Pay-to-Play

kockázati tőke, startup, start-up, befektetés, VC, lean, lean startupEzen a szép új blogon visszatérnék a term sheet-hez és elmesélném, mit jelent a maradék két bekezdés. Annak, aki most kapcsolódik be, a term sheet-ek leglényegesebb pontjai az Economics és a Control. Eddig az Economics részt elemeztük és így állunk vele:

Price. Kipipálva, megbeszéltük itt.

Liquidation preference. Az egyik legfontosabb term, itt elemeztük részletesen.

Pay-to-Play Ez jön most

Vesting. Megbeszéltük ebben a posztban.

Employees’ option pool Megvolt, méghozzá Shuffle technikákkal együtt.

Antidilution. Ez jön legközelebb.

Azaz maradt két kisebb, de nem kevésbé lényeges bekezdés, a Pay-to-Play, és az úgynevezett Antidilution. Akkor vágjunk bele az előbbibe, úgyis rövid és könnyű téma:

Pay-to-Play. Na ez egy olyan dolog, amiben általában az alapító tulajdonosok és a (normális) befektetők egyetértenek. A Pay-to-Play lényege, hogy abban az esetben, ha az első körös befektetők nem akarnak részt venni a további befektetési körökben (Series B, Series C), akkor az általuk birtokolt Preferred Stock automatikusan az alapító tulajdonosok által is birtokolt Common Stock-ra váltódik át. Értékben a két részvénytípus nem különbözik, azonban a Preferred Stock bizonyos előjogokat biztosít a befektetőknek, amit elveszítenek abban az esetben, ha a Pay-to-Play szabály szerepel a megállapodásban, és ők nem akarnak, vagy nem tudnak részt venni a következő körben.

Látszólag ez a Series A befektetőknek rossz, méghozzá nagyon rossz. Ugye a Pay-to-Play azt mondja, hogy „Kedves Investor, ha nem akarsz avagy nem vagy képes finanszírozni minket később (mert leégtél vagy nem hiszel bennünk), de találunk egy másik madarat, aki megteszi, akkor hálásan hátba veregetünk, mint vakondot a rotációs kapa, de elvesszük az előjogaidat, amit majd a következő kör befektetője szépen megkap, neked meg kuss és örülj, hogy benne maradsz.” Így is van, ezt jelenti. Az értelmesebb befektetők mégis támogatják a Pay-to-Play-t. Miért?

Elég gyakori, hogy a Series A (tehát az első kockázati tőkebefektetési kör) befektetője nem egyetlen cég, hanem befektetők egy csoportja, ezt hívják szindikált befektetésnek. Ilyenkor ugyanis csökken a kockázat, de nő a vállalkozást támogatók köre, ami ugye mindenkinek jó. Egyik befektető sem kockáztat sokat, mégis elég komoly csapat áll össze a cég mögött – tuti ötlet, használják is a racionális amerikaiak zsákszámra. Igen ám, de az okos befektető tudja, hogy hiába megy jól a cég, befektető-társai egyszer esetleg kifogynak a léből, véget ér az alapjuk, vagy egyszerűen csak hülye döntést hoznak. Normálisabb befektetőink pedig – ahogy azt megszoktuk – előre gondolkodnak és egy ilyen helyzetben szeretnék elkerülni azt a problémát, hogy egy másik befektetési társaság a Preferred Stock-kal járó előjogokkal bírjon akkor is, ha nem vette ki a részét a következő kör finanszírozásából. Így – ha bízik a cégben és nem remeg a keze -, akkor bedobja a Pay-to-Play-t, azaz póker-nyelven szólva emeli a tétet. Amennyiben befektető társai ágálni kezdenek a PtP ellen, tudja, hogy ott valami nem kerek. Mivel okos befektető képes és hajlandó is részt venni a Series B, C, stb. körökben, Ő nem fél a Preferred > Common konverziótól. Van pénze, ha a cég megy, simán beletol még pénzt, hiszen még nagyobb részesedést akar belőle. A PtP védi a komoly befektetőt és az alapítókat is: ha egy befektető-társ nem vesz részt a további körökben, pénzt ugyan nem veszít, de kontrollt igen – és ez így van jól. Aki sem pénzzel, sem máshogy nem járul hozzá a cég boldogulásához, az ne szóljon bele az irányításba.

