokra. Ez egy iparági adottság, amit értelemszerűen kezelni kell. A kezelés módja ez: akin látszik, hogy nyomi, nem fogadjátok. Akivel beszéltek, annak viszont mondtok egy „igen”-t, egy „ha X időn belül Y bekövetkezik, akkor érdekel”-t egy mérföldkő megjelölésével, vagy egy hangosan és artikuláltan kimondott „nem”-et – mondjuk 24 órán belül (úgyis 2 percben beszélitek meg a döntést akkor, amikor az ajtó becsukódott a vállalkozó mögött). A startup világ villámgyors – megtanultunk hálásak lenni az egyértelmű „nem”-ért, mert a legtöbben inkább 6 hétig papírokat gyártatnak velünk, amit aztán nem olvasnak el, semmint hogy ki kelljen nyögniük egy döntést. A Startup CEO-k döntések tucatjait hozzák nap, mint nap. Kérjük, döntsetek gyorsan és kommunikáljatok világosan.

2. Nyilvános term sheet-eket.

A seed fázisú befektetések nagyságrendjében – nagyjából 500 ezer dodóig – nyilvános term sheet-et, e fölött világos és részletes befektetési credo-t a term sheet minden lényeges pontjára vonatkozóan (mert itt egy minta már túl bonyolult). A term sheet-ek ne haladják meg a 10-12 oldal terjedelmet. Nincs ésszerű oka a term sheet-ek rejtegetésének. Amelyik befektetési alap nem vállalja fel a saját term sheet mintáját, az nyomós okkal dugdossa azt a startup ökoszisztéma nyilvánossága elől. Amelyik befektetőnek meg nincs term sheet mintája, ahhoz pont passzolnak azok a vállalkozók, akiknek nincs vállalkozása – aztán mehet a szánalmas szájkarate akár évekig.

3. A tengerentúli befektetési logika beható ismeretét.

Ne találjátok fel nekünk a spanyol viaszt egyik term sheet-ről a másikra. A Tengerentúlon 50 éves múltja van a kockatőkének. Elég, ha beleássátok magatokat és többek között odafigyeltek ezekre:

  • Tegyétek bele a Pay-to-play bekezdést a szerződésekbe. Ha nincs pay-to-play, nekünk nincs külföldről  follow-on. Közös érdek, nem nehéz belátni.
  • Akkora befektetési összeget tegyetek a cégeinkbe, amennyit még nem kell milestone-oznotok, mert abból csak a vita van. Ha működik a dolog, majd tesztek be többet. Ha pedig nem hasít a biznisz, kevesebbet buktok.
  • Ti mondjatok premoney-t, ezt a kockázatok függvényében mindkét irányba módosíthatjuk a tárgyalások során.
  • Olyan antidilution-t alkalmazzatok, hogy közben észben tartjátok, hogy annál a következő körökben – amikor esetleg már csak mezei részvényesek lesztek – csak rosszabb jöhet.
  • Felejtsétek el az „egy befektetési kör, aztán exit vagy IPOhülyeséget – egy startup nem ritkán 4-5 kört tol be az exitig. Nekünk nem éri meg az első körben 70 %-ot hígulni, nektek nem éri meg az első körben kétmillió dollárt kockáztatni. Jé, megint közös érdek.

4. Bullshit-mentes, építő visszajelzéseket.

Még akkor is, ha rosszul esik nekünk. Egy átlagos befektető Amerikában sem ad visszajelzéseket, mert fél, hogy a thefunded.com-on végzi egy negatív review-val. Az igazán profi befektetők azonban odaát is meg tudják fogalmazni az aggályaik és a nemleges befektetési döntésük okait és meg is teszik. Ne tűnjetek el az első pitch után, ne bújkáljatok, míg rájövünk, hogy ez egy soft „francokat-sem-kaptok” befektetési döntés, hanem toljátok az arcunkba, hogy mivel van a probléma, hogy tanulhassunk belőle. Elcs*szünk az időnkből két órát rátok, akkor viszonozzátok egy őszinte visszajelzéssel. De fordítva is igaz: elcs*sztek az időtökből két órát ránk, legalább a hitelességetek épüljön, ha már deal nem lett a dologból.

5. Befektetési roadmap-et.

Egy pozitív befektetési döntés szóbeli kommunikációja még nem jelenti az üzlet megkötését, hiszen létezik due diligence, szavaznia kell a Board-nak, közbeszólhat még sok minden – ezt tudjuk, no para. Azonban a befektetés a befektető szakmája, és – hacsak nem pont ezzel a vállalkozással veszíti el a startup-szüzességét – talán képes felvázolni a menetrendet 5 bővített mondatban (én kaptam már ilyet, úgyhogy van pozitív példa is). Vállalkozóknak melegen ajánlott egy határidő letárgyalása arra vonatkozóan, hogy mennyi időt vesz igénybe egy befektetési folyamat, és mikor mi fog történni. Ha a befektető kifut belőle, tovább kell állni. Ha nem tudtok 30-45 nap alatt lezárni egy seed fázisú deal-t (term sheet aláírásáig, dd-t nem beleértve), akkor vagy döntésképtelenek vagytok vagy rosszul szervezitek a folyamataitokat – viszont a mi időnket egyikkel se raboljátok, plíz. Ismert Magyarországon nem egy olyan eset, ahol hat hónapja a befektető lelkesen körbevizelte a startupot, és azóta tökölődik rajta, ha pedig a vállalkozók merészelnek továbbállni, a VC mélységesen fel van háborodva és a költségeinek megtérítéséért kiált. Az ilyen totyorgás egy dologra jó: ki lehet vele csinálni egy ígéretes startupot.

6. A végtelen terveztetési kényszer felcserélését egy Lean-központú szemléletre.

Tervezni kell, és szükséges – egy bizonyos határig. A tervezés addig a pontig értelmes, amíg iparági vagy tapasztalati adatokra épül. Azt szeretnénk, ha reálisak lennétek ebben a kérdésben. Ha még üzleti modell sincsen, csak néhány százezer lelkes early adopter, akkor hogyan lehetne bevételt tervezni? Ha jó eséllyel befigyel még egy-két pivot, akkor mi értelme papírgyárat csinálni egy ígéretes startupból? Költségeket és piacot tudunk viszonylag pontosan tervezni, bevételekre talán tudunk hozzávetőleges számokat becsülni, de ezeket is rövidtávra tudjuk megtenni. Ne várjatok el olyat, amihez még nem rendelkezünk adatokkal, csak mert valami elfuserált fotelhadvezér a bürokratábbik lábával kelt fel aznap. Az meg az olajfolt-csúszik-el-a-motoroson tipikus példája, amikor a papírfalókra hivatkozva leírattok velünk hülyeségeket, amit a term sheet-ben bemérföldköveztek egy láncfűrészes ejnye-bejnye alatt.

