Múlt héten volt szerencsém a zsűri tagjaként részt venni az Európai Beruházási Bank Intézete által szervezett idei Social Innovation Tournament zsűrijében, és tisztelettel jelentem, nemzetileg nyakig szarban vagyunk. Az eseménynek a BME adott otthont, együttműködő partnerek voltak a Demola-Budapest nyílt innovációs platform és a European Entrepreneurship Foundation. A tét összesen 60 ezer Euro, tehát nem garasoskodott a Bank. A döntősök felkészülését Záboji Péter és csapata segítette és ha nem tartanám barátomnak Pétert, hát a sárga irigység mardosná a lelkemet. Nincs mese, a „Made Around Záboji” ezentúl komoly trademark – az eredmény ugyanis lélegzet-elállítóan meggyőző, a minőség pedig néhány stratégiai hibától és pár nyelvi akadályokra visszavezethető kivételtől eltekintve messze a hazai startup versenyek felett volt. A tapasztalatokat azért osztom meg Veletek, mert őszintén remélem, hogy 2014-ben magyar startup is lesz majd a finalisták között – idén ugyanis 24 ország 224 jelentkezőjéből egyetlen hazai startup sem fért be a döntőbe, és hiába hangsúlyozzuk a pitching fontosságát, ez valahogy itthon mindig falra hányt veszett fejsze…
Prezentáció
Mindig mondtam, hogy azokban az esetekben, ahol a közönség egész nap egyik prezentációt sasolja a másik után (startup versenyek, befektetői tárgyalások), én személyesen jobb ötletnek tartom a konnektorba vizelést, mint a Prezi használatát. Kénytelen vagyok egy masszív pivot-ot végrehajtani: a Prezi egy kétélű fegyver ezekben az esetekben. Ha jól használod – ahogyan azt páran az EIB versenyén tették – akkor veri a Power Point-ot. Azonban azt fenntartom, hogy többen használják rosszul, így a tanácsom az, hogy ha Prezi-t használsz, tanuld meg megfelelő módon kezelni, ne csinálj az előadásodból vadászpilóta kiképzést a zsűrinek, mert csak szédülés és hányinger lesz a vége. Az első előadás a litvániai, de Svédországban indított inBelly (www.inbelly.se) volt, a különböző élelmiszer-ipari termékek összetevőiről nyújt könnyen és mindenki számára elérhető módon tudományos és jogi információt, befolyásolva ezáltal azok gyártóit is. Vérprofi pitch, letisztult deck, tények sztoriba ágyazva. 1 millió IP címről látogatták az oldalukat, az app-juk most indult 3 000 letöltéssel. A hangos sípszóval lejáró idő pedig a legkevésbé sem zavarta Kristinát, az előadót abban, hogy befejezzen egy a zsűri kérdésre adott választ – mindössze három spontán szóval. Mesteri volt. Basszus, milyen lesz a többi? – gondoltam.
Traction
Nem volt könnyű dolgom a zsűriben, mert ötlet fázisú projekteket kellett összehasonlítani közel millió eurós árbevételű vállalkozással, MVP-ket nulláról a profitabilitásig bootstrap-pelt céggel. Ugyanakkor az Európai térség és a harmadik világ problémáinak összehasonlítása is eleve bukta, mert száz millió ember ivóvízzel történő ellátása mellett időmilliomos európai nyugdíjasok életének szebbé tétele vajon hogyan értékelhető? Ami amúgy fontos és jó dolog, na de a víz… Lehetetlen volt igazságosan dönteni. Amit szilárdan elhatároztam, hogy azok, akik működő, profitábilis vállalkozást üzemeltetnek (ráadásul a közösség számára kiemelt társadalmi hasznossággal), nem kaphatnak mást a megvalósíthatóság értékelésére, mint maximumot. Megvalósították. Múlt időben. Pont. Ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem, amit már letettek az asztalra? Nincs mese, a traction mindent visz: ha ki akarjátok vívni egy vállalkozó / zsűritag / befektető elismerését, hozzatok tényeket. A legtanulságosabb talán az amúgy környezetvédelmi különdíjjal, és 25 000 Euróval díjazott román Recicleta (www.recicleta.ro) volt, akik szociálisan hátrányos helyzetűeket foglalkoztatva, egyedi teherszállító kerékpárokkal gyűjtenek papírhulladékot újrahasznosítás céljára – két Kelet-Európai épp-hogy-nem tizenéves lány, akik évi 100 ezer Euró feletti árbevételt csinálnak, újraformálva egy olyan nevetségesen idejétmúlt szokást, mint a papírgyűjtés. Hát, túl a kifogástalan angolon, a tökéletes prezentáción ők vidáman, lelkesen, de szerényen beszéltek a cégükről, és a befektető szó volt az, amit nem említettek. Tolják ezerrel, és köszönik, exponenciálisan növekednek VC-k nélkül is, anyagi és társadalmi nyereséget termelve nap mint nap, mert rájöttek arra az egyszerű dologra, hogy a nagyvállalatok akár fizetnek is érte, ha elviszik a papírt, csak ne kelljen vesződniük vele. Úgyhogy pénzt csinálnak, amikor megszerzik az alapanyagot, pénzt csinálnak, amikor eladják, és pénzt csinálnak a bicajokon elhelyezett hirdetésekkel. Nem vacakolnak irreális befektetőkkel, és így is profitábilisabbak, mint a benzin-turizmus – na, ez a traction!
A Hustler-ek
Meglepően sok csapat prezentált párban, ami kettő kivételével mindenhol rossz ötlet volt. Az egyik a fent már említett Recicleta, a másik a nap show-ja, a Vollpension, de erről majd később. A párban prezentálásnál az van, hogy legfeljebb annyira lehet jó a prezi, mint a két (vagy több) színpadon lévő emberből a leggyengébb. És ugye az egyik mindig gyengébb… A pitching magányos műfaj. Az első helyezett egyedül csinálta, ahogy a másodiknak befutó és 10 ezer Euróval díjazott svéd Mattecentrum megálmodója, Johan Wendt is – utóbbi a matek korrepetálásból csinált társadalmi mozgalmat és évi közel egy millió Eurós forgalmat. Az előadása olyan volt, amivel a Y-Combinator-ben is „Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik”. Prezit használt – profin. Vicces volt – de nem erőltetetten. Sztorija volt – mégis elmondta a számokat. Tárgyilagos volt, de átjött a szenvedélye, egyszóval hihetetlen profi volt a srác. Tervbe vettük, hogy elhozzuk Magyarországra még egyszer.
Nemzetközi zsűri, megoldhatatlan feladat
Szórakoztatóipar
A nap csúcspontja talán a méltatlanul mellőzött Vollpension volt, egy idős embereket (főleg nagymamákat) foglalkoztató vendéglátóipari lánc két alapítója. Ők voltak a másik kivétel a páros prezentáció tekintetében, mert begyakorolt show-t adtak elő. Hitelességük érdekében először is hozták a nagyit, aki amúgy sem szokásos entré-jukat a zsűrinek kiosztott kuglóffal és tojáslikőrrel dobta fel. A show részeként vendéglátós kötényben prezentáltak, a deck-jüket tanítani lehetne, a vállalkozásuk számai magukért beszélnek. Nagyiról lenyomtak egy rövid videót is, és náluk vált nyilvánvalóvá, amit mindig hangsúlyoztam Nektek a Startupdate-en: a startup pitching mára egy szórakoztatóipari műfaj lett. Egyszerűen nem lehet motyogó zseniként kitűnni a tízezer-számra születő startupok közül. A pitching az ígéret művészete, és aki nem képes show-t csinálni, elbűvölni, lenyűgözni, magával ragadni a közönségét, az eleve versenyhátrányban van. Amúgy ez a második vállalkozásuk a srácoknak. A show koronáját az jelentette, hogy három előadással később a kivetítőre pár másodpercre „spontán” kivetítettek egy szöveget, ami a zsűrinek szólt, és így kezdődött: “Kedves Zsűri, ha mi nyerünk, akkor kaptok…” – azaz saját reklám céljaikra használták ki az előadások közötti üres 10-15 másodperces szünetet. Erre mondják, hogy még épp egészséges szintű pofátlanság, a Hustler-kedés magasiskolája – hol vagyunk mi még az ilyen poénoktól?
A győztesek és Záboji Mester. – Vitathatatlan teljesítmény a köbön
Tanulságok
Egy induló startupnál a precíz validáció is kiváltja a tiszteletet, de általában igaz, hogy szakítani kellene azzal a hazai gondolkodással, hogy majd eladunk, amikor lett befektető, majd validálunk, amikor készen vagyunk a termékkel, majd, majd, majd. Nincs majd. Adj el az első naptól. Köss előszerződést, szerezz előfizetést, előrendelést, bármit – nyüzsögj, dolgozz, nyíljanak a tárcák, ropogjanak a csekkek. Vagy ha ez tényleg lehetetlen, akkor legalább a piacodat ismerd meg egy hihető és alapos validációs folyamat révén; légy igazi Hustler – végül is semmid sincs, akkor meg mit veszíthetsz?
Ha Prezi-t használsz, értő kézzel nyúlj hozzá. Az, hogy nincsenek még számaid, korai fázisban vagy, stb. egyszerűen nem kifogás egy vacak előadásra; a verseny egyik legjobb prezentációja egy agyon-tetovált ciprusi lány volt, aki annyira ötlet-fázisban volt, hogy még screenshot-ot sem tudott kivetíteni, csak néhány kézzel rajzolt vázlatot, mégis magával ragadta a közönséget a nyíltságával, a mondandóját alátámasztó test-beszéddel, a lazaságával, a meggyőződéses hitével. Minden erőltetett szögletesség nélkül megmondta a frankót – annyit csempészve bele saját életéből, motivációiból, az álmaiból, amennyit éppen kell. Ha csak pitching-et díjazunk, Johan után felállt volna a dobogó második fokára.
Itthon sok a kifogás és kevés az előadásokba beletett meló. Befektetőkről álmodunk, meg világhírről, meg milliós exit-ekről, miközben a legtöbb hazai pitch – hát fejezzetek le, akkor is kimondom – harmat gyenge. A jobbak is sokszor csak korrekt-nek mondhatóak, de semmiképpen nem kitűnőnek. A hazai Hustler-ek elárulják magukat a testbeszéddel, amire nem fektetnek kellő hangsúlyt, összecsapják a prezentációt, ami nem alátámasztja a mondandójukat, hanem elvonja róla a figyelmet.
És szakítani kellene ezzel a paternalista befektető-függőséggel is. Tudom, pont ez a blog foglalkozik a kérdéssel rengeteget, de mindig igyekszem nyomatékosítani, hogy nem akármikor és nem bármi áron. Befektető majd jön magától, amikor valamit letettél az asztalra. Teljesítményt, számokat, tényeket; le sem lehet majd vakarni őket… És ami a legrosszabb – és talán a mindennapjaink összesugdolózós, óvatoskodó, árnyék-bizniszelős, eredendően gyanakvó voltából fakad – nem jön át a szenvedély, a tűz, a nagy tettek véghezvitelének vágya. Merjetek beletenni apait-anyait. Merjetek hinni. Én már csak tudom, hogy néha szinte lehetetlen. De nem eshet örökké…