A Pay-to-Play gyakran fordul elő olyan Angel Investoroknál, akik nem egy alapból dolgoznak, hanem saját magántőkéjüket tolják be a cégbe, és nem képesek a kezdeti 200 ezer dollárt követően egy év múlva 3-4 milliót betolni. Az értelmesebbje azonban ezt elfogadja, és tudja, hogy komoly részesedést szerzett egy feltörekvő cégben, egyszerűen a továbbiakban már nincs mit tennie, mint segíteni és támogatni a céget – a kontrollt ugyanis már az új befektető gyakorolja. Hamarosan jön az Antidilution, de abban nem lesz köszönet… ; )

Angel vagy VC?

üzleti angyal, vc, kockázati tőke, startup, lean, befektetés, pitching

Tudom, tudom, még mindig lógok a term sheet economics részének három pontjával – írom, csak még szerkesztgetni kell, hogy ne legyen belőle regény. Viszont akikkel otthon beszélgettem amerikai befektetésről, kérték, hogy szaglásszuk már körbe egy külön posztban ezt az angel investor a venture capitalist (VC) ellen dilemmát, mert alapvetően mindenki VC-ben gondolkodik, pedig sokkal gyakrabban angel investor lesz az első, aki befektető. Mi a különbség? Hogy viszonyul egyik a másikhoz? Melyik a sötét oldal és melyik a Jedi? Hogyan gondolkodnak, fektetnek be és mire lehet számítani, ha valaki belemegy egy ilyen üzletbe?

Akkor először is fogalmak röviden:

Angel investornak hívják a leggyakrabban saját tőkéjét, vagy egy kisebb, vagyonosabb csoport tőkéjét (angel group) használó befektetőt, aki korai fázisban – sokszor már egy ötlet és egy csapat megléte esetén – száll be egy kisebb összeggel és segíti a céget kapcsolataival, tőkéjével, tapasztalatával, tanácsaival. Az angel jellemzően Convertible Note formájában fektet be. Jellemző befektetési nagyságrend: 50 ezer és 2 millió között.

VC-nek (venture capitalist, kockázati tőkebefektető) hívják azokat az embereket, akik egy vagy több, egyenként általában legalább 80-100 millió dollár körüli befektetési alap pénzét kezelik, jellemzően későbbi fázisban fektetnek be nagyobb összeget Preferred Stock formájában. A VC korunk hőse, a megmentő, a rock sztárokat meghazudtolóan elérhetetlen, a hiper-elfoglalt és a mindentudó. A valóságban korábbi sikeres vállalkozók sok tapasztalattal, néhány darab százmilliós befektetési alappal a hátuk mögött – és tényleg elérhetetlenebbek, mint a rock sztárok! Gründoltak pénzt, befektetik, ha nyereség van, szépen keresnek, ha nincs, akkor sem buknak sokat. Jellemző befektetési nagyságrend: 500 ezertől 10 millióig – persze, dollárban.

Az „angel – convertible note, VC – preferred stock” általánosítás nem mindig igaz, kivételek mindkét irányban vannak, azaz angel is csinálhat preferred stock-kal befektetést, VC-k is adnak convertible debt-et. A convertible note (vagy convertible debt) egy hitel, ami a következő befektetési kör alkalmával common stock-ra, vagyis az alapítókéval teljesen azonos részvényre konvertálódik meghatározott feltételekkel, a preferred stock viszont bizonyos előjogokat biztosító részvény, a vállalkozások tulajdonlási formájának leggyakoribb és legjobban szabályozott módja. A két befektetési forma közötti leglényegesebb különbség, hogy convertible debt-hez nem szükséges a cég felértékelése (valuation) a preferred stock-hoz viszont ez elengedhetetlen. Ennek megfelelően a két forma bizonyos előnyökkel és hátrányokkal jár, úgyhogy jöjjenek a finomságok. Mivel a preferred stock-ról már annyit írtam, hogy az is unja, akit eredetileg még érdekelt, most a convertible note oldaláról közelítünk, és a preferred stock-hoz képest vizsgáljuk meg az előnyeit és a hátrányait.