7. A kontrollfüggéssel történő teljes és végleges szakítást.

Egy-két befektetőnek már leesett, reméljük, a maradék is megérti még idén: nem adjuk oda nektek az irányító kontrollt az első befektetési körben – tőkével, kapcsolatokkal, tanácsokkal beszállhattok, mással nem. Elolvassuk a term sheet-et, akármilyen hosszú és akármilyen apró betűvel írjátok. Ha ragaszkodtok a kontrollhoz, akkor építsetek vállalkozást magatoknak, azt majd kontrollálhatjátok, esetleg vegyetek egy távirányítós autót, vagy dolgozzatok azokkal a mókusokkal, akik azt sem látják át, miért jó az, ha egy vállalkozást vállalkozó irányít – aztán good luck and have fun velük. Biztosra veszem, hogy hemzsegni fognak a Jack Dorsey-k meg az Elon Musk-ok közöttük… Látjuk, hova jutottak a kontroll-kényszeres befektetők által 60-70 %-ban akvirált cégek. A mi vállalkozásunkkal ezt nem fogjátok eljátszani. Pont.

8. A startup világban jártas jogászokat.

A falra mászunk az exbankár jogászok olyan dilettáns agymenéseitől, mint az Alapítóktól kért ingatlanfedezet, a változó liquidation preference, a békeidőben is full ratchet antidilution, a nagymamátok által is gyakorolható vételi jog valami retardált drag-along formájában és úgy általában, az 50+ oldalas term sheet-ek. A jogi kukacoskodással nem-jogászként valószínűleg nektek sem lehet könnyű vitatkozni, ezért kérjük, dolgozzatok a kockázati tőkéhez és a startupokhoz értő jogászokkal – amelyik kitűnő doktor megkérdezi, hogy mikor kell utalni a premoney-t, azt kérjük, ne engedjétek a közelünkbe. Mi sem küldünk oda olyan kollégát, aki azzal kezdi a tárgyalást, hogy először virítsátok a lóvét cash-ben, különben nincs prezi.

9. Bármely 80-100 M+ fős piac beható ismeretét.

A hazai piac kicsi. Amerika, Németország, Oroszország, India, Kína – ismerjetek egy nagy piacot, mert gyorsan növekedni csak ezeken lehet. Mi itt az exit lehetőségek, a befektetői kultúra, a nyelvi átjárhatóság és a tech-központúság miatt köztudottan Amerika-pártiak vagyunk, de más országok mellett is szólnak érvek. Építsetek ki erős kapcsolatokat, segítsetek nekünk validálni a nagy célpiacon és ismerjétek az ottani startup ökoszisztéma teljes vertikumát; a pénz lassan térdig ér itthon is, az igazi érték a kapcsolatok és a tapasztalat – a nagy piacon.

10. Nyilvános szereplést, esettanulmányokat, előadásokat – sikerekről és hibákról egyaránt.

Szeretnénk hallani a hangotokat, olvasni az írásaitokat, ismerni a véleményeteket. Még ha szöges ellentétben áll is a miénkkel, akkor is tiszteljük a vitákra, cikkekre, nyilvános szereplésekre szánt időtöket és a startup ökoszisztéma nélkülözhetetlen építőkockáinak tekintjük e megnyilvánulásokat. Zsembery Levente a Figyelőben mondja el a véleményét, Tánczos Péter az első hívó szóra beül egy nyilvános vallatásba, Hild Imre Lean-t oktat, Károlyi Antal előadást tart a külföldi tapasztalatokról, Makra Zsolt a kockázati tőkéről – pontosan ez az, amit nagyra értékelünk. Jó lenne, ha minél többen követnék őket és kijönnének a fényre.

[dil dil = 3649]

Epilógus

Megint nem minden befektetőre igaz, de voltak, akik azt gondolták, hogy ülnek majd az elefántcsont-toronyban és a földszintig áll a sor disruptive startupokból, ahol az alapítók egy tál levesért boldogan lemondanak a kontrollról és reménykedve dolgoznak évekig, hátha VC-gazdi egy nap kijön és megsimogatja a buksit – nos, a piaci igény több mint háromszorosára tehető kockatőke-túlkínálat csúnyán keresztbe verte ezeket az ábrándokat. De ez nem baj, a versenytől jobbak és eredményesebbek lesztek Ti is, legfeljebb motoros kasza helyett körömollóval kell aratni. Én elkezdtem 10 pontban, Ti pedig egészítsétek ki, vitatkozzatok vele, bíráljátok vagy éltessétek nyugodtan – vállalkozók és befektetők egyaránt. Vagy ha úgy könnyebb, akkor simán csak utáljatok.

Drag-along, Vazze!

drag-along-vazzeKezdem magam egy rabló-pandúrosdi közepén érezni. Mert ugye, firkálok egy cikket arról, hogy a kontrollt miért eszeveszett ostobaság elvenni az alapítóktól,  elmondom nyilvánosan, befektetőket győzködök róla és startupperek-nek magyarázom személyesen, a Figyelő hasábjain vitatkozunk róla valóban európai stílusban Zsembery Leventével (aki amúgy az egyik legjobb arc a magyar befektetői horizonton)… Majd jön pár term-sheet „nézd-át-légyszi” felkéréssel, és kontroll ugyan rendben van, de máris ott van benne az újabb kisemmizős csapda: a limit nélküli drag-along. (Nem Leventétől jött, és nem, nem írom le honnan – menjetek el a TheHUB egyik rendezvényére, a suttogó propaganda révén 5 perc alatt beleszaladhattok egy befektetői rémtörténetbe. Van annyi, mint a nyúlsz*r, sajnos és félelmetesebbek mint a Fűrész IV.) Na, akkor (rosszhiszemű) befektető honfitársaink legnagyobb sajnálatára, most a Nagy Startupdate Rotációs Kapa újabb term sheet gyomlálásba kezd – ezúttal a drag-along résznél.

FIGYELEM! Sok angol szakkifejezés lesz. Tisztelettel kérném, hogy az összes méltatlankodó nyelvművelő troll mindannyiunk lelki nyugalma érdekében most hagyja abba az olvasást és menjen a francba  próbáljon találni magának kevésbé szakmai nyelvezetű oldalakat. Továbbá nem minden magyar befektető rosszhiszemű. Sokan csak próbálják túlbiztosítani magukat, de a mi szempontunkból sajnos a szándék mindegy, a term sheet számít.

Mi az a drag-along?

Ezt már megbeszéltük korábban ebben a cikkben, röviden annyi a lényege, hogy a drag-along jog tulajdonosa kényszerítheti a többi tulajdonost arra, hogy a „kényszerítő” féllel azonos feltételekkel szálljon ki a cégből, azaz adja el a részesedését. A drag-along jog Amerikában is természetes a term sheet-ekben, de vannak bizonyos korlátozások, ami nélkül a drag-along életveszély. A drag-along eredeti célja, hogy az alapítók kapzsisága ne akadályozhasson meg egy ésszerű és jóhiszemű felvásárlást. Az valahol természetes, hogy ha a befektető betett mondjuk 500 ezer dodót, és három év múlva jön egy ajánlat a cégre 50 millió dollárra (és ez az érték szakértők szerint is közel van a reálishoz), akkor 100-szoros megtérüléssel szívesen kiszállna. (Magyar befektető mindenképpen, mert ha Jeremie alapja van, akkor bizonyos idő után ki kell szállnia.). És ezzel nincs is baj, pontosan a magas megtérülésért fektet be a kockatőke. A drag-along azonban kiválóan használható arra is, hogy egy felvásárlásnál az alapítók ne kapjanak semmit, és minden a befektetőé legyen – sőt, még felvásárlás nélkül is megy ez, ha nagyon Darwin-díjas módon szerződnek a vállalkozók.

Változatok kisemmizésre

Sima drag-along

Mert ugye mit mond ki a sima drag-along? Ha a befektető gondol egyet, eladhatja az egész céget szőröstül-bőröstül mondjuk egyezer magyar forintért az Ő Drága Jó Nagymamájának, és az Alapítók kötelesek ugyanúgy értékesíteni a részesedésüket Nagyinak. Hiába voltak többségben (mondjuk 60 %-kal), ezzel épp csak annyit érnek el, hogy kemény 600 forint üti a markukat 400 helyett, onnantól pedig Nagyi dirigál. Bíróságon meg lehet ugyan támadni, de az évekig tart és úgysem bírod majd ügyvédi költségekkel, cérnával meg idővel. Na, mármost, a Nagymamák tulajdonsága, hogy élnek-halnak a kis unokájukért, még akkor is, ha az egy minden hájjal megkent, rosszhiszeműen üzletelő hiéna befektető. Azon érdemes morfondírozni, hogy egy Nagyi, akinek a szíve csordultig van telve szeretettel Kicsi Befektető Unokája iránt, vajon 100%-os tulajdonosként mi a pék náthás lapátját csinál újdonsült startupjával? Elméletileg elképzelhető, hogy kötögetés helyett a TheHUB-ban zsizseg reggeltől estig és menedzsel, vitázik, harcol, igazgat és milliárdos startupot épít, de hangyányit valószínűbb, hogy – csodák csodája – visszakerül a befektető érdekeltségébe a kicsi cégetek – nélkületek. Vagy tényleg eladják – nélkületek. Nem ragozom, jó? Ne légy barom, ne írd alá. Pont. (Itt jegyezném meg, hogy aki kockatőkére hajt, annak el kell felejtenie annak mérlegelését, hogy átvágják-e majd a befektetői, vagy sem. Nincs olyan, hogy “szerződés szerint átvágnak”. Olyan van, hogy rosszul szerződtél. Nem szabad olyan kiskaput hagyni, hogy kisemmizhessenek. Mindegy, milyen szélesen mosolyog. Az idők változnak. Az emberek változnak. Az érdekek változnak. A jól megkötött szerződés – nagyjából – állandó.)

Drag-along szerződésszegéssel

Az alapítókat csak mérsékelten retardáltnak néző egyel szofisztikáltabb megoldás, hogy a befektetőnek csak akkor van joga a drag-along jogot érvényesíteni, ha a menedzsment (ez ugye általában egyenlő az alapítókkal) súlyos szerződésszegést követ el. Ilyen szerződésszegésnek minősül, ha egyetlen milestone is késik, ha nem jönnek a bevételi elvárások, ha fúj a szél, ha esik az eső, ha süt nap és különösen, ha esetleg úgy alakulna, hogy forog a Föld… A jóhiszemű alapító úgy gondolja, hogy úgysem áll szándékában súlyos szerződésszegést elkövetni, így hát aláírja ezeket a feltételeket, anélkül, hogy mindegyiket egyenként szépen végiggondolná. Az eredmény ugyanaz, Nagyinak lesz egy ígéretes startupja – Neked meg lesz drágán vett tapasztalatod. Game over. A súlyos szerződésszegés pontjai között tételesen listázni kell, hogy mi minősül súlyos szerződésszegésnek, és célszerű ezt értékhatárhoz is kötni. Értelemszerűen egy startupnál az árbevétel elmaradása nem súlyos szerződésszegés, hanem egy helyzet – mondjuk két pivot következtében. Egy ilyen helyzetnek lehet következménye a menedzsmentre nézve – ez bizonyos feltételek mellett el is fogadható -, de nem léptethet életbe olyan jogot, ami az Alapítók, mint tulajdonosok kisemmizését teszi lehetővé – legalábbis Kultúrföldjén semmiképpen nem.

stripe_banner_v6

Szofisztikált kisemmizés

Ügyesebb befektetők hagyják, hogy az alapítók kikössenek egy minimum összeget, ami alatt nem él a drag-along. Látod a papíron, hogy 8 millió ajró – „te Jó isten, a világon nincs annyi pénz, bármikor eladom érte a szerveimet is, drag-along rendben, haladjunk”… Aztán ha jobban megpiszkáljuk, kiderül, hogy a befektető a szabolcsi uzsorakamat tízszeresét határozta meg éves megtérülési preferenciaként – trükkösen csavarva ezzel egyet az amúgy normálisan fix összegű liquidation preference-en oly módon, hogy az mindig nőjön. És ha kiszámolsz egy 5 éves minimum megtérülést mondjuk 35 %-os éves elvárással – amire neki elsőbbsége van -, akkor szépen kiderül, hogy a befektetésének 1 + 4,5-szerese, azaz 5,5-szörös szorzó alatt meghatározott eladási árnál egy nyomorult büdös petákot sem kapsz. Ilyet még a dot-com válság alatt sem írtak alá Amerikában. Amelyik befektetőnek öt évre nem jó 100 % profit – ami 1x-es liquidation preference-t jelent, a lehetséges – akár sok tíz- vagy százszoros – upside lehetőségével, annak a realitás-érzéke egy komolyabb hardver upgrade-re szorul. Ne spórolj a számolással, a matek ebben az iparban életmentő képesség.

[dil dil = 3521]

Megoldások

Először is, az excel a barátod: a drag-along-ot mindig a liquidation preference-szel együtt vizsgáld meg. Játsszátok le a csapattal szépen előre, hogy mi van ha…, és mi van, ha nem… És mi van egy exitnél első évben, másodikban, harmadikban, stb. Egy többszörös liquidation preference eleve piros jelzés minden megfontolt alapítónak, így ha drag-along-ot láttok, azonnal menjetek vissza az exit-preferenciákhoz. Érdemes meghatározni egy minimum összeget, mondjuk a premoney néhányszorosát, ameddig a drag-along joggal nem is élhet a befektető – ez kivédi a Nagymamás trükköt. Az összeg a liquidation preference-től függjön, szépen ki lehet számolni hogy az adott határértéken a megadott preferenciákkal mennyit kapnának az alapítók. Ez a mennyiért-típusú védelem.

A második fék a drag-alongra a szavazati arány. Ha a menedzsment kizárólagos – IT vagy FB által felülbírálhatatlan – joga dönteni egy cégeladásról, akkor is vastag többséghez kell kötni a drag-along-ot. (Befektető akarata nélkül ugye a menedzsment nem tud eladni, mert erre a befektetőknek mindig vétójoga van.) Amerikában általában 85-90 %-os konszenzust várnak el a vevők, ez simán működő arány itthon is. Amennyiben a menedzsment mindenféle mondvacsinált ótvar rossz dumával elmozdítható, akkor érdemes alapítói vétót kikötni a részesedések eladására, vagy máshogyan védekezni a befektető egyoldalú cégeladási joga ellen. Ez a döntés-típusú védelem.

Harmadik megoldásként semmi nem tiltja, hogy egy a befektetők által az exitnél gyakorolt drag-along esetére az Alapítók kikössenek egy minimum összeget, amit meg kell kapniuk, különben nincs drag-along jog – Amerikában ez kifejezetten szokás, és lehetetlenné teszi az Alapítók teljes kisemmizését. Ez egy sima fék a term sheet-ben a józan észnek megfelelően, és ez a mennyit-kapunk-típusú védelem.

Csak okosan

Ugyanakkor eszed a játékon, szemed a labdán: nem szabad kiirtani a drag-along-ot a szerződésekből. Ugyanis ha egyetlen százalék is ott marad egy elküldött alkalmazott kezében, de a vevőt csak a 100 % érdekli egyben, akkor ennek az egy embernek a vétója meghiúsíthat egy sok millió dolláros eladást – ezt egy elküldött alkalmazott általában jelentős mennyiségű pénz kizsarolása formájában használja ki. A legjobb megoldás, ha az említett 85-90 %-nyi részesedés szavazatát határozza meg a társaság elégséges feltételként egy eladásnál.

Az elhanyagolt drag-along azonban könnyen oda vezethet, hogy hosszú évek kemény munkája után semmitek sem marad a korábban oly hőn áhított exit eljövetelekor. Szomorú egy helyzet. De csak magatokat okolhatjátok érte, ha a term sheet drag-along részének tárgyalásakor gyengék vagy figyelmetlenek voltatok. Nemrég egy fiatal vállalkozó azt kérdezte tőlem, hogy OK, rosszak a feltételek, de mit csináljon, ha mindegyik ilyen? Egyrészt nem minden magyar term sheet ilyen átrázós, másrészt szerintem a válasz egyértelmű: ne írd alá egyiket sem. Dolgozz még a vállalkozásodon, vagy menj el egy accelerator-ba. Ugyanis megélni is rossz, ha kisemmiznek, újrakezdeni sem egyszerű, de a legszörnyűbb pillanat, amikor rádöbbensz, hogy sikerre vitted az ötletedet, de átráztak: Mintha zuhannál

A Legveszélyesebb Magyar Startup Tévhit

startup vc pitching vc befektetőEzzel a cikkel szeretnék egy olyan logikai hibára rávilágítani, mely itthon a leggyakoribb váláshoz vezető ok lesz hamarosan vállalkozó és kockázati tőkés között, amikor a jelenlegi befektetések elfogynak és amely bedöntheti egész addigi munkátokat, hiába vontatok be sikeresen Jeremie pénzeket!

[message_box title=”A Tévhit” color=”blue”] Majdnem minden startup vállalkozó és kockázati tőkés is úgy gondolja, hogy van egy cég, jön a befektetés, abból meg majd szépen eléri  a cég a break-even pontot (vagyis a profitabilitást).[/message_box]

Ezután elzakatol évekig, az osztalékot a VC kiveszi (jobb esetben egy fair liquidation preference erejéig), aztán majd egyszer talán exit, de ha nem, az sem tragédia, hiszen az idők végezetéig dől a profit.

Realitásérzékben Gazdag Jó Reggelt Kívánok: Nem így működik!

A startup logika

Egy startup sikerének a kulcsa a gyors növekedés. Egyedül ezzel a hockey stick típusú növekedéssel képes megtartani ugyanis a verseny-előnyét. A gyors növekedés viszont nagy piacot feltételez. A nagy piachoz nem elég egy befektetési kör, mert el lehet ugyan érni másfél-két millió dollárból a break-even pontot, de egyrészt itthon ennyit is ritkán fogtok szerezni, másrészt ha profitábilissá is válik a cég, saját profitból még mindig csak organikusan tud nőni, tehát ha a piac képes felvenni a terméket / szolgáltatást, amit a cég előállít, akkor érdemes újabb finanszírozási kört bevonni. Vagyis még ekkor is több körre lesz szükség, különben a versenytársak beelőznek, és lőttek a hőn áhított exitnek. Meg a profitábilis vállalkozásnak is – ugyanis a gyors növekedést az exitig kell fenntartani!

Szeretném ezért a kényszeres hazai profitabilitás-monomániáért kizárólag a kockázati tőkéseket okolni – mert ugye teher alatt nő a pálma -, de igazságtalan lenne. Pontosan tudják ugyanis, hogy a Jeremie alapok szabályrendszere nem teszi lehetővé (illetve csak korlátozottan) a több körös finanszírozást, tehát egy dobás van, aztán Jóccakát. (A Jeremie II-ben már vannak follow-on finance kezdemények, bridge loan, stb, azonban ez mit sem változtat a helyzeten, mert újraértékelés nem történik, ráadásul a második körös pénz gyakran még az elsőt sem haladja meg.) Ebben az értelemben teljesen reális elvárás a kockatőkések részéről a profitabilitás, azaz a break-even pont elérése. Viszont az elvárásoktól még pont ugyanolyan k**va ritkán lesz pénzverde egy magyar startupból fél év után, mert a piac itthon kicsi, az alapítóknak meglepően gyakran nincs üzleti tapasztalata – így aztán a kezdeti Lean Lendület aprólékos csiszolgatásba megy át, és marad a Fantasztikus Startup Szakkör (rövidített nevén FaSSza) – világhír meg sehol. A pénz elfogy, break-even helyett “broke event” és mindenki csalódott.

Ráadásul amíg minden egyes üzleti tervre rá kell bólintania az MV Zrt.-nek (Jeremie II-ben) a befektetés előtt, addig elképzelhető, milyen kockázatvállalási hajlandóságot várhatunk – hát, póker-nyelven szólva nem lesz épp all-in a flop előtt.

Harmadrészt a legtöbb kockatőkés cégnek nincs valódi hozzáférése a tech ipar számára legkézenfekvőbb amerikai piachoz (az európai piacokhoz talán már inkább), az egyetlen nyilvános kezdemény az Újvilág felé jelenleg az iCatapult. Ebből értelemszerűen adódik, hogy a startup vállalkozások és hazai kockatőkés támogatóik külföldi follow-on finanszírozásban sem reménykedhetnek. Ennek pedig logikus következménye, hogy olyan cégbe fektetnek, amelyik vagy már működik, vagy a seed mennyiségű pénzből – amit kaphat – valószínűleg működni fog (profitábilisan) – na, ezek a jó öreg lifestyle bizniszek.

És az miért baj?

A lifestyle bizniszek egyik ismérve, hogy soha nem fognak 250-szeres hozamot virítani, tehát nem termelik ki azt a sok mínuszt, amit az évek során elhalálozó startupok miatt a kockázati tőkések veszteségként kénytelenek elkönyvelni. Ettől viszont még kevésbé akarnak majd az alapok képviselői startupokba fektetni – mert eszük ágában sincs bukni. Lássuk be, a végeredmény az, hogy a magyar kockázati tőkések többsége egyetlen dologtól irtózik, mint ördög a tömjénfüsttől – és ez a Kockázat. Márpedig számukra az, ha nem leszel profitábilis az első körös befektetésükből, az kockázat. Van megoldás? De van ám, több is:

Egy

Vonszold ki a kényelmes, büszke fenekedet egy rendes méretű piacra! Akár kockatőkével, akár anélkül. Nem csak az Egyesült Államok kínál jó értékesítési lehetőségeket, hanem a sokkal közelebb lévő Németország, Anglia, Franciaország, vagy éppen az orosz piac, de érdemes figyelni Észtországra, Svédországra és Romániára és újabban Törökországra is. Mivel egy tízmilliós országban a nemzetközi terjeszkedés az egyetlen valódi lehetőség, annak a startupnak, aki nem ebben gondolkodik, nem érdemes világhírt vizionálnia. Amerika nagyon elöl jár a kockázati tőkebefektetések és a startup kultúra tekintetében, és az angol sem éppen morze mandarin nyelven visszafelé, úgyhogy elég kézenfekvő alternatíva – de nem az egyetlen lehetőség. A külföldi piacra lépés  ugyan tőke nélkül nagyon nehéz, de nem lehetetlen. A siker kulcsa az, hogy ne nézelődni menj, hanem rendes pitch, LinkedIn itthonról, jól megtervezett kint tartózkodás, és akkor van remény a sikerre. Ha megtapadsz egy nagyobb piacon, már az ottani tőkére is számíthatsz, és lesznek következő befektetési körök.

Kettő

Ha emlékeztek a Startup Fázisok forgatókönyvére, akkor tudjátok, hogy fázisoktól függően vannak különböző finanszírozási lehetőségek. Ugyan ebben a másik cikkben melegen ajánlottam elkerülni az acceleratorokat, ha nincs más lehetőség, ezt kell kihasználni. Drága mulatság ugyan, de a közelben lévő külföldi acceleratorok, mint a cseh StartupYard, vagy a még híresebb észt StartupWiseGuys (volt szerencsém mentorként megnézni vagy tíz startup-ot náluk) általában bemutatják a projektjeiket különböző befektetőknek, így ha jó a cuccod, fogsz kapni lehetőséget a továbbhaladásra. Az a néhány üzleti angyal, aki Magyarországon komolyan csinálja a befektetéseket, ugyancsak elég lehet, mert bár nem százezer dollárokat tolnak be, kevesebből is el lehet indulni. Ráadásul egészen ritkán még Amerika is házhoz jön. Rendes pitch itt is kell, és nem árt felvenni a kapcsolatot minél több befektetővel minél korábban, hogy legyen kifutásuk megítélni a haladást.

[dil dil = 2330]

Csipkebokor vessző

És a magyar felhozatal: Ha igent mondasz egy hazai kockatőkés leánykérésére, akkor rettenetesen legyél résen. Tedd nyilvánvalóvá még a tárgyalások kezdetén, hogy érted a hockey-stick szabályt, és kész vagy külpiacokra lépni, sőt, ez a kifejezett szándékod. Értesd meg a befektetőddel, hogy ez az egyetlen értelmes stratégia (valószínűleg ezt megérti), és emeld ki azokat a pontokat, amikből pont azért nem engedhetsz, mert nem akarod magadat totál elvágni egy következő befektetési körtől (valószínűleg ezt nem fogja megérteni). Ilyenek különösen, de nem kizárólag a következők:

  1. Többségi kontroll. Amúgy is ostobaság kiengedni a kezedből, de egy következő kört teljesen meghiúsítasz vele, legalábbis Amerikában. Ez egy idióta paranoid magyar reflex, amit muszáj lesz kiirtanunk a startup világból. Nincs többségi kontroll! Vétójogok vannak, meg közös board, meg antidilution, meg drag-along. Ennek a kulturált gyakorlatnak a meghonosításához nekünk vállalkozóknak csak annyit kell tennünk, hogy az első néhány 60-70 %-os részesedésre vonatkozó kockatőkés ajánlatot harsányan kinevetjük. A tehetségesebb VC-k vennék a lapot, akkor pedig a többieknek is muszáj lenne (máskülönben nem lennének jó projektjeik). A piacon jelenleg tőke túlkínálat van, pláne ha megjelenik a Jeremie 3 is, tehát vállalkozói szempontból a jó projektek válogathatnak a kockatőkések közül. Ne adjátok oda a többségi tulajdont, higgyétek el, hogy gyorsan meglesz a böjtje.
  2. Vesting. A magyar jogrend nem teszi lehetővé, csak nagyon bonyolultan, de egy amerikai cég beiktatásával már van rá lehetőség. Amelyik VC törődik a jövőddel, az tudja a megoldást, vagy könnyen kitalálja. Ha nincs megoldva a Vesting, nincs az az Isten, hogy kapjál Amerikában pénzt – arról nem beszélve, hogy milyen veszélyeknek teszed ki magadat. Olvasd el Gil Penchina válaszát az erre irányuló kérdésemre.
  3. Pay-to-Play. Mint mondatm, Jeremie II akkor sem fog tovább finanszírozni, ha egyébként szeretne. Így nekik a Pay-to-Play révén minden előjoguk elveszne mondjuk egy amerikai befektető második körös belépésével. És ez teljesen normális dolog, csak nálunk remeg tőle a befektetők keze. De miért is? Common Stock-kal hivatalosan benne maradnak a cégben, de senki nem fog olyan cégbe fektetni kint, amiben az öt évvel ezelőtti (pláne Közép-Európai) befektetők bármit vétózhatnak. Megint a hülye kontroll-függőség!
  4. Cégértékelés. Részletesen levezettem ebben a cikkben, hogy a túl alacsony miért rossz. Olvassátok el, érdemes: örök időkre estek csapdába egy alacsony cégértékeléssel (túl magassal is, de esküszöm, ilyet még nem láttam, itthon). Egyébként a kisebb részesedés egységnyi befektetés mellett hozná a normális cégértékeléseket is, tehát az első szemfüles magyar VC-k két legyet egy csapágyra

 

Akárhogy is alakul majd, a legrosszabb, amit tehetsz, hogy nem nézel az első befektetési körön túlra. Fent logikusan levezettük, hogy ez miért nem működik. Nem könnyű ezt a kérdést jól kezelni, de elhanyagolni kifejezetten ostobaság. Persze minden könnyebb lenne, ha mondjuk pár hónap múlva megjelenne a magyar piacon egy szép nagy amerikai alap. Amerikai szabályokkal, ottani piacra jutási lehetőséggel, Jeremie kötöttségek nélkül, tisztességes cégértékelésekkel, de magyar képviselőkkel, akik a legjobb projekteket rögtön viszik is ki… Vajon tervezgetik ezt a lépést valakik valahol?… ; )

Startup Befektetési Kalkulátor

startup, lean, kockázati tőke, befektetés, pitch, pitchingOlyan eszközt találtam Nektek, hogy lerakjátok a  hajatokat! Egy startup befektetési köreit és a majdani exitet lehet vele kiszámolni, úgyhogy ha jön a mail a Facebook-tól vagy a Yahoo-tól, hogy “Ma van a mázlis napotok, Kölyök: megvennénk a cuccodat“, akkor pontosan tudni fogod, mennyi lé folyik majd be a bankszámládra. Van benne minden, Employees’ Option Pool (aki nem olvasta a cikket csak kattintson a linkre), Liquidation Preference (ezt is végig elemeztük ebben a korábbi posztban), angel round (vagyis viszonylag korai üzleti angyal befektetés), illetve rendes smart money (azaz kockázati tőke), szóval mindenre gondoltak az alkotók. A kalkulátor ötletgazdája a SmartAsset, egy Y-Combinator által finanszírozott Startup. Hát igen, Paul Graham és mentoráltjai mindig is tudtak valamit. Kifejezetten jó érzés játszani az eszközzel – persze dollármilliókat számolgatni hogy a viharba’ ne lenne jó?

Az eszköz egyébként arra is használható, hogy nagyjából képben legyetek azzal, hogy az egyes befektetési körök során körülbelül mit is jelent majd az alapítók eredetileg 100 %-os részesedésének a felhígulása. Sok állkapocs a végén esik le, érdemes ennél előrelátóbbnak lenni. Nem is szaporítom a szót, katt a csodás kék gombra alább és már lehet is tervezni a fényességes jövőt. Ha nem világos valami szakkifejezés a kalkulátorban, csak írjátok ide kommentbe és segítek.

[button color=”#ffffff” background=”#156AA4″ size=”large” src=”https://www.smartasset.com/infographic/startup”]Startup Funding Calculator[/button]

 

 

Miért beszélek le Startuppereket a Pre-seed befektetésről?

preseed, pitching, üzleti angyal, kockázati tőke, startup, lean startupAz alábbiakban igyekszem bebizonyítani, hogy pre-seed mennyiségű pénz elfogadása korai fázisban nagyon-nagyon-nagyon rossz üzlet, ugyanakkor egy kezdeti stádiumban lévő, vagy hiányos csapatnak mégis hasznos lehet, mivel rengeteg időt lehet vele spórolni – nagyjából ezért olyan népszerű a startupperek között.

Kis fogalommagyarázat

Pre-seednek tekintünk egy befektetést, ha 10 és 50 ezer dollár körül van. Leggyakrabban valami elfajzott equity deal jelleget ölt a befektetés, ritkábban convertible debt formájában történik, preferred stock-ot a magas ügyvédi költségek miatt csak a legkezdőbb „befektetők” kérnek. Legalábbis ritkán látok vállalkozót és befektetőt őszintén együtt kacagni, mikor rájönnek, hogy a kapott / befektetett 50 ezer dollárból 30 ezer ügyvédekre ment el. Amelyik befektető ennek ellenére is azonnali részesedést akar, az használja a Vanília term sheet-et, de a cégértékelésnél még ekkor is komoly konfliktusok lesznek – ennek ellenére nagyon-nagyon gyakori az azonnali valuation, vagyis a cégértékelés mind Magyarországon, mind külföldön.

A világ legrosszabb üzlete

A pre-seed legnagyobb hátránya pont ez, vagyis a bizonytalan cégértékelés. A magyar pre-seed alapok egy 10-50 ezer dolláros befektetésért elkérnek 5-20%-ot a cégből, amire mi most majd jól kiszámoljuk a premoney-t, vagyis a befektetés előtti cégértéket (számoljunk 15%-os részesedéssel és 30 ezer dodóval. Ilyen ajánlatot saját szememmel láttam már Magyarországon is, és Amerikában is). Emlékeztetőül a korábban már tárgyalt formulák:

premoney + investment = postmoney

Befektető része = investment / postmoney

Vállalkozók része = premoney / postmoney

Ha investment = 30 ezer dollár és az investment / postmoney = 15 %, akkor

Postmoney = 30 ezer / 0,15, azaz 200 000 ezer dollár

Premoney = 200 000 – 30 000 = 170 ezer dollár.

Tehát a céged a befektető szerint 170 ezer dollárt ér. A tipikus seed stage premoney valuation 1,7 és 2,2 millió dollár között van. (Guglizz erre: “Is Valuation a Key Issue in Funding Startups?” by George Lipper). A pre-seed és a seed fázisok között eltelt idő 6-12 hónap. Azaz ha egy startup csapat képes kibekkelni ezt az időszakot tőkebevonás nélkül, akkor fél év alatt tízszeres cégértékelést kaphat! Gondoljunk csak bele, a befektetők azt mondják, hogy „Van valamid, ami 170 ezret ér, és én megvenném a 15%-át, de ha vársz fél évet, akkor ugyanez a dolog már 1,7 millió dollárt ér…”. Hát a kenyér nem drágult így a pengő végnapjaiban! El ne add, ha hiszel benne, vazze! Na ez az egyik fő probléma a pre-seed befektetésekkel, és főleg a jó magyar szokással, hogy állapodjunk meg a százalékról pre-seednél. De csinálják külföldi accelerator-ok is, méghozzá nagy számban, úgyhogy nem lenne fair play hibáztatnom a hazai kistőkéseket sem.

Egy fokkal jobb, ha a befektetés convertible debt formájában történik – itt ugye nincs cégértékelés, tehát premoney sincs – csak ezzel meg az a gebasz, hogy ha cap nélkül megy, akkor a befektetővel leszel ellenérdekelt, ha meg cap-pel, akkor a cap-et úgyis meg kell határozni egy pénzösszegben, ami pedig már majdnem cégértékelés. Ha minden logikusan felépített érvem és tanácsom ellenére pre-seed pénzt vonsz be a cégedbe, legalább annyit jegyezz meg, hogy convertible debt formájában tedd és legalább seed nagyságú cap-et alkudj ki mellé. Ellenkező esetben a világ legrosszabb üzletét kötöd!

A pre-seed befektetőket az Ördög nemzette?

Dehogy. A pre-seed befektetők általában óriási kockázatot vállalva fektetik be a saját pénzüket – naná, hogy kimagasló megtérülést akarnak, főleg mert sok cég egyszerűen tönkremegy a befektetés ellenére is. Nekik 50-ből egy, vagy százból egy jön be – tehát azon kaszálni kell, különben a sok kis 20-30 ezer dollárral csúnya bukóban találják magukat. Az más kérdés, hogy Neked, mint vállalkozónak ez jó-e. Megoldom a verejtékes munkával precízen megformált önellentmondásomat: Ahogyan azt korábban itt elmondtam , a pénz az utolsó dolog, amit a befektetőtől vársz. [quote style=”boxed” float=”right”]Finance is the art of passing currency from hand to hand until it finally disappears. – Robert W. Sarnoff[/quote] Ez fokozottan igaz a pre-seed fázisra. Amennyiben a befektetőd egy vérprofi, aki iparági kapcsolatokkal, ügyfelekkel, tudással, az idejével és még sok egyébbel vérbeli vállalkozót farag belőled, akkor megéri – de nem a pénz miatt, hanem mert magadtól legkevesebb két-három év telne el, mire valódi dörzsölt startupper leszel, a pre-seed befektetővel közösen ez megvalósulhat 10 hét alatt – ahogyan az a Szilícium Völgyben számtalan accelerator programban cégek százaival, sőt ezreivel történik. Megfogalmazhatjuk úgy is, hogy a pre-seedben az iskoláért fizetsz a részesedéssel, nem a pénzért.

Azt, hogy erre az iskolára szükséged van-e, ne bízd az egódra. Az önkritika,a  folyamatos önvizsgálat egy vállalkozónak elengedhetetlen tulajdonság. A te felelősséged, hogy mennyire reálisan látod önmagadat: Elég tapasztalt vagy? Rúgtak már beléd annyiszor, hogy oldalt tudj lépni, amikor a következő bakancs felsejlik a látómeződben? Bírod a játékot nagy tétekben? Tudod hogyan kell egy gyorsan növekvő vállalkozást felépíteni? Vannak sziklaszilárd kapcsolataid az iparágadban? Van értékesítési tapasztalatod? Ezekre a kérdésekre magadnak kell válaszolni. Ha a válasz többnyire igenlő, akkor a pre-seed nem Neked való. Ha azonban még nem érzed magadban a Jedi-t, begyorsíthatsz vele, főleg ha egy Ron Conway talál meg. Viszont egy valamit érdemes még ekkor is észben tartanod: egy tisztességes hardcore tanácsadót, aki ellát minden fenti jóval, még ebben a fázisban is be tudsz vonni a csapatba 4-6 %-ért. A pre-seed befektetőd 15 %-ot kér. Házi feladat: megéri a 30 ezer dodó a 9-11 % különbséget? Amíg gondolkodtok, nyomjatok egy lájkot  – meglepően közösségépítő tud lenni. Ha nem teszitek, jön a rossz lelkiismeret…

Drag-along Rights

dragalong_2Hát azt kell, hogy mondjam, hogy az utolsó előtti Control Term-nél vagyunk, egyetlen lépés és elmondhatjuk, hogy  bevégeztük az amerikai term sheet-ek elemzését. A mai kivételesen olyan bekezdés, amely Magyarországon is gyakran benne van a Jeremie alapok szerződésében (és hála Istennek még csak le sem fordítják az elnevezést valami ügyetlen magyar kifejezésre), így ez a poszt most nem a szép jövőről, hanem a véresen komoly és testközeli élményekkel kecsegtető jelenről szól.

Megint az a dot-com balhé

Történt a dot-com lufi kipukkadása után, hogy sokan nagyon pesszimisták voltak (ha még nem láttátok az Augusztus című filmet, akkor az pont erről szól.)  Mivel sokat keseregtek napközben, nem nagyon maradt idejük vállalkozásokat venni vagy beléjük fektetni még munkaidőben, így hát ezek a vállalkozások szép lassan kifutottak a pénzből. A bankok is abból éltek, hogy vasárnap zárva tartottak, így onnan sem volt zsé, úgyhogy ha mégis megvettek egy-egy céget, az általában mélyen a befektetők preferenciája ( Liquidation Preference ) alatt történt, és elég sürgető volt a dolog.

Igen ám, de egy ilyen válságos-remegős-rosszkedvű felvásárlásnál a többszörös Liquidation Preference miatt az alapító-vállalkozó Common Stock tulajdonosok nem kaptak semmit, így inkább azt mondták, hogy tolják tovább a szekeret, akár fizu nélkül is, de – magától értetődő módon – a semmiért nem adják el a cégüket. (Ugye, olvasták volna ezt a blogot mielőtt aláírnak többszörös Liquidation Preference-t…). A VC örült, hogy kármenthet, az alapítók viszont ellenálltak – és ekkor született meg az a paragrafus, ami kimondja, hogy ha a Preferred Stock el akarja adni a részvényeit, és a vevőt csak az egész érdekli szőröstül-bőröstül, akkor a Common Stock tulajdonosok kötelező érvénnyel nem gördítenek a deal elé akadályt. Vagyis visznek mindent, mint a piros hetes, a többszörös Liquidation Preference miatt pedig a teljes vételár a VC-t illeti. Erre mondják, hogy from Hero to Zero!

Összefüggések

[quote style=”boxed” float=”left”]Last week is the time you should have either bought or sold, depending on what you didn’t do.[/quote] Elmondhatjuk – ez meseszép lesz, figyeljetek -, hogy ami a Vesting a Board of Directors-nak, az a Liquidation Preference a Drag-along Rights-nak. Vagyis a probléma kulcsa nem maga a Drag-along Rights, hanem egy rossz és előnytelen Liquidation Preference. Mert ugye ha van egy non-participating Liquidation Preference, akkor mindenki kap annyit, amennyit a részvényei alapján a teljes vételárból kapnia kell, ha esetleg becsöngetnek a Facebook-nak a New York-i tőzsdén (meg 20-30 másik tech cégnek). Ha viszont többszörös Liquidation Preference van, akkor a Drag-along jog révén a vállalkozó semmit nem kap, aztán gondolkodhat rajta, hogyan esett el a jég a nagymamán. És hogy ez mennyire fair? Szerintem nem érdemes fair vagy nem fair dolgokról beszélni az üzletben, csak érdekekről és ellenérdekeltségről. Aki pénzt veszít egy befektetésen, az morálisan sokszor nem érzi, hogy fairnek kellene lennie és adni valamit a vállalkozóknak is, hiszen Ő maga pont a vállalkozók miatt veszített pénzt.

Érdemes tudni, hogy tech vállalkozások felvásárlói általában minimum 85%-os konszenzust várnak el egy felvásárlás során, és Delaware-ben, ahol ugye az ilyen cégeket alapítani szokás, kötelező érvénnyel a szavazati többség számít egy eladásnál (majority of all shares on an as converted basis), tehát a teljes részvényállomány szavazati többsége – vagyis a VC kisebbségben nem képes érvényesíteni a Drag-along jogokat.

A történet akkor válik igazán mexikói-szappanoperássá, amikor a common stock sem ért egyet. Ilyenkor – ha okosan szerződtek, akkor a Drag-along jogok azt kötik ki, hogy a common 51 %-ának szavazatával lehet csak nyélbe ütni a deal-t, azaz a Preferred (vagyis a VC-k) addig nem is szavaz(nak), amíg a common stock 51%-a nem támogatja az eladást. Amennyiben 51%-nyi common szavazat támogatja  az üzletet, akkor a maradék 49% “kényszerítődik” – ez a Drag-along -, és a tutira eladáspárti VC-k szavazatával megvalósul a felvásárlás. Az ilyen Drag-along jogot érdemes aláírnotok, mert ez annyira korrekt, hogy nem is láttam még Magyarországon. Persze mi általában az egész term sheet-et tekintve olyan elmaradottak vagyunk, hogy nálunk néha még a szivárvány is fekete-fehér.

Figyeld a kezemet, csalok

[quote style=”boxed” float=”right”]Revenue is vanity. Margin is sanity. Cash is king.[/quote]Persze aki eddig nagyon figyelt, az felteheti a kérdést, hogy OK, de mi van, ha ilyen helyzetben a VC-k konverziót kérnek a Preferred Stock-ra, és akkor már nekik is van Common-juk, amivel szavazhatnak… Hát, akkor a céget ugyan eladják a fejed felől, de legalább kisebb lesz a Liquidation Preference (mert kevesebb Preferred marad), és lehet, hogy még többszörös preferenciáknál is kapsz valami cash-t. A tanácsom az, hogy sima Drag-along jogot, ahol a VC dönthet egy eladásról, ne írjunk alá még egyszeres Liquidation Preference-nél sem. Legalábbis alkudjunk bele fékeket, mondjuk egy minimum cash összeget, amit a Common részvényeseinek mindenképpen meg kell kapniuk, vagy egy értelmes eladási árat, ami alatt nem játszik a Drag-along jog.

Összefoglalásul azt mondanám, hogy okosan a Drag-along-gal, de még inkább a Liquidation Preference-szel, mert ott van a kutya elásva, és lehetőleg a következő dot-com lufi is várjon még egy kicsit – legalább addig, amíg eladjuk legkedvesebb startupomat, a Brandvocatot. Ne feledjétek: Bármit mondanak a VC-k, minden term sheet-nek minden eleméről lehet tárgyalni. Ha meg nem, hát just stand up and travel new land , csak hogy megint inspiráljalak Benneteket egy kis zenével. ; )