Még 3 nap van a jelentkezési határidőből a Tech Match-re. És ez nem egy unásig ismételt startup verseny. Ez egy rendezvény, melyet a US Market Access Center szervez kifejezetten külföldi startupoknak azzal a céllal, hogy összehozza az európai vállalkozókat a legnagyobb amerikai cégek vezér-ürüivel. Ilyen csak a mesében van, ezekhez a vállalatokhoz Amerikában szinte lehetetlen bejutni, és épp ez az, amiért külföldi B2B fókuszú startupok általában nem sokáig húzzák az Újvilágban, pedig ott tudnának igazán aratni, nem egy felszabdalt és jellemzően belassult piacon. Most meg ott ülnek majd egy rakáson! Ráadásul nincs amerikai konkurencia…
Mocskos anyagiak
Mivel a nevezés országonként egy kisebb seed befektetési körnek megfelelő valuta befizetéséhez volt kötve, kezdetben nem sok reményt fűztünk hozzá. Ráadásul Márkkal és Tónival elhatároztuk hogy két csapatot akár frissen felhúzott accelerator-unk költségén is kijuttatunk, ehhez azonban Líbia államadósságát kellett összelapátolnunk alig 2 hét alatt – végül a Nemzeti Innovációs Hivatal szinte hihetetlen sebességgel összehozott részvételével összejött a dolog. Számoltunk startup módra, gyököt vonva minden költségből. Volt pillanat, amikor azt is bekalkuláltuk, hogy Márk egyik veséjét értékesítjük, Károlyi Tóniból pedig Bukott Angyal lesz…Közben Takács Gábor (Magyarország New York-ba kihelyezett tudományos és tech attaséja, aki amúgy határozottan a „startup-pozitív” és a „diplomata” kategóriák metszéspontjában található) rengeteget tett azért, hogy ez a rendezvény összejöhessen. Neki köszönhetjük, hogy egy idő után a remény műszerrel szélcsendben már néha mérhetővé vált. Bele kell ugyan még nyomnunk magánpénzt is, de a lényeg, hogy Magyarország a 2014-es US Market Access Center által szervezett Tech Match-re küldhet két startupot a Szilícium Völgybe, ahol giga-mega mammut cégek várják innovációra éhesen a magyar vállalkozókat. Néhány a listáról, akikkel találkozni és bizniszelni lehet: British Telecom, Amazon, SingTel, Qualcomm, Adobe, Fujitsu, Sony, Intel, Microsoft, Standard Chartered Bank – és még sokan mások.
Különlegességek
A kiválasztást teljes egészében az amerikai szervezők csinálják, abba egyetlen magyar entitás – még mi, szervezők sem – szólhatunk bele. Ha bármely magyar startup formációnak a kiutazás költsége lenne a leküzdhetetlen para-faktor, akkor örömmel jelentem, hogy
az első két helyezettnek egy Traction Tribe nevű titokzatos accelerator kifizeti a repülőjegyeket és a szállást 2-2 főre.
A résztvevő startupok közt nincs amerikai, akinek helyismereti előnye lenne, csak Írország, Csehország, Németország és Magyarország küld startupper-eket. Lehetőséget akartatok? Lássuk, ki tud vele élni: 2014 január 2-ig lehet jelentkezni erre a linkre kattintva. Előtte figyelmesen olvassátok el az angol nyelvű felhívást és tájékoztatót ami itt található. Itt még csak kérdésekre kell válaszolni, lazuljatok rá, nem jön a pitch-rendőrség, no para! Különben is: mit veszíthettek egy jelentkezéssel? Februárban Kalifornia egész elviselhető hely… Vagy nem egyetlen igazi lehetőségre vártatok? Ja, és elindult a saját acceleratorunk, a Traction Tribe is…
Update: a jelentkezési határidőt a US MAC Január 8-ra tolta ki!
Lábjegyzet: A Startupdate-en soha nem politizáltunk eddig sem, és ez a jövőben is így marad. Azonban néhány napos határidőkkel végigvinni egy ilyen külföldi egyeztetésekkel terhelt folyamatot olyan közigazgatási teljesítmény, melyet szó nélkül hagyni is igazságtalan volna. Köszönet Cséfalvay Zoltánnak, Korányi Lászlónak, Takács Gábornak, Szelei Balázsnak és minden, a Tech Match szervezésében közreműködő kollégájuknak azért, hogy kinyitották ezt a kaput a magyar startup vállalkozók előtt és a lehetetlenül rövid határidők ellenére sem hagyták veszni ezt a lehetőséget! Ti se hagyjátok – jelentkezzetek!