A convertible note előnyei

Nincs valuation. Ez a legnagyobb előny. Hogy a kénköves pokolba lehet megmondani egy induló cégről, aminek nincs is bevétele, hogy mennyit ér? Átlagos magyar bank szerint ha alapító beteszi anyuék érdi házát, meg a balatonfüredi telket akkor ér nullát. Persze átlagos magyar bank átlagos kockázatelemzőinek halvány fingjuk sincs róla, hogyan kell üzletet csinálni – leginkább multinacionális túlélő módban képesek csak működni -, tehát rugaszkodjunk el a búskomor magyar valóságtól és mondom, hogy oldják meg a problémát a tengerentúlon: mivel évezredeken át lehet vitatkozni az értékelésen, a megoldás az, hogy nem értékeljük fel a céget. Az angel investor és a tulajdonosok egyetlen dologban értenek egyet, mégpedig hogy pár év múlva nagy motoros kasza lesz, ha a cégre ajánlatot tesz egy nagyobb vállalat. Tehát úgy vágnak bele, hogy azt mondják, itt van ennyi zsé, a cégértékelést majd a következő befektető megcsinálja újabb 6-12 hónapnyi működés ismeretében, és ahogy akkor lesz, azt visszavetítjük az első befektetés idejére. Nincs cégértékelés, ezért a convertible debt jellegű befektetés 2-3 hét alatt lezárható. Gyors, könnyű pénz világos feltételekkel, az erkölcsi kockázaton túl nem sok veszítenivalóval. Ja, persze a céged megy, ha bebuktad a hitelt, de mondjuk a házadat nem viszik. Mindkét fél hisz a cégben, a csapatban, a termékben, ezért elindulnak értékelés nélkül.

Olcsó. Mivel nincs valuation, nem nyüzsögnek az elitképző biznisz-szkúl növendékek óránként ezer dodóért körülötted. Az ügyvédi munka is sokkal kisebb (újabb tízezrek megspórolása). Összességében ez egy olcsó formája a pénzhez jutásnak. Sok értelme úgysem lenne 150 ezerből 30-at ügyvédekre költeni.

A kontroll marad. Az angel nem vesződik a kontroll megszerzésével. Neki a sikeres céged egy darabja kell, nem a rengeteg nyűggel járó irányítás. Vannak bizonyos garanciák, de azok nagyjából annyit mondanak ki, hogy ha Vegas-ban tervezed duplázni a pénzt amit kaptál, akkor lesz ejnye-bejnye, és a tuningolt Gallardo-t se rendeld meg belőle Lexani pörgős felnikkel, mert az is egészségtelen a cégnek. Olyannyira nem a kontrollra utazik a befektető, hogy amikor az általa nyújtott hitel konvertálódik, akkor a konverzió az alapítókéval azonos common stock-ra történik, tehát egyetlen percig sem kapnak kontrollt a cégben – de minek is akarnának? Ha jól megy, akkor hozzá ne nyúlj. Ha nem megy jól, akkor meg – mivel annyira kicsi az összeg – mire ez kiderül, bebukta a befektető, úgyhogy ideje továbblépni.

A convertible note hátrányai

  1. Diszkont. A convertible debt egyik meghatározó eleme a diszkont. Mivel az angel korán száll be, nagyobb a kockázata. Mivel nagyobb a kockázat, szeretne egy kockázati prémiumot látni a befektetésén, ezt pedig leggyakrabban egy a konverziós árhoz képest meghatározott diszkonttal teszi meg. Tehát azt mondja az alapítóknak, hogy srácok, amennyiben az őrült lázálmotok valóra válik, és beszáll egy VC, akkor én az egységár alatt 20%-kal olcsóbban akarom kapni a részvényeket, mivel még akkor hittem bennetek, amikor senki más. Fair? Naná. A számítási mód 250 ezres befektetésnél, 20%-os diszkontnál és mondjuk egy dolláros részvényárnál meglepő módon

250 000 / 0,8 = 312 500

Azaz 312 ezer dolláros részvénycsomagot kap az angel az első körnél. A szokásos discount egyébként 10 és 35% között változik, általában 20%. Azokban az üzletekben, ahol az angel kialkudott magának 50% körüli diszkontot, ott általában a VC-k ezt újratárgyalják, ha pedig erre az angel nem hajlandó, akkor elállnak az üzlettől. Különösen igaz ez abban az esetben ha az angel round és a Series A időben közel vannak egymáshoz. A kapzsi angel nem jó ómen egy vállalkozásnak.

Kamat. A convertible debt nevében benne van, hogy hitel. Ergó kamat van rá. A tipikus kamat 5 és 7% közötti, 2010-ben 6%, 2011-ben 5% volt egy – az egyik legnevesebb ügyvédi iroda, a Fenwick and West által készített – tanulmány szerint. Halkan jegyzem meg, hogy 5%-os kamat… gyakorlatilag biztosíték nélkül, arcra, óriási kockázattal – …hol kell aláírniiiiiiiiiiiii? Ha problémázol rajta, idióta vagy. Pont. Bocsánat, de tényleg így van.

Ellenérdekelt felek. Mivel a cég felértékelése nem történik meg, egy furcsa helyzet alakul ki. Ugye az angel investor pénzt – mondjuk 200 000 dollárt – ad azzal a kikötéssel, hogy amennyiben a cég bolygó körüli pályára áll, egy bizonyos diszkonttal – legyen ez 10%  – ő ezt a pénzt tulajdonrésszé válthatja. Tegyük fel, hogy a cég jól beindul, és az első VC round mondjuk 2 millió zöld dodó. A részvény egységára a Series A alkalmával 1.00 dollár, amit az angel investor 20% diszkonttal 0.80 dolláron kap, azaz a részesedése 200 ezer / 0.8 = 250 000 dollár, azaz 12,5% a cégből. Tegyük fel azonban, hogy a cég NAGYON beindul, és az első VC befektetési kör előtt a premoney valuation 5 millió dodó – wow, mindenki a fellegekben jár, ugye? Frászt. Nézzük meg, mennyit kap az angel investor ebben az esetben: 250 ezer / 5 millió = 5%. Kevesebb mint a fele annak, amit egy alacsonyabb premoney esetén kapna. Magyarul a convertible debt egyik problémája, hogy az első „smart money” befektetési kör előtt a sikert tekintve a befektető és a vállalkozó(k) ellenérdekeltek. Na ez egy hülye helyzet! (vegyük észre hogy az angel befektetésének abszolút értéke mindkét esetben ugyanannyi: 250 ezer dollár, mindössze a cégből kapott részesedése különbözik. Tehát pénzt nem veszít, csak pozíciót. Ennek ellenére az ellenérdekeltség fennáll, vagy ha tetszik, olyan módon áll fenn, hogy az angel investor minél korábbi fázisú Series A-ben – és az ezzel járó első cégértékelésben – érdekelt.)

Még egy sajátosság

Price cap. Az előzőekben elmondottakból adódik, hogy valahogy az érdekellentétet meg kellene szüntetni. Ennek egyik módja a price cap alkalmazása, amikor az angel investor kiköti, hogy akármilyen magas lesz is a Series A alkalmával elvégzett cégértékelés, az általa adott hitel úgy konvertálódik, mintha x millió dollár lenne az értékelés. A cap egy egyszerű módja az úgynevezett upside protection-nek, ugyanakkor kétélű fegyver: egy alacsony price cap alkalmazásával a cég gyakorlatilag kinyírja önmagát, mivel nem lesz VC, aki befektessen egy olyan cégbe, amelyikben az angel investor – a kockázatok miatt egyébként indokolt szintnél – nagyobb előnyre tett szert.

Korai fázisban, vagy amikor az alkalmazottak már molotov koktéllal és transzparensekkel jönnek dolgozni, mivel 3 hónapja nincs fizu, a convertible debt egy gyors és olcsó módja a pénzszerzésnek. Nagyon lényeges a megfelelő számok eltalálása, különben az ellenérdekeltség vagy az angel investor indokolatlanul nagy előnye miatt előbb-utóbb elkezdenek gyűlni a felhők az amúgy jól menő cég felett és ez furcsa csapda-helyzeteket teremthet. Jegyezzük meg, hogy az „okos pénz” (a tapasztalt VC-k által kezelt alapokat hívják így) leggyakrabban preferred stock formájában fektet be. Hosszú távon ez jó mindkét félnek, mivel megtörténik a cégértékelés és mindkét fél hosszabb távra rendezkedhet be. Csak mire ez megvan, több idő telik el.

Ha tetszett, kérlek oszd meg, hadd okuljon belőle, akinek van még bátorsága vállalkozni